2018. okt. 2.

Szent őrzőangyalok


 Ma van az ünnepük.
       Amikor kisgyerek voltam és rosszalkodtam, Nagymamám mindig figyelmeztetett, hogy ilyenkor az őrzőangyalom sír. Egyszer megkérdeztem tőle, miért sír: „Mert azt szeretné, hogy olyan jó lennél, mint ő.” Tovább faggattam: „És hogy néz ki?” Rám mosolyogott és így felelt: „Úgy néz ki mint te. Szeret téged, veled kacag és veled sír. De ha rosszalkodsz, akkor sír.” Ma is bennem él ez a magyarázat.

        Az angyal szellemi lény, nincs teste, mint nekünk földi embereknek.
         Íme egy szent angyal leírása Bibliából, ilyen lehet az én őrzőangyalom is: 
  • Felemeltem szememet, és íme, egy gyolcsruhába öltözött férfit láttam. A derekát színarany övezte, teste olyan volt, mint a krizolit, az arca mint a villám fénye, a szeme mint az égő tűz, a karja és a lábszára, mint a ragyogó érc, s a szavának hangja olyan, mint a sokaság hangja. ... Erő nem maradt bennem, az arcom elváltozott, elbágyadtam, és minden erőm odalett. Mikor pedig szavának hangját hallottam, ennek hallatára rémülten arcra estem, és arcom a földhöz tapadt (Dán 10,5-6.8-9). 

      A Katolikus Katekizmus ezt mondja az őrzőangyalokról:
  • [336] Az emberi életet kezdetétől a halálig körülveszi őrségük és közbenjárásuk. „Senki nem tagadja, hogy minden egyes hívő mellett áll egy angyal, mint valami pedagógus és az életet irányító pásztor.” A keresztény élet a hitben már itt a földön részesedik az Istenben egyesült angyalok és emberek boldog társaságából. 
       Mindenkinek van őrzőangyala, szent szellemi testvéreink ők. Mikor együtt vagyunk a családban, iskolában, a munkahelyen, az utcán, az üzletben... mindenki mellett ott áll az angyala, hát nem csodálatos? Nyugodtan kérhetjük a jelenlevő őrzőangyalok segítségét. Amikor valakit köszöntünk, akkor gondolatban köszöntsük az őrzőangyalát is. Ha valakiért imádkozunk, akkor kérjük a mi és az illető személy őrzőangyalának a segítségét. Igazi csapatmunka van az angyalok közt értrünk, mindig bizalommal fordulhatunk hozzájuk.

  • „Mert elküldi angyalait hozzád, hogy védelmezzenek minden utadon. A kezükön hordoznak majd téged, nehogy kőbe botoljék a lábad.” (Zsolt 91, 11-12) 
          Milyen kőbe? Itt Mózes mindig kőtábláira gondolok, a tízparancsolatra, oltalmaznak minket a kísértésben, nehogy bűnt kövessünk el, és elveszítsük Isten kegyelmi jelenlétét a lekünkben.

  • „Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.” (Mt 18,10) 

         Igen, látják Istent, Aki megközelíthetetlen fényességben lakik. Így megtudják mindazt, ami rájuk és védencükre tartozik, hogy hűségésen lássák el őrző és irányító feladatukat. Az angyalok ismerik a természet erőit és törvényeit, hiszen jelen voltak a világ teremtésekor, a bukott angyalok is ismerik sajnos.
         De a szent angyalok Szent Mihály arkangyallal az élen letaszították a sátánt és angyalait a mennyből a földre.
  • „Ezután nagy harc támadt a mennyben. Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.” (Jel 12, 7-9) 
         A szent őrzőangyalok harcolnak értünk, de annyira tiszteletben van tartva a személyes szabadságunk, hogy akaratunk ellenére még az üdvösséget sem kapjuk meg az Úrtól. Isten is tiszteletben tartja a szabad akaratunkat.
         Az őrzőangyalok imádják a bennünk lakó Istent, és imáinkat az Úr színe elé viszik:
  •  „Jött egy másik angyal, megállt az oltár előtt, aranyfüstölő volt nála. Sok tömjént kapott, hogy az összes szent imádásával tegye az aranyoltárra, amely az Isten trónusa előtt állt.” (Jel 8,3) 
         Az őrzőangyalok nem tudnak megvédeni az olyan igazságtalanságoktól, balesetektől, melyeket Isten szükségesnek tart ahhoz, hogy megtisztítson vagy próbára tegyen bennünket, vagy hogy ezáltal áldozatot hozzunk a bűnösökért. Ahol azonban az emberi gonoszság, irigység, hamisság, rosszakarat, hazugság, megtévesztés akar ártani, biztosan számíthatunk az őrzőangyalunk segítségére:
  • „Oroszlánok és kígyók között lépdelsz, oroszlánkölyköt és sárkányt tiporsz el.” (Zsolt 91,13) 
         Amikor meghalunk, a szent őrzőangyalunk kísér minket az háromszorosan Szent Isten trónja elé mint ügyvédünk. A mennyben nem csak rokonainkkal, szeretteinkkel, barátainkkal, ismerőseinkkel találkozunk, hanem őrzőangyalaikkal is. Lesz ott öröm és vidámság!

Őrangyalom, szívből kérlek, 
Légy vezérem, amíg élek, 
Ments meg engem bűntől, bajtól, 
Ne hagyj el a halálomkor. 
Mindig jóra figyelmeztess, 
Úgy vezess a jó Istenhez. Ámen

2018. szept. 27.

Van-e ereje az áldásnak? Fog-e az átok? - Kiegészítések

A HAGIOSZ levelező lista tagjainak észrevételei az ezelőtti bejegyzéssel kapcsolatban: 


Megj1: 
  • Szerintem van olyan „átok”, ami sajnos úgy működik, hogy bizonytalan ember elhiszi, és magára veszi, mint egy önbeteljesítő negatív jóslatot. Nem „klasszikus átok”, de rosszat okoznak vele a másiknak. Derek Prince könyveiben olvastam ezekről, és sajnos én is tapasztaltam ilyet. Például: Vannak, akik vindikálják maguknak a jogot, hogy kimondják valakire, hogy „Te nem fogsz férjhez menni, Terád más feladatot ró a Jóisten, más az akarata”, és ez, mintegy átokként beleivódik a lélekbe. Főleg, ha gyenge, sérült, bizonytalan. És ezzel a félelemmel próbálja valaki a szíve vágyát követni, sikertelenül, mert belül a lelkében mást hitt el. Ilyenkor mindig azt mondom: Ne féljetek! Ezt mondta Krisztus. És ilyenkor is hatásos a szabadító ima. 
  •  A modern agykutatás, lélektan sajnos igazolta is az ilyesfajta önbeteljesítés valóságát. 
  •  Sajnos az ilyen átkok is léteznek. Megtapasztaltam, és láttam másoknál is. Például házasság is ment tönkre emiatt. 
  • Krisztus szabaddá tesz, nem a félelem gúzsába köt. Nekem ezen „átkok” ellen ez segít. És a szabadító imák. Ezért is gondolom, h az ilyesfajta megbélyegző átkok is a gonosztól jönnek. El akar hitetni sok mindent....


Megj2:

  • Árnyaltabb a helyzet az „Isten megostorozza azokat, akiket kiválasztott” gondolattal - nehézségek, megpróbáltatások nyilván mindig csakis Isten engedélyével érnek bennünket és mindent javunkra fordít - de ezek az ószövetségi megfogalmazások mást sugallnak: mintha a fenyítés azonos lenne a kihívással, fegyelemmel. Számomra az „Isten soha nem próbál meg erőnkön felül” azt jelenti, hogy megmászható hegyeket állít elénk, de nem azt, hogy gyötör, büntet. Egyébként biztosan sok olyan igehely is van, ahol a fordítás nem az igazi. Múltkor épp azon gondolkodtam el, hogy miért is mondjuk, hogy a rosszat is el kell fogadnunk Isten kezéből? Rosszat nem ad az Úr, legföljebb olyat, ami nekünk nem esik jól, kellemetlen, sőt esetleg fájdalmas. De mindig a javunkat akarja. Lehet, hogy ez szőrszálhasogatásnak tűnik, mondhatjuk, hogy „értsd jól!” - de szerintem fontos, hogy mondjuk is jól! Szóval esetleg ezt a részt árnyalhatod, vagy ahol találsz jobb fordítást, ott használhatod azt. Keresgélek én is... 


 Megj3 

  • Kiegészíteném az okkultizmussal kapcsolatos figyelem felhívással, amiről írsz, de nincs nevesítve. Ez korunk egyik legnagyobb „hitetése”. (A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve!) Ehhez társul az úgynevezett bálványimádás, amivel Isten Igéje alapján az átkot magara vonja az ember.
  • Nem csak emberi beszéd által származhat. (Az átkokról: Jeromos Biblia, Mtörv.28. 15-69.) 
  • Felhívnám a figyelmet az Igazság, azaz Isten Igéjének olvasására. (Jeromos biblia, Példabeszédek könyve 26,2: „Ahogy a madár tovaszáll s a fecske elrepül, az ok nélkül kimondott átok sem talál.”). 

Megj4

  • Az átkozódás igenis bűn. Bűn a hit ellen, mert a gonosszal akarja az illető megbosszultatni (tudva vagy tudatlanul) a sérelmeit. Bűn a szeretet ellen, mert rosszat kívánni felebarátunknak = gyűlölet. 
  • Aki okkult helyen keres szabadulást, az még több bajt vesz a nyakába. Ez Amorth atya tapasztalata is, meg sok testvéré, akikkel foglalkoztam. Egyedül Jézus a szabadító. 
  • Ha a hívek használnának szentelményeket (szentelt víz, szentelt só), akkor az ezekre kimondott áldás erejéből is sokat szabadulhatnának. 
  • Egy eset, név nélkül: Fiatal családnak nincs gyereke, éveken keresztül ha megfogan a baba, el is megy spontán. Már imádkoztunk mindenért, ami eszünkbe jutott, mikor egyszer megkérdeztem tőle: nem volt családi haragos esetleg? Mondja az asszonyka, hogy de, a szomszéd család mindig szidta-átkozta őket. A testvérének se volt gyermeke. Imádkozzunk. Pár hét múlva felhív, hogy a testvére – aki az imáról nem tudott semmit – életében először babát vár. Azóta mindkettőjüknek több gyermeke van, szépen nevelik őket és hálásak Istennek. 

Megj5 


2018. szept. 16.

Van-e ereje az áldásnak? Fog-e az átok?

         Az áldásnak MINDIG van ereje, az átok NÉHA fog.       
         Ma sokan igyekeznek megszabadulni az átoktól, meg ehhez hasonlóktól: generációs átkok, családi átkok, a cigányátok, rontás, boszorkányság, mágia. Úgy gondolom, hogy csalók azok vannak rengetegen, de akik valóban tudnak átkot mondani (pénzért), ami esetleg meg is fogan, azok eladták a lelküket a gonosznak (a kárhozat fiai és leányai), vagy esetleg valahol a vudu hazájában élnek. Ugyanígy csalóknak nevezem azokat is, akik pénzért „leveszik, feloldják” az átkokat, a rontásokat, de szerintem még jobban eltávolítják Istentől a naiv áldozatokat, szerencsétlenek még több keresztre találnak. Sokan bedőlnek az ilyen sarlatánoknak, mert azt hiszik, ha az újságban olvassák a hirdetésekben, akkor az törvényes, igaz és hatásos is. Megdöbbentő, mi ez a nagy babonás félelem az átoktól?

         Mi keresztények áldottak vagyunk:
         „Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyeiek között Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket.” (Ef 1,3)
         Minden! Ha ezt megértjük, hogy minden lelki áldással, egyetlen-egy áldás sem maradt ki, akkor mi is áldás leszünk a környezetünk számára, és áldani fogunk mindenkit. Hatalmas ereje a Jézus nevében mondott áldásnak, gyakoroljuk!

         A szentmise végén is legyünk jelen a kegyelem számára, mert amikor a pap megáld minket, az nagyon erős és védelmező áldás. Ha ilyenkor, a szentmise után a gyóntatószékben még ott van a pap, sokszor ennek az áldásnak a hatására tér be gyónni egy-egy olyan lélek, aki nagyon régóta halogatja a szentgyónását, de mikor a templom már majdnem üres, van bátorsága meggyónni.

         Az ellenségünket szeretni és áldani kell, nem átkozni. Mert aki valóban Krisztussal jár, annak vannak ellenségei.
         Jézusunk parancsba adta, hogy szeressük ellenségeinket, és mondjunk rájuk áldást. Jézus nem parancsol lehetetlent, csak nekünk tűnik nehéznek. Szent Lukács evangéliumának 6. fejezetében [1] kétszer is említi az ellenség szeretetét, Szent Máté evangéliumában is hozza ezt az új parancsot.[2]

         Az ellenséget Istenre kell bízni, ha lehetőség adódik, tegyünk jót vele, Ő majd a kellő időben akár bosszút is állhat értünk:
         Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, szeretteim, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának, hiszen írva van: „Enyém a bosszú, én majd megfizetek” – mondja az Úr. Sőt, ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni. Ha ezt teszed, izzó parazsat raksz a fejére. Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval. (Róm 12,19-21)

       Tilos átkozódni: „Áldjátok üldözőiteket, áldjátok, s ne átkozzátok.” (Róm 12,14) – ezek szerint már az őskeresztényeknél is voltak ilyen „átok-gondok”.

         Az átok nem fog azokon, akik rendszeresen járulnak szentségekhez, betartják Isten és az Egyház parancsait, imádkoznak, nem okoznak másoknak keserves könnyhullatást; imádkoznak.

         Van, amit átoknak gondolnak, pedig csak egyszerűen kereszt Istentől, próbatétel. Emlékezzünk csak az első keresztényekre, a vértanúkra, a holokausztra, a kommunista börtönökre, és ma is folyik a keresztényüldözés. Áldás vagy átok? Áldás, ha Krisztussal és Krisztusért szenvedünk, a kereszt nem jelenti azt, hogy valaki megátkozott minket.
         „Mert megfenyíti az Úr, akit szeret, s megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. Maradjatok állhatatosak a fenyítéskor: Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Hol van olyan fiú, akit az apja nem fenyít? Ha nem részesültök a fenyítésben, ami mindenkinek kijár, akkor fattyak vagytok, nem fiak.” (Zsid 12, 6-8).
         Ez Isten pedagógiája, Isten nem bünteti gyermekeit betegséggel, de néha mégis megengedi, és ha hiába imádkozunk gyógyulásért, annak komoly oka lehet, de legalább van mit felajánlani Istennek szeretettel lelkünk üdvösségéért, másokért. „Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket.” (Róm 8,28) Kalkuttai Szent Teréz anyának volt egy olyan csapata a világon szétszóródva, akik szenvedéseiket és imáikat felajánlották Teréz anya missziójának a sikeréért. A mi Urunk Jézus Krisztus a szenvedésnek értelmet a  adott, és amikor Ő akarja, a szenvedésünk örömre változik.

        Aki bűnei miatt kikerül Isten védő szárnya alól, az sok bajnak van kitéve, s azt hiszi, valami különleges átok lebeg felette, hárít, mást okol nehéz helyzetéért, nehogy bűnbánatot kelljen tartania.

         A katolikus lexikon meghatározása, csak röviden idézem:
  • az áldásról, megáldás (latinul benedictio, „jó mondása, jókívánság”): cselekmény, jót előidéző szó és gesztus, az átok ellentéte.
  • az átokról (latinul maledictio) rossz kívánság kifejezése más felé. 
  • a kiátkozásról, vagyis a kiközösítésről (latinul excommunicatio): nem magából az Egyházból zárja ki az embert, hanem az Egyházzal való külső közösséget érinti, vagyis a kegyelem külső eszközeiben (és így azok hatásában) való részesedést. Önmagától esnek kiközösítésbe például azok a katolikus politikusok vagy hívek, akik pártolják az abortuszt, lásd a lengyel püspökök dokumentumáról szóló híradást az Isten törvényével szembeszegülő politikusok kiközösítéséről.
  • és vannak az átokzsoltárok, ezeket a zsidók az ellenségeikért imádkozták, mi ne imádkozzuk senki ellen.
         A bűnbeesés után átok ebben a földi életben volt van és lesz, megnehezíti a mindennapi életünket. Csak a Jelenések könyvében derül ki, mikor nem lesz átok többé a földön. Szent János evangélista leírja az utolsó ítéletet, majd az átok megsemmisülését: „Új eget és új földet láttam. (...)Átok többé nem lesz benne.” (Jel 21,1; 22,3) [3]

         Mikor is jelenik meg a Szentírásban először az átok szó? A bűnbeesés után maga az Úr mondja a kígyónak, vagyis megátkozza a kígyót: „Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján.” (Ter 3,14)
         Másodszor a földet átkozza meg (és nem az embert!): Az embernek ezt mondta: „Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. (Ter3,17) Ezt megelőzően Évának sem mond valami hízelgőt: „Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad.” (Ter3,16).

         Tehát az embernek fáradoznia kell a kiűzetés után. Az Édenben a bűnbeesés előtt is kellett dolgozni, ott sem volt az élet csupa lazsálás, isteni parancs a munka: „Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze.” (Ter 2,15), bizony ma is érvényes: „aki nem akar dolgozni, ne is egyék”. (2Tessz 3,10)
         Az ember évezredeken át földműves és pásztor volt, az üdvösség kifejezés elsősorban a földi jólétet és boldogságot jelentette. A Szentírásban elég későn jelenik meg a halottak feltámadásába vetett hit (2Mak 7,14).

      A Szentírás szerint átok az, ha akarattal megmaradunk bűneinkben. Az embernek szabad akarata van, választhat az áldás és az átok között: „Egészen közel van hozzád a törvény, a szádban és a szívedben, így hozzá szabhatod tetteidet. Nézd, ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot. Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. (MTörv 30,14-15; 19) Majd Leviták 26. fejezetében felsorolja mi a következménye az áldásnak, és mi az átoknak, ez utóbbi kész rémálom.

      Mi az Újszövetség népe vagyunk, a kegyelem idejében élünk, nem az Ószövetségben, rajtunk áll, hogy elfogadjuk vagy elutasítjuk Krisztus megváltását, és akkor Isten árnyékában élünk, semmiféle átok, mágia, rontás nem fog rajtunk. El lehet utasítani Isten kegyelmét, és arra gondolni, hogy majd halálunkkor megtérünk, de kár az Istennel ujjat húzni, az örök életünk forog kockán.

        Krisztus a törvény átkától mentett meg minket, nem a földre kimondott átoktól: „Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, mikor átokká lett értünk. Hiszen az Írás szerint – mert meg van írva: Átkozott mind, aki fán függ” (Gal 3,13)
       
         Úgy az áldás, mint az átok szavakból áll, tőlünk függ, mit mondunk ki testvéreinkre.

         Sokat idézik azt az Igét, hogy a nyelv hatalmában van az élet és a halál, de valójában az előtte levő sorral teljes:
         „A száj gyümölcséből megtelik a gyomor, jóllakik azzal, ami az ajkon terem. A nyelvnek hatalmában van az élet és halál, amint használja, úgy eszi gyümölcsét.” (Péld 18, 20-21) Amit kimond, az gyümölcs, táplálék.
         Az Úr Jézus azt mondja: „A száj ugyanis a szív bőségéből szól. A jó ember jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember rossz kincséből rosszat hoz elő. Mondom nektek: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon. Szavaid alapján igazulsz meg, és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet. (Mt 12,34-37)

         Hála Istennek, a mi Urunk Istenünk irgalmas, mert ha a kimondott rossz szavainknak akkora hatalmat engedne meg az Isten, eddig már nem élne ember a földön. Néha kimondjuk a rosszat, és nem gondolunk a következményekre. Akár az „Isten fizesse!” is lehet átok, ha valaki olyanra mondjuk, aki vétett ellenünk, és azt kívánjuk neki, bár csak átélné mindazt a rosszat, szenvedést amit velünk tett - s ez helytelen, ez bűn.

      A megbocsátás Jézus parancsa, és a megbocsátás a mi javunkat szolgálja.
       Az égbekiáltó bűnök valóban átok alá vonják a bűnöst:
  • Szándékos gyilkosság 
  • Szodomai bűn (egyneműek között elkövetett fajtalanság) 
  • Szegények, árvák, özvegyek nyomorgatása. 
  • Munkások bérének igazságtalan visszatartása. 
         És vannak a Szentlélek elleni bűnök, az idegen bűnök, stb., ezekről bővebben itt.

         A Bibliában Bileám szamara beszélő szamár volt (Szám 22. fej.), Bileám áldást kellett mondjon átok helyett, Isten nem engedte, hogy a választott népet megátkozza. Ma még inkább nem engedi Isten, hogy az átoknak ereje legyen, a kegyelem idejét éljük, Jézus által megváltottak vagyunk – nem kell félnünk

         Példák megfogant átkokról az Újszövetségben:
  • Jézus megátkozta a fügefát (Mk 11,14). 
  • Szent Pál megátkozta Elimászt, a varázslót: „Erre Saul, vagy másik nevén Pál a Szentlélekkel eltelve rászegezte tekintetét, és rákiáltott: „Ördög fia, tele minden ravaszsággal és gonoszsággal, és ellensége minden igazságnak, nem hagyod abba, hogy áskálódj az Úr egyenes útja ellen? Lám, most lesújt rád az Úr keze, megvakulsz és nem látod a napot egy ideig.” Azon nyomban vak sötétség szakadt rá, és botorkálva kereste, hogy valaki kezet nyújtson neki. Amikor a helytartó látta az esetet, hívő lett, mert egészen lenyűgözte az Úr tanítása.” 
            Fog-e az átok? Néha kibukkan ez elkeseredett ember száján egy rossz kívánság, átok. Igen, az árvák, az özvegyek és az anyák átka néha fog, szerintem a legsúlyosabb az anyai átok. Az egész Szentíráson végigvonul, hogy Isten mennyire haragszik azokra, akik az árvát, az özvegyet, a szegényt, az elnyomottat sanyargatják.
            Jaj azoknak a szülőknek, rokonoknak, akik a gyerekeket bántalmazzák, molesztálják, kínozzák, sőt eldobják maguktól!

         A régi öregek azt tartották, hogy az áldás, ha méltatlanra mondod ki, visszaszáll rád, és az átok pedig kering, mint a sas a magas égen, azt lesve, mikor csaphat le, akár vissza is szállhat az átkozódóra.

         Bizonyára azok, akik már elrúgták az 50. évet, tudnának olyan történeteket mondani pórul járt emberekről, amely talán így kezdődne: „Most mit csodálkozol? Annak idején, amikor kegyetlen és istentelen volt ezzel meg amazzal, templomba se járt...

         Isten törvényei nem változnak. Szent az Isten és türelmes. Szeretet az Isten, de ugyanakkor Igazság is, e kettő együtt jár, Isten nem hagy magából gúnyt űzni, megveti a bűnt, akkor is, ha a bűnöst szereti. Isten nagy kegyelme, ha ebben a földi életben levezekelhetjük bűneinket, és nem marad halálunk utánra.

Gyakoroljuk: 
  • Ha valakinek rosszat kívántunk, átkozódtunk, bánjuk meg és sürgősen gyónjuk meg, majd imádkozzunk az illetőért: a jólétéért, egészségéért, lelki üdvösségéért, a mi Urunk Jézus Krisztus érte is meghalt. Ez érvényes akkor is, ha nemzeteket, politikusokat, vagy más vallásúakat átkoztunk.
  • Ha valaki ellenszenves nekünk, akkor ne csak áldjuk, hanem mosolyogjunk is rá minden kedvező alkalommal.
  • Ha valaki ellenségesen viselkedik velünk, mert talán ellenszenvesek vagyunk neki, nincs önuralma, akkor ez róla szól, és nem rólunk. Az ilyen ember szorong, fél, üresség tátong a szívében. Amikor támad minket, akkor rögtön bocsássunk meg neki, gondolatban áldjuk meg Jézus szent Nevében, és többet nem tud kihozni a sodrunkból, ránk száll Krisztusnak minden értelmet meghaladó békéje - megszeretjük ellenségünket. Ha komoly bántalmazásról van szó, zsarolásról, kihasználásról, stb., akkor NEM-et kell mondani, sőt lehetőség szerint törvényesen is intézkedni: Isten bárányai vagyunk és nem birkák. 
         Kedves blogolvasóm, most megáldalak Jézus Nevében: „Áldjon meg Téged az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr és szerezzen neked üdvösséget!” (Szám 6, 24-26)

____________________________________________

[1] Nektek, akik hallgattok, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd neki oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik benneteket is szeretnek, milyen hálát várhattok érte? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Mert ha azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen hálára számíthattok? Hisz így a bűnösök is tesznek jót. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálát várhattok érte? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanazt visszakapják. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, a Magasságosnak lesztek a fiai, hisz ő is jó a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz. Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. (Luk 6, 27-36)

[2] Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért! Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is. Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is? S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset tesztek? Nem így tesznek a pogányok is? Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes! (Mt 5, 43-48)

[3] „Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és tenger sincs többé. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony. Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy hangos szózat, ezt mondva: Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük.” (Jel 21, 1-3) Átok többé nem lesz benne. Az Isten és a Bárány trónja áll majd ott, és szolgái hódolnak neki. Látni fogják arcát, és a homlokukon lesz a neve. Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak rá a lámpa világítására, sem a nap fényére. Az Úr, az Isten ragyogja be őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké. (Jel 22, 3-5)


 (A bibliai idézetek a SZIT 1996-os fordításból vannak)

2018. szept. 15.

Miért nem ad Isten az imáinkra mindig választ?

         Az emberek gyakran panaszkodnak, mert Istentől nem azt a választ kapják, amit várnak. Miért nem ad Isten az imáinkra mindig választ?
         Izajásnál olvassuk: „Nem! Nem rövid az Úr keze: meg tudna szabadítani, s a füle sem süket hallásra. Nem, hanem a ti gonoszságaitok ütöttek szakadékot köztetek és Istenetek között. Bűneitek fedik el arcát előletek, hogy ne hallgasson meg benneteket!” (Iz 59,2-2).
         A bűneink is akadályok, miattuk nem hallgatja meg Isten az imánkat. Szeretnék erre példát mondani. Egy indiai orvos családban mindkét unoka fogyatékosan jött a világra. Sok betegség uralkodott a családban, és a munkahelyükön is kudarcok érték őket. A nagymama is nagyon beteg lett. Bár mindnyájan sokat imádkoztak, semmi sem változott. Nagy szükségükben egy lelkigyakorlatos központba mentek. Az értük mondott imánál megmutatkozott, hogy a nagyapa nagy igazságtalanságot követett el. Erre a nagymama első ízben a gyermekei jelenlétében elmondta az igazságot:

  • „Egy gazdag családban a családapának született egy házasságon kívüli gyermeke az egyik alkalmazottól. Ezt senkinek sem volt szabad megtudnia, ezért az akkori plébánosnak adott egy nagy összeget, hogy a gyermek után járó tartásdíjat adja tovább az anyának. Később az asszony megint teherbe esett ettől a férfitól. S ekkor a férfi orvos férjemhez küldte az asszonyt, hogy végezze el az abortuszt. Az abortusz végzése közben az asszony is meghalt, nem csak a gyermek. A férjem, ez az orvos, félve a törvénytől megszervezte, hogy az asszony holttestét a plébános telkére vigyék, hogy azt higgyék az emberek, hogy a pap ölte meg. Ehhez a gonosz tetthez még néhány hamis tanút is megfizetett. A bíróságon a papra kimondták a halálos ítéletet, amit később egy több évtizedes börtönbüntetésre változtattak.” 

         Az otthon töltött szabadságom alatt én magam is olvastam ezt a történetet az újságban, hogy hogyan derült fény az igazságra ennek a papnak az esetében, akit ártatlanul ítélte el.
         A papot harminc év után kiengedték a börtönből, aki már több mint 90 éves volt. Az öreg, beteg nagymama, aki már nem tudott járni, az egész családjával elutazott hozzá. A plébános meglepődött az ismeretlen látogatókon. Akkor a legidősebb fiú elmesélte az egész történetet, hogy az apja, aki azóta meghalt, orvosként súlyos bűnt követett el, s ezért azóta mennyi szerencsétlenség érte a családot. Ők pedig a lelkigyakorlatos központban azt az üzenetet kapták, hogy az egyetlen szabadulás a bajoktól az, ha felkeresik a papot, és bocsánatot kérnek tőle.
         Sírva térdeltek le előtte, hogy bocsánatot kérjenek az apjukért. Figyelemreméltó volt ennek a szentéletű papnak a reakciója, aki ezt mondta: „Ez mind hozzátartozott Isten tervéhez.”
         Ez az esemény mindenkit nagyon megérintett akkor Keralában. Látjuk, hogy hatott ki az igazságtalanság, amit a nagyapa, az egykori orvos tett, az egész családra. A rossz hatás annak ellenére érvényesült, hogy a család szívből imádkozott a gyógyulásért. Látjuk, milyen fontos, hogy a felmenőink számára is imádkozzunk a megbocsátásért, ha az illető nem Istennel kibékülve halt meg. Isten a megbocsátás hiányában nem tudta a család imáját meghallgatni.


Ami bennem megfogalmazódott a fenti eset kapcsán:

  • oka van annak, ha Isten nem hallgatja meg imáinkat.
  • sokszor a betegért mondott ima egyben a megtéréséért is szól.
  • kivételt képeznek azok a betegek, akik felajánlják szenvedésüket Istennek valamilyen célért, és ezért nem gyógyulnak meg.
  • „Vétkesek közt cinkos aki néma” – súlyos bűnt elhallgatni is súlyos bűn, egy ártatlant elítéltek.
  • nincsen olyan sötét titok, ami végül nyilvánosságra ne kerülne.
  • nem elég csak Istentől bocsánatot kérni, az áldozattal is meg kell békülni, ha kárt okoztunk, akkor lehetőségünk szerint jóvá kell tenni.
  • a halálbüntetés ellenzője vagyok, itt is egy olyan esetről olvashatunk, amikor ártatlant ítéltek el.
  • nincs mit irigyelni a volt kommunistákat, szekusokat, besúgókat és leszármazottaikat: fizetnek bűneikért nem csak ők, hanem utódaik is. Sokan autoimmun betegségben szenvednek, minél több pénzük van, annál többet költenek az életben maradásukért.
  • úgy éljünk Jézussal és Jézusért, hogy az utódaink ne szenvedjenek.
Forrás (124-126 o.):

2018. szept. 9.

Keresztvetés

         Nagyon régen egy prédikációban hallottam keresztvetés eredetéről. Az első három évszázadban azokat, akik nem akarták hitüket megtagadni, állhatatosan kitartottak Jézus Krisztus mellett, a legkegyetlenebb módon végezték ki őket, sokakat nyilvánosan is, amfiteátrumokban vadállatokkal tépettek szét. Nem csak keresztényeket végeztek ki, hanem velük együtt sokszor „politikai foglyokat”, vagy közönséges bűnözőket, gyilkosokat is. A nézők között ott voltak a többi keresztények is, és imádkoztak a vértanúkért, hogy megálljanak azokban a rettenetes órákban. Amikor volt rá lehetőség, akkor a halálraítélt keresztények megjelölték magukat a kereszt jelével, hogy tudtul adják (a még szabad) testvéreiknek, hogy ők Jézus Krisztusért, a Megfeszítettért adják életüket, és nem bűnözök. Innen ered a keresztvetés hagyománya.
         Azóta tudatosan vetek keresztet, és azt is megfigyeltem, mások hogyan vetnek kereszetet magukra.

         A keresztvetés mindennapi életünkben megszokássá vált:

  • Ha szól a déli harangszó, keresztet vetünk, és elimádkozzuk az Úrangyalát.
  • Ha szól a harang egy elhunytért, fohászkodunk az örök nyugodalmáért. 
  • Ha templom előtt vezet el az utunk, keresztet vetünk. 
  • Reggel mikor felkelünk, este mikor lefekszünk - keresztvetéssel kezdjük és végezzük a napot. 
  • Mikor belépünk a templomba, szentmise előtt és szentmise után. 
  • Megjelöljük a kereszt jelevél gyermekeink homlokát, mikor lefekszenek, ha hosszú útra indulnak, ha szentmiséről érkezünk, s valamilyen okból a kicsiket nem lehetett vasárnapi szentmisére vinni. 
  • Imádkozás előtt és után.
  • Keresztet vetünk, ha kísértésben vagyunk, félünk, ha vétkeztünk, ha okkult erőkkel manipuláló emberekkel kell egy helyen lennünk, stb. 


Vannak, akik ilyen szép lendületes kereszttel jelülik meg magukat: 

         És meg kell jegyeznem, hogy a homlok és a mellkas előtt kaparászó mozdulatokat nem nevezem keresztvetésnek. Valójában egy fordított keresztet rajzolnak magukra, ami a sátánisták jelképe. Figyeljünk oda a mozdulatainkra, ez nem tréfa.

      Mikor belépünk a templomba, térdhajlással üdvözüljük Jézust. Jobb, ha ha felállás után vetünk magunkra keresztet, nem inogva. Ha nem hajlik a térdünk, akkor esetlen primadonna mozdulatok helyett, jobb, ha mély főhajtással és szeretettel köszöntjük a ránk váró Jézust, és keresztet vetünk.

         A keresztvetés hitvallás, tanúságtétel is, amely másokat megérinthet.
         Szent Bernadette Soubirous-t maga a Szűzanya tanította meg a helyes keresztvetésre:

         A Szűzanya, mindjárt az első jelenés alkalmával, azzal kezdi átalakító működését, hogy csiszolgatja parasztos mozdulatait. A kisleány, amikor fölragyog előtte a látomás, keresztet akar vetni, de nem képes reá, nem tudja kezét a homlokához emelni. A hölgy nem akarja, hogy olyan esetlenül vessen keresztet, mint addig szokta. Bernadette úgy érzi, mintha megfogta volna valaki a kezét – bizonyára egy odaküldött angyal volt -, s lassan és ünnepélyesen emelné homlokához, melléhez, bal és jobb vállához, olyan csodálatos szépségű keresztet rajzolva ki, hogy annak csodájára jártak az emberek. Nem is tudott többé másképp keresztet vetni. Erről híres volt mindhalálig. Egyszer a neversi zárdában egy idegen férfi hívatta a társalgóba. Azzal kezdte a beszédet: 
         - Azt mondják, ön látta a Szűz Máriát, de ezt én nem tudom elhinni!
         Bernadette-ben akkor még sok volt a nyerseség, s kíméletlen őszinteségével - akarata ellenére is - ilyenkor letorkolta az embereket, éreztette velük, hogy nem neki nem hisznek. Ez esetben is azt vágta oda:
         - Hát akkor ne higgye! - s azzal indult kifelé. Az idegen utána kiáltott: 
         - Ne menjen, kérem! A lelkem üdvösségéről van szó! Bernadette visszafordult: 
          - Hát, mit kíván? 
          - Vessen keresztet! 
         Megtette. Az idegen görcsös zokogásra fakadt: 
         - Most már hiszek! Most már hiszek! - ezt hajtogatta. A keresztvetés látása meggyőzte őt. 

        Keresztet vetni csak áhítattal és méltósággal érdemes megtenni Jézus Krisztusért. Mert méltók lettünk arra, hogy a keresztség által Isten gyermekei lettünk. A megváltást Isten kegyelméből nyertük el, nem azért mert kiérdemeltük, hanem mert értünk halt kínhalált a Kereszten a mi Urunk Jézus Krisztus, ennek a keresztnek a jelét rajzoljuk magunkra, amely átölel és óv minket.
         Azoknak, akiknek rémálmaik vannak, próbálják ki: lefekvéskor rendszeresen és hittel jelöljék meg a kereszt jelével a párnájukat  - békésen fognak aludni.

2018. szept. 2.

Antikrisztus-legenda (látomás)

VLADIMIR SZERGEJEVICS SZOLOVlEV:
ANTIKRISZTUS-LEGENDA (LÁTOMÁS)

A tesszalonikaiakhoz írt 
második levél 2. fejezete.

         Az európai politika vezetői, - kik egytől egyig a hatalmas szabadkőműves testvérszövetség tagjai voltak - valami hibát vettek észre az általános végrehajtó hatalom gyakorlása körül. A nagy üggyel-bajjal helyrezökkentett európai egység minden pillanatban felborulással fenyegetett. A Szövetségi Tanácsban, vagy az Általános Kormányban, a Comité permanent universel-ban egyáltalában nem honolt egységes szellem, hiszen még az sem sikerült. hogy minden vezető állást ízig-vérig beavatott szabadkőművesekkel töltsenek be.
         A Kormány független tagjai egymásközt külön pártot alakítottak s ez bizony új háború veszélyével fenyegetett. Akkor azután a «beavatottak» elhatározták, hogy a végrehajtó hatalmat egy erre különösképen rátermett személyre ruházzák. A legfőbb jelölt a szabadkőműves rendnek egyik szavazásra nem jogosított tagja volt.
         Ő volt az Eljövendő Ember. Világhírű személyiség volt ekkoriban ő. A tüzérségi szakmában volt különösen járatos és világhírű tudós.
         (...)
         Anyja kétes erkölcseiről volt közismert a Földkerekség mindkét féltekéjén. És a legkülönfélébb személyiségű férfiak egész serege egyenlő eséllyel versengett azon, hogy önmagukat ez Eljövendő Ember atyjának tekintsék. De ez a körülmény természetesen egyáltalában nem hatott túlságosan zavarólag egy ilyen nagyon előrehaladt korban már. Ebben a korban, amely minden jegyét magán hordta annak, hogy a legutolsó korszak legyen.
         (...)
         Az Eljövendő Embert egyhangúlag választották meg az Európai Egyesült Államok elnökévé, mégpedig egészen élete végéig.
         «Földkerekség népei. Békét igértem nektek és meg is adtam nektek azt. Ám a béke csak a jólétben szép, Ha a világban a szegénység gondjai komorlanak, bizony nem örül senki a békének. Jöjjetek hát most hozzám mindnyájan, akik éheztek és szomjúhoztok és én megenyhítlek és fölüdítlek titeket! ...»
         És azután egy nagyon egyszerű és mindent átfogó társadalmi reformot hirdetett ki, amelyre már a könyvében is utalt régebben és amely már akkoriban is minden tiszteletreméltó és józanul gondolkodó lelket megragadott. Most pedig mivel az kezében összpontosult egyrészt az egész világnak pénzügye. másrészt pedig egy roppant vagyon óriási kincse, könnyü szerrel meg tudta valósítani ezeket a reformokat a szegények szája íze szerint anélkül, hogy ugyanakkor a gazdagok ezt egyáltalában megérezték volna. Most azután kezdetét vette az, hogy mindenki a maga tevékenysége szerint kapta meg jutalmát és minden tehetséget a maga munkája és érdeme szerint értékeltek.
         A Földnek ez az új Uralkodója mindenekelőtt részvétteljes emberbarát volt. Ám nemcsak emberbarát, hanem őszinte állatbarát is. Jómaga vegetáriánus volt, megtiltotta a viviszekciót és a vágóhidakat a legszigorúbb ellenőrzés alá rendelte. Az állatvédő egyesületeket pedig mindenáron megkövetelte. Fontosabb volt ennél azonban az egész emberiség alapvető egyenlőségének megállapítása, mégpedig a Jóllakottság Egyenlősége volt ez. Ez uralkodásának második esztendejében történt. Ezáltal a társadalomgazdasági kérdés végérvényesen megoldást nyert.

         (...)

         A templom nyitott ablakaiból borzalmas fekete felhőt lehetett látni fölemelkedni és csakhamar minden sötétségbe borult.
         János atya csodálkozó és ijedt szemmel továbbra is a hallgató Császár arcát fürkészte. Hirtelen irtózattal hátralépett és visszafordulva fojtott hangon igy szólt:
         - Fiacskáim ! Az Antikrisztus ! ...
         Ebben a pillanatban borzasztó dörgéssel rettenetes gömbvillám lebegett be a templomba és elborította az aggyastyánt. Mindenki megmerevedett egy pillanat alatt és mire az elkábult keresztények magukhoz tértek volna, János atya halottként feküdt előttük.
         A Császár halványan, de nyugodtan fordult a gyülekezethez:
         - Láttátok az istenitéletet? Nem akartam senki halálát, de a mennyei Atya megbosszulta az Fiát, aki szeret. Elvégeztetett! Ki akar a Legmagasabbal vitázni? Titkárok írjátok ... : Az összes keresztények Egyetemes Zsinata, miután az égi tűz az isteni Felség esztelen ellenfelét elpusztította, egyhangúlag elismerte a szuverén Római és az egész Föld Császárját legfőbb Vezetőjének és Urának ...
         Ebben a pillanatban éles hang süvöltött végig a templomon és egyetlen szó dörgött:
         - Contradicitur ! - Tiltakozunk ! II. Péter pápa sötétvörös arccal és dühtől remegve fölemelkedett helyéről és odamutatott pásztorbotjával, ahol a Császár állt.
         - Nekünk csak egyetlen Uralkodónk van: Jézus Krisztus, az élő Isten Fia! Ami te vagy, azt már hallottad. El tőlünk, testvérgyilkos Káin ! Kifelé innen, Ördögeszköze l Krisztus nevében én, Isten szolgáinak Szolgája, kiközösítlek téged, te rühes kutya, az Isten védelméből és átadlak téged atyádnak, az Ördögnek. Anathema! Anathema - Anathema ! - Átkozott légy !

        (...)
         A többiek örömkiáltással siettek segítségükre. Nemsokára a két Újból Életrekelt egészségesen és sértetlenül állt előttük. Az ismét életrekelt János aggastyán így szólt:
         - Fiacskáim ! Úgy látszik, mégsem váltunk el egymástól ! Én azonban azt mondom most nektek, hogy itt az idő Jézus végső imájának teljesítésére. Könyörögjünk, hogy imádkozzék tanítványaiért, hogy egyek legyenek, ahogy Ő is egy az Atyával. Ezért a Krisztusban való egységért, Fiacskáim, kedves testvéremnek, Péternek, tiszteletünket hozzuk, hogy utoljára legeltesse még Krisztus bárányait. Így legyen !
         Ezzel átölelte Pétert. Most Pauli tanár lépett elő:
          - Tu es Petrus - Te Péter vagy ! - szólt a Pápához - ez most azután teljesen be van bizonyítva és minden kétségen kivül áll !
         Jobbjával erősen megragadta annak kezét, míg balját János felé nyujtotta és igy szólt:
          - Na, igy tehát Atyuskáim, egyek vagyunk Krisztusban !
         És az éj sötétjében egy magányos magaslaton így ment végbe az egyházak egyesülése. Az éji sötétséget ekkor hirtelen rendkívül fényes csillogás világította be és az égen roppant jel kezdett tündökölni. Egy asszony, akinek öltözete volt a Nap, és lába alatt a Hold és fején tizenkét csillagból álló korona ...
         A jelenés egy kis ideig mozdulatlanul vesztegelt. Azután lassan dél felé indult. Péter pápa ekkor fölemelte pásztorbotját és harsányan kiáltotta:
         - Ez a mi zászlónk! Kövessük tehát !
         És ezzel megindult a jelenés felé. A két Öreg pedig, meg a keresztények egész csapata Péter pápát engedelmesen követve megindult - az Úr Hegye, a Sináj hegy felé ...
Szobránije Szocsinjénije Vl. Szolovjeva, 
(Izdánije «Proszvjescsénije») Pjéterburg, 
X. kötetéből (1899-1900)
oroszból fordította Biró Bertalan.

Megjelent a VIGILIA 1935 évfolyamának II. kötetében, a Húsvét ünnepére megjelenő kötetében található ez az írás, amely teljes terjedelmében elolvasható itt:

2018. aug. 30.

Láttam a mennyországot!

         Azt mondják, hogy egyszer egy faluban egy gyermek éjszaka a mennyországról álmodott. „Anya! Anya! Hol van a Mennyország? “- kérdezte a gyermek türelmetlenül másnap reggel, ahogy felébredt. De az anyának, szegény anyának nem volt ideje. Annyi sok munka volt a háztartásban! És akkor elment az apjához megkérdezni. - Nem tudom... keresd meg egyedül - mondta fáradtan, és továbbment. „Hol? Hol van a mennyország?” - kérdezte a gyermek majdnem sírva a falubeliektől. De az embereknek nem volt idejük rá, siettek. - Milyen rossz a világ... - mondta magában a gyermek.
         „Hogy megtaláld, el kell hagynod ezt a falut... - szólította meg egy öreg, aki régóta figyelte a gyereket. És ott a pusztában, egy napnyi járásra találsz egy embert, aki egyedül él egy kunyhóban. Ő majd megmondja neked, hol van a mennyország”.
         Amint mondta úgy is tett. Másnap reggel, amikor a szülei még nem keltek fel, egy tarisznyába elemózsiát rakott, és lopva elindult az alvó házak között a pusztába. Hamarosan felkelt a nap, és a gyereke léptei után falut elborította homok. Ment mendegélt, és ahogy beesteledett, egy kunyhó bukkant fel a pusztában. Nagy volt az öreg csodája, aki sok éven át ott élt. „Hát téged mi szél fújt erre, te gyermek”- faggatta az öreg a kis utazót. – „Szeretném megtalálni a Mennyet - válaszolta a gyermek -, és valaki azt mondta, te tudod, hogyan lehet odaérni.” Az öregember csendesen rámosolygott, majd azt mondta: „Most falatozz és aludj, fáradt vagy. Holnap hajnalban együtt megyünk a Mennybe “.
          Az éjszaka gyorsan elmúlt. Ezúttal a kisfiú nem álmodott. Valójában nem is aludt, nyitott szemmel várta a reggelt. Az öreg tudta. Kora hajnalban útnak indultak, és estefelé a gyerek látta, hogy a pusztában néhány kőfal és egy nagy épület magasodik, kereszttel a tetején. „Mi ez?”, - kérdezte a gyerek. „Ez egy kolostor - mondta az öregember. Innen kezdődik a Mennybe vezető út.” És a kolostor öregje, mert az volt, befogadta a kisfiút, aki semmit sem tudott a kolostori életről. „Mit fogok itt tenni?” - kérdezte a gyerek. „Egyelőre takarítasz, sepregetsz, később meglátjuk.” Telt az idő, a gyermek türelmes és szorgalmas volt.
         De egy szép nap, hosszú idő után, a kolostor öregje váratlanul megkérdezte: „Hogy megy a munka, hogy vagy?” „Nagyon jól – felelte a gyerek, - mindenem megvan.” Elhallgatott. Az öreg érezte a zárkózott csendet, és folytatta: „Úgy tűnik, valamit rejtegetsz a lelkedben, hogy így hallgatsz. Mondd meg becsületesen, hiányzik neked valami ?” „Nekem... semmi, szólt a gyerek nagy későre, de abban a nagy épületben van egy Testvér, szakállas, mint a többi testvér, keresztre feszítve, és nem tud mozogni, és senki nem visz neki enni. Miért nem jön el Ő is velünk enni? “, majd fürkészően feltekintett az öregemberre. Az öreg pap úgy érezte, hogy most csendben kell lennie, hagyta, hogy a csend beszéljen. „Igen, igen, ez az ő penitenciája, mert nem sepregetett úgy, ahogy kell, nem takarított megfelelően “, szólalt meg egy szerzetes, aki a közelben állt és hallotta a beszélgetést. A Csend Angyala, aki alighogy a gyerek vállára telepedett, eltűnt. „Odakerülsz te is, ha nem megfelelően dolgozol” - mondta a szerzetes hangja.

         Egyszerre, így szól a történet, a jó bűn beférkőzött a gyermek szívébe. Ez volt az első lépés a menny felé, amit szeretetnek hívnak.
         Később estefelé, a kisfiú észrevétlenül beosont a kolostor konyhájába, ennivalót lopott, és anélkül, hogy bárki is észrevenné, bement a templomba és letette a kereszten függő Testvér lábához. – „Gyere, egyél! - mondta, aggódva tekintgetve jobbra-balra. Gyere, ezt senki sem tudja!” És a Testvér leereszkedett. Mosoly volt az ajkán, és a megnyugtatóan simogatta meg a kisfiú homlokát, aki nem vette észre, hogy az egész templom megtelt soha nem látott fénnyel, és az ajtók maguktól bezáródtak.
         Aztán, mintha régi-régi ismerősök lettek volna, nevetni kezdtek és tréfálkozni, ahogy még soha életében. Annyira boldog volt a kisfiú, végre talált egy barátot!

         De nem tudta, hogy fellépett a Menny második lépcsőfokára, neve: barátság.
         Ahogy teltek a napok a kolostorban, a többi testvér elkezdte egymástól kérdezgetni: Hol van a kisfiú? Mit csinál? Esténként miért hiányzik mindig közülünk? Akkor, kíváncsiságból, elindultak megkeresni az egész kolostorban. Csak a templomot nem ellenőrizték; végül oda is elértek, s akkor, meglepetésükre először nem tudták kinyitni az ajtókat. Megpróbáltak benézni a kulcslyukon keresztül, és ebben a pillanatban egy erős fény vakította el őket. Nem tudván mit kell tenniük, ott maradtak megijedve a templom vastag falainál késő éjszakáig, míg a kisfiú kijött. „Te mit csináltál odabent?”, és mint egy fekete madárraj úgy vették körül. „Nem, nem tettem semmit - mondta a kisfiú remegve. „Hazudsz! Mondd, mit csináltál?” kérdezték a dühös szerzetesek. „Ételt loptam és bevittem a Testvérnek, aki ott ül a kereszten”, mondta a gyermek megijedve. „Milyen Testvér?” kérdezték elképedve a szerzetesek. „Hát Ő, aki oda van kötözve a kereszthez, és senki nem ad neki enni.” „És mit csinált a Testvér?” kérdezték összezavarodva a szerzetesek. „Felkelt és evett” válaszolta egy szuszra a gyerek.
         És abban a pillanatban, mindenki a gyermek körül térdre esett. Nagy félelem fogta el a kolostor vénét, miután mindezt meghallotta.
         Az apát remegve és a könnyek közt kérte a gyereket: „Mondd meg a Nagy Testvérnek, hogy fogadjon engem is az asztalánál...” „Megmondom – felelte a gyermek boldogan, de most már vihetek neki ételt a konyháról?” „Igen, amennyit csak kívánsz” - válaszolta remegve az apát.
         És az est ismét leszállt a kolostorra, a gyerek, ezúttal a konyhából vett étellel sétált vidáman a templomba. „Gyere, egyél!” kiáltotta boldogabban, mint valaha. És a Nagy Testvér újra leszállt a keresztről, megsimogatta a kisfiút, és a templom megtelt fénnyel. A szokásos módon az ajtók bezáródtak. Aztán mennyi tréfa és mennyi öröm vette körül kettőjüket! De a nevetés könnyei közben a kisfiúnak eszébe jutott az apát kérése. „Testvér, az a nagyapa, innen a kolostorból, azt mondta, szeretné, ha fogadnád az asztalodnál őt is”
         És most először az idős Barátja elszomorodott. Valahová elnézett a földre – „Látod ezeket a morzsákat az asztalon? –szólalt meg későre a Nagy Testvér Sokkal kevesebb, mint az ő bűnei... Nem jöhet.” „Nem jöhet?” csodálkozott a gyermek. „Nem” válaszolta röviden a Testvér.
         Aztán megint nevettek, és tréfálkoztak. Később a gyermek búcsút vett a Nagy Testvértől, elindult az apát cellájához, aki remegve várt rá. „Mit mondott a Testvér?” - kérdezte elszorult torokkal. „Azt mondta, nem tud fogadni” válaszolta a gyerek. „- Miért? - kérdezte a megrémülve az apát.” „Azt mondta nekem, hogy sokkal több bűnöd van, mint az asztalról lehullott morzsa.”
         És akkor az apát térdre esett, zokogva sírt. „Mondd meg Neki, hogy bocsásson meg nekem, mondd meg, hogy teljes szívemből kérem, bocsásson meg nekem!” Kétségbeesve kapaszkodott a kisfiúba. Meglepődve nézett le rá, és azt válaszolta” „Nos, én holnap újra megkérem.”
         Kemény éjszaka várt az apátra! Hánykolódás és a bűnbánat nyögései! A kisfiú azonban csendesen aludt. És ismét felvirradt a nap a kolostor szokásos teendőivel. De mindenki csak tetette a munkát. Várták az estét, mert tudták, elhozza a megbocsátást. „Vihetek ételt?” kérdezte ártatlanul a gyermek a konyhában. „Vihetsz,” felelte a szerzetes, reszkető kézzel töltve meg az edényt. Majd kis lépésekkel, nehogy kiborítsa a túlcsorduló ételt, a gyermek ismét elment a templomba: „Gyere enni!” mondta a Nagy Testvérnek, „Gyerünk!” válaszolta Ő elindulva feléje.
         Mennyi játék, móka! Akkor a nagy vidámság közepett a gyermeknek hirtelen eszébe jutott: „Az apát arra kért, bocsáss meg neki... És fogadd őt is az asztalnál.” Szomorúság lett közöttük. Ezúttal a kisfiú szó nélkül ránézett az asztalon a kenyérmorzsákra, mintha még több lett volna. „Megértem... nem lehet ...” „Igen, nem lehet” – válaszolt a Nagy Testvér.

         Majd a jó bűn ismét beférkőzött a kisfiú szívébe és merész lett. „De Te nem gondolod, hogy most az ő irgalmából eszel?” Mondta bátorsággal, most első alkalommal a gyermek. És idősebb Barátja lelke megrendült, újra látta a gyermek jó szívét. „Jól van, mondta hosszas csend után a Nagy Testvér, mondd meg neki, hogy nyolc nap múlva fogadom az asztalomnál...”
         Mennyire örvendett a kolostor apátja, amikor késő este a gyermek közölte vele! És a nyolc nap eltelt. Az öreg apát számára böjtben és imádságban, és főleg bűnbánatban. A nyolcadik napon kora reggel megszólaltak a harangok. „Miért?” kérdezte értetlenül a gyermek. „Az öreg apát elment az Úrhoz,” válaszolták a szerzetesek, akik már a temetésére készülődtek.

         És akkor a gyerek látta.
         Látta, amint a Nagy Barátja asztalánál ott ült boldogan, könnyekkel a szemében, maga az apát. Együtt ettek. Az asztalon nem volt több kenyérmorzsa. A Megváltó megbocsátott neki. „Láttam mennyországot! - kiáltozta boldogan a gyermek a kolostorban. Láttam a mennyországot!” ismételte minden egyes szerzetesnek külön-külön. – Ez lehetetlen! - kiáltották. Hogy néz ki?” „Megbocsátással teljes! - suttogta a gyerek.”

Forrás:
Dan Puric - Despre omul frumos

2018. aug. 28.

Homo deus

Felirat hozzáadása

       Rég olvastam ennyire lenyűgöző könyvet a jövőnkről. Az írónak jó a humora, és megfelelően tudja tálalni mondanivalóját.
         A Homo sapiens tovább fejlődik, nincs megállás. És az új vallás az algoritmusok vallása lesz.
Nem mindenben értek egyet a szerzővel (ami Istent érinti különösen nem).
         Idézetek a könyvből:

         "A harmadik évezred hajnalán az emberiség felébred, nyújtózkodik és megdörzsöli a szemét. Agyában még ott motoszkálnak egy szörnyű rémálom foszlányai. „Valami szögesdrót volt benne, meg gombafelhők. Na, mindegy, csak álom volt.” Az emberiség kimegy a fürdőszobába, megmossa az arcát, szemügyre veszi a ráncait a tükörben, aztán kávét főz, és kinyitja a határidőnaplóját. „Na, nézzük, mi van mára.”
         A lista élén évezredeken keresztül változatlanul ugyanaz állt. A 20. századi Kína, középkori India és az ókori Egyiptom lakóit három fő probléma foglalkoztatta: az éhezés, a járványok és a háborúk. Az emberek nemzedékről-nemzedékre számtalan istenhez, szenthez és angyalhoz imádkoztak, temérdek eszközzel, intézménnyel és társadalmi rendszerrel álltak elő - mégis milliószámra hullottak az éhínség, a ragály és az erőszak miatt. Számos gondolkodó, politikus jutott arra a következtetésre, hogy az éhezés, a járvány és a háború minden bizonnyal szerves része az isteni tervnek vagy a mi tökéletlen természetünknek, és az idők végezetéig sem szabadíthat meg tőlük semmi.
         A 3. évezred hajnalán azonban az emberiség döbbenetes felismerésre ébred. A legtöbb ember nemigen gondol bele, de az elmúlt néhány évtized során sikerült valamennyire megzaboláznunk az éhezést, a járványokat és a háborút. Teljesen persze egyik problémát sem tudtuk megoldani, de felfoghatatlan és irányíthatatlan erőből kezelhető kihívássá változtak. Nem kell többé semmilyen istenhez vagy szenthez imádkoznunk, hogy megszabadítson tőlük. Jól tudjuk, mit kell tennünk, hogy elejüket vegyük - és rendszerint sikerrel is járunk.
         Persze előfordulnak még látványos kudarcok is; ezeket azonban már nem intézzük el egy vállrándítással, és azzal, hogy „így működik a mi tökéletlen világunk”, vagy „ez Isten akarata”. Ehelyett, amikor mindenek dacára éhezés, járvány vagy háború tör ki, úgy érezzük, hogy valaki elszúrt valamit, vizsgálóbizottságot állítunk fel, és megfogadjuk, hogy legközelebb jobban csináljuk. "

         Éhezés
         "Az elmúlt száz év technológiai, gazdasági és politikai vívmányai egyre erősödő biztonsági hálót vontak az emberiség és a biológiai szegénységi küszöb köré. Egyes vidékeken még most is időről időre kitör tömeges éhezés mára azonban már ez a kivétel, és szinte mindig a politika okozza, nem pedig természeti katasztrófa. Természeti okokból fakadó éhínség ma már gyakorlatilag nincs a világon, csak politikai eredetű. Ha az emberek Szíriában, Szudánban vagy Szomáliában éhen halnak, az azért van, mert egyes politikusok így akarják."

         Járványok 
         "Az emberiségre néhány évtizedenként lesújtó „járványcunamik” mellett a kisebb, de gyakoribb fertőzéshullámok is milliószámra szedték áldozataikat minden évben. Az immunitással még nem rendelkező gyerekek különösen fogékonyak voltak rájuk, ezért gyakran „gyerekbetegségeknek” nevezik őket. A 20. század elejéig az alultápláltság és a betegségek miatt a gyerekek egyharmada nem érte meg a felnőttkort.
         A legutóbbi évszázadban az emberiség a növekvő lélekszámnak és az egyre jobb közlekedésnek köszönhetően kiszolgáltatottabbá vált a járványokkal szemben, mint valaha. Egy modern nagyváros, mint Kinshasa és Tokió, sokkal gazdagabb vadászterületet biztosít a kórokozóknak, mint a középkori Firenze vagy Tenocstitlan 1520-ban, a globális közlekedési hálózat pedig sokkalta fejlettebb, mint 1918-ban. Egy spanyol vírus kevesebb mint huszonnégy óra alatt eljuthat Kongóba vagy Tahitira. Elvileg tehát egy epidemiológiai pokolban kellene élnünk, amelyben egyik járvány a másikat éri.
         Mégis az utóbbi évtizedekben a járványok gyakorisága és ereje is drámai mértékben lecsökkent. Főleg a gyerekhalandóság alacsonyabb, mint valaha: világszerte a gyerekek kevesebb mint öt százaléka ha1 meg mielőtt elérné a felnőttkort. A fejlett világban ez az arány egy százaléknál is alacsonyabb. Ez a 20. századi orvostudomány soha nem látott eredményeinek köszönhető: a védőoltásoknak, az antibiotikumoknak, a fejlett higiéniának és a korábbinál sokkal jobb orvosi ellátási hálózatnak."

         Háborúk
         "A Föld nagy részén a háború ritkább lett, mint valaha. Míg a mezőgazdasági társadalmak idején az erőszak az összes haláleset mintegy tizenöt százalékát okozta, a 21. században már csak az öt százalékát, a 21. század elejére pedig csupán a globális halálozás körülbelül egy százalékáért volt felelős. 2012-ben világszerte nagyjából 56 millió ember halt meg; ebből 620 ezerrel végzett emberi erőszak (120 ezer vesztette életét háborúban, 500 ezer bűncselekmény következtében). Ezzel szemben 800 ezren követtek el öngyilkosságot, és másfél millióan haltak meg cukorbetegségben. A cukor mára veszedelmesebbé vált a puskapornál.
         Ennél is fontosabb, hogy az emberiség egye nagyobb hányada egyszerűen elképzelhetetlennek tartja a háborút. A történelem során először, amikor a kormányok, cégek és magánemberek a közeljövőt tervezik, a legtöbben nem számolnak a háborúval mint reális lehetőséggel. Az atomfegyverek kollektív öngyilkossággá tették a nagyhatalmak közötti fegyveres összetűzést, s arra kényszerítették ezáltal a világ leghatalmasabb nemzeteit, hogy békés megoldást keressenek a konfliktusokra.
         (...) Amikor 1913-ban az emberek azt mondták, hogy Franciaország és Németország között béke van, ezt úgy értették: „Franciaország és Németország jelenleg nem háborúzik egymással, de ki tudja, mi lesz jövőre?” Amikor ma azt mondjuk, hogy Franciaország és Németország között béke van, az azt jelenti, elképzelhetetlen, hogy bármely előre látható körülmények között háborút kezdjenek egymással. És nemcsak Franciaország és Németország között áll fenn ilyen béke, hanem a világ legtöbb (noha nem az összes) országa között. Nem létezik olyan forgatókönyv, amely szerint jövőre háború tör ki Németország és Lengyelország, Indonézia és a Fülöp-szigetek, vagy mondjuk, Brazília és Uruguay között. Ez az „Új Béke” nem csak afféle hippifantázia. A hataloméhes kormányok és a mohó vállalatok is ezzel számolnak.
         (...) Természetesen nincs garancia arra, hogy az Új Béke örökké fog tartani. Ahogy az atomfegyverek lehetővé tették az Új Békét, úgy az újabb technológiák újfajta háborúknak nyithatnak teret."

         A 21. század
      "Múltbeli eredményeink elismerése a remény és a kötelességtudat üzenetét közvetíti, és arra bátorít, hogy a jövőben még nagyobb erőfeszítéseket tegyünk. Annak fényében, amit a 20. században elértünk, többe nem foghatjuk Istenre vagy a természetre, ha az emberek továbbra is szenvednek az éhezéstől, a járványoktól és a háborútól. Hatalmunkban áll még jobbá tenni a dolgokat, és még tovább csökkenteni a szenvedést. Eredményeink nagyságának elismerése azonban más üzenetet is hordoz: a történelem nem tűri a vákuumot. Ha az éhezés, a járvány és a háború hanyatlóban van, akkor az emberiség teendőinek listájára szükségkeppen fel kell kerülnie valami másnak. És ajánlatos nagyon alaposan meggondolnunk, mi legyen az. Másképp hiába aratunk teljes győzelmet a régi csatatereken, teljesen felkészületlenül érnek bennünket az új ütközetek.
         Tehát mi veszi át az éhezés, járvány és háború helyét a lista élén a 21. században? Az egyik fő teendő az emberiség és az egész bolygó megóvása lesz a saját hatalmunkban rejlő veszélyektől.
         (...) Mi másért küzdjön még az emberiség? Becsüljük meg azt, amit már elértünk, tartsuk továbbra is kordában az éhezést, a járványt és a háborút, és őrizzük meg az ökológiai egyensúlyt? Kétségtelenül ez lenne a legbölcsebb út, de nem valószínű, hogy ezt követjük majd. Az ember ritkán elégszik meg azzal, amije van. A leggyakoribb reakció, miután elértünk valamit, nem az elégedettség, hanem az, hogy elkezdünk még többre vágyakozni. Az ember mindig nagyobbat, jobbat, szebbet keres. Ha tehát az, emberiség hatalmas új erők birtokába jut, és az éhezés, a járvány és a háború veszedelme végre teljesen, mihez kezdjen magával? Mit csináljanak egész nap a tudósok, a befektetők, bankárok és orvosok? Írjanak verseket?
         A siker becsvágyat szül, és a legújabb eredmények arra sarkallják az emberiséget, hogy még merészebb célokat tűzzön ki maga elé. A bőség, egészség és harmónia soha nem látott szintjének biztosítása után, múltbeli tetteink, illetve jelenlegi értékrendünk alapján a következő céljaink a halhatatlanság, a boldogság és a megistenülés lehetnek. Miután lecsökkentettük az éhezés, betegség és erőszak okozta halandóságot, megkísérelhetjük legyőzni az öregedést, és akár magát a halált is. Miután megmentettük az embereket a nyomortól, kitűzhetjük célul, hogy ténylegesen boldoggá legyük őket. És miután a túlélésért folytatott állati harc fölé emelkedtünk, belefoghatunk abba, hogy istenné tegyük az embert, a Homo sapiensből Homo deust csináljunk."

         A szerző taglalja az élettartamunk: ha a 20. században megkétszereződött, akkor a 21. században legalább 150 évre kell kitolni. Megváltozna a család struktúrája, a gyereknevelés után még marad majdnem 100 év, gyakori lesz az újraházasodás.
         Nem csak az élethez, de a boldogsághoz is minden embernek joga van. De mi a boldogság? – Epikurosz szerint, ha kellemes érzeteink vannak.
            A halhatatlanságot és a boldogságot keresve az emberek megpróbálják „istenné fejleszteni” magukat, és ez három módon lehetséges:

  • biológiai tervezés, 
  • kiborgtervezés, 
  • illetve szervetlen lények tervezése révén. 

         Tévedés ne essék: a gazdagoknak több esélyük lesz.
       Boncolgatja a homo sapiens és az állatvilág kapcsolatát. Az embereknek van lelkük, az állatoknak nincs, ezt a monoteista vallások mítoszának nevezi. Kijelenti, hogy nekünk embereknek sincsen lelkünk. (115. o.)

         Mi a tudatosság? Hogyan ad értelmet a világnak a Homo sapiens?
         Elválasztja a vallást a spiritualizmustól. A vallások igyekeznek megzabolázni híveik spirituális útkeresését, csak az engedelmességet szajkózzák, és sok vallási rendszer számára nem az evést, szexet és hatalmat hajszoló világi emberek, hanem a közhelyeknél többre vágyó spirituális igazságkeresők jelentik az igazi veszélyt ma is. Luther Márton istenfélő aszkéta szerzetes volt, aki a búcsúcédulák gyakorlatát ellenezte többek közt.

         Ma már egyre fontosabb az egyes emberek érzése, sorsa, nem mint régen, csak a királyok és hadvezérek élete, sorsa volt a fontos. A háborút nem csak hadvezérek vívták sajnos.

         A mesterséges intelligencia átveszi majd a munkát, az irányítást, az emberek szabadok (haszontalanok) lesznek, mi legyen akkor a „haszontalanokkal”?
         A mesterséges intelligencia betör az élet minden területére. A Deep Blue 1996. február 10.-én megverte Garri Kasparovot. A Google DeepMind által kifejlesztett program magától tanult meg játszani az Atari cég negyvenkilenc klasszikus játékával.
         A művészet sem marad az egyedüli emberi menedékünk. David Cope, a zenetudomány professzora által kidolgozott EMI zeneszerző-program utánozta J.S. Bach stílusát, majd megtanulta utánozni Beethovent, Chopint, Rahmanyinovot és Sztravinszkijt is. Cope lemezszerződést is szerzett az EMI-nek, és az első album meglepően jól fogyott.

         A dataizmus azt hirdeti, hogy az univerzum adatfolyamukból áll, és minden jelenség vagy entitás értékét az határozza meg, hogy mennyiben járul hozzá az adatok feldolgozásához. A dataizmus szerint a Beethoven Ötödik szimfóniája, egy tőzsdei buborék és az influenzavírus csupán három különféle adatfolyam, amelyek ugyanazon alapfogalmak és eszközök segítségével elemezhetők. Az emberek az információs algoritmusok döntéseire fogják magukat bízni.
         A dataizmus közös nyelvet adna valamennyi tudósnak, áthidalná a tudományos szakadékokat, és az új felismerések számára átjárhatóvá tenné az egyes tudományágak határait. A zenetudósok, közgazdászok és sejtbiológusok végre megérthetnék egymást.

Idézet a könyv utolsó fejezetéből:

  • "A tudomány álláspontja ahhoz a mindent átfogó dogmához közeledik, amely szerint az organizmusok algoritmusok, és az élet adatfeldolgozás. 
  • Az intelligencia elkülönülőben van a tudattól.
  • A nem tudatos, de rendkívül intelligens algoritmusok hamarosan jobban ismerhetnek bennünket, mint mi saját magunkat. 


Ez a három folyamat felvet három kulcskérdést, amelyek reményeim szerint szöget ütnek majd az önök fejébe, most, hogy végigolvasták a könyvet:

  • Az organizmusokk valóban algoritmusok, és az élet tényleg nem több, mint adatfeldolgozás?
  • Melyik értékesebb: az intelligencia vagy a tudat? 
  • Mi lesz a társdalommal, a politikával és a mindennapi élettel, ha a nem tudatos, de rendkívül intelligens algoritmusok majd jobban ismerhetnek bennünket, mint mi saját magunkat?" 

         A könyv angol nyelven 2015-ben jelent meg, és nem említi Sophiat, mert ugyanebben az évben Hanson Robotics külsőre hölgynek tűnő robotja, Sophia történelmet írt azzal, hogy Szaúd-Arábiában állampolgárságot kapott, ezzel pedig több joga van, mint sok más nőnek a világon. A 2015-ben aktivált géphölgyet a Google anyacég Alphabettel közösen fejlesztette, „agyát” pedig a SingularityNET szoftvere hajtja. Mesterséges intelligenciával vértezték fel, így folyamatosan elemzi a beszélgetéseket, gyakorlatilag egy arccal rendelkező chatbot, aki folyamatosan tanul, emellett pedig emberi gesztusokat is tesz, ezért olyan különösen megnyerő. Sophianak még humora is van:
https://24.hu/tech/2018/06/04/budapesten-jart-a-robot-aki-azt-mondta-elpusztitja-az-emberiseget/ 
       
Az emberi fejlődés új stratégiáival foglalkozó weboldal (mintha 2045 egy határ lenne): http://gf2045.com/

Valóban istenek leszünk?

2018. aug. 9.

A Bárány Menyasszonya

Odaadás

Járjak vakon, Uram, a te utaidon, 
mint kisgyermek: terved tudni nem akarom. 
A bölcsek Atyja vagy, s az én Atyám, 
hozzád vezetsz, bár vezess át vak éjszakán! 

Uram, legyen, amit akarsz, készen vagyok! 
Ha az életben nem is adsz boldog napot, 
hiszem, az idő Ura vagy, tied a kor, 
és örök mád enyém lesz valamikor. 

Valósítsd meg tervedet, gondolatod, 
segíts, ha áldozatra készít sugallatod! 
Felejtsem el mindenestől kis önmagam, 
haljon az én, és csak neked éljek, Uram!
(Szent Edith Stein)




2018. júl. 27.

Szent Charbel napjainkban

         Ma van Szent Charbel Makhlouf, a Kelet nagy aszkétájának és misztikusának liturgikus emléknapja - július 27. VI. Pál pápa 1965. december 5-én avatta boldoggá, majd 1977. október 9-én szentté avatta.
A szentek a mi barátaink, megmentésünkért szüntelenül közbenjárnak Istennél, és Isten megengedi nekik, hogy haláluk után is csodák történjenek. Ma is szükség van a csodákra, de még mennyire, mert az ember gyenge, esendő és gyarló.
Álljon itt Szent Charbel honlapjáról néhány beszámoló:

Nadia Sader 

         Az Al-Anwar egyik cikkében, 1996. szeptember 10-én Nadia Sader leírta, mi történt vele, miután megivott egy olyan sört, amelyben Nouhad-fáról származó tölgyfa leveleit áztatták. Nadia rosszul lett, betegsége gyorsan és agresszíven fejlődött, és rövid idő alatt teljesen megbénult; nagy fájdalmaktól szenvedett és minden pillanatban azt várta, mikor hal meg. Az anyósa azt javasolta neki, hogy próbálja ki azokat a tölgyfa-leveleket, amelyeket Szent Charbel áldott meg. Egy olyan ötlet, amelyet csak győzködés után fogadott el.
         „Ahogy ittam a forró folyadékot, égést éreztem magamban - mondta Al-Anwar-nak. Szörnyű volt, leírhatatlan. Az államtól a jobb lábamig nagyon szenvedtem. Ordítottam a fájdalomtól és a félelemtől. Hirtelen életem legszebb jelenetét pillantottam meg: láttam Jézus szívét, vörös, volt mint a vér, dobogott. A Szívet fény vette körül, a gyerekeim pedig körülötte álltak. Aztán elvesztettem az öntudatom... A körülöttem levő emberek látták, amint a jobb lábam erőteljes mozdulatokkal felemelkedik és hihetetlen erővel leesik. Én semmire sem emlékszem. [Később] a környezetem látta, hogy a bal lábam ugyanolyan erőteljes mozdulatokat tett, mint a korábban a jobb lábam. Akkora erővel, hogy leestem a padlóra. Három ember volt képes volt visszatartani. Még mindig öntudatlan voltam. Feküdtem az ágyban, elgyengülve, a harmadik nap reggeléig, amikor kisgyermekem ébresztett fel; csak akkor tudtam meg, hogy meggyógyultam, és képes voltam újra normálisan járni és a családomat kiszolgálni.”
          Nadia Sader még mindig nem tudta, hogy mit gondoljon mindezekről, ingadozva a hit és a hitetlenség között, még akkor is, ha Szent Charbel és Jézus még többször megjelent neki
         „Kiragadtalak a halálos ágyadból, és még mindig nem hiszel?” - kérdezte Jézus.
         Nadia otthona zarándokhellyé vált, ahol Jézus, Szűz Mária és Szent Charbel ikonjai olajat ontottak, de Nadia továbbra is a hit és a félelem között ingadozott, különösen, miután egy médium azt mondta neki, hogy az olaj gonosz eredetű, és az ördög munkája.
         Csak Jézus ismételt megjelenése után ismerte el végre – mondja Nadia, győződött meg a hitelességéről. Ezt követően Szent Charbel-től üzeneteket kapott. Az alábbiakban néhány idézet ezekből az üzenetekből olvasható:

  • „Mindig kérem a lélek gyógyulását, és ne félj a test betegségétől”. „Imádkozz az élőkért, mert a legtöbb élő halott, és a halottak élnek". 
Raymond Nader 

         Raymond Nader, libanoni elektromechanikus mérnök, Szent Charbel tevékenységeinek látványos bizonyítékai: egyik karján öt ujjlenyomata szó szerint beégett a bőrébe. A megperzselődött ujjlenyomatok már hat alkalommal újultak meg.
         Raymond Nader 1997 áprilisában, a TV-kamerák előtt elmondta történetét. 1994. november 9-én egy éjszakát töltött a remetelakban, ahol Szent Charbel 23 éve élt. Elmélkedni akart, és öt gyertyát gyújtott. Egy csendes, hideg éjszaka volt.
         „Hirtelen - mondta Nader a Murr Tévének - , a hideg éjszakában melegnek éreztem magam, és egy tüzes, meleg szél kezdett el fújni, de nagy meglepetésemre a gyertyák lángjai továbbra is mozdulatlanok voltak. Próbáltam tudományos magyarázatot találni rá, de azt hittem, hogy álmodok vagy hallucinálok. Hirtelen elvesztettem mind az öt érzékemet. Többé nem volt több meleg, szél, vagy lángok. Egy másik világban voltam, egy fényben fürdött világ ban. Nem a szokásos fény volt, amit ismerünk, nem fehér, de átlátszó volt, mint a kristályvíz. A fény nem egy meghatározott irányból jött, hanem mindenünnen. Milliárdszor világosabb volt a Nap fényénél... Ebben a fényben egy jelenlétet éreztem. Nem láttam, de tudtam róla. „Nem, nem álmodsz, ÉBEREBB VAGY, MINT VALAHA." A Hang a semmiből jött, és mégis mindenütt hallottam. Minden részemben hallottam, nem a fizikai fülemben. Szavak és hangok nélkül szólt hozzám. A Jelenlét a mély béke, az öröm és a szeretet „érzését” jelentette nekem. Egy bizonyos pillanatban úgy éreztem, hogy ez a tapasztalat véget ért. Azt akartam, hogy ez az öröm és a béke örökké tartson, és ha a Jelenlét nem maradhat, azt kívántam, hogy legalább vigyen magával. De megérttette velem, hogy Ő mindig itt van.”
         Nader fokozatosan visszatért a normális tudathoz. „Elképedve néztem a gyertyákat: teljesen leégtek, az órám pedig jelezte, hogy egy szempillantás alatt négy óra telt el. Elhagytam a remetelakot, és a kocsim felé vezető úton forrónak éreztem a karom. Azt gondoltam, hogy egy karcolás vagy egy állat szúrása okozhatta. De a forróság egyre csak erősödött. Levettem a pulóverem, és az autóm fényében öt ujjlenyomatot láttam a karomon, az emberi ujjak minden részletével, beleértve a ráncokat és a körmöket Nagyon forró volt, de egyáltalán nem fájt, csak viszketett. Öt napig vér és víz szivárgott belőle.” Dr. Nabil Hokayem plasztikai sebész, egyike Libanon leghíresebb sebészeinek, megerősítette, hogy ez egy másodfokú égés.
          Szent Charbel ünnepe alkalmából 1995. július 15-én Raymond Nader-nek új és rendkívüli élményben volt része, mikor meglátogatta a Maronita kolostort. „Amikor útban voltan a Szent Charbel kolostorához, egy körmenetet láttam magam előtt. Felismertem a kolostor szerzeteseit, de a körmenet végén egy nagyon öreg pap volt. Közel mentem hozzá néhány kérdést feltenni neki. Minden körülöttem megváltozott, minden hang eltűnt, de az idős pap hangja a fejemben hallatszott. Ekkor Nader meghallotta a hat üzenet egyikét, amelyet Szent Charbelnek tulajdonít. Minden egyes üzenettel megújultak a karján lévő ujjlenyomatok.
         Idézetek az üzenetekből:

  • „Az Úr minden embert arra teremtett, hogy ragyogjon, világosítsa meg a világot; te vagy a világ világossága. Minden ember egy lámpa, amely ragyogni szándékozik; az Úr világos és áttetsző üvegburát ad a lámpának, hogy világítson és világosítsa meg a világot; az emberek gondoskodnak az üvegburáról, és elfelejtik a fényt; az üvegburáról gondoskodnak, színezik és díszítik, míg vastaggá és mattá válik, és megakadályozza a fény ragyogását, a világ sötétbe fulladt. Az Úr ragaszkodik a világ megvilágításához. Az üvegburádnak átlátszóvá kell válnia, fel kell ismerned azt a célt, amire születtél ebben a világban.”
  • „Krisztus tudja, mi van a szívetekben, és Ő a ti szíveteket akarja. Ne keressétek az igazságot Krisztuson kívül. Mikor megismered a Krisztust, akkor megismered az Igazságot. Krisztus azt akarja, hogy szabadok legyetek. Ne félj, és győződj meg róla, hogy Krisztus legyőzte a világot.”
  • „Krisztus Egyháza egy szikla, amelyen a gonosz hullámai összetörnek. Krisztus az út. A fénykeresztek elárasztják a Földet.”


„Istenünk, te szent Charbel Makhlouf áldozópapot a remeteség magányos harcára hívtad meg, és az életszentség sokféle adományával halmoztad el. Kérünk, add, hogy életünk keresztjeit mi is szent Fiadhoz hasonlóan készséges lélekkel vállaljuk és így országába eljussunk.”

Szent Charbel élete - film


         Egy óra 44 perc.

         Juszef Antun (József Antal) isteni hívást követve 1851-ben lépett be a mayfouqi Boldogasszony-kolostorba. Édasapja korán meghalt, a kis Juszef alig múlt három éves. Két testvére is szerzetes lett, ezért már nem merte megmondani otthon, hogy ő is ezt a hivatást választja, így titokban hagyta el családját. Egy év noviciátus után átkerült az annayai Szent Maron-kolostorba, és a Libanoni Maroniták Rendjének tagja lett. A korai antiochiai egyház mártírja tiszteletére vette fel a Charbel nevet. Feléledt szívében a vágy a régi remeték élete iránt, ezért tizenhat év lelkipásztori szolgálat után arra kérte elöljáróját, hogy hadd vonuljon el az anyakolostorhoz tartozó Szent Péter és Szent Pál-kolostorba. Elöljárója eleinte vonakodott megadni az engedélyt, ám egy csodálatos isteni jel hatására beleegyezését adta. A legenda szerint egy este, amikor Charbel olajat kért a lámpásába, hogy próbára tegyék, vizet öntöttek a tartóba, a szerzetes lámpásában mégis fellobbant a láng. 1875-ben megkezdhette a vágyott remeteéletet: a magány, a csend évei következtek, napjait az imádság és a mezei munka töltötte ki. Huszonhárom évig élt így, csak elöljárója kérésére látogatott el néha az anyakolostorba. Már életében szentség hírében állt, közbenjáró imájára számos csoda történt. 1898-ban súlyosan megbetegedett. Idővel már az ágyat sem tudta elhagyni, de a nehéz szenvedések közepette is szüntelenül imádkozott:
          „Igazság Atyja, íme a te Fiad, aki halálra adta önmagát, hogy elégtételt adjon értem… Fogadd el kezemből az áldozatot, és felejtsd el minden bűnöm, amelyet színed előtt követtem el…”.
      Szenteste halt meg.



VI. Pál pápa 1965. december 5-én boldoggá, majd 1977. október 9-én szentté avatta.

2018. júl. 22.

Avilai Szent Teréz élete - film

Jézusról nevezett Szent Teréz élete nyolc részben:

Az első rész:

Folytatás az alábbi linkekre kattintva:








Összesen 7 és fél órás film, felér egy lelkigyakorlattal. 
Igazán rendkívüli Szent Terézia Anyánk!

2018. júl. 21.

Zarándoklat Szent Arsenie Boca atya sírjához

            Szentnek nevezem, de nem csak azért, mert már életében szentként tisztelték, hanem mert az idén, 2018. november 28.-án, halálának 29.-ik évfordulóján a Román Ortodox Egyház szentté avatja, kanonizálja.

         Hajnali négykor indultunk egy kisbusszal. Hetek óta esett az eső, az úton is el-el kaptunk egy-egy felhőszakadást. Reggel kilenckor érkeztünk meg a kolostorhoz, esett az eső. Társaim között voltak, akik már másodszor, sőt harmadszor jöttek Prislop-ba.
         Én már évek óta olvasom Szent Arsenie Boca szerzetespapról szóló történeteket, környezetemben többen voltak, akik már jártak, és életük megváltozott, sőt meggyógyultak – és magyar katolikusokról van szó. Zarándoktársaim javarésze is az volt.
   


     Az ortodox kolostorok udvarába nem léphetsz be mint nő, csak szoknyában és betakart fővel. Gyorsan felvettem a magammal hozott szoknyát, a fejemre egy vékony sálat, a fényképezőgép és az ernyő a kezemben, beléptünk. Nem voltak olyan sokan, lévén hétköznap és esős idő.

         Egy fabódéban kegytárgyakat és könyveket árultak. Ablakában rengeteg könyv volt, Biblia, imakönyvek, szentek élete, többek között tanúságtételek Arsenie Boca atya közbenjárásáról, meg a művei. És gyertyák. Vásároltam gyertyát – tudván, hogy valahol biztosan lesz egy hely, ahol meggyújthatom az élőkért, és meggyújthatom a halottaimért. Kinéztem egy kis szentképet Arsenie atya fotójával, annyit vásároltam, amennyit ajándékba akartam adni mindazoknak, akikért imádkoztam az atyához, és eltökéltem, hogy a képeket hozzá fogom érinteni a keresztfájához.


         Elindultunk a kolostor udvarán a sírhoz. Bevallom, némi időt vett igénybe, amíg észleltem a hely békéjét és csendjét, szinte áradt ez a béke. Mindenki udvarias és segítőkész volt, hangos beszéd és zaj nem volt. Elmentünk a kolostorok mellett, majd a templomhoz érkeztünk.
         Nem szabad a templom belsejét fényképezni a régi festmények miatt. Körülötte padok vannak, és leültem imádkozni. Bár sokan voltak, senki nem zajongott. A templom jobboldalán volt egy szabadtéri oltár, és a forrás (egy idős tata megvakult, nem lehetett megműteni, és miután

megmosakodott a forrás vizében, visszanyerte a látását.) Ittam a vízből. A forrás mellett voltak azok a kis fémdobozok, ahol a gyertyákat meggyújthattam, külön doboz van az élőknek, külön a holtaknak, közben imádkoztam mindazokért, akikért gyertyát gyújtottam.
         Továbbmentünk, egy kis kaptató után előbukkant a kolostor temetője. A kapuhoz érve tábla hirdette, hogy tilos fényképezni, és a mobilokat kapcsoljuk ki. Nem tudom, miért nem szabad lefényképezni Arsenie atya sírját.
         Beálltunk a sorba. Mindig sor van. A sírt apácák őrzik, és körülbelül egy fél percet maradhat az ember a sír előtt. Mikor odaértem, rátettem a kezem a keresztfára, imádkoztam, majd a szentképeket hozzáérintettem, és máris tovább kellett lépnem.

Fotó a netről.

         A temető után rátértünk egy szűk kis ösvényre, egy kereszt és egy tábla hirdeti, hová is vezet ez az ösvény, amely a hegyekbe vezet, a szakadék felől korlát védi a zarándokokat. Szent János barlangjába, szikla-cellájába akartunk betérni.

       
         Szent János a XVI. század elején született a szomszédos Felső-Szilváson, és már igen fiatalon lépett be a Prislop-i szerzetes közösségbe, és néhány év után még több csendre és imára vágyott, ezért a kolostortól kb. 500 méterre a szakadékos folyó partján, a sziklába egy kis cellát vájt ki, és ott töltötte remeteségben napjait böjtölve és imába merülve. A népi hagyomány szerint egy vadász nem ismerte fel, hogy embert lát (épp ablakot akart rakni a cella bejáratához), és lelőtte. Halálának híre hamar elterjedt, már életében szentként és csodatevőként tisztelték, sokan felkeresték messze vidékről is. Holttestét a rokonai hazavitték, és eltemették, egy kis idő után a havasalföldi ortodox szerzetesek elkérték, és el is szállították a saját kolostorukba, mint szent ereklyét, majd a háborúk után nem lehet tudni, mi lett vele. 1992-ben avatta szentté a Román Ortodox Egyház. A környező falvak lakói továbbra is elzarándokoltak a barlangjához imádkozni és remete Szent János segítségét kérni, ez népi hagyomány lett. Én is azt tettem.

         A barlangba egy kb 2,5 méteres sziklamászás után lehet belépni, korlátok vannak, van mibe kapaszkodni. Vizes volt minden, így nézett ki az előttem kapaszkodó lába, nem volt hely megtámaszkodni biztonságosan, de mintha angyalok segítettek volna, könnyű volt a feljutás:


Fotó a netről.

         A barlangban sem volt szabad fényképezni, és ez érthető. Kicsi volt, de meglepően magas a belseje:
A remete, Szent János barlangja. Fotó a netről.
         Rendkívüli élmény volt e kis barlangban megfordulni, egy pillanatra megéreztem, milyen lehet Istennel egyesülni az imában. Láttam bottal sántikálókat is felmászni, meg csecsemőkkel kismamákat, kisgyerekes anyukákat, apukákat. Mindenki segítőkész volt, és minden biztonságos.

         Visszafordultunk, és Arsenie atya sírjánál kevesen voltak, így hát újra beálltam a sorba. Mikor ismét megérintettem a keresztfáját, éreztette velem a jelenlétét, barátságát, és azt is, hogy mélyebb megtérésre hív engem az Isten. Késő délutánig előttem lebegett az arca.

         Mikor elhagytuk a kolostor udvarát, keresve a kisbuszunkat (időközben több zarándokbusz érkezett), azt gondoltam, hogy max egy órát töltöttem el. Megnéztem az órám, és meglepetésemben majdnem felkiáltottam: több mint három óra telt el...
         Mikor szétnéztem a kolostor előtti tér parkolójában, nemcsak hazai, hanem osztrák, német, magyar, olasz jelzésű kocsikat is láttam.

További fotók a zarándoklatunkról itt:
https://photos.app.goo.gl/5pMHLULk5rfRqzbi7