2026. okt. 10.

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza [9] - A teljes lecsúszás előzményei

          Senkinek sem jó, ha állandóan megbecsülésben van része: hát még lelki embernek. Igaz ugyan, hogy a pau-i nővérek, amint az az egész kármelita rendben szokás, igyekeztek leplezni Mária nővérrel szemben érzett szeretetüket és tiszteletüket, sőt úgy bántak vele, mintha semmibe se vennék, de hát hiába, az ilyen leplezés mindig átlátszó fátyol marad, s az illető a kemény, megalázó szavakon keresztül is érzi a mögöttük lappangó szeretet melegét és a hízelgő érzelmeket. Valódi, hamisítatlan lebecsülést készített elő tehát az Úr ezen csodaszép gyémánt számára, hogy ennek csiszolása megadja neki a teljes ragyogást. Mária nővérnek teljesen le kellett csúsznia arról az erkölcsi magaslatról, melyre őt a pau-i környezet helyezte. Ez pedig a következőképen történt. ​

          Egy kármelita missziós püspök, a quiloni apostoli vikárius, a Pau-i zárdához fordult, azzal a kéréssel, hogy küldjenek ki maguk közül egy rajt őhozzá, Indiába, s alapítsanak zárdát az ő területén, Mangalore-ban. A pau-i nővérek nagy lelkesedéssel fogadták az eszmét, s legelsősrorban maga a perjelnő, Illés anya, ajánlkozott erre a vállalatra. Mária nővér szintén kész volt az útra, s az ő kiküldetése már jóelőre nagy örömet okozott a püspöknek, aki hírből már ismerte őt, úgy hogy még külön levelet is írt neki.

          ​A kiküldendő kis csoport hamarosan össze volt ​állítva, azonban a pénz teljesen hiányzott a vállalathoz, úgy hogy a dolog elhúzódott. Ekkor, 1870 május havában Mária nővérnek elragadtatás közben megjelent egy megdicsőült lélek, egy fiatal leány, s így szólt hozzá: „Írjanak gyorsan az én atyámnak, Györgynek, s ő vállalni fogja az indiai alapítás költségeit.” „Igen, de ki az a György?” — kérdezte magában Mária nővér. „Az, akitől holnap levelet fognak kapni,” — felelte rá a jelenés. Másnap csakugyan levél jött Nédonchel György gróftól, egy belga mágnástól. A leány, aki megjelent az ő Matild nevű leánya volt, aki három évvel azelőtt halt meg életszentség hírében. 

          Matild ezután gyakran megjelent Mária nővérnek, s kijelentette, hogy édestestvéréül fogadja, édesatyját pedig atyául adja oda neki. Ettől kezdve Mária nővér, a maga gyermeki naivságában tényleg atyjának szólította a grófot, az pedig, miután értesült Matild leánya akaratáról, valóban fogadott leányának tekintette a kis arab nővért, s a leggyöngédebb atyai szeretettel bánt vele. ​

         Mikor Mária nővér először értesítette a jelenésről a perjelnőt, ez meg akarván arról győződni, hogy a dologban nincs valami csalódás, több fényképet mutatott neki, melyek közt ott volt Matildé is. Mária habozás nélkül rámutatott, hogy ez az. Akkor azután a perjelnő írt a grófnak, de egy szóval sem téve említést a dolog természetfölötti hátteréről, egyszerűen megkérte, legyen szíves vállalni a mangalorei alapítás költségeit. Mire a gróf postafordultával írt és kijelentette, hogy a legnagyobb örömmel vállalja azokat. Csak ezután közölték vele, hogy az eszme honnét indult ki. ​

          Így azután a kis csoport elindulhatott. Marseilleben szálltak hajóra. Négy karnővér, egy újoncnővér, tudniillik, Mária, és egy laikus nővér. Hozzájuk csatlakozott azután három kármelita harmadrendi szerzetesnővér is. ​Már most, hogy a dolgok további menetét megértsük, utalnunk kell arra, a szerzetesi körökben közismert tényre, hogy még a legjobb szellemű zárdában is vannak másod-, sőt harmadrendű lelkek is. Így volt ez Pau-ban is. A kis karavánban egészen kiváló, szentéletű nővér, Márián kívül három volt. A perjelnő, Illés anya, egy karnővér, Stefánia és a laikus nővér, Eufrázia. ​

         Már most az isteni Gondviselés megengedte, hogy éppen ezek hárman meghaljanak útközben. 

          Mikor tehát a többiek Mangalore-ba értek, a testület élén egy olyan perjelnő állt, aki távolról sem ütötte meg Illés anya mértékét. ​

          Egyebek között hiányzott ebből az egyébként igen jó, de közönséges lélekből a kellő tapintatosság Mária nővér misztikus kegyelmeivel szemben, s ehelyett kíváncsiság volt benne. Annak elragadtatásait és kinyilatkoztatásait olybá vette, mintha azok a testület szórakoztatását céloznák, s azért nagyon is természetes, mondjuk ki, önző indokokból mohón leste az ő bizalmas közléseit. A felelet erre a magatartásra az ég részéről az volt, hogy az Úr Jézus eltiltotta Mária nővért ezektől a közlésektől. Ő, aki eddig mindent elmondott perjelnőjének, zárkózottá lett, s az égi utasítás szerint csakis a gyónás szentségében közölte misztikus kegyelmeit lelkiatyjával. Lelkiismerete e tekintetben teljesen nyugodt volt, mert hiszen Efrém püspök, kivel e tilalmat közölte, megerősítette azt, amennyiben így szólt hozzá: „Ha az Úr Jézus így akarja, legyen így; s én a magam részéről is megtiltom önnek, hogy ezekről a dolgokról akár nekem is beszéljen.” Ezt a kijelentését megismételte, úgy hogy Mária nővér nemcsak az Úr Jézusnak szavai által érezte magát kötve, hanem ezen püspöki tilalom által is és pedig egészen a jó főpap haláláig.

 

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből, 

forrás:


Megjegyzés: 
- Szent II. János Pál pápa 1983. november 13-án Rómában boldoggá avatta, 
- 2015. május 17-én Ferenc pápa szentté avatta. 
- Ünnepe augusztus 25.-én van.

Előző részek:
 - [1]  Gyermekkora
 - [6] A Kármelen

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza [8] - Az ördög támadólag lép fel

   

      Eddig az ördög csak azt a közönséges szerepet játszotta Mária nővér életében, melyet minden hívő lélekkel szemben gyakorol, tudniillik, hogy kísértésekkel zaklatta és betegségekkel igyekezett próbára tenni türelmét. Most kezdtek támadásai külsőleg is nyilvánulni. Az első szembetűnő jelenség az volt, hogy mikor olvasási leckéje kezdődött, megakadályozta abban, hogy lássa a betűket. Szenteltvízzel sikerült elüznie a rossz szellemet, de midőn ezek a támadások folyton újra ismétlődtek, a perjelnő megparancsolta neki, kérdezze meg az Úristentől, vajon folytassa-e ezeket a leckéket, vagy pedig hagyja abba. Válaszul az édes Üdvözítő jelent meg neki álmában, szenvedő állapotában, teljesen vértől borítva, s így szólt hozzá: „Leányom, te túlságosan elbíznád magadat, ha nagyon gyorsan tanulnál meg olvasni. Neked erre a tudományra nincs szükséged. Három dolog elég neked: nézz Engem és gondolj Reám; légy mindig valamennyi közt az utolsó; engedelmeskedjél vakon.” 

          A sátán erre kétségbeesésbe akarja sodorni.  A következő párbeszéd folyik köztük. „A többi nővérek mindnyájan végeznek elmélkedést — mondja a sátán, csak te nem.” — „Ez igaz, — feleli Mária, — de azért én is szeretem Istent.” — „A fogadalom előtt el fognak bocsátani, mert mindig beteg vagy. Nem lesznek mindig ekkora szeretettel irányodban.” — „Annál jobb; én mindig szeretni fogom Jézust, s Ő majd gondoskodik rólam.” — „De ha a perjelnő, az alperjelnő és az összes nővérek ellened fordulnának, téged elítélnének, veled rosszul bánnának?” — „Akkor is mindig szeretném Jézust.” — „S ha az Isten a pokolra vetne?” — „Azt se bánnám; ott is mindörökön szeretném az én Uramat, Istenemet.” — „Pedig hát a Mester és az Ő Anyja nem szeretnek téged, mert különben nem küldtek volna vissza az égből, amikor a nyakadat elvágták.” — „Hát még akkor is, ha tényleg nem szeretnének engem, én akkor is szeretném őket, és pedig napról napra jobban.” — „Te nem vagy méltó arra, hogy a szentségi áldozáshoz járulj; elégedjél meg a lelki áldozással, mert ezeket a kegyelmeket mind számon fogják tőled kérni.” — „Igaz, hogy nem vagyok méltó a szentáldozásra, de én hiszek, én reménylek, én szeretek, s ezentúl is a szentáldozáshoz fogok járulni.” 

          Ez a kísértés annyira tipikus, annyira hasonló azokhoz, melyekkel a rossz szellem lelki embereket, főleg pedig szerzeteseket szokott zaklatni, hogy már tanulság céljából is jónak láttuk ideiktatni. 

          Azonban a sátán még sokkal erőszakosabban is föllépett ellene. Mikor Mária megkapta az engedélyt, hogy negyven napig kenyéren és vízen böjtöljön a szentatya szándékára, a rossz szellem mindent megkísérelt, hogy ezt a böjtöt abbahagyassa vele. Egy alkalommal oly erővel lökte neki egy kapunak, hogy annak zára mély sebet ütött a fején. A nővérek, tekintettel szenvedéseire, tényleg abba is akarták vele hagyatni a böjtöt, ő azonban könyörgött, mig megengedték neki annak folytatását. Egy más alkalommal letaszította a lépcsőről. Ennek az esetnek nem volt tanúja, s így Mária szerette volna azt eltitkolni. Azonban sántítása elárulta őt. Orvost hívattak, aki csonttörést állapított meg, azt mondta, hogy húsz napra ágyba kell feküdnie. Másnap Boldog Angyalos Mária ünnepe lévén, ez a szent csodálatosan meggyógyította őt, s így a böjt még sem maradt abba. 

