Ugyancsak ez idő tájt keltett riadalmat a városban a barbárok megindulásáról és betöréséről szóló váratlan hír. Márton ekkor megparancsolta, hogy hozzanak eléje egy ördögtől megszállt embert, s azt követelte tőle, hogy mondja meg, vajon igaz-e a hír. Akkor ez megvallotta: még tíz démon segített neki a rémhír elterjesztésében, hogy Márton legalább félelemből távozzék ebből a városból, a barbároknak pedig eszükbe sem jutott a támadás gondolata. Midőn a tisztátalan lélek ezt a templom közepén bevallotta, a város megszabadult félelmétől és zavarától.
Párizsban pedig, amikor Márton nagy tömegtől kísérve belépett a város kapuján, megcsókolt és megáldott egy mindenki számára elborzasztó kinézetű leprást, aki rögtön minden bajából meggyógyult, és másnap egészen hamvas bőrrel jött a templomba, hogy hálaimát mondjon visszanyert egészségéért.
Azt sem szabad elhallgatnunk, hogy gyakran gyógyító erővel hatottak a Márton ruhájából és vezeklőövéből kitépett rojtok. A betegek, ahogy ujjukkal megérintették, vagy nyakukba tették őket, gyakran azonnal meggyógyultak.
19. Csodás gyógyítások
Arborius, aki ekkoriban nagyon jámbor és hűséges prefektus volt, midőn a leányát négy napja magas láz égette, Márton levelét, amelyet történetesen akkor hoztak neki, súlyos lázrohamban levő lánya mellére tette, és a láz azonnal megszűnt. Ez az eset Arboriusra olyan hatással volt, hogy lányát jámbor fogadalommal felajánlotta Istennek, és örökös szüzességre szánta. Mártonhoz ment, és leányát, akit bár távolból gyógyított meg a szent férfiú, erényeinek bizonyságaként hozzá vitte. Azt kívánta, hogy ne más adja át neki a szüzek ruháját, mint maga Márton.
[Nolai] Paulinus, aki később annyira példamutató életet élt, egyszer súlyos fájdalmat érzett a szemében, és pupilláját már vastag hályog borította be. Márton szivacsos anyaggal érintette meg a szemét, és megszüntetve minden fájdalmát, visszaadta korábbi egészségét.
Egy alkalommal Márton megbotlott, és az ebédlő magasságából lezuhanva az egyenetlen lépcsőfokokon legurult, és összezúzta magát. Mikor kis cellájában eszméletlenül feküdt, s heves fájdalmak gyötörték, az éjjel megjelent neki egy angyal, kimosta sebeit, és gyógyító kenőccsel bekente összetört testének kék foltjait. Így tért vissza már másnap az egészsége, és senki sem gondolta volna, hogy történt valami baja. De sokáig tartana egyenként felsorolni a történteket. Legyen ez elég, mint kevés a sokból, és elégedjünk meg azzal, hogy a kiemelt történetekben semmit sem hallgattunk el az igazságból, és elkerültük a bőbeszédűséggel járó unalmat.
20. Maximus császár lakomáján
Nagy eseményekről szólva iktassunk azért közbe kevésbé jelentőseket is: csaknem kivételes eset korunkban, mikor már minden lezüllött és megromlott, hogy egy főpapnak van bátorsága megtagadni a hízelgést a császártól. Midőn Maximus császárnál, e vad természetű, és a polgárháborúkban aratott győzelmeitől felfuvalkodott férfiúnál a világ különböző részeiről összegyűltek a püspökök, feltűnő volt, milyen csúnyán hízelegtek mindnyájan az uralkodónak, és a császárral szemben - gyáva gyengeségből - a szolgaság szintjére alacsonyították le főpapi méltóságukat. Egyedül Márton őrizte meg az apostoli tekintélyt. Ha valakiért a császárnál könyörögnie kellett, inkább parancsolt, mint kért. Asztaltársaságától is távol tartotta magát, holott gyakran kapott meghívást, azt mondta ugyanis, hogy nem ülhet annak asztalához, aki egy uralkodót az országától, egy másikat pedig az életétől fosztott meg. Maximus erősen állította, hogy az uralkodást nem önkényesen ragadta magához, hanem katonái jogosították fel Isten szándéka szerint, hogy az országot nehéz helyzetében fegyverrel védelmezze meg, és hogy ez nem lehet ellentétes Isten akaratával, aki által oly hihetetlen módon szerezte meg a győzelmet. Azt állította továbbá, hogy a csatamezőn kívül nem ölt meg senkit ellenfelei közül. Végül Mártont meggyőzték az érvek és a kérések, s elment a császár lakomájára, aki nagyon örvendezett, hogy ezt sikerült elérnie.
A lakomán, mintha ünnep lenne, a meghívott vendégek között jelen voltak magas rangú és kiváló férfiak: Evodius prefektus és konzul, akinél senki sem volt igazságosabb, és a két nagy hatalmú udvari főméltóság, a király testvére és nagybátyja. Közöttük kapott helyett a Márton kíséretében levő pap, maga Márton pedig közvetlenül a császár mellett, egy alacsony széken ült. A lakoma közepe táján tartottak, amikor a szokásnak megfelelően az egyik szolga öblös kupát nyújtott a császárnak, ő azonban azt parancsolta, hogy adják inkább a szent életű püspöknek, arra várva és számítva, hogy majd annak jobbjából kaphatja meg a kelyhet. Márton azonban, miután ivott belőle, papjának adta tovább a kupát, mert senki mást nem tartott méltóbbnak arra, hogy őutána elsőnek igyék, nem látta ugyanis helyesnek, hogy egy papnál előbbre helyezze akár a császárt, akár a hozzá közel álló személyeket. Ezen a tetten az uralkodó és minden jelenlevő úgy elcsodálkozott, hogy bár számukra megalázó volt, mégis helyeselték. Nagy híre támadt az egész palotában, hogy Márton olyasmit cselekedett az uralkodó lakomáján, amit egy püspök sem mert volna megtenni még a legjelentéktelenebb méltóságok asztalánál sem.
Korábban megmondta Maximus császámak, hogy mi lesz a következménye, ha elmegy Itáliába, hogy háborút kezdeményezzen Valentinianus császár ellen: bár az első összecsapásnál győzni fog, kis idő múlva elbukik. Láttuk, hogy így is történt, mert amikor Maximus megérkezett, Valentinianus menekülni kényszerült, de később, körülbelül egy év múlva, újrarendezte hadseregét, és Aquileia falainál elfogatta és megölette Maximust.
Forrás:
Szent Márton élete:
- első rész
- második rész
- harmadik rész
- negyedik rész
- ötödik rész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése