Ekkoriban, miközben tevékenyen dolgozott, hasonló erő áradt ki belőle. Az egyik faluban, midőn egy igen ősi és híres szentélyt felgyújtatott, a feltámadó szél a közelben levő szomszédos házra is átvitte a lángok csóváját. Mikor észrevette, gyorsan felmászott a ház tetejére, és megállt a terjedő tűzzel szemben. Ekkor pedig csodás módon azt lehetett látni, hogy a tűz szembefordult a szél erejével, mintha egymással harcoló elemek küzdelme lett volna. Így a tűz csak arra terjedhetett, amerre Márton csodatévő ereje akarta.
Egy másik faluban, amelynek Leprosum [Levroux] volt a neve, amikor ugyancsak le akart rombolni egy templomot, amelyet gazdagon elhalmozott a babonás hit, a pogányok sokasága ellenállt, sőt erőszakosan elűzték. Márton egy közeli helyre húzódott vissza. Ott három napon át vezeklőruhát hordott, hamut szórt magára, és állandóan böjtölt és imádkozott az Úrhoz, hogy isteni erővel rombolja le azt a templomot, amelyet emberi kéz nem pusztíthatott el. Hirtelen két lándzsás, nagy pajzzsal felszerelt angyal jelent meg neki az égi seregből. Azt mondták, hogy az Úr küldte őket, hogy a falusi sokaságot megfutamítsák, és védelmet nyújtsanak Mártonnak, nehogy valaki is ellenálljon, miközben lerombolja a templomot; térjen tehát vissza, és a megkezdett munkát istenfélelemmel fejezze be. Visszatért tehát a faluba, és a pogány sokaság nyugodtan szemlélte, hogy a pogány szentélyt alapjáig lerombolja, az oltárokat és a bálványszobrokat porrá zúzza. Amikor a földművesek mindezt látták, megértették, hogy az isteni akarat töltötte el őket csodálattal és rettegéssel, nehogy szembeszálljanak a püspökkel. Szinte mindnyájan hittek Jézus Urunkban, és nyilvánosan hirdetve megvallották, hogy Márton istenét kell tisztelni, és fel kell hagyni azon bálványok imádásával, amelyek magukon sem tudtak segíteni.
15. Az életére törő gyilkosok kudarca
Beszámolok arról is, hogy mi történt a hédusok vidékén. Ott, miközben szintén egy templomot rombolt le, pogány falusiak dühöngő sokasága rohant rá. A legbátrabb közülük kivont karddal rontott rá, ekkor Márton - hátrahajtva köpenyét - odanyújtotta a csupasz nyakát, hogy szúrja át. A pogány nem habozott döfni, de amikor felemelte jobbját, hátrahőkölve lerogyott, és isteni félelemtől megrettenve kegyelemért könyörgött. Ehhez hasonló a következő eset is. Midőn a bálványok lerombolóját valaki késsel meg akarta ölni, a támadó kezéből kiverték a fegyvert, amikor ütni késziilt, és a kés eltűnt.
Legtöbbször azonban annyira megnyerte szentbeszédeivel a pogány lelkeket, hogy akik előbb arra kérték, hogy ne rombolja le szentélyüket, a világosság fényét megismerve ők maguk pusztították el templomaikat.