          Egészen közönséges eset volt, hogy a sátán beszennyezte az ételét. Az ebédlőben kiosztott ételadagok közül az övében, és csakis az övében, olykor csak úgy nyüzsögtek a legutálatosabb férgek. Máskor az ételnek hullaszagát érezte. A hőslelkű nővér azonban örült annak, hogy alkalma van önmegtagadást gyakorolni, s az ilyen ételt is megette. 

          Mária nagyon szerette a gyümölcsöt. Egy alkalommal a sátánnak sikerült őt arra rávennie, hogy engedély nélkül nyúljon egy alma után. Mihelyt azonban kezébe vette azt, azonnal fölismerte a kísértést, eldobta az almát, s föltette magában, hogy amennyiben az elöljárók megengedik, fogadalmat tesz arra, hogy soha életében nem eszik többé gyümölcsöt. A sátán az álmát igyekszik megzavarni, s két ízben lerántja és földre dobja takaróját. Mária szenteltvízzel űzi el őt, s ő fütyülve távozik. Ez a fütyülés, mely hasonlított egy mozdonyéhoz, igen gyakori eset volt. Máskor a sátán más személyeknek alakjában jelenik meg, s igyekszik őt meg nem engedett dolgokra csábítani. Egy nővér alakjában almát hoz neki, mintha a perjelnő küldené, hogy egye meg. Mária él a gyanúpörrel, s a Szentszűzet hívja segítségül, mire a jelenés dühösen távozik. Megint máskor a világosság angyalának öltözve, mint égi jelenés akarja őt a legnagyobb jónak örülgye alatt valamire rávenni, azonban Mária, bár olykor az első pillanatban zavarban van, végül mindig átlát a szitán és elűzi őt. 

          Végül pedig az édes Jézus még azt is megengedte a sátánnak, hogy negyven napra meg is szállja őt. Így akarta a pokoli szellemet teljesen megszégyeníteni. Ugyanis még így is, mikor Máriának egész teste a hatalmában volt, nem tudott belőle soha kicsikarni egyetlen szót, egyetlen gondolatot sem, mely csak legkevésbé is ellenkezett volna Isten akaratával, s nem fejezett volna ki tökéletes megnyugvást a rettenetes szenvedésben. Ezen megszállás részletes elbeszélését azonban későbbre hagyjuk. 

          Az ördögi támadásokkal párhuzamosan jártak a legcsodálatosabb misztikus kegyelmek; hiteles égi jelenések és mennyei bölcsességű közlések, melyeket a nővérek siettek írásba foglalni. Mindezen megpróbáltatások és kegyelmek közepette Mária egészen kicsiny maradt. Egyszerű, tudatlan gyermek, kinek sejtelme sem volt a maga kiválóságáról, s aki mélységes megvetéssel viseltetett önmaga iránt. Az elöljárók és a nővérek természetesen szintén vigyáztak arra, hogy alázatos maradjon, s azért úgy viselkedtek vele szemben, mintha semmibe se vennék. Tényleg azonban a „kicsi,” mert csak így hívták maguk között, az első helyet foglalta el szívükben, s életszentségének híre már a zárda falain túl is elkezdett terjedni.


Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből, 

forrás:


Megjegyzés: 
- Szent II. János Pál pápa 1983. november 13-án Rómában boldoggá avatta, 
- 2015. május 17-én Ferenc pápa szentté avatta. 
- Ünnepe augusztus 25.-én van.

Előző részek:
 - [1]  Gyermekkora
 - [6] A Kármelen

 

Betlehemi Szent Mirjam (1846-1878) kármelita nővér reggeli imádsága

Uram, Jézus! A reggeli csendben eléd járulok, s alázattal kérlek, adj nekem békét, bölcsességet és erőt.
Add, hogy a mai napon irgalommal teli szemmel lássam a világot, és engedd megértenem, hogy az Egyház egész dicsősége keresztedből forrásozik. 
Engedd úgy fogadnom felebarátaimat, mint akikhez te küldtél, hogy szeressem őket. 
Sugározzék szavaimból szelídség, s egész viselkedésem legyen a béke eszköze. 
Csak azok a gondolatok verjenek bennem gyökeret, amelyekből áldás fakad. Zárd be füleimet, ha a rosszakarat vagy a gonosz bíráskodása tűnne fel. Ajkam egyedül arra legyen, hogy a jót kiemelje. 
Mindenekelőtt tedd meg Uram, hogy annyira elteljek örvendezéssel és jóakarattal, hogy bárki találkozzék is velem, megérezze a Te jelenlétedet és szeretetedet. 
Add rám jóságod és szépséged köntösét, hogy mai napon megmutatkozhass bennem. Ámen.

2026. okt. 8.

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza [7] - Szent Terézia ruhájában

 

        Ezernyolcszázhatvanhét július 27-ike, Szent Illés próféta ünnepének nyolcada volt a nagy nap, melyen Miriamot beöltöztették. A szertartás zárt ajtók mögött történt; nem akarták, hogy Miriamnak előrelátható elragadtatása feltűnést keltsen. Saint-Guily abbé, a zárda lelkiigazgatója adta reá a szent ruhát és pedig karnővérnek öltöztették be, azon reményben, hogy majd megtanul írni és olvasni, s képes lesz a többiekkel együtt végezni a zsolozsmát. Ez a remény azonban, mint látni fogjuk, nem teljesült. Miriam minden szorgalom és erőlködés ellenére csak annyira vitte, hogy képes volt végül nagybetűs nyomtatványt nehézkesen kibetűzni s gyermekded írással, külön-külön rajzolt betűkkel papirra vetni valami rövid szöveget. Így azután, mikor második tartózkodási helyére, a mangalore-i kármelbe került, ahol különben is teljesen megváltozott vele szemben a hangulat, áttették a laikus nővérek közé. Mint ilyen tette le ott a fogadalmát is. 

           Szerzetesi neve a Keresztrefeszített Jézusról nev. Mária nővér lett. 

          A beöltözés után elragadtatásai még gyakoribbak lettek. Minduntalan rájött az a különös és előtte teljesen érthetetlen álom, mely miatt ő annyira szégyelte magát. Megtörtént, hogy a kóruson odaszaladt mesternőjéhez és sírva panasztolta neki: „Ó anyám, már megint elalszom.” „Ne álljon ellent gyermekem, — felelte az, látva, hogy úgy is hiábavaló az erőlködés; — aludjék el.” Igen nagy lelki szenvedést okozott neki, hogy, amint ő gondolta, nem tudott imádkozni. Pedig azon mult az egész dolog, hogy ha valamely szóbeli imába fogott, mindjárt az első szónál olyan mély áhitatba merült, sőt elragadtatásba esett, hogy nem volt képes azt folytatni. 

          Engedelmességre való készsége egészen rendkívüli volt. Egy alkalommal a perjelnő, — akkor még szabad volt ezt megtenni, — hogy próbára tegye alázatosságát eltiltotta a szentáldozástól. Utána a mesternő megkérdezte tőle: „Ma, ugyebár, nagy áldozatot kellett meghoznia?” „Áldozatot, anyám? — felelte az csodálkozva. Hogyan lett volna áldozat? Hiszen az engedelmesség többet ér, mint a szentáldozás; sőt többet ér mindennél.” — „S ha perjelnő anyánk azt parancsolná önnek, hogy vágassa le a karját, vajjon mit tenne?” — „Levágatnám,” — volt a felelet. „S ha azt mondaná, hogy ön maga vágja le?” — „Levágnám azonnal és pedig a legnagyobb örömmel.” 

           Mária nővéren szószerint beteljesedett az, hogy az Úristen a bölcseséget elrejti a tudósok elől és a kicsinyeknek nyilvánítja azt ki. Ez az egyszerű, tudatlan nővér, aki folytonos tanulás ellenére alig volt képes megtanulni az írás-olvasás elemeit; aki soha könyvet nem olvasott, soha senki részéről oktatásban nem részesült, a zárdába lépte óta valóságos orákuluma lett az egész testületnek. Mondásai igen sokszor vonatkoztak jövendő dolgokra és akkor csalhatatlanul teljesültek. Legtöbbször azonban a lelki életre vonatkozólag kapott onnét felülről csodálatos megvilágításokat. 

           Súlyos szenvedései közepette, mert hiszen minduntalan az ágyat kellett nyomnia, olykor a Szűzanya is meg szokott neki jelenni. Egy alkalommal mesternője ott volt ágya mellett és együtt imádkozott vele. Egyszerre csak Mária nővér arca fellángol, szemei valami látomásra merednek, kezeivel elfödi arcát, s azt mondja mesternőjének: „Hallgass oda: Mária beszél.” A Kármelen nincs szokásban a tegezés, ő azonban, mivel még nem tudott jól franciául, hol önözött, hol pedig, arab módra, tegezett. Kevés idő mulva azt kérdezi mesternőjétől: „Megértette, hogy mit mondott?” Majd pedig, nem kapva kérdésére feleletet, így folytatta: „Most megy ki a cellából.” Majd meg lelkesen felkiáltott: „Ő az én anyám!” 

           Másnap a mesternő megkérdezte tőle, hogy tulajdonképen mit is mondott a Szűzanya? Mária nővér, aki a maga gyermeteg egyszerűségében szentül meg volt győződve, hogy mesternője épp úgy látott és hallott mindent, mint ő, csodálkozva kérdezte: „De hát nem emlékszik már rá?” Azt mondta: „Szerencsés, háromszorosan szerencsés az a lélek, aki szenved. Az idő rövid; nagyon rövid! Pillanatokig tartó földi szenvedés után ez a lélek mindörökre együtt lesz Fiammal a mennyei Atyánál. Nekem pedig azt mondta: Légy alázatos! Légy alázatos! Ó milyen csodadolog az az alázatosság!” 

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből, 

forrás:


Megjegyzés: 
- Szent II. János Pál pápa 1983. november 13-án Rómában boldoggá avatta, 
- 2015. május 17-én Ferenc pápa szentté avatta. 
- Ünnepe augusztus 25.-én van.

Előző részek:
 - [1]  Gyermekkora
 - [6] A Kármelen

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza [6] - A Kármelen (Pau-ban)

 

        Miriamnak utolsó mesternője, aki néhány hétig viselte ezt a hivatalt, nagyon megszerette a kis arab jelöltet, s mivel ő maga is távozóban volt a Szent József Rendből s onnét a kármelita nővérek pau-i zárdájába szándékozott átlépni, kieszközölte az ottani perjelnőnél, Illés anyánál, hogy ővele együtt vegye fel Miriamot is. Ez meg is tette, s így a mesternő és Miriam 1867 Szentháromság ünnepe előestéjén megérkeztek Pau-ba. Tehát megint teljesedett a titokzatos ápolónővér jóslata, s Miriam Szent József családjából átment Szent Teréziáéba. 

          Miriam ekkor huszonegy éves volt, amit gyermekded külseje után ítélve senki sem mondott volna róla. Viselkedése is maga volt a megejtő egyszerűség. Nem tudott hová lenni örömében, s mivel a francia nyelvet még nagyon is tökéletlenül bírta, háláját azzal mutatta ki, hogy csupa mosoly volt és jókedv; majd meg sírva fakadt örömében, s csókolgatta a nővérek kezeit, akik útjába akadtak. Érezte, hogy rendeltetése helyén van. A Kármel úgy tünt fel előtte, mint a mennyország előcsarnoka. Amint hogy az is. 

          El volt ragadtatva mindentől, amit a zárdában talált. Kimondhatatlanul tetszett neki a klauzura, a csendhallgatás, a szegénység, egyszerűség, a szokásban levő önmegtagadási és alázatossági gyakorlatok, de mindenekfölött az az engedelmesség, ​mely az egész kármelita életen, mint szembeszökő vörös fonal húzódik végig, s reggeltől estig minden egyesnél állandó gyakorlatban van azáltal, hogy mindenre engedélyt kell kérni, semmiben sem szabad függetlenül cselekedni, s az elöljárókban csakugyan Isten helyetteseit kell látni. Ez volt Miriamnak való; ez után áhítozott ő mindig. Tényleg a perjelnő anya az ő számára maga az Úristen volt, s azért nem is volt előtte semmi titka. Éppen ilyen nyitott könyv volt a lelke a gyóntató számára is. Valami csodálatos mennyei bölcseség ömlött el egész viselkedésén, s nyilvánult meg minden egyes szavában. Egyedüli vágya volt szenvedni, háttérbe vonulni, elrejtőzni, s engedelmeskedni. Nem is csoda, ha egy-kettőre mindenki megszerette.

         ​A perjelnő, Illés anya, igen nagy kaliberű lélek volt, s magasan állt a tökéletességben. Kezdetben, midőn látta a Miriamnál mind jobban szaporodó elragadtatásokat, s hallotta az ezekben kapott közléseit, megijedt, s már azon gondolkozott, nem kellene e ezt az egészen rendkívüli lényt elbocsátani. De midőn, szorgosabb megfigyelés után észrevette, hogy mennyire nem óhajtja maga Miriam ezeket a rendkívüliségeket; mennyire szeretne egészen közönséges lélek lenni; hogyan igyekszik küzdeni elragadtatásai ellen, azokat eltitkolni, s mennyire szégyenli őket: akkor megnyugodott. Belátta, hogy Istentől vannak ezek a dolgok, mert hiszen csak az ilyeneket kísérik ezek a nagy erények, főleg pedig az olyan alázatosság, amilyen Miriamnál kézzelfogható volt. 

          A pau-i nővérek között hamarosan kifejlődött Miriam iránt az a szeretet, tisztelet és csodálat, mely az olyant szokta övezni, akit kimondottan szentnek tartanak. Bár ő maga menekülni igyekezett szemeik elől, valahányszor érezte az elragadtatás előjeleit; bár ez utóbbit ő maga egyszerűen elalvásnak, s így a lustaság bizonyos jelének minősítette, s a minden pénteken megújuló stigmatizációját, maga gyermeki egyszerűségében és tudatlanságában egészen komolyan és őszintén közönséges betegségnek tartotta: a nővérek nagyon is tisztában voltak ezen jelenségek mivoltával, s csakis Miriam alázatosságának féltése indította őket arra, hogy vele szemben titkolják hódolatos érzelmeiket. 

          A pénteki stigmatizáció igen nagy szenvedéssel járt, s reggeli tíz órától délután háromig tartott. Kezei és lábai megdagadtak; a sebek kinyíltak és véreztek; kimondhatatlan szomjúság gyötörte, s az italnak, mellyel üdíteni akarták, epe-ízét érezte. De azért folyton ismételgette, hogy nem kíván enyhülést, s hogy örömest kész szenvedni még sokkal többet is a bűnösökért, az Anyaszentegyházért, a római Szentatyáért. Ez utóbbi iránt különösen nagy volt benne a gyermeki ragaszkodás, s ennek olykor csodás példáit lesz alkalmunk felsorolni. Nagyon szerette végezni a keresztúti ájtatosságot, s eközben az édes Jézus gyakran megjelent neki abban a szánalmas állapotában, melyben ő maga vitte keresztjét a Golgotára. Ilyenkor Miriam keserves zokogásra fakadt, s nem egyszer még véres könnyeket is hullatott, sőt megtörtént, hogy az ájtatosságot nem is tudta bevégezni, s úgy kellett őt cellájába visszavinni elragadtatási állapotában. 

          Még csak egy hónapig volt Miriam jelölt Pau-ban, s a testület máris arra határozta el magát, hogy nem várja meg a rendes jelöltségi időnek letelését, hanem beöltözésre bocsátja.

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből, 
forrás:


Megjegyzés: 
- Szent II. János Pál pápa 1983. november 13-án Rómában boldoggá avatta, 
- 2015. május 17-én Ferenc pápa szentté avatta. 
- Ünnepe augusztus 25.-én van.

Előző részek:
 - [1]  Gyermekkora

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza [5] - Szent József palástja alatt; megkapja a stigmatizáció kegyelmét

 

        ​Miriam gyóntatója, egy görögkatolikus pap, végre is belátta, hogy egy ilyen kiváltságos lélek nem való a világba és cselédi sorba, s azért azt ajánlotta neki, hogy lépjen zárdába. Miriamnak nem kellett biztatás, hiszen amúgy is ez volt a vágya. Azonban könnyebb volt ezt kimondani, mint megtenni. Miriam rendkívüli tüneteinek már híre futott; az ilyen dolgokat gyanús szemmel szokták nézni s vagy elmebajra, vagy ördögi behatásokra gyanakszanak. Hozzá alig tudott valami keveset franciául, az ő nyelvén pedig, arabul, a zárdákban nem értettek. A jó görög pap hiába kilincselte végig Marseille női zárdáit, sehol sem akarták fölvenni. Végre a Szent József Nővérek mégis megkönyörültek rajta, s így 1865-ben beléphetett náluk mint jelölt.

          Isten úgy akarta, hogy Miriam első lépései a szerzetesi életben egészen a szenvedés jegyében történjenek. A konyhába osztották be segédül a szakácsnővér mellé. Sajnos, ez utóbbi szerencsétlen természetű személy volt, aki azután nem is maradt meg szerzetesnőnek. Mivel Miriam hiányos nyelvismerete miatt sokszor félreértette parancsait, s misztikus tünetei is szemet szúrtak neki, egész nap szidta-hordta, sőt, amint később kitudódott, olykor még meg is verte. Miriam soha sem panaszkodott; mindig derült, jókedvű volt, és mindenki iránt végletekig menő szolgálatkészséget tanúsított.

          Misztikus tünetei közül hadd mondjunk el egyet-kettőt. Egy alkalommal, 1866 január havában, a lelkiolvasmányra menet engedélyt kért mesternőjétől, hogy bemehessen a hálóterembe ott felejtett zsebkendőjéért. Mivel hosszú ideig nem jött elő, a mesternő utána ment, megnézni, hogy mi van vele. Ott találta elragadtatásban, térdre borulva, jobb keze melléhez szorítva, bal keze, melyben olvasóját szorongatta, a padlóra támasztva. A bal kéz és az olvasó véres volt. Két és fél óráig tartott ez az állapot. Mikor magához tért, mesternője magyarázatot kért. Miriamnak mindig nagyon nehezére esett látomásairól beszélni, de engedelmeskedett. Elmondta, hogy egy tisztítóhelyen levő lélek kérte közbenjárását, ő pedig, ezen látomás hiteléül egy látható jelet kért. Ezt kapta meg abban, hogy kezét és olvasóját, minden látható sebzés nélkül, elöntötte a vér. 

          1867 nagyböjtjében egy hosszú elragadtatás folyamán megkapta a stigmatizáció kegyelmét. Kezein, lábain, oldalán a sebek, homloka körül pedig a töviskorona vérző szúrásai jelentek meg. A mesternő igyekezett a dolgot titokban tartani, s megparancsolta Miriamnak, imádkozzék azért, hogy a vérzés megszűnjék és a sebek nyomai eltűnjenek. Ő engedelmeskedett, s csakugyan minden eltűnt nyomtalanul, de amint az Úr kijelentette neki, csak egy esztendőre. Szóval készen kellett arra lennie, hogy a jövő nagyböjtben a dolog ismétlődni fog. 

           A praktikusan gondolkozó Szent József Nővérek szemeiben ezek a dolgok egy laikus nővérnél, akinek életfeladata a kézimunka, nem szolgáltak ajánlólevélül. Mikor tehát arról kellett dönteni, vajjon a jelöltet fölvegyék-e a noviciátusba, vagy sem, a rendi tanács ellene szavazott, s Miriamot elbocsátották. A generális anya, aki éppen ekkor távol volt, később kijelentette, hogy ő sohasem egyezett volna bele Miriam elbocsátásába. De hát azt az isteni Gondviselés rendezte így, amint azt Miriamnak, ott a barlangban, az a titokzatos apáca, akiről most már tudta, hogy maga a Boldogságos Szűzanya volt, előremondta.

