Az abortált gyermekek és a keresztség nélkül meghalt kisgyermekek

         Köszönöm a Lelki adoptálás bejegyzéshez érkezett névtelen hozzászólásokat, és válaszként álljon itt néhány gondolat (magán kinyilatkoztatások megemlítése nélkül):

• a bűntudatról, az abortusz okozta seb gyógyulásáról,
• az abortált gyermekek és a keresztség nélkül meghalt kisgyermekek üdvözüléséről.

         Sajnos sok nő úgy dönt, hogy nem akarja megszülni gyermekét több megfontolásból; és ma már egyre fiatalabb lányok abortálják elsőszülött gyermeküket.
        A zsidó hagyományban az elsőszülött gyermeket „méhmegnyitónak” is nevezik, abortusz után a nő sajnos meddő maradhat. Telnek az évek, ezek a lányok családot alapítanak, és nincs gyermekáldás, vagy egyszerre csak gyász és súlyos bűntudat kezdi gyötörni őket, a szentgyónás után sem lelik meg a lelki békét.
         Van rá gyakorlati megoldás (különösen a magyarországiaknak):

• Az Emmánuel közösségben a Kovács házaspár rendszeresen tart „Ne félj, nem ítéllek el!” címen lelkigyakorlatot az abortusz miatt gyászolóknak: 

http://www.emmanuel.hu/index/magzatvesztok_abortusz.html

•  A „Ráhel szőlőskertje” lelki hétvégén is részt lehet venni, melyet Puskás Antal pálos atya patronál:

http://rahelszoloskertje.hu/
       
         Minden magán-kinyilatkoztatástól függetlenül jó, ha a bűnbánó szülő nevet ad az abortált (vagy vétlenül, spontán abortált) gyermekének, ezzel elismeri, hogy a gyermek az övé, mintegy kiengesztelődik vele és emlékével. Ezt lehet „keresztelésnek” hívni, de nyilván nem a keresztég szentsége, ez sokat segít az abortusz okozta seb gyógyulásában.
          A lelki adoptálás is gyógyító hatású, hiszen lehetőséget ad a jóvátételre, hogy legalább más ne kövesse el azt a bűnt, amit elkövetett az illető anya.
         Az ima és a bűnbánat lényeges a lelki gyógyulásban, a mi Urunk Jézus Krisztus minden bűnt felvitt a keresztfára, minden bűnre van bocsánat.
       
         És van egy egy imádság (akathisztosz) a bűnbánó anyák számára, mellyel könnyíthetnek lelkiismeret-furdalásukon.


         Jó lenne foglalkozni nem csak a szülőkkel, hanem a többi családtaggal is, akiket szintén megsebez az abortusz, kezdve azokon, akik az abortuszt ajánlották – vagy kényszerítették rá az anyukát.
         Az orvosoknak, nővéreknek a képzésük folyamán általában tanulniuk kell ezt a gyilkolási módot, ez súlyosan sérti a lelkiismereti szabadságot – itt is lenne tennivaló.

          A gyermekáldás elleni védekezés legtöbb módja bűn. A legegyszerűbb formája a tiszta élet és az önmegtartóztatás. Gloria Polo tanúságtételéből idézek:

• Spirállal védekeztem a gyermekáldás ellen. Minden nőnek szeretném elmondani, hogy a spirál abortuszt okoz. A megtermékenyített pete nem tud beágyazódni, és elhal. (...) Tudják, mi ez? Ez egy mikro-abortusz. (...) A megtermékenyített petesejtek már emberek, van már tökéletes lelkük, és nem engedik meg nekik, hogy éljenek. (...) És ezeknek a magzatoknak a kiáltása megrengeti a mennyet (...) és az a nő, akinek van ilyen (spirál), nem járulhat szentáldozáshoz. (...) Hány magzatot öltem meg ily módon? A méhem az élet forrása helyett temetővé vált, és kivégző hellyé züllött. 

      Gloria Polo „Akit villámcsapás ért” című könyve letölthető ingyen és regisztráció nélkül az Emmausz közösség honlapjáról:

http://emmausz.hu/index.php/hu/letoltheto-konyvek

          A gyászoló szülők sokszor felteszik magukban a kérdést, hogy mi lesz az abortált és a keresztség nélkül meghalt kisgyerekek sorsa, hiszen az áteredő bűn állapotában haltak meg. Egyházunk megfontolosát minderről a Vatikán honlapján olvasható  ezen a linken:

(dokumentum). 

         A bűn kétféle. Van áteredő bűn és van tényleges bűn. Minden ember az áteredő bűnnel születik a világra; az emberiség bűnös állapota az első embernek, Ádámnak a bűnéhez kötődik.

• „A halál pedig a sátán irigységéből jött a világba, és követik őt azok, akik az ő oldalán vannak” (Bölcs 2,24); „Asszonytól jött a bűnnek kezdete, és miatta halunk meg mindnyájan” (Sir 25,24).

         Az áteredő beleegyezésünk nélkül is megvan, a tényleges bűn az, amit beleegyezéssel követünk el. A kisgyerekeknek nincs lehetőségük ténylegesen vétkezni!
         A bűn egyetemes és a megváltásunk is egyetemes, a keresztség eltörli az áteredő bűnt:

• „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be az Isten országába. Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek. (Jn 3,5-7) 

         Isten nem a régit teremtést foltozza- kijavítja, hanem Új teremtés leszünk:

•  „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5,17) 

Idézet a Vatikáni dokumentumból (2007):

• A kulturális relativizmus és a vallási pluralizmus jelen összefüggésében a meg nem keresztelt gyermekek száma jelentősen megnövekedett, és ezért sürgetővé vált az üdvözülés lehetőségének az ilyen kisgyermekek számára való végiggondolása. Az Egyház tudatában van annak, hogy ez az üdvösség egyedül csak Krisztuson keresztül, a Szentlélek által érhető el. De az Egyház, mint anya és tanító, nem utasíthatja el, hogy ne gondolja meg minden, Isten képére teremtett ember sorsát, és még részletesebben az emberi család leggyöngébb tagjainak a sorsát, és azokét, akik még nincsenek birtokában értelmük és szabad akaratuk használatának. 
• 103. Ami ki lett nekünk nyilatkoztatva, az az, hogy az üdvözülés rendes útja a keresztség szentségén át vezet. A föntebb előtárt megfontolások egyikét sem szabad a keresztség szükségességének minősítésére használni, sem pedig a szentség kiszolgáltatása késleltetésének igazolására. Inkább, amint itt a végkövetkeztetésben újra meg akarjuk erősíteni, erős érvek léteznek arra a reményre, hogy Isten üdvözíteni fogja ezeket a kisgyermekeket, miután nekünk nem sikerült megtenni velük azt, ami kívánatos lett volna számukra, hogy megtegyük, azaz megkeresztelni őket az Egyház hitére és életére. 

         Felnőtt több nemzedék vallás és hit nélkül, elhagyták az Egyházat, tanítását nem ismerik. „Népem elpusztul, mert nincs benne érteni tudás.” (Oz 4,6)

• 2271 Az Egyház az első századtól kezdve hangsúlyozta minden szándékos abortusz erkölcsi rosszaságát. Ez a tanítás nem változott és változatlan marad. A közvetlen, azaz akár célként, akár eszközként szándékolt abortusz súlyosan ellenkezik az erkölcsi törvénnyel: „Ne öld meg a magzatot abortusszal, és ne pusztítsd el a születése után.” „Isten ugyanis, az élet Ura, az élet megőrzésének magasztos szolgálatát az emberekre bízta, és ezt emberhez méltó módon kell teljesíteni. Az életet tehát a fogantatástól kezdve a legnagyobb gonddal oltalmazni kell: az abortusz és a csecsemőgyilkosság szégyenletes gaztett.” 
• 2272 A formális együttműködés az abortuszban súlyos bűn. Az Egyház ezt az emberi élet ellen elkövetett bűntényt egyházjogi büntetésként kiközösítéssel sújtja. „Aki abortuszt végez, ha valóban megtörténik, latae sententiae, önmagától beálló kiközösítésbe esik” „magának a büntetendő cselekmény elkövetésének tényénél fogva”, a jogban meghatározott föltételek mellett. Az Egyház ezzel nem beszűkíteni akarja az irgalmasság terét, hanem kifejezésre juttatja az elkövetett bűn súlyosságát, a megölt csecsemőnek, szüleinek és az egész társadalomnak okozott jóvátehetetlen kárt. 

(Idézet a Katolikus Egyház Katekizmusából) 

         A sátán elhitette a világgal, hogy nem is létezik, mintha csak valami rossz dolog lenne, és nem egy személy, „aki kezdettől fogva gyilkos” és „a hazugság atyja” (Jn 8,44). A személyes Istent az ezotérikus tanítások elnevezték univerzumnak, mintha nem lenne ítélet és örökélet, mintha nem létezne bűn, megváltás, még a mennyország sem.

         Ima és áldozat nélkül nem segíthetünk az abortuszra készülődőkön, sem hogy a fiatalok megőrizzék tisztaságukat, a házastársak a hűségesküjüket, ez a harc láthatatlan.

• „Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.” (Ef 6,12) 
• „Aki bűnt követ el, az ördögtől való, hiszen az ördög kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög művét romba döntse.” (1Jn 3,18)

         Az abortusz az ördögnek, a létező személyes gonosznak bemutatott véráldozat.

         Szent Mirjam Abellini (1846-1878) a kis arab kármelita testén, Isten megmutatta, hogy igenis létezik a pokol, létezik a démonok kilenc kara, a bukott angyalok utánozzák a szent angyalok hierachiáját.
         Mivel a lelkek ellensége „a kezdettől fogva gyilkos”, azt akarja, hogy mi emberek is gyilkosokká váljunk. Fel sem fogják az abortusz-pártiak mit tesznek, annyira elhomályosította már az értelmüket, megkeményítette a szívüket a gonosz. Az alábbi írásból kiderül, kire is hallgatnak valójában az abortuszt elkövető anyák:

•          1867. július 27-én Mirjamot beöltöztették kármelita noviciának, a Keresztrefeszített Jézusról nevezett Mária nővér néven. Erős démoni támadások ellen kellett küzdenie. Még novícia volt, amikor a Szűzanya előre jelezte neki: Jézus megengedi, hogy a Gonosz megszállja. Csak Mirjam testére fog kiterjedni a hatalma, lelke el lesz rejtve előle. Mirjam még azt is megtudta, melyik nap delén kezdődnek a megszállások. 1868. július 26-án délelőtt kilenc órakor elragadtatásban így szólt: „Harcolnom kell kilenc király és kilenc nemzet ellen, mielőtt eljuthatnék a hegycsúcsra, ahol Jézus áll.” A kilenc király az egyes szinteken uralkodó legfőbb démon. Az első „démon-légió”, amely Mirjamot megszállta, ezt mondta magáról a nővér nyelvével: „Mi még nem is vagyunk annyira gonoszak. Jelentéktelen fecsegők vagyunk. Utánunk sokkal rosszabbak jönnek.” És ez így is volt: egyre vadabb „légiók” gyötörték. 

         A teljes írás itt olvasható:
http://hagiosz.net/?q=ordongosszent

         Betlehemi Szent Mirjam rövid életrajza pedig itt:
https://www.karmelita.hu/betlehemi-szent-mirjam/

         Többféle módon apostolkodhatunk a megfogant életek megmentésén: szeretet, együttérzés az áldozatok és a bűnbánók iránt; és a harcban az igazán  erős fegyvereink pedig kézügyben vannak: ima, böjt és áldozat.

Szűz Mária, Isten Anyja, könyörögj Jézusnál érettünk!

Betlehemi Boldog Mirjam

      A Keresztre feszített Jézusról nevezett Boldog Mariam nővér szülei melkita görög katolikusok voltak. Édesanyja, Mariam Chahyn, Tarsisból származott, édesapja, Giries (György) Bauardy pedig Horfeschből, vegyes lakosú palesztin falvakból: arabok és drúzok, muzulmánok és keresztények lakták. Az apa lőporkészítéssel foglalkozott, szegény volt, de szorgalmas és becsületes, odaadó és türelmes. Egy nap azzal vádolták az apát, hogy gyilkosságot követett el Tarsis közelében, az oszmán rendőrség letartóztatta és Saint Jean d'Acre (Akkó) börtönébe dobta. Hat hónap sínylődés után végül ártatlannak találták és kiengedték. Abellin városában telepedtek le. Abellin, vagy ahogy a zsidók nevezik I'billin, egy Galilea-i kis város.

      A házaspárnak tizenkét fiuk született, de mind meghaltak csecsemőkorban. A gyászuk óriási volt. A megtört szívű édesanya, mintegy belső sugallatra, egyszer azt mondta férjének: „Menjünk el gyalog Betlehembe, és kérjük a Boldogságos Szűz Máriát egy kislányért. Ígérjük meg neki, hogy ha meghallgatja kérésünket és válaszol imádságainkra, mi hálából a Mariamnak fogjuk nevezni, és amikor betölti a három évet, a gyermek súlyával egyenlő mennyiségű viaszt ajánlunk fel az Úrnak.” Teljes bizalommal indultak el tehát a 170 km-re fekvő Betlehembe. Nagy buzgalommal imádkoztak a betlehemi barlangnál, és az Isten Anyja megáldotta őket, meghallgatta kérésüket. 1846. január 5-én megszületett a kislányuk, rá tíz napra, január 15-én, görög katolikus szertartás szerint meg is keresztelték és bérmálták, a Mariam (Mirjam) nevet adták neki ígéretük szerint. Rá két évre egy kisfiúk is született, akinek a Boulos-nak (Pálnak) neveztek el. De nemsokára néhány alig nap különbséggel meghal az anya és az apa. Később egy nagynéni elmondta az apa utolsó szavait. Szent József képét nézve ezt suttogta - „Ó te nagy szent, itt van a gyermekem, a Boldogságos Szűz Mária az édesanyja, méltóztassál te is gondoskodni róla, legyél az apja.” Egy tarsisi anyai nagynéni magához vette a kis Pált, Mirjamot pedig örökbe fogadta egy apai nagybácsi. A két testvér soha többé nem látta viszont egymást.

      Mirjam a nagybácsi háztartásában dolgozik, ahogy az araboknál szokás. Már kiskorától az Úr természetfeletti ajándékokkal halmozza el, amiket páratlan természetességgel és egyszerűséggel fogad. Mikor tizenhárom éves korában férjhez akarják adni, ellenáll a nagybácsinak, aki hogy megtörje, szidja, ütlegeli, majd száműzi a konyhába, és még a rabszolgák sem kímélik, a legnehezebb és legalantasabb munkákat végeztetik vele. A nagybácsi könyörtelen marad. 1858 szeptember 7-én levelet küld Mirjámtól az öccsének, jöjjön el hozzá, segítse meggyőzni ezt a „makacs” kislányt. Mirjam útközben találkozik egy muzulmán férfival, aki egykor a nagybácsinál szolgált. A férfi, valamint az édesanyja és felesége barátságosan házukba fogadják, és asztalhoz ültetik. Az asztalnál a férfi kifejti, hogy a nagybácsi azért bánt vele ilyen kegyetlenül, mert a keresztények mind rosszak. Megkérdezi, miért marad hűséges egy olyan valláshoz, amelynek tagjai úgyis elkárhoznak rosszaságuk miatt? Mirjam bátran kijelenti, hogy inkább hal meg a római katolikus Egyházban, minthogy Mohamed tanítása szerint éljen. Erre a családfő dühbe gurul, és gyűlölete odáig ragadja, hogy elvágja a kislány torkát, majd a feleségével az éjszaka leple alatt az élettelen testet elviszi egy barlangba, és otthagyja. Mirjam meghal, és a mennyországban találja magát, megpillantja a szentek között a szüleit is, a Szentháromság trónusa elé jut és egy hangot hall, amely azt mondja neki: „Igen, ez megtörtént veled, de a te életed könyve még nincs végigírva.” Ezután felébredt a barlangban, ahol a Szűzanya gondos és titkos ápolása mellett négy hét alatt meggyógyul. Évekkel később, mikor egy orvos megvizsgálja Mirjam holttestét, nem érti, hogyan is maradhatott életben, hiszen a sebhely az egész nyakán végighúzódott. A csoda nyilvánvaló.