16. Egy fiatal béna lány meggyógyítása
A gyógyítás adománya pedig annyira hatékonyan működött benne, hogy szinte nem akadt olyan beteg, aki, miután hozzáfordult, vissza ne nyerte volna egészségét. Ez jól kitűnik a következő példából. Treveriben [Trier] egy leány oly súlyos bénaságban szenvedett, hogy szervezetének minden működése jó ideje megszűnt, és minden tekintetben közel volt a halála, már alig pihegett. Hozzátartozói szomorúan álltak mellette, és csak életének végét várták, amikor váratlanul hírét hozták, hogy Márton a városba érkezett. Midőn ezt megtudta a leány apja, lélekszakadva futott, hogy gyermekéért esdekeljen. Már ton már éppen belépett a templomba, amikor a zokogó öregember ott a nép szeme láttára és sok más püspök jelenlétében átölelte a térdét és így szólt: „A leányom szörnyű betegségében már halálra vált, és ami a halálnál is borzasztóbb, csak lélegzése mutat életjelet, teste már úgy szólván halott. Kérlek, jöjj el hozzá, és add rá áldásodat, mert hiszem, hogy a te közbenjárásodra visszanyeri egészségét.” E szavak hallatára Márton döbbenten hallgatott, és el akart tűnni onnan, mondván, hogy ilyesmire neki nincs hatalma, és az öregember téved, mert ő, Márton nem méltó arra, hogy az Úr általa mutassa meg hatalmának jelét. De az apa ott maradt, s még hevesebben sírva kérte, hogy jöjjön a haldoklóhoz. Végül, mivel a körülötte álló püspökök is biztatták, lement a leányka házához. Az ajtó előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, és várta hogy mit fog tenni Isten szolgája. Először földre borult és imádkozott, mert ez volt meghitt fegyvere, amelyhez ilyenkor folyamodni szokott Majd rátekintett a betegre, és olajat kért. Mikor megáldotta, és az erő adó szent folyadékot a leány szájába öntötte, ez azonnal hangot adott. Azután Márton érintésére lassanként minden tagja éledezni kezdett, és amikor a lábai is megerősödtek, a nép szeme láttára felkelt.
17. Két megszállott megszabadítása
Ugyanezen időben bizonyos Taetradius prokonzul szolgáját a sátán szállta meg, és halálra gyötörte. Mártont kérték meg, hogy tegye rá a kezét. Ő azt kívánta, hogy a szolgát azonnal vezessék hozzá. De a gonosz lelket sehogy se lehetett kihozni abból a cellából, amelyben volt, mert úgy rátámadt fogaival a közeledőkre, mint egy őrült. Akkor Taetradius a szent férfiú térdéhez borult, és arra kérte, hogy jöjjön le a házhoz, ahol a megszállott lakott. Márton erre azt mondta, hogy nem mehet be egy hitetlen és pogány ember házába. Taetradiust ugyanis ebben az időben még a pogányság tévedése tartotta fogva. A prokonzul ekkor megígérte, hogy keresztény lesz, ha kiűzi a sátánt fiatal rabszolgájából. Márton rátette kezét a gyermekre, és kiűzte belőle a tisztátalan lelket. Amikor Taetradius ezt látta, hitt Jézus Urunkban, és mindjárt katekumenné lett, nem sokkal később pedig megkeresztelkedett. Mártont, üdvösségének szerzőjét, mindig különös szeretettel tisztelte.
Ugyanekkor ebben a városban Márton betért egy családapához, a küszöbön azonban megállt, és kijelentette, hogy a ház udvarán egy rettenetes démont lát. Amikor ráparancsolt, hogy távozzék, a démon megszállta a ház urának szakácsát, aki az épület belső terében tartózkodott. A nyomorult vicsorgatni kezdte a fogát, és dühöngve rontott rá azokra, akikkel szembetalálkozott. Megrendült a ház, a család felbolydult, a háznép futásnak eredt. Márton szembefordult a dühöngővel, és megparancsolta, hogy azonnal álljon meg. Amikor ez a fogát csikorgatta, és száját kitátva harapással fenyegetőzött, Márton a szájába dugta az ujjait. „Ha van hatalmad, akkor nyeld le őket!” - mondotta. Mintha tüzes vas ment volna a torkába, messze visszahúzta fogait a szent ujjaitól, és vigyázott, hogy hozzájuk ne érjen. Ekkor azonban a démon a megszállott testből a büntetés és a gyötrelem miatt menekülni kényszerült, de mivel nem távozhatott a szájon keresztül, hasmenéssel ment ki belőle, undorító nyomokat hagyva hátra.
Forrás:
Szent Márton élete:
- első rész
- második rész
- harmadik rész
- negyedik rész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése