2022. szept. 13.

Aranyszájú Szent János beszéde a sátánról


      Az ellenvetőknek, arról, hogy miért nem lett a sátán megsemmisítve; valamint arról, hogy a sátán dühe egyáltalán nem árt nekünk, ha figyelmesek vagyunk önmagunk iránt, - és a bűnbánatról. 

– Miért nem lett megsemmisítve a sátán? – A sátán megsemmisítése csökkentette volna a keresztények érdemeit. – A rossz nem a természetből ered, hanem a visszaélésből, amelyet az ember tesz a szabadságával. – Miközben a jószándékú embernek minden a hasznára válik, minden káros annak, aki nem akarja a jót. – Ez utóbbi mindennel visszaél – a teremtéssel, a saját testével, a kereszttel, az apostoli igehirdetéssel. – A világ Világosságaként maga Jézus Krisztus vakítja el a beteg lelkeket. – Szüntelen ébereknek kell lennünk önmagunk iránt, legyünk bár fiatalok, vagy öregek. – A bűnbánat különféle módjai.

 1. Izsák, valaha ennivalót kívánt fia kezéből, ezért vadászatra küldte el őt otthonról; a mi Izsákunk [vagyis Flavianosz püspök], a mi kezünkből óhajtott ételt enni, nem küldött el minket otthonról, hanem maga jött el a mi asztalunkhoz. Mi lehet ennél szeretetteljesebb, mi lehet alázatosabb, ami ily lángoló szeretetet mutatna fel és ily leereszkedést? Ezért mi is, bár a reggeli beszédtől elveszítettük hangunk erejét és lábaink szilárdságát, meglátván az atyai arcot, azonnal elfelejtettük a gyengeséget, leráztuk a fáradtságot, szárnyakat kaptunk az örömtől; megláttuk a tündöklő ősz hajakat – és a lélek eltelt fénnyel. Ezért is kínáljuk az ételt azzal a vággyal, hogy ő, megkóstolván azt, megáldjon bennünket. Itt nincs hamisítás és csalás, mint ott volt. Akkor az egyik kapott parancsot, hogy hozzon, és a másik hozott; nem, most én kaptam a parancsot, és én is hoztam. Áldj meg bennünket, atya, lelki áldással, amelynek elnyerésére mindig vágyunk, és amely nem csak neked, de nekem is és az itt lévőknek is hasznos; könyörögj a közös Uralkodónkhoz, hogy nyújtsa meg életedet Izsák késő öregkoráig: ez számomra is és a jelen lévők számára is drágább és szükségesebb az égi harmatnál és a föld javainál. 

De itt az ideje, hogy felkínáljuk az ételt. Mi is lesz az? Ezek maradványai annak, amelyről nem rég számoltak be néked: mi még mindig a sátánról vezetjük a szót, amely két nappal ezelőtt kezdődött, és amelyet ma reggel is [ez az említett beszéd nem maradt fenn ránk] felajánlottunk a keresztségre készülőknek, amikor a sátán megtagadásáról és a Krisztusnak iránti elköteleződésről beszélgettünk velük. Mindezt nem azért tesszük, mert számunkra kellemes lenne a sátánról beszélni, hanem azért, mert a róla szóló tanítás biztonságot ad nekünk: ő ellenség és rosszakaró, és nagyon fontos a biztonság érdekében ismerni az ellenséget. 

Nemrég mondtuk, hogy ő nem erővel, sem kegyetlenséggel, sem kényszerrel, sem erőszakkal nem győzi le az embereket, mert, ha ez lehetséges lenne, akkor mindenkit elpusztított volna. És ennek bizonyítékára hoztuk a disznókat, amik felett sem merték a démonok megmutatni dühüket az Úr engedélye előtt (Mt. 8, 31); rámutattunk Jób ökreinek és juhainak nyájára, mert a sátán ezeket sem merte elpusztítani, amíg nem kapott rá fentről hatalmat. Tehát, megtudtuk, hogy először is, a sátán nem képes minket sem erővel, sem kényszerrel lebírni; majd, másodszor, hozzátettük, hogy bár csalással bír le minket, de nem mindenkit, és ennek példájára újra magát a harcost, – Jóbot mutattuk meg, aki ellen bármilyen ármányt szőtt is a sátán, azonban nem győzte le őt, ellenkezőleg, maga győzetett le, – és visszavonult. 

Még egy kérdés maradt. Mi ez? Azt mondják, hogy ha a sátán nem győz erővel, akkor – ravaszsággal, és ezért jobb lenne elpusztítani őt. Lehet, hogy Jób győzött, de Ádám elámíttatott és elbotlott; ha pedig a sátán egyszer és mindenkorra megsemmisült volna, akkor Ádám sem bukott volna el valaha: most pedig, megmaradván, a sátánt egy legyőzi, de ő sokakat győz le; legyőzi őt tíz, ő pedig ezreket győz le és ver le; - és ezek az ezrek nem halnának meg, ha a sátán teljesen megsemmisült volna. 

Hát mit mondunk mi erre? Először azt, hogy a legyőzők sokkal inkább méltók a tiszteletre, mint a legyőzöttek, legyen bár ez utóbbiakból több, az előbbiekből pedig kevesebb. Mondva van: „Jobb egy igaz, aki teszi Isten akaratát, mint ezer bűnös" (Sir. 16, 3). Másodszor azt, hogy az ellenség megsemmisítésével maga a győzedelmeskedő szenved kárt: ha megengeded, hogy az ellenség megmaradjon, akkor a nemtörődömöket éri kár, de nem a gondosak miatt, hanem saját nemtörődömségük miatt; ha pedig megsemmisíted az ellenséget, akkor a gondosakat a nemtörődömök miatt éri kár, - és nem fognak rátalálni saját erejükre és nem kapnak koszorúkat. 

2. Lehet, hogy még nem értettétek meg az elmondottakat: tehát világosabban kell erről szólni. Vegyünk egy ellenséget és vegyünk két harcost, akiknek harcolniuk kell vele, és e két harcos közül az egyik legyen szétesett a csömör miatt, nemtörődöm, elcsigázott, elerőtlenedett, a másik pedig legyen igyekvő, szilárd egészségű, aki a palesztrán [küzdőtér az ókori görögöknél és rómaiaknál] szüntelen különféle gyakorlatokkal foglalkozik, szerteágazóan tanulmányozza a harc művészetét. Ha megsemmisíted az ellenséget, akkor ezek közül melyiknek okozol kárt? A hanyagnak és nemtörődömnek, vagy pedig az igyekvőnek, aki oly sokat munkálkodik? Nyilvánvaló, hogy az igyekvőnek: ő, az ellenség megsemmisítésével kárt szenved a nemtörődöm miatt, a nemtörődöm pedig, abban az esetben is, ha az ellenség megmaradna, nem az igyekvő miatt szenvedne kárt, hanem saját nemtörődömsége miatt bukna el. 

Mondok még egy megoldást erre a kérdésre, hogy megtudd, a sátán nem képes kárt okozni az embereknek, hanem mindig a figyelmetlenek saját gondatlansága vezeti el őket a bukásra. Hagyjuk a sátánt; ő nagyon gonosz, csak nem a természete szerint, hanem saját akarata és szabadsága miatt; azt, hogy a sátán nem természete szerint gonosz, azt magából a neveiből ismerhetjük meg. Rágalmazónak (διαβολος) nevezik, a szóból (διαβαλλειν), mert megrágalmazta az embert Isten előtt, mondván: „Talán bizony ingyen olyan istenfélő az a Jób? Csak nyújtsd ki egyszer a kezedet és nyúlj hozzá egész vagyonához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!" (Jób. 1, 9, 11). Megrágalmazta Istent is az ember előtt, mondván: „Isten nyila hullott az égből, tűzvészt támasztott a juhok és a szolgák között, és elpusztította őket" (Jób. 1, 16); arról igyekezett meggyőzni Jóbot, hogy ez a háború fentről tört ki, - a mennyekből, és felfegyverezte a szolgát az Uralkodó ellen, az Uralkodót pedig a szolga ellen; jobban mondva, nem fegyverezte fel, csak akarta, mert nem járt sikerrel.T

Tehát, amikor látod, hogy valamelyik szolga felkel az Úr ellen – Ádám Isten ellen, és elhiszi a sátán rágalmait, akkor tudd, hogy a sátán sikerrel járt, de nem saját ereje miatt, hanem Ádám nemtörődömsége és hanyagsága miatt. Hát ezért nevezik őt diabolosznak (rágalmazónak)! De rágalmazni vagy nem rágalmazni – ez nem a természetből van, hanem olyan cselekvés, amely létezik és megszűnik létezni, megjelenik és eltűnik; az ilyen cselekvések nem alkotják sem a természet, sem a lényeg részét. Tudom, hogy sokak számára nem érthető ez a szó a lényegről és az esetlegességekről; azonban vannak olyanok is, akik képesek még finomabb elmélkedéseket is hallgatni, ezért mondtuk ezt el. 

Akarjátok, hogy áttérjek a sátán másik elnevezésére? Meglátjátok, hogy az sem a lényeg és nem a természet elnevezése. A sátánt gonosznak nevezzük, de a gonoszság nem a természetből ered, hanem az akaratból, ezért ez is hol létezik, hol megszűnik. Ne mondd nekem, hogy a gonoszság mindig megvan a sátánban: őbenne sem volt meg kezdetben, de megjelent később, ezért is nevezzük őt hitszegőnek; és bár sok gonosz ember is van, de őt egyedül nevezzük legfőképpen gonosznak. Miért nevezzük így? Azért, mert bár nem érte semmiféle rossz a mi részünkről és semmi oka nem volt sem kicsivel, sem naggyal minket vádolni, alighogy meglátta az embert tisztességében, azonnal irigyelni kezdte a boldogságát. Mi lehet rosszabb e gonoszságnál, amikor háború és ellenségeskedés keletkezik minden valódi ok nélkül? Tehát, hagyjuk a sátánt, és vezessük a színpadra a teremtményt (természetet), hogy te is megtudd, hogy nem a sátán szokott oka lenni bűneinknek, ha mi figyelmesek akarunk lenni; hogy megtudd: a gyenge akaratú, nemtörődöm és könnyelmű ember a sátán nélkül is elbukik és lezuhan a bűn mély szakadékába. A sátán gonosz, - ezt én is tudom, mindenki tudja; de gondosan figyelj oda, hogy mit fogok most mondani. Ez nem kisfontosságú dolog, hanem olyan, amelyről sokan, gyakran és sokfelé beszélnek; erről nem csak a hívők és a nem hívők között van nagy vita és háborúskodás, de a hívők és a hívők között is: ez pedig rendkívül sajnálatos!

3. Tehát, mint mondtam, a sátánt mindenki gonosznak ismeri el. De mit mondjunk a gyönyörű és csodálatos teremtéséről (a természetről)? Hát lehetséges, hogy a teremtés gonosz? De ki olyan becstelen, ki olyan értelmetlen és esztelen, hogy becsmérelje a teremtést? Tehát, mit mondjunk róla? Nem, nem gonosz, ellenkezőleg, gyönyörű és Isten bölcsességének, erejének és emberszeretetének bizonyítéka. Hallgasd meg, hogyan csodálja azt a próféta, mondván: „Mily nagyok a Te műveid, Uram! Mindeneket bölcseségben teremtettél" (Zsolt. 103, 24): nem kezdte Isten teremtményeit külön-külön vizsgálgatni, hanem leborult Isten felfoghatatlan bölcsessége előtt! 

Arról pedig, hogy Isten a teremtést oly gyönyörű és magasztos jó céllal hozta létre, hallgasd meg, ahogy valaki szól: „Mert a teremtmények nagyságából és szépségéből összehasonlítás útján meg lehet ismerni teremtőjüket" (Bölcs. 13, 5); hallgasd meg Pált is, aki azt mondja: „Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk" (Róm. 1, 20). Mindketten arra mutattak rá szavaikkal, hogy a teremtés istenismeretre vezet minket, hogy segít megismernünk az Urat. 

Hát mi legyen? Ha azt látjuk, hogy maga a leggyönyörűbb és legcsodálatosabb teremtés sokak számára a becstelenség okává válik, akkor csak nem kezdjük a teremtést vádolni ezzel? Semmiképpen sem, ellenkezőleg, azokat kell vádolnunk, akik nem úgy éltek vele, ahogy kell: gyógyszerként. Hogyan válhatott a becstelenség okává ez a teremtés, az istenismeret ezen útmutatója? „Érteni nem akaró szívük elhomályosult, - mondja az Írás, - kérkedtek bölcsességükkel… inkább a teremtmény előtt hódoltak, mint a Teremtő előtt (Róm. 1, 21-25). Itt egyáltalán nem a sátán jelenik meg a színpadon, egyáltalán nem a démon, hanem egyedül a teremtés – az istenismeret tanítója. Hát hogyan vált ő a becstelenség okává? Nem saját természete miatt, hanem a figyelmetlenek nemtörődömsége miatt. Hát mi legyen? Semmisítsük meg a teremtést is, mondd meg nékem!?

De mit mondjunk még a teremtésről? Térjünk át saját tagjainkra; úgy találjuk, hogy azok is okává válnak a pusztulásnak, ha figyelmetlenek vagyunk, - nem saját természetük miatt, hanem a mi nemtörődömségünk miatt. Nézd: a szem azért adatott, hogy rátekintvén a teremtésre, dicsőítsd az Uralkodót; de ha te nem használod helyesen a szemedet, akkor az oka lehet számodra a paráznaságnak. A nyelv azért adatott, hogy dicsőíts vele, hogy magasztald a Teremtőt; de ha te nem rendelkezel a megfelelő figyelemmel, akkor oka lesz számodra az istenkáromlásnak. A kezek azért adattak, hogy imára emeld azokat, de ha te nem vagy önmegtartóztató, akkor szerzésre fogod használni. A lábak azért adattak, hogy azokkal a jócselekedetek tételére siess; de ha te nemtörődöm vagy, akkor a rossz cselekedetek tételére fogsz velük elindulni. 

Látod, hogy a gyengének minden árt; látod, hogy a gyengét még a megmentő gyógyszerek is halálba taszítják, de nem saját természete miatt, hanem gyengesége miatt? Isten megteremtette az eget, hogy te, csodálván kezeinek alkotásait, leborulj az Uralkodó előtt; de egyesek elhagyván a Teremtőt, maga az ég előtt borultak le, ez pedig nemtörődömségük és esztelenségük miatt volt. Hát mit mondjunk még a teremtésről? 

Mi lehet üdvözítőbb a keresztnél? De ez a kereszt is kísértés a gyengék számára: „A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje" (1Kor. 1, 18); és megint: „mi a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság" (1Kor. 1, 23). Mi lehet mélyebb tanítású Pálnál és az apostoloknál? De ezek az apostolok is sokak számára halálthozó illat, ezért is mondja: „Ezeknek a halál illata a halálra, azoknak az élet illata az életre" (2Kor. 2, 16). Látod, hogy a gyenge még Páltól is kárt szenved, az erős viszont a sátántól sem szenved kárt? 

4. Akarod, hogy szóljunk Krisztusról is? Mit lehet összehasonlítani a megváltással? Mi volt áldásosabb annál az eljövetelnél? De még ez az üdvözítő, áldásos eljövetel is sokak számára a büntetések megsokasodását szolgálta. „Azért jöttem a világba, - mondja az Üdvözítő, - hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek." (Jn. 9, 39). Mit mondasz? A fény vált a vakság okává? Nem a fény vált a vakság okává, hanem a lélek gyenge szemei nem voltak képesek befogadni a fényt. Látod, hogy a gyenge mindentől kárt szenved, az erős pedig mindenből hasznot nyer, mert mindennek oka az akarat, mindenütt a szándék uralkodik. 

