Úr Jézus, te vagy az én Istenem;
hálát adok neked, hálaénekkel dicsőítelek.
(Zsolt 128,28)
1. János beszámol Jézusnak egy másik, a Tiberiás tavánál történt megjelenéséről (21, 1-14). Az apostolok egész éjszaka hiába halásztak. Nem ismerik fel Jézust, mégis megfogadják szavát, ismét kivetik a hálót, s az most úgy megtelik, „hogy alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól”. „Erre a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így szólt Péterhez: »Az Úr az!«“János a rendkívüli halfogásban azonnal felismerte a Mester jelenlétének „jelét”. János szeretete miatt élesebben lát, mint a többiek. Ugyanez a szeretet viszont Pétert fürgébbé teszi. Azonnal a vízbe veti magát, hogy gyorsabban odaérjen az Úrhoz. „Mindegyik - magyarázza Aranyszájú Szent János - hűséges marad természetéhez: az egyik jobban belelát a dolgokba, a másik elevenebb. János ismerte fel Jézust elsőként, de Péter sietett hozzá a leggyorsabban” (In lo 87, 2). Fel kell figyelnünk János rendkívüli tapintatára; ő, az esemény főszereplője és előadója, itt is, mint a sírnál, Péter elsőbbségét emeli ki, szívesen elismeri azt a főséget, amelyet maga Jézus adott Péternek.
„Az Úr az!” János ezzel a tanítványok számára annyira ismerős címmel ismeri el és mutat rá Jézusra. Most azonban, hogy már föltámadt, ez a cím egészen új értékkel, mélyebb és elevenebb jelentéssel gazdagodik. A húsvét valójában az Úr Jézus hatalmának megkoronázása. Most már minden teremtmény hozzá tartozik, mivel vére, kiüresedése, a kereszthalálig való engedelmessége árán valamennyit visszavásárolta. „Ezért Isten fölmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy ... minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” (Fil 2, 9-11). Minden nyelvnek örömmel kell hirdetnie, hogy a feltámadt Jézus az „Úr”. A próféták jövendöléseitől kezdve a Jelenések könyvéig az egész Szentírás az ő dicsőségét hirdeti: „Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, a gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás” (Jel 5,12). A kereszténynek ehhez az egyetemes kórushoz kell csatlakoznia és a Feltámadott dicsőségét énekelnie, elsősorban azzal, hogy az Úr hatalma győzedelmeskedjék benne; Őneki kell átadnia minden jogot és teret, egész önmagát, fenntartás nélkül, hogy életében Jézus legyen az egyetlen Úr.
2. Jézus az Úr, azonban feltámadottként sem változtat stílusán. Most is az, aki „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak” (Mt 20,28). A tóparton halat süt az izzó parázson, hozzá kenyeret készít. Amikor barátai a tavon töltött éjszaka után kimerülve és a telt háló partra vonszolásától kifáradva odaérnek, pihenésre hívja őket: „Gyertek, egyetek.” „Jézus fogta a kenyeret és adott nekik. Ugyanígy halat is.” Az Apostolok talán az utolsó vacsorára gondoltak megint, amikor Jézus kezébe véve a kenyeret megáldotta és nekik nyújtotta mondván: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem” (Mt 26, 26). Jóllehet itt nem az Eucharisztiáról van szó, az emlék könnyen, magától feléled bennük.
A feltámadt Úr továbbra is elkészíti az embereknek asztalát, kenyeret és halat szolgál fel nekik; Testét adja ételül és Vérét italul. Így táplálja a hívekben azt az isteni életet, amelyet halálával és feltámadásával adott meg nekik. Az Eucharisztia ezért a keresztség tökéletesítése, továbbá, mint a keresztség, lényegileg húsvéti szentség. Az Eucharisztia az Úr halálának emléke, ugyanakkor a feltámadásáé is, mivel a szentség által felajánlott Test és Vér nem egy halott teste és vére, hanem egy élőé, egy feltámadotté, aki örökké él, és hatalma van arra, hogy halhatatlanságát megossza mindazokkal, akik belőle táplálkoznak. „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon” (Jn 6, 54).AFeltámadott hatalma akkor nyilvánul majd meg a legteljesebben, mert feltámadásába belevonja mindazokat, akik hittek benne.
Péter, Krisztus hatalmának féltékeny tanúja lesz az első, aki síkra száll ezért az uralomért; amikor a törvényszék elé idézik a béna koldus meggyógyítása miatt, ott egész lendületével hirdeti: „annak a Názáreti Jézusnak nevében, akit ti keresztre feszítettetek, és akit Isten föltámasztott a halálból; az ő segítségével áll ez előttetek egészségesen... Nincs üdvösség senki másban” (ApCsel 4, 10. 12). Egyedül Jézusnak van hatalma arra, hogy üdvözítsen, egyedül Ő az élet és a halál Ura, aki képes gyógyítani és feltámasztani.
Ima
Ó Péter, te mindenhová lelkesedéssel rohansz, és mivel nem vagy megelégedve a látottakkal, visszatérsz, hogy jól megnézd, s mivel felgyulladt benned az Úr látásának vágya, sose telsz be látásával. Látod Őt egyedül, látod együtt a Tizeneggyel, látod a hetvennel, látod Őt, amikor Tamás hisz. Látod a halászatnál, de mivel nem elégedsz meg azzal, hogy megpillantottad, a vágytól türelmetlenül otthagyod a hálódat, nem törődsz a veszéllyel, túl hosszúnak találod, hogy a többiekkel hajón érkezz meg. Akkor is, amikor az Úr a vízen járt, elfeledkezve emberi természetedről felé szaladtál a tenger hullámain. Most is, miközben az Úr a parton áll, rövidebb és veszélyesebb úton sietsz felé, hogy leróhasd előtte tiszteleted.
Világos, hogy hittél, mégpedig azért hittél, mert szerettél, és azért szerettél, mivel hittél. Ezért szomorodtál el, amikor Jézus harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz-e engem?” Az Úr egyáltalán nem kételkedett szeretetedben, nem is ezt akarta megtudni, hanem tanítani akart téged, akit mennybemenetelekor szeretete helynökeként rendelt nekünk. Ezt válaszoltad: „Tudod jól, Uram, hogy szeretlek”. Ismerve lelked állapotát olyan szeretetet tanúsítasz, amely már régóta ismert Isten előtt. Ki állíthatná ezt még magáról ilyen könnyen? Ó Péter, aki az összes többi között így jelented ki szereteted, azért vagy kiválasztott, mert a szeretet mindennél nagyobb.
Vö. Szent Ambrus, Comm. S. Luca X.
Forrás:
P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD,
Benső végtelen, SZIT 2006
Útmutató az elmélkedéshez:
Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.
Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.
Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.
Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.
Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.
Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.
Sokak számára ennyi elég is.
Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.
Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.
Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.
Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:
Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.
Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.
Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.
Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.
Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.
Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.
Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.
Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.
Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.
Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.
Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.
A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.
Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.
Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.
A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.
P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.
Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén
