Egy előző bejegyzésemben már írtam az optyinai kolostorról , három ortodox vértanú szerzetesről van szó benne, akiket egy sátánista meggyilkolt Húsvét éjszakáján. Jeleztem, hogy el fogom olvasni Nina Pavlova: "Vérvörös Húsvét" című könyvet, Nyíregyháza 2008. Elolvastam, sőt sikerült Magyarból megrendelni.
Az optyinai újvértanúkhoz sokan imádkoznak, és többen mesélték, hogy a hozzájuk intézett imák egészen váratlanul megoldották az utazási problémáikat is. Több gyógyulás között talán Nagyezsda Pietarila, finn zarándoknő története a legérdekesebb. Zoja Korcsak mesélte:
1997-ben egy cellában laktam Nágyával, akinek előrehaladott szarkómája volt, többször megoperálták, és az orvosok már lemondtak róla, napról napra várva halálát. „Az orvosok számára már nem létezem - mondta Nágya. - Papíron már kitöröltek, de még élek.“
Nágya tudta, hogy haldoklik, Optyinába ezért szó szerint csak egy napra jött, hogy hódoljon a szenteknek. A kolostor lelki vezetője, a nagyszhímás Ilij igumen azonban áldást adott neki arra, hogy maradjon tovább, és ő nagyon szenvedett eleinte emiatt. Enni már nem tudott, ereje már nem volt, hogy bármit is dolgozzon, és kívülállóként is jól látszott, hogy nagyon nagy fájdalmai vannak. Nágya nagyon szerette az újvértanúkról szóló történeteket hallgatni, gyakran járt a sírjukra. Egy alkalommal ujjongva jött vissza a síroktól, és azt mondta: ,,Az imént úgy beszélt velem Vaszilij atya, mintha élne!” „Hogy-hogy?“ Nágya azonban úgy megrendüllt, hogy beszélni sem tudott róla, csak később vallotta be: „Állok Vaszilij atya sírjánál, sírok, azon gondolkodom, hogy nemsokára meghalok, és már nem látom többet Finnországot, a férjemet, a gyerekeimet. Lehajoltam, hogy megcsókoljam a keresztet, és hirtelen Vaszilij atya hangját hallottam: „Nem fogsz meghalni. Isten Szülője oltalmaz téged. Az a feladatod, hogy mesélj az embereknek a rajtad végbement csodákról.” Vaszilij atyának nagyon szép hangja volt.”
Ez után az eset után Nágya két sztarechez is elment, és elmondta nekik, hogy az orvosok már lemondtak róla. „Nem halsz meg! - mondta az egyik sztarec. - Feletted Isten Szülőjének oltalma lebeg. Feladatod van - el kell mondanod az embereknek a veled történt csodákat.” A másik sztarec - a Zalit-szigeti Nyikolaj atya – ezt mondta: „Élni fogsz, csak ne vétkezz!”
Nágya hosszú ideig Optyinában maradt. Sokat és szívesen dolgozott, a templomot takarította. Akik korábban látták erőtlenségét, azok most csodálkoztak: ugyan honnan van ennyi energiája? Nágya gyakran gyónt és áldozott, egyetlen istentiszteletet sem hagyott ki, és szó szerint beleszeretett Optyinába. Az étvágya úgy megnőtt, hogy folyamatosan vásárolta az élelmiszert, miközben ezt mondogatta: „Látna a férjem, mennyit eszem! Otthon mindenfélével kényeztetett, szőlővel, más gyümölcsökkel, nem tudta, mit tegyen elém, de én mindentől undorodtam.“
Nágya elmesélte, hogy amikor még hitetlen volt, egy utazás során Mexikóban lefényképezkedett egy bálvánnyal. Azokon a helyeken, ahol az ölelés során a teste érintkezett a bálvánnyal, rákos daganatok keletkeztek. A betegséget tehát azért kapta, hogy bűnbánatot tartson.
Finnországból küldött nekem Nágya egy levelet, amelyben örömmel értesített, hogy az ő betegségén keresztül a férje is hívő lett.
Egy év múlva Finnországból hírt kaptunk róla, hogy elhunyt Istennek Nagyezsda szolgálója, és Optyinára hagyományozta Isten Szülőjének Vlagyimiri ikonját. Csupán egy évet élt a csodálatos gyógyulás után, de a saját bevallása szerint ez volt élete legszebb időszaka. Sokat zarándokolt különböző kolostorokba, és gyakran küldött Optyinába leveleket, melyekben ámulva írt a rajta kijelentett csodák áradatáról. Az utolsó levelét Jeruzsálemböl írta, benne fénykép volt a húsvéti tűzről és hatalmas virágokról. „Mennyire szeretném ezt a sok virágot az optyinai atyáknak adni! - írta levelében. - Hála Istennek! Hála Istennek!”
Azt az adományt kapta, hogy egy egész évet élhetett örömteli hálaadásban. Ez talán kevés? Ami a csodák elmesélésének misszióját illeti, ez is teljesült: nemrégiben mutatták be a róla szóló - Nagyezsda című - filmet.
A történetben szereplő Vaszilij atya világi neve Igor Ivanovics Roszljakov, 1960. december 23-án született, Moszkvában, Belgorodi Szent Ioaszaf ünnepén, a már negyvenéves édesanyjának első gyermekeként. Akkor még a család nem járt templomba, de megkeresztelték: ha egyszer orosz – legyen megkeresztelve.
Éltanuló és élsportoló lett, több éven keresztül sorra elnyerte az év sportolója címét, de nem engedték ki az országból, majd a peresztrojka alatt csk a szocialista országokba kapott útlevelet. Mindenkinél egy fejjel magasabb volt, tehetséges, komoly és szép fiatalember volt, ugyanakkor a tanárai és társai rendkívül szerénynek és segítőkésznek ismerték meg. Két beceneve volt: óriás és néma. A vizilabda válogatottjának csapatkapitánya volt, és a csapat lelki atyjává vált. Ugyanakkor híres újságíró is lett, 1985-ben diplomázott, mint irodalmi munkatárs. Megnősült, majd elvált, gyereke nem volt. Verseket is írt.
De másnap, ha újra nekikezdek,
Itt hozzáteszek, ott elveszek,
S ha az életböl majd valamit megsejtek,
Mind tűzre vetem, s nem ejtek könnyeket.
Valóban sok versét elégette, vagy abbahagyta, félretette, mint haszontalan kéziratot. Olyan lelki növekvésen ment keresztül, hogy saját költészetét is kinőtte. A költészet iránt érzett, még fiatalon megtapasztalt vonzalom azonban nem volt hiábavaló: a fényre törekedett, a lelke csodálattal szemlélte az Isten által teremtett világ szépségét.
A szerzetességre ekkor még nem gondolt, de a lelke már hallotta a hívást. Az Istennel való találkozás olyan megrendítő élmény volt Igor számára, hogy ettől fogva az egész világot úgy érzékelte, mint Isten jelenlétének a helyét.
Feltámad a szív a zsoltár szavára,
S Dávid uralja a város éjjelét...
A megtérése után a kezdők forrófejűségével két új ciklust ír az Evangélium és a zsoltárok témájára. Ebben az idöszakban sokat ír, lelkesen ír, hogy végül abbahagyja a verselést. Amikor Optyinába érkezett, már nem írt, emiatt volt is egy konfliktusa. A kolostorban indítottak egy lapot, amelynek szerkesztésére sok jelentkező volt, de senki nem tudott közöttük jól fogalmazni. Ekkor felfedezték, hogy Vaszilij atya profi újságíró, ezért rá akarták bízni a feladatot. Vaszilij atya visszautasította ezt a megtiszteltetést, ezzel magára vonva a társai ítélkezését. „Mi írunk, Igét hirdetünk, és ő? Egoista!” Az egyik novícius, aki azóta már visszatért a világba, hogy a mőűvészetben élje ki magát, így beszélt róla: „Fejébe vette a bűnbánatot, aztán még keresztre is feszítette magát rajta!” Valóban így volt. Hogy megértsük Vaszilij atya álláspontját, felidézzük, mit mesélt róla P. szerzetespap, aki egyszer lelki tartalmú verseket mutatott neki kazettán. P. atya és Vaszilij atya meghallgatták a verseket, majd P. atya megkérdezte: „Jó versek?” „Jók - mondta Vaszilij atya -, már csak egy üveg bor hiányzik. Mindez érzelmes, de nem lelki. Varszonofij sztarec verseivel még ördögöt is lehet űzni.” Vaszilij atya fiatal kora óta a szó feletti munkálkodásnak szentelte magát, és az Igével való találkozás után, mely a Szent Lélek által szól, számára elhalványult mindenféle földi bölcselkedés. „Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csak hogy Krisztust elnyerjem (Fil 3,8).” Ezen az úton haladva érni kezdett benne egy mélyebbről fakadó, Istentől kapott adomány. Elutasította az érzelmes költészetet a lelkiért. Mégis vonzotta az írás, és az első időkben a naplójában meg-megjelent néhány elvétett sor.
Miért fogtál versíráshoz, ó, szerzetes,
Talán a Zsoltár már megkopott?
Vagy tán rövid az Evangélium, hogy keress
Benne keserű könnyeid számára okot?
A 20. század egyik legelismertebb ortodox teológusa, Vlagyimir Losszkov szerint az ember arra született, hogy „Isten költőjévé” váljon. Istennek ilyen költője lett Vaszilij atya, aki mostanáig nem is sejtette, hogy az ő anyanyelve az egyházi szláv, a hivatása pedig nem a vers, hanem a himnuszköltészet. Amikor a gyilkosság után megtalálták Vaszilij atya szerzetesi naplóját, és először elolvasták a sztichiráit, mindenkit megdöbbentett a felismerés: egy nagy lelki írót veszítettünk el, aki előtt ígéretes jövő állt volna. Az élete akkor szakadt meg, amikor tehetsége még felfelé ívelt.
Vaszilij atya, Napló 1988
(Vaszilij atya már a kolostorba vonulása előtt írni kezdte a naplóját)
március 11.
A. atya (második) áldásával újra megpróbálok naplót vezetni. Este beszélgetés volt. A szavaim nem törnek a lényegre. Nem tudom kifejezni az alapvető lelki problémáimat, ezért a beszélgetés a saját medrében folyik, és nem oltja el a szomjúságomat.
március 12.
Reggel. Anyám megtalálta a keresztelőmre kapott keresztet. A keresztelőm óta - amely 27 éve volt - először vettem fel. Nyilvánvaló isteni jel. Először is: lehetséges, hogy körülbelül utal a keresztelőm napjára - ez örömteli. Másodszor pedig emlékeztet Krisztus szavaira: vedd a keresztedet és kövess engem - ez egyelőre nagyon nehéz... Igazán a Kereszt napja van!
március 13.
Liturgia Szent Illés próféta templomában. Edzés. Vendégség Levannál.
március 14-19.
5 meccs. Böjt. Tapasztalat által ismertem meg Dávid szavait: „A térdem megrogyott a böjttől, és a testem elerőtlenedett!” Uram, üdvözíts és őrizz meg engem!
március 21.
„Nem ültem a tréfálkozók körében, és nem vigadoztam, kezed súlya miatt egymagamban ültem, mert bosszúsággal töltöttél el engem (Jeremiás 15,19).”
március 22.
Vasziljev munkáinak kiállítása.
A Recsnoj pályaudvar közelében egy kis teremben. Harminc alkotás. Érdekes, tehetséges, szép, vagyis érzelmes, de én lelkit akarok! Az embereknek tetszik, azt mondják, visszanyúlás a gyökerekhez. Milyen gyökerekhez? Az orosz gyökerek a kereszténységben vannak, nem egy sötét erdőben. A jelek szerint Vasziljevre nagy hatással volt Wagner (az ő zenéjére temették), van néhány műve a Nibelungról. Ezért az orosz témájú képein is pogány ízlésvilág tükröződik. A sólyom tekintete, a farkas szeme. Több jóságra, szeretetre, irgalomra vágyom. Ez Krisztus szava: „Irgalmat akarok, nem áldozatot.” Elégettem a „Régi júdeai idők”-et, pontosan két évvel ezelőtt írtam.
március 23.
Az istentisztelet alatt az embernek mind az öt érzékszervét hatások érik. A látást - az ikonok, kegytárgyak, papi öltözékek, vagyis a templom teljes berendezése. A hallást - a kórus éneklése. A szaglást - a tömjénfüst, a jó illatok. Az érintés a keresztvetés által kapcsolódik a sorba, az ízlelés pedig a Krisztus Szent Titkaiból való részesülés által.
A cél az, hogy az ember átistenüljön, hogy a saját határain belül megnőjön, előtűnjön isteni mivolta. Így kap rá lehetőséget, hogy megérezze annak édességét, és hogy felébredjen benne e lelki szépség megőrzésének és megsokszorozásának vágya. Gyakran előfordul, hogy a bűnhöz való makacs ragaszkodásunk e szépség teljes megtagadásához vezet, az azonban mégsem hagy el minket.
* * *
Ha valamin sokáig gondolkozunk, ami számunkra nagyon fontos, és feltétlen megoldást követel, hirtelen megszületik a békét adó döntés. Pontosan ezzel a kifejezéssel élhetünk: megszületik. Terhesek voltunk a gondolattal, hordoztuk magunkban, nehézségeink és fájdalmaink voltak, végül gyermeki őszinteséggel örvendünk a születésének. Ezt az örömöt gyakran igaznak véljük, mert úgy érezzük, megszenvedtünk érte, méltók vagyunk rá. Azonban mindent a tapasztalat ellenőriz. A gondolat akkor is lehet meggyőző, ragyogó, érdekes, ha nem helyes.
* * *
A művészet három formájáról: irodalom (szó), zene (hang), festészet (szín). Szintézis=tartalom+forma.
A szó erősebb, mint a hang és a szín. A hang áttetszőbb, mintha elfolyna, kevésbé konkrét, meghatározott.
A szín konkrétabb, de nem olyan áttetsző. Mindkettőben benne van a szó csírája, ezért a hang és a szín is lehet közlés értékű.
A szó az ember öröksége, és isteni mivoltának kinyilatkoztatása. Az állatvilágnak is van zenéje és festészete. Például a madarak éneke, vagy a pillangók szárnyainak gyönyörű rajzolata. Innen ered az ősi kultusz, melyben istenítik az állatokat. A kereszténység azonban lényegében a szavakon alapul, ezért emberi. „Isten volt az Ige.” Nem hang, nem szín, hanem Ige!!
Máskülönben az evangélistáknak szimfóniákat és festményeket kellett volna alkotniuk, hogy hírt adjanak Krisztusról. A szó tehát egy formába öntött, kiszínezett hang, vagy egy tartalommal telt, hangzó szín.
A szó - kard, van iránya, cselekvési vektora, rákényszerít, hogy állást foglalj, ezért létrehoz bizonyos viszonyulást, érzelmeket. Mindezt azért, mert a szó csak valaminek vagy valakinek a függvényében értelmezhető. A hang és a szín nem ilyen. Közel hozzák a szépséget, és egyesítik vele a lelket, de az egész (!) lelket, vagyis mindent, ami abban jó vagy rossz van. Ez szintézis, a szó azonban analízisre kényszerít.
A hang és a szín számára nem kritérium az igazság. A zenében és a festészetben ezt harmóniának nevezzük, vagyis ez egy átgondolt rend, már szinte szóval felérő rend. Van benne szó, bár elrejtve.
A szó - mindent értelmez, értékel, ezért arra buzdít, hogy cselekedjünk: tökéletesedjünk vagy változzunk, ne csak élvezzük a harmóniát és a szépséget (mint a zenében és a festészetben).