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből, 
forrás:


Megjegyzés: 
- Szent II. János Pál pápa 1983. november 13-án Rómában boldoggá avatta, 
- 2015. május 17-én Ferenc pápa szentté avatta. 
- Ünnepe augusztus 25.-én van.

Előző részek:
 - [1]  Gyermekkora

2026. okt. 7.

Miért hiszik a szentek és a pápák, hogy Szent József teste-lelke a mennyben van?

Az elmélkedés forrása

           ​Máté evangéliumában olvashatunk arról, milyen csodálatos dolog történt rengeteg emberrel Jézus feltámadása után: ​

          És íme, a templom függönye kettészakadt felülről az aljáig, a föld megrendült, a sziklák megrepedtek, a sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. (Mt 27,51–53) 

          Ha emberek támadtak fel Jézus halála után – ez egy tény, amely világosan benne van az evangéliumban –, akkor pont Szent József nem lenne köztük? Miért támasztana fel szenteket Jézus, hogy aztán szeretett apját a sírban hagyja? Szent József nagyobb, mint az ószövetségi próféták, beleértve Keresztelő Szent Jánost, és Jézus nagyszüleit, Szent Annát és Szent Joachimot. 

          Nem érhet tehát meglepetés, amikor megtudjuk, hogy Sienai Szent Bernardin, Szalézi Szent Ferenc, Szent XXIII. János pápa és Szent George Preca mind hitték, hogy József feltámadt Krisztus halála után, és miután sokaknak megjelent, teste-lelke a Mennybe került. 

          Szent József az egyik, aki feltámadt Máté evangéliumában, és aki sokaknak megjelent Jeruzsálem szent városában, vajon kit látogatott volna meg? Máriát, természetesen! Mindez találgatás, de örömteli elmélkedésre buzdít. Képzeld el ezt a találkozást, ezt a tiszta, könnyes eseményt! ​

          Van még egy ok, ami arra enged következtetni, hogy Józsefet a Mennybe vették. Abból az ötletből fakad, hogy József édesanyja méhében vált szentté, ahogyan Keresztelő Szent János. Ezt a felvetést több szent is megerősítette. 

          Hogy tiszta legyen, József nem fogantatott szeplőtlenül, mint Mária. Az ember bukása óta Mária volt az első, aki mentes volt a bűntől a kezdetektől fogva. Ő és a Fia részesültek egyedül ebben a kegyelemben. Mégis, Brindisi Szent Lőrinc, Bartolo Longo és sokan mások megerősítik, hogy Isten különleges ajándékokat ad néhány szentnek születésük előtt, mivel fontos küldetésük van. Ebben az esetben Szent József nemcsak rajta van azon szentek listáján, akiket Isten születésük előtt megszentelt, de ő a „legmegszenteltebb” mind közül. Küldetése fontosabb, mint az összes ószövetségi prófétáé, és nagyobb, mint Keresztelő Szent Jánosé.

          ​Az a felvetés, hogy Szent József születése előtt meg lett szentelve, sok embert késztetett gondolkodásra halálával kapcsolatban. Más szavakkal, miért halt meg? Öregségben vagy más okból? Sok szent szerint József halála mögött több van, mint gondolnánk. Azt mondják, egyszerre halt meg természetes és természetfölötti okokból. Természetes (öregség, betegség) és természetfeletti okból (szeretet). ​

          Szent József halálának oka a szeretet volt. 

         Mikor József haldoklott, Mária ágya mellett ült, és karjaiban tartotta őt. Jézus Mária mellett állt, József mellkasánál. Az egész szoba világos volt, és telve angyalokkal. Miután József meghalt, a karjai keresztben feküdtek a mellkasán, és tetőtől talpig fehér lepelbe volt burkolva: keskeny koporsóba fektették, és egy gyönyörű sírkamrába helyezték, amelyet egy jó embertől kaptak. (Boldog Emmerich Anna Katalin)

          Bár a Bibliában nem olvashatunk József haláláról, úgy hisszük, hogy még Krisztus szenvedése előtt meghalt. Mert ott lett volna a kereszt alatt, ha még életben lett volna; és Krisztus nem bízta volna anyját egy másik férfi gondjaira. 

         Sok szent úgy hiszi, hogy József hasonlóképpen került a Mennybe, mint Mária. Belegondolva ennek sok értelme van. Mária testéből nem maradtak relikviák – csak darabok a fátyolából, ruhájából – mert mind testét, mind lelkét a Mennybe vette az Atya. Hasonlóképpen József testéből sem maradtak ereklyék – az ő ruhájából is vannak darabjaink, illetve megmaradt a botja –, mert őt is a Mennybe vette Isten, testestül-lelkestül. Ha Jézus ilyképpen fogadta be a Mennybe édesanyját, miért ne tenné meg ugyanezt szeretett apjával? Milyen Fiú lenne az, aki isteni erővel rendelkezve a Mennybe venné anyját, de apját a földön hagyná egy sírboltban?