      Mirjam nem tér többé vissza a nagybácsijához, hanem mint cselédlány, házról-házra zarándokolva és szolgálva, elkerül Marseille-be; 1865-ben kéri felvételét a Szent József nővérekhez. Számtalan csodás esemény történt vele, ezért a kolostorból elbocsátották.

      1867-ben belépett a Pau-i karmelita nővérekhez. A rendkívüli kegyelmek itt is folytatódtak.

      Írástudatlan marad, ezért nem lehetett kórusnővér. Egész életét betölti a szenvedés misztériuma. Bal karján már születésekor egy 5 cm-es tisztán kivehető kékes kereszt rajzolata volt kivehető, vénákból képződött „titokzatos jel”, közepén egy Krisztus fej volt látható, a kereszt alján a lábakat is ki lehetett venni. 1867-ben testében is megkapja Jézus öt szent sebét és a töviskoronát.

      1875-ben részt vett a betlehemi zárda alapításában, és itt maradt haláláig. 1878-ban kemény tél volt, és vízhordás közben megcsúszott a kolostor ciszternájánál, elesett és eltörte a bal karját, amely elüszkösödött. Ehhez járultak mell- és szívfájdalmai, fulladási rohamai. Állapota egyre rosszabbodott. Sok pap látogatta, még a jeruzsálemi pátriárka is. Megkapta a betegek szentségét és a szent útravalót. Mérhetetlen sok szenvedés után, 1878 aug. 26-án hajnali 5 órakor, 32 éves korában hazaköltözött. A Pau-i zárda már előzőleg kifejezte óhaját, hogy a szívét küldjék el nekik. Hivatták tehát az orvost, hogy azt kivágja. A szíven egy behegedt forradás látszott, az egyik oldalán szélesebben a másikon csak szúrás alakjában, mintha valamikor nyíl hatolt volna rajta keresztül: a szívsebzés maradványa. Ezt azonnal hiteles tanuk előtt írásba foglalták. A metszés után melléből késő estig folyt a friss, piros vér. Teteme mennyei szépségű volt. Karjai egész nap hajlékonyak maradtak s háromszor történt meg, hogy miután betették karjait a koporsóba, azok kitárultak s kereszt alakjában tárva maradtak. Mikor a koporsót be akarták zárni, a karok miatt ez nem sikerült. A perjelnő anya többször a koporsóba tette azokat, de mindig újra kitárultak. Végre így szólt hozzá: „Gyermekem, a szent engedelmesség nevében mondom, hagyja karjait a koporsóban, hogy azt be lehessen zárni.” S Mirjam nővér, aki egész életében példája volt a tökéletes engedelmességnek, most is szót fogadott: karjai mozdulatlanul bent maradtak. Testét hatalmas tömeg kíséretében, augusztus 27-én, a betlehemi Kármel új kápolnájának kórusa bejáratához temették.

      Boldog Mirjam élete egybeesik IX. Boldog Piusz pápaságával: 1846–1878. Szent Péter útódaként ő volt a 255. pápa, és 32 évnyi hosszú uralkodását csak maga Szent Péter uralkodásának időtartama múlja felül. Gyengéd és gyermeki szeretettel szerette őt Mirjam, „Atyámnak” nevezte, látta elragadtatásaiban, gyakran küldött neki üzeneteket a személyére, az Egyházra, sőt az I. Vatikáni Zsinatra vonatkozólag is.

      „Közösségek kutatnak új ájtatossági formák után, s közben elhanyagolják a Szentlélek hagyományos tiszteletét, még a szemináriumokban is. Egymás üldözése és féltékenység uralkodik a szerzetesrendekben, ezért van sötétségben a világ” – mondta elragadtatásában.

      II. János Pál pápa 1983. november 13-án Rómában boldoggá avatta, ünnepe augusztus 25.-én van.

      „A kereszt és a béke az én részem” – mondta Boldog Mirjam. Könyörögj érettünk Szentföld Szent Virága, hogy a vigasztaló Szentlélek által béke legyen minden emberi szívben, a sokat szenvedett Szentföldön, az egész világon. Amen.