A sátán, ha tudni akarod, még hasznos is a számunkra, csak tudjunk bánni vele: akkor sok hasznot és nem jelentéktelen nyereséget hoz a számunkra. Ezt sokszorosan bebizonyítottuk Jób példájával is, de ugyanezt megtudhatjuk Páltól is. A vérfertőzőről írva, így beszél: „adjuk át az ilyet a sátánnak testének romlására, hogy lelke üdvözüljön az Úr napján" (1Kor. 5, 5). Látod, a sátán az üdvösség okává válik, csak éppen nem saját akaratából, hanem az apostol művészete által. Ahogy az orvosok fogják a kígyót, és levágva róluk a káros részeket, a mérget hordozó állatokból gyógyszert készítenek, így járt el Pál is: a sátán által okozott szenvedésből elvette azt, ami hasznos, a többit pedig elhagyta. És hogy te is tudd, hogy itt nem a sátán az oka a megváltásnak, ellenkezőleg, ő igyekezett elpusztítani és elnyelni az embert, de az apostol verte szét az állkapcsát a bölcsességével, hallgasd meg, hogy mit mond ő (az apostol) ugyanerről a vérfertőzőről a Korinthusiaknak írt második levelében: „Ti inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, nehogy nagy szomorúságában kétségbe essék. Arra kérlek benneteket, tanúsítsatok iránta szeretetet. Másként megejtené a sátán" (2Kor. 2, 7-8, 11), vagyis igyekezzünk kimenteni az embert a vadállat állkapcsai közül.

Az apostol gyakran használta a sátánt, mint bakót; a bakók is megbüntetik a bűnözőket, de nem úgy, ahogy maguk akarják, hanem ahogy a bírók megengedik, mert a bakó számára a törvény: úgy büntetni, ahogy a bíró elrendeli.

Látod, milyen méltóságra emelkedett az apostol? Testbe öltözködvén, a testetlennek úgy parancsolt, mint bakónak, és mit mond a sátánnak Jóbról mindnyájunk közös Uralkodója, így parancsolván: „Nos, a kezedbe adom, csak a lelkét kíméld!" (Jób. 2, 6), érintheted a testét, de a lelkét ne érintsd, meghatározván neki a csapások határait és mértékét is, hogy a dühöngő vadállat (a sátán) ne essen neki (Jóbnak) túlságosan arcátlanul, - ugyanezt teszi az apostol is. Átadván a paráznát a sátánnak, azt mondja: „testének romlására" (1Kor. 5, 5), vagyis a lelkét ne érintsd. 

Látod a szolga hatalmát? Ne félj hát a sátántól, még ha testnélküli is, mert ő elbukott, és nincs semmi gyengébb az elbukottnál, még ha testtel nem is rendelkezik; ugyanúgy, ahogy nincs semmi erősebb az Isten előtt bátorsággal rendelkezőnél, még ha halandó testbe öltözködne is. 

5. Mindezeket nem azért mondtam most el, hogy a sátánt mentesítsem a vádak alól, hanem, hogy titeket kivezesselek a nemtörődömségből. Ő aztán igazán erősen kívánja, hogy mi bűneink felelősségét rá hárítsuk, hogy, ezekkel a reményekkel eltelve és mindenféle bűnöket cselekedve, növeljük büntetésünket és ne nyerjünk semmilyen bocsánatot amiatt, hogy rá hárítjuk a felelősséget, hasonlóan ahhoz, ahogy nem nyert Éva sem. 

De mi nem fogjuk ezt tenni, hanem megismerjük önmagunkat, megismerjük saját sebeinket: akkor képesek leszünk megtalálni hozzájuk az orvosságokat is; mert aki nem ismeri a betegséget, az egyáltalán nem gondoskodik a betegség meggyógyításáról. Sok bűnt követtünk el, tudom ezt én is: mindannyian epitimiában [penitencia] élünk, - azonban nem reménytelen az irgalom, nem vagyunk megfosztva a bűnbánattól, mert még a harcmezőn állunk, még a bűnbánat harcában tartózkodunk. 

Öreg vagy és elérted már életed végét? Ne gondold azonban, hogy már nincs lehetőséged a bűnbánatra; ne ess kétségbe az üdvösséged iránt, hanem gondolj a latorra, aki a kereszten üdvözült. Hát van-e annál rövidebb idő, amely alatt ő elnyerte a koszorút? Azonban ez az idő is elég volt neki az üdvösséghez. Fiatal vagy? Ne hagyatkozz a fiatalságra, és ne gondold, hogy még sok időd van az életre: „Magatok is pontosan tudjátok, hogy az Úr napja úgy érkezik el, mint éjjel a tolvaj" (1Thessz. 5, 2). 

Ezért is tette Isten ismeretlenné előttünk halálunk napját, hogy megmutassuk gondoskodásunkat és körültekintésünket. Nem látod hát, hogy naponta hányan ragadtatnak el idő előtti halállal? Ezért is tanít így valaki: „Ne késlekedj az Úrhoz fordulni és ne halogasd azt napról napra" (Sir. 6, 8), hogy a késlekedéssel ne pusztítsd el önmagad. Az öreg kövesse azt a buzdítást, a fiatal pedig ezt az intést. De te biztonságban vagy; gazdag vagy és bőséggel van pénzed; veled nem történik semmi kellemetlen? Hát hallgasd, mit mond Pál: „Amikor azt mondogatják: „Béke és biztonság", akkor éri őket hirtelen a pusztulás" (1Thessz. 5, 3). Tetteink nagyon változóak; nincs hatalmunk a halál felett; szerezzünk hatalmat az erény felett: emberszerető a mi Urunk, Krisztus! 6. Akarjátok, hogy szóljak a bűnbánat útjairól is? Ezek nagyszámúak, sokfélék és különbözőek, és mind a mennybe vezetnek. A bűnbánat első útja a bűnök elítélése: „Emlékezz csak vissza! És vitassuk meg egymással a dolgot: hozd elő ügyedet és igazold magad" (Ézs. 43, 26). Ezért is mondta a próféta: „Mondottam: megvallom magam ellen törvényszegésemet az: ez elég az Úrnak a megigazításodhoz, mert az, aki elítéli saját bűneit, nem olyan könnyen esik újra beléjük. Ébreszd fel önmagadban a vádlót – a lelkiismeretedet, hogy ne legyen ott vádlód – az Úr ítélőszéke előtt. Ez a bűnbánat egyik útja, nagyon szép út!

Van egy másik is, ami nem rosszabb ennél, és abból áll, hogy ne tartsunk haragot az ellenségeink iránt, visszafogjuk a dühöt, megbocsátjuk szolgatársaink bűneit, mert ebben az esetben nekünk is megbocsáttatnak az Úr ellen elkövetett bűneink. Ez a bűnöktől való megtisztulás második eszköze! „Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, – mondja az Úr, – mennyei Atyátok is megbocsát nektek" (Mt. 6, 14).

Ha szeretnéd ismerni a bűnbánat negyedik útját is, akkor megnevezem az irgalmasságot (alamizsna): annak nagy és kimondhatatlan ereje van. Dániel azt mondja még Nabukodonozornak is, aki mindenféle nemű bűnt elkövetett és minden becstelenséget: „Ezért, ó király, fogadd szívesen tanácsomat: váltsd meg bűneidet az igazságosságot gyakorolva, és gonoszságaidat az elnyomottak iránt irgalmat gyakorolva!" (Dán. 4, 24). Mi hasonlítható ehhez az emberszeretethez? Számtalan bűn után, oly sok törvényszegés után a bűnösnek bűnbocsánat adatik, ha emberszerető lesz a felebarátai iránt. 

Úgyszintén a szerénység és bölcs alázat a fenti eszközöknél nem kevésbé simítják el a bűnöket: ennek tanúsítója a vámos, aki nem tudott rámutatni egyetlen jócselekedetére, de ezen cselekedetek helyett az alázatot mutatja fel – és leveszi magáról a bűnök súlyos igáját (Lk. 18, 13). 

Lám, a bűnbánat öt útját mutattuk meg: az első – a bűnök elítélése, a második – felebarátaink bűneinek megbocsátása, a harmadik – az imádságból áll, a negyedik – az irgalomból, az ötödik – az alázatos bölcsességből. Tehát, ne maradj tétlen, hanem minden nap járd végig mindezeket az utakat, mert ezek megfelelő utak is, és te sem hivatkozhatsz a szegénységre. Nem, legyen életed akár mindenkinél szegényebb, akkor is elhagyhatod a haragot, és alázatra juthatsz, és odaadóan imádkozhatsz, és elítélheted a bűneidet, - egyszóval: a szegénység ezek közül semmiben sem akadályozhat meg. De miért is beszélek erről, ha még a bűnbánat azon útján sem, amelyen pénzt kell kiadni (értsd, alamizsnát), a szegénység még ott sem akadályozza semmivel a parancs teljesítését? Ezt mutatta meg az özvegy, aki két fillérét adta oda (Mk. 12, 42). 

Tehát, megismervén sebeink gyógyításának módszereit, szüntelen éljünk ezekkel a gyógyszerekkel, hogy visszaállítva önmagunkban az igazi egészséget, bátran ehessünk a szent asztalról, és nagy dicsőséggel fogadhassuk a dicsőség Királyát – Krisztust, és elnyerjük az örök javakat, a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, könyörülete és emberszeretete által, Akin Keresztül és Akivel dicsőség, tisztelet az Atyának a szentséges és jóságos és éltető Lélekkel együtt, most és mindenkor és mindörökön örökké. Ámen.

2022. szept. 5.

Max Lucado : Az Isten, aki harcol érted (interjú Mózessel)

         Itt jön a nagy kérdés. Vajon, mit csinál Isten, amikor kutyaszorítóba kerülünk? Ha a mentőcsónakba szivárog a víz? Ha a mentőkötél elszakad? Amikor az utolsó fillér is elfogy, és ott van még egy kifizetetlen számla? Amikor az utolsó remény elment az utolsó vonattal? Ilyenkor mit csinál Isten? 
        Azt tudom, hogy mi mit teszünk ilyenkor. Tövig rágjuk a körmünket. Idegesen járkálunk fel s alá. Beveszünk egy nyugtatót. 
         De Isten mit csinál? Ez egy nagy kérdés, igazán nagy. Mi van, ha alszik? Akkor nekem annyi! És ha kinevet? Akkor végem van. És ha a fejét csóválja karba tett kézzel? Akkor nekem lőttek. Kedves barátom, ideje kiderítenünk. Mit csinál Isten? 

         Elhatároztam, hogy utánajárok ennek a kérdésnek. Képzeljünk el egy párbeszédet egy újságíró és Mózes között. A Mózes és a Szentföld Press (SZP) riportere között zajló interjú arra a kérdésre keresi a választ, vajon mit csinál Isten, amikor bajban vagyunk? 
* * * 