Értékelünk, tehát összehasonlítunk. Kivel? Az Isten Igéjével – ez mindenek igazságának mércéje.
április 2.
Az Úr megkeresztelkedésének templomában est-hajnali istentisztelet. Isten kegyelmének fizikai érzékelhetősége. „Könnyű szellő hangja”. Az Evangélium olvasása alatt jó illatot éreztem. A Pszkovi Barlangkolostor illatát.
április 3. Az Úr Jeruzsálembe való bemenetele
Liturgia Puskinóban. Prédikáció az Eucharisztiáról.
1. Az Úr már ezer éve gyűjti magának a szolgákat az orosz nép köréből a mennyei országba, az Új Jeruzsálembe - az atyák tanítása szerint.
2. A mi földünk bajai abból erednek, hogy a papság nem érti (ezért lekicsinyli) a gyakori Eucharisztia jelentőségét. Ioann (Kresztyankin) sztarec, Ignatyij (Brjancsanyinov) püspök.
3.Eucharisztia - részesülés.
4. Nem szemlélődve kell jelen lenni a templomban, hanem cselekvően.
április 7. Nagy Csütörtök. Isten Szülőjének Örömhírvétele
Liturgia Puskinóban. A 12 Evangélium olvasása. Nagy csütörtöki tűzzel mentünk A. atyához.
A prédikáció: az ortodox keresztény életének négy oszlopa: hit, szeretet, Isten akaratának elfogadása, alázat.
A jövő Isten kezében van, a múlt az Élet Könyvében, a jelen pedig a mi kezünkben van. Az élet művelése csak Krisztusban létezve lehetséges. Ha így teszünk, hatalmas lelki szabadságunk lesz, megértjük Isten gondviselését, vagyis a világ sorsát. A lelki szabadság határai - a világmindenség határai.
A sötét erők feladata, hogy az emberi és társadalmi kapcsolatok természetét félelemmel és szolgalelkűséggel rontsák meg. Azért, hogy lelkünk ne tehessen szert teljes, Krisztus Lelkéhez hasonló szabadságra. Ha valaki ilyenné lesz, a sötétség légiói tehetetlenek. Még akkor is, ha Krisztusnak csak egyetlen katonájával állnak szemben.
Egy regény ötlete: a keresztény küzdelem szikrája elhamvad az isteni akarat és az emberi akarat találkozásakor. A bűn tanácsai és önmentegetése. A világ rendjének szabadsága és szolgasága. 3 terv, 3 kör: globális, történelmi és hétköznapi.
április 10. Krisztus dicsőséges feltámadása, Húsvét
A harmadik Húsvétom. Liturgia Puskinóban. Pihentem az oltárban. Hat órakor még egy liturgia kezdődött.
Az idő egy misztikus dolog. Kérdezem magamtól: volt böjt vagy nem volt? Volt istentisztelet vagy nem volt? Egyszer majd ugyanezt kell kérdeznem az életemről. Mi az, ami reálisan létező dolog? A lélek. A bűntől megtisztított vagy a bűntől szennyezett lélek. „Vigadj most és örvendezz, Sion...” (Ez a lélek állapota, ezért nem ideiglenes.) „Mert minden háznak van építőmestere, aki pedig a mindenséget teremtette, az az Isten (Zsid 3,4).” Rómaiakhoz 3, 5-8. Mefisto.
június 10.
„A jócselekedeteket nem másokért kell tennünk, hanem magáért a cselekedetért” - írta Aranyszájú Szent János. Miért váljunk jótevőkké? Miért cselekedjünk jót? Azért, mert ez örömet hoz az emberek számára. A jó legyőzi a rosszat, ezért inkább legyünk az erősebb oldalán. Mert a jótett - jó, a gonosz tett - rossz. Vagyis a jócselekedetet a logika, az értelmes gondolkodás is alátámasztja. Ezt tekinthetjük elsőnek a jósághoz vezető lépcsőfokok közül. A kisgyermekeket, akik még nem tudják megkülönböztetni a rosszat a jótól, így tanítjuk a jóra. Ez tej, nem szilárd étel. Ha így gondolkodunk, a jóról alkotott fogalmunk ingatag lesz, és gyakran halott is. Az értelmünk szól, a szívünk hallgat.