          Egyetlen pillanatig sem kételkedhetünk abban, hogy ennek a dicsőséges szentnek nagy befolyása van a Mennyben arra, aki őt testben és lélekben felemelte – ez egy tény, amelyet megerősít, hogy egyetlen ereklyét sem találunk testéből. Valóban, nekem úgy tűnik, hogy senki sem tagadhatja ezt az igazságot, mert hogyan is tagadhatna meg Jézus egy ilyen kegyelmet attól, aki egész életében engedelmes volt? ​

          Szent Ferenc a következőkkel egészítette ki a gondolatot:

          ​Ha igaz, amelyben hiszünk, hogy az Eucharisztia által az ítélet napján testünk feltámad (Jn 6,55), hogyan is kételkedhetünk benne, hogy az Úr Mennybe vitte József testét és lelkét? Mert őt érte a dicsőség, hogy karjában hordozhatta Jézust.

          ​Szent  XXIII. János pápa állította, hogy József testét a Mennybe vitték. Az 1960. május 20-ai prédikációjában így szólt: ​

          Jézus mennybemenetele azokról is szól, akik az Ószövetségben közel álltak Jézushoz. Kettőt nevezünk meg; Keresztelő Szent Jánost, a hírnököt, és Názáreti Józsefet, a nevelőapját. A mennybemenetel velük is kapcsolatban áll. Hatalmas megtiszteltetés ez számukra, hogy ily módon kerülhettek a Mennybe.

          Sienai Szent Bernardin támogatta József mennybevételének ötletét. Leszögezte, hogy ez nem lehet tanítás (az ő korában biztosan nem), de elismerte, hogy a hívek nyugodtan tarthatták így: ​

          Jámboran hihetjük, de nem állíthatjuk, hogy Isten Fia ugyanazokkal a kiváltságokkal koronázta meg nevelőapját, mint anyját; ahogyan Jézus Mennybe vette anyját, úgy feltámadásának dicsőségében apjával is így tett.

          Hogy felvegye a harcot és legyőzze a sátán hazugságait, az Egyháznak Szent József segítségére van szüksége. Az ő példája és védelme az egyetlen kiút ebből a káoszból. Hogyan máshogy érthetnénk meg a házasságot és a családot, ha nem a Szent Család fejének, a gonosz szellemek rémének segítségével? ​ (A Szent József litániában nevezzük a gonosz szellemek rémének.)

        Másodszor, az egész világnak újra kell evangelizálódnia, beleértve a már megkeresztelteket is. Szent József az első misszionárius, aki el kívánja hozni Jézust a világnak. Sok nemzet és civilizáció távolodott el keresztény gyökereitől és lépett az önpusztítás útjára. Országokat, melyek zsidó-keresztény alapokra épültek, olyan ideológiák és szervezetek pusztítják el, melyek ki akarnak irtani minden szentet a társadalomból. Ha nem lépünk hamarosan, a civilizáció önmagát fogja elpusztítani. ​

          Szent II. János Pál pápa egy 1989-es apostoli buzdításban emlékeztetett minket Szent József szerepére az új evangelizációban: ​

          Segítségül kell hívnunk Szent Józsefet, nemcsak minden veszély ellen, hanem legfőképpen azért, hogy erőt adjon az evangelizációhoz a világban, és hogy újraevangelizáljuk azokat az országokat és nemzeteket, ahol a korábban virágzó keresztény élet kemény próba előtt áll. ​Itt az idő, hogy Szent Józsefnek szenteld az életed! Isten azt üzeni az Egyháznak, hogy – a család és a morál védelméért, az elvesztett tér visszaszerzése érdekében, és azért, hogy lelkeket nyerjünk Jézus Krisztusnak –, kérjük Szent József segítségét a csatamezőn. Ő a gonosz szellemek réme. Az ő lelki apaságával, gyermekei iránt érzett rendkívüli szeretetével és folyamatos közbenjárásával megújulhat az Egyház, és fénylő várossá alakulhat (vö. Mt 5,14–16). ​

          ​A Szent József iránti odaadás az egyik legkiválóbb kegyelem, amit Isten adhat, mert olyan, mintha minden kegyelmét megkaptad volna. Mikor Isten egy lelket nagyobb magaslatra akar emelni, Szent Józsefre bízza, erős szeretetet adva a jó szent iránt. Mit is jelent a Szent József iránti odaadás? Azt, hogy lelki atyáddá fogadod Szent Józsefet, és olyanná akarsz válni, mint ő. Hogy ezt kimutasd, szülői szeretetére bízod magad, hogy ő segíthessen neked elérni az erényeit, és te is szentté válhass. Neki szentelni életedet azt jelenti, hogy átadod magad a lelki atyádnak, hogy kezébe vehesse a lelki jólétedet, és elvezethessen Istenhez.

***

IMA SZENT JÓZSEFHEZ, A GONOSZ SZELLEM RÉMÉHEZ
​Szent József, gonosz szellemek réme, vesd tekinteted a gonoszra és minden szolgájára, és védelmezz minket! Te az éjszakában menekültél, hogy megszökj a gonosz elől; most, Isten erejével zúzd össze az ördögöt! Különleges védelmedért imádkozunk, kérünk, óvd meg a gyermekeket, az apákat, a családokat és a haldoklókat. Isten kegyelméből egyetlen démon sem közelít meg minket, ha velünk vagy, ezért kérünk, ne hagyj el bennünket! Ámen.