SZP: Meséljen nekünk a konfliktusról, ami az egyiptomiak és önök között történt.
MÓZES: Ó, az egyiptomiak – hatalmas nép. Kemény harcosok. Olyan gonoszok, mint a kígyó! 
SZP: De sikerült megmenekülniük, ugye? MÓZES: Csak miután ők elsüllyedtek. 
SZP: A Vörös-tengeri konfliktusra gondol? 
MÓZES: Igen. Ijesztő volt! 
SZP: Mondja el, mi történt. 
MÓZES: Nos, a Vörös-tenger volt az egyik oldalon, az egyiptomiak pedig a másik oldalon. 
SZP: Megtámadták őket? 
MÓZES: Viccel?! Fél millió vályogtégla készítővel?! Nem, népem túlságosan félt. Vissza akartak menni Egyiptomba. 
SZP: Visszavonulást rendelt el? 
MÓZES: Hova? A tengerbe? Nem voltak csónakjaink. Nem tudtunk sehová sem menni. 
SZP: Mit javasoltak a vezetői? 
MÓZES: Nem kérdeztem őket. Nem volt rá idő. 
SZP: Hát akkor mit tett? 
MÓZES: Azt mondtam nekik: „Csak álljatok veszteg, és meg fogjátok látni az Úr szabadítását.” 
SZP: Miért akarta, hogy veszteg maradjanak? 
MÓZES: Azért, hogy ne álljanak Isten útjába. Ha az ember nem tudja, mit tegyen, akkor a legjobb, ha megvárja, amíg az Úr cselekszik. 
SZP: Ez egy furcsa stratégia, nem gondolja? 
MÓZES: Igen, ha elég nagyok vagyunk a csatához. De ha a csata nagyobb, mint mi, és azt akarjuk, hogy Isten átvegye, akkor ez minden, amit tehetünk. 
SZP: Beszélhetnénk valami másról? 
MÓZES: Természetesen, ez az ön lapja. 
SZP: Nem sokkal a megmenekülésük után… 
MÓZES: A megszabadításunk után. 
SZP: Nem mindegy? 
MÓZES: Nem. Nagy a különbség. Ha valaki megmenekül, akkor azt ő maga hajtja végre. Ha valakit megszabadítanak, akkor azt valaki más hajtja végre. 
SZP: Szóval, nem sokkal a megszabadításuk után harcolniuk kellett az ammo… amala… na, nézzük csak, valahol itt van nekem felírva… 
MÓZES: Amalekitákkal. 
SZP: Igen-igen, az amalekiták. 
MÓZES: Hatalmas nép. Kemény harcosok. Olyan gonoszak, mint a kígyó. 
SZP: De győztek, igaz? 
MÓZES: Isten győzött. 
SZP: Jó, Isten győzött, de ön harcolt. Ön volt a csatamezőn. 
MÓZES: Tévedés. 
SZP: Hogyan? Ön nem vett részt a csatában? 
MÓZES: Nem, ebben nem. Amíg a seregünk harcolt, én fogtam két barátomat, Áront és Húrt, és felmentünk a hegytetőre. Mi ott fent harcoltunk. 
SZP: Egymással? 
MÓZES: A sötétséggel. 
SZP: Karddal?
MÓZES: Nem, imával. Én csak felemeltem a kezeimet Istenhez, mint ahogy a Vörös-tengernél, csak ezúttal megfeledkeztem a botomról. Amikor fent tartottam a kezem, a seregünk győzött. Amikor leeresztettem a kezem, a seregünk veszített. Így megkértem a barátaimat, hogy segítsenek tartani a kezeimet, míg végül győztünk és az amalekitákból történelem lett. 
SZP: Na, várjunk csak. Ugye nem azt akarja mondani, hogy számított valamit, hogy felemelt kezekkel állt a hegy tetején? 
MÓZES: Lát maga körül amalekitákat? 
SZP: Nem találja furcsának, hogy a sereg vezére a hegytetőn marad, miközben a katonái a völgyben harcoltak? 
MÓZES: Ha a csata a völgyben zajlott volna, lementem volna, de nem ott zajlott. 
SZP: Elég furcsa egy stratégia. 
MÓZES: Gondoljon csak bele, ha az édesapja nagyobb, mint a fickó, aki önt gyepálja, nem kiabálna neki? 
SZP: Tessék? 
MÓZES: Ha egy alak megtámadná, és az apja, aki azt mondta, hívja őt bármikor, amikor segítségre van szüksége, hallótávolságon belül van, mit tenne? 
SZP: Hívnám az apámat. 
MÓZES: Hát pontosan ezt teszem én is. Ha a csata túl nagy, kérem Istent, hogy vegye át. Hagyom, hogy harcoljon értem. 
SZP: És ez működik? 
MÓZES: Látott mostanában zsidókat piramisokat építeni? 
SZP: Na, nézzük csak, jól értettem-e. Tehát egyszer úgy győzték le az ellenséget, hogy nyugton maradtak, máskor pedig úgy nyerték meg a csatát, hogy ön felemelte a kezét. Mégis, honnan jöttek ezek az ötletek? 
MÓZES: Hát, ha elmondanám, úgysem hinne nekem. 
SZP: Tegyen egy próbát. 
MÓZES: Az úgy volt, hogy egyszer csak észrevettem egy égő csipkebokrot… 
SZP: Talán mégis igaza van. Ezt inkább meghagyjuk a következő alkalomra. 

* * *
         Nos, mit gondolsz? Mit csinál Isten, amikor nehéz helyzetbe kerülünk? Ahogy Mózes történetéből is kiderült: harcol! Harcol értünk. Belép a ringbe, a sarokba irányít minket, és átveszi a harcot. 
         „Az Úr harcol majd értetek, s nektek nem lesz semmi dolgotok.” (Kiv 14,14 - SZIT) 
        Az Ő dolga a harc, a mi dolgunk pedig a bizalom. Csak bízz Benne. Ne próbáld meg irányítani, vagy megkérdőjelezni. Semmi többre nincs szükség. 
         „Egyedül ő a sziklám és az üdvösségem, ő a váram, nem rendülök meg.” (Zsolt 62,7 - SZIT).