Szívünkkel kell éreznünk a jócselekedetek ízét, édességet, igazságát. Akkor a jóság feltétlen szükségét maga a jótett bizonyítja. Nem lesz szükség más bizonyítékra. Nem ugyanaz azt mondani: „szeretem a jót”, vagy azt: „tudom, hogy jót kell tenni”. Miért kell tehát jót tennem? Mert magát a jócselekedetet szeretem. A bűnbánat teszi cselekedeteinket igazi jócselekedetekké.
június 14.
A halál félelmet kelt, mert mindent tud rólunk. Miért birtokol engem, miért parancsol nekem, mint úmö a rabszolgájának? A kereszténység tudást ad a halálról és az örök életről, és meggyengíti ezzel a halál erejét. Igen, a keresztény emberről is mindent tud a halál, de a keresztény ember is tud a halálról annyit, hogy ne féljen tőle. A kereszténység a halált - mint gyilkost - orvossá teszi, ismeretlenből baráttá változtatja.
Bármennyit tanakodnak az ateisták és az értelmiségiek, a halál mindig ismeretlen marad számukra. Olyan jelenség marad, amely nem illeszthető az élet folyamatába, olyan jelenség, amely teljesen idegen, mert nem tudnak róla semmit.
A sötétben félünk a csavargótól, mert idegen, nem ismerjük a szándékait, de ha egy közeli barátunkkal találkozunk a sötétben, a találkozás örömteli.
június 15.
„A szépség menti meg a világot” - írta Dosztojevszkij. A szépség maga Isten. Bármilyen alaposan kutatjuk is az élet titkait, bármilyen részletesen osztályozzuk is annak működési mechanizmusait, az élet, mint ahogyan a szeretet is, egészében véve mindig csodálatos, isteni és megismerhetetlen marad. Az egyes intézetek és laboratóriumaik bölcs akadémikusai egyre mélyebbre ásnak a genetika titkaiban, egyre alaposabban kutatják a talaj összetételét, újabb és újabb fémeket és ásványokat fedeznek fel, újabb és újabb tudományágakat alkotnak meg, a kutatások táptalaján sarjadt, és a szöveggyűjtemények melegében nevelkedett virág szépsége mégis ámulatba ejt mindenkit.
A tudás örömét a szemlélődés örömével kell kiegészíteni, csak akkor lesz tökéletes. „Mindent tudok, mindent értek, mégis csodálkozom” - mondja az ember. A dolgokra való rácsodálkozás, a mindentudás és az élet nehézségei ellenére érzett csodálat - ez maga a szépség, ez a világ üdvössége, ez az Isten felé vezető út kezdete. Az az élet, amely nem csodálja a szépséget, vagyis Istent - üres és semmirevaló.
június 21-től augusztus 29-ig: Optyinai Remeteség
A kolostor falánál magasabb a csalán, mint én. Idézetek könyvekből:
„Jaj azoknak, akik megvonják a bérestől a fizetést, mert aki elvonja a fizetést, ugyanúgy tesz, mint aki vért ont.” (Sziriai Szent Efrém)
„Az életviteleddel arányos mértékben fogadhatod be az igazságot.” (Szíriai Szent Izsák)
„Mindenek előtt: saját gyengeségünk felismerése, türelem, önvád. Ez az alázathoz vezető út.” (Optyinai Szent Amvroszij)
A Biblia a történelem kulcsa. A történelem lelke. Aztán következik az archeológia, geológia stb.
