A vágyakozás egyben imádság is

Szent Ágoston püspöknek a zsoltárokról szóló fejtegetéseiből 

(In ps. 37, 13-14: CCL 38, 391-392) 

A vágyakozás egyben imádság is 

      Keserűen jajgatok szívem fájdalmában (Zsolt 38[37],9). Van rejtett jajgatás, amelyet nem hall meg az ember. Ha azonban valamely vágyakozás ereje annyira hatalmába ejti a szívet, hogy érthető szóban kinyilvánul az ember belső sebe, akkor aki hallja, rögtön okot keres, és azt mondja magában: Ez az ember talán ezért jajgat, és talán ez történt vele. Ki értheti meg, hacsak nem az, akinek szeme láttára és füle hallatára kesereg? Azért jajgatok szívem fájdalmában, mondja a Zsoltáros, mivel az emberek, ha néha meg is hallják az ember jajongását, többnyire csak a test jajgatását hallják, a szív fajdalmának jajszavát pedig nem hallják. 

      És ki értette meg, hogy miért jajgatott? Íme, azt fűzi hozzá: Uram, előtted áll minden vágyam (Zsolt 38 [37], 10). Nem az emberek előtt, akik nem láthatják a szívet, hanem előtted áll minden vágyam. Ha előtte áll vágyad, az Atya, aki a rejtekben is lát, teljesíti is azt neked. 

      Íme, vágyakozásod egyben a te imádságod is. Ha folyamatos ez a vágyakozás, folyamatos az imádság is. 

      Nem hiába említette az Apostol a szüntelenül imádkozókat. Vajon szüntelenül térdet hajtunk, testünkkel a földre borulunk vagy felemeljük a kezünket, mivel azt mondja nekünk: Imádkozzatok szüntelenül? (1Tessz 5,17). Ha pedig azt állítjuk, hogy így imádkozunk, gondolom, szüntelenül ezt meg nem tehetjük. 

      Van más szüntelen, belsőbb imádság, és ez a vágyakozás. Bármi mást cselekszel, ha vágyod azt a nyugalmat, nem szűnik meg imádságod. Ha nem akarod, hogy megszűnjék imádságod, ne akard megszüntetni vágyakozásodat. 

      Folyamatos vágyakozásod a te folyamatos szavad. Hallgatni fogsz akkor, ha megszűnik szereteted. Kik hallgattak? Azok, akikről szól a Szentírás: A gonoszság elhatalmasodásával sokakban kihűl a szeretet (Mt 24,12). 

      A megfagyott szeretet: a szívek csendje. A lángoló szeretet: a szívek kiáltozása. Ha a szereteted mindig megmarad, mindig kiáltozol. Ha mindig kiáltozol, mindig vágyakozol. Ha vágyakozol, a nyugalomra emlékezel. 

      Előtted áll minden vágyam. Mit jelent, hogy vágyódásod előtte áll, és ugyanakkor maga a jajgatásod nincsen előtte? Hogyan lehet ez, amikor a vágyódásnak és az óhajtásnak szava a jajgatás? 

      Ezért folytatódik így: És panaszom előtted nincsen rejtve. Előtted nem elrejtett, az emberek előtt azonban elrejtett. Látjuk tehát, hogy így szól Isten alázatos szolgája: És panaszom előtted nincsen rejtve. 

      Látjuk néha nevetni is Isten szolgáját. Vajon meghalt volna akkor a szívében ama vágyakozás? Nem. Hiszen ha vágyakozás lakozik benne, ott lakozik a sóhajtás, a jajgatás is. Nem mindig jut el ez az emberi fülekbe, de sohasem kerüli el Isten fülét. 

Sandro Botticelli: Szent Ágoston című festménye (Wikipédia)

Szívünk vágya irányuljon Istenre

Szent Ágoston püspöknek Szent János első leveléről szóló fejtegetéseiből 

(Tract. 4,6: PL 35, 2008-2009) 

Szívünk vágya irányuljon Istenre! 

      Milyen ígéretet kaptunk? Azt, hogy: Hozzá hasonlók leszünk, mert látni fogjuk, amint van (1Jn 3,2). Ahogy tudott, úgy szólt a nyelv, a többit a szív gondolja el. Mit mondhatott még Szent János is ahhoz viszonyítva, aki van, sőt mit mondhatunk mi, az ő érdemeinél alávalóbb emberek? 

      Térjünk tehát vissza a Szentlélekhez, térjünk vissza annak az Ajándékához, aki szívünk belsejében megtanít bennünket arra, amit elmondani nem tudunk; és mivel most még nem láthatjátok, ezért vágyban törekedjetek feléje. 

      A jó keresztény egész élete szent vágyakozás. Ami után vágyakozol, azt még nem látod, de az utána való vágyakozásod képessé tesz arra, hogy ha eljön, betelhess azzal, amit látni fogsz. 

      Ha meg akarsz tölteni valami tartályt, és látod, hogy nagyobb az adomány, akkor kitágítod azt a zsákot vagy tömlőt, vagy más hasonló tartót. Ha tudod, mennyit kell beletöltened, és látod, hogy szűk a zsák, akkor kitágítod, hogy növeld a befogadóképességét. Isten is, amikor várakoztat, így tágítja a vágyadat, és e vágyakozásoddal tágítja lelkedet, és e tág lélekbe majd többet tudsz befogadni. 

      Vágyakozzunk tehát, testvéreim, hogy majd beteljünk! Nézzétek Pált, mennyire tágítja a lelkét, hogy befogadhassa az eljövendőt. Azt mondja ugyanis: Nem mintha már elértem volna, vagy már célba értem volna. Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam (Fil 3,12-13). 

      Mit csinálsz tehát ebben az életben, ha még nem ragadtad magadhoz? Azt az egyet, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás pálmájáért (Fil 3,14). Nekilendül - mondja -, és fut a kitűzött cél felé. Úgy érezte, hogy még kicsi annak befogadására, amit szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott (1Kor2,9). 

      Az a mi életünk feladata, hogy a vágyakozásban gyakoroljuk magunkat. Annyiban alakít minket ez a szent vágy, amennyiben vágyainkat elvágjuk a világ szeretetétől. Már beszéltünk arról az űrről, amelyet be kell töltenünk. 

      Töltekezzél jóval, és szórd ki a rosszat! 

      Gondold el: Isten mézzel akar téged megtölteni, de ha ecettel vagy tele, hová teszed a mézet? Ontsd ki, ami eddig benned volt, tisztítsd ki lelked edényét, tisztítsd ki, ha kell, fáradsággal is kisúrolva, hogy alkalmas légy annak befogadására. 

      Mondjuk, hogy mézet akar beléd tölteni, mondjuk, hogy aranyat, mondjuk, hogy bort, vagy bármit mondunk, ki nem mondható az, amit mondani akarunk: hiszen Isten a neve. És ha azt mondjuk: Isten, akkor is mit mondtunk? Ez a két szótag az egész, amit várunk. Bármit mondjunk is, minden kisebb nála. Tágítsuk ki tehát feléje a lelkünket, hogy ha jön, betöltse azt. Hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk őt, amint van (1Jn 3,2).

Ima a Szentlélekhez

Te lélegezz bennem Szentlélek,

Hogy szent dolgokat gondoljak.

Te űzzél engem Szentlélek,

Hogy a szeretet tegyem.

Te csalogass engem, Szentlélek,

Hogy a szentet szeressem.

Te erősíts meg engem, Szentlélek,

Hogy a szentet őrizzem.

Te óvj meg engem, Szentlélek,

Hogy a szentet többé el ne veszítsem.

(Szent Ágoston, GL.S.26)