„Keményen megmondta az Úr!” (Az egyik idös szerzetespap)
Elolvasott könyvek:
1. Szent Amvroszij élete. Prot. Csetverjakov.
2. Szent Amvroszij élete. Andronyik szerzetespap. Anyagok a szentté avatáshoz.
3. Az Optyinai Remeteség, és annak virágkora. Koncevics.
4. Az Optyinai Remeteség történeti leírása. L. Kavelin archimandrita.
5. Szent költészet. Varszonofij nagyszhímás archimandrita.
6. Lépcsők.
7. Kliment Sederholm szerzetespap. K. Leontyev.
„A világ addig a pillanatig fog létezni, amíg végleg el nem kötelezi magát a jó vagy a gonosz oldalán.” (Varszonofíj nagyszhímás archimandrita.)
A kommunizmusról
Az eretnekség félelmetesebb, mint a nyílt istentelenség. Az istentelen gyorsabban megtérhet az igaz hitre, mint az eretnek. Ebben lehet Isten gondviselése: hogy az ortodox hitet tisztán megtartsa, és megőrizze az eretnekség gonoszságától, átadta nyílt, harcolni vágyó istentelenek kezébe.
* * *
Miért nincsen magas szintű papi képzés a szemináriumokban? Isten alázatra int: Isten előttjárjatok, ne bölcselkedjetek!
1. Ez megőrzi a hit tisztaságát (bármennyire paradox ez a kijelentés), mert a teológia Isten nélkül (manapság pedig nehéz olyan körülményt teremteni, melyben Istennel lehet élni) elpusztítja az embert.
2. Az, hogy nem lehet ragyogó képesítést szerezni, a másik útra mutat, amely az egyetlen bevált módja az Isten megismerésének: a parancsolatok teljesítése és szent hagyományok szerinti élet. Ebben az esetben maga Isten tanít minket. (Egyiptomi Szent Mária példája.)
* * *
A sötét erők dühöngnek, mert amikor Istenhez közelítünk, elítéljük őket. (Ugyanígy az ember is, aki viszonzatlan jót cselekszik, haragot és lenézést vált ki az aljasokból.) Mi, akik gyengék, züllöttek vagyunk, mégis Istent választjuk, Hozzá törekszünk. Ők, akik szellemi lények és látják Isten nagyságát, elfordultak Tőle. Ezért a mi Istenhez való törekvésünk számukra ítélet, utalás az Utolsó Itéletre.
* * *
Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.
Körülöttünk minden, szó szerint minden, kivétel nélkül az egész teremtett világ úgy épül fel, hogy minket Isten megismerésére vezessen. Bárhová néz is figyelmesen az ember, elámul, bármivel foglalkozik is elmélyülten, elcsodálkozik a remekmű tökéletességén. A csodálkozás pedig a filozófia kezdete, ahogyan régen mondták. Ekkor kezdődik a keresés, vagyis az út, melyen feltétlenül végig kell mennünk ahhoz, hogy megtaláljuk az igazságot. Az igazságra rátalálva magára az életre találunk rá. Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.
szeptember 3.
„Az egyetértés nem mindig jelent jót, a bűnözők is egyet tudnak érteni.” (Aranyszájú Szent János)
szeptember 15.
Optyinába költöztem.
október 14.
Áldoztam a kolostorban.
október 17.
Megérkeztem. Szent Amvroszij atyánk, esedezz Istenhez értem!
* * *
Vlagyimir igumen mesélte:
„Vaszilij atya mindnyájunknál magasabb volt egy fejjel. Mindnyájan fiatalon jöttünk a kolostorba, volt, hogy forróvérűségünk miatt ítélkezni kezdtünk, Vaszilij atya ilyenkor csendben kiment a cellából. Ez minket is megváltoztatott: tudtuk, hogy Vaszilij atya jelenlétében nem szabad ítélkezni, különben elmegy. Ugyanígy otthagyta azokat is, akik szakadást okoztak az Egyházban. A szakadást még ki sem mondták, de már körüllengett minket az Egyházzal szembeni ítélkezés és ellenségeskedés szelleme. Vaszilij atya rögtön megértette ezt, és eltávolodott ezektől az emberektől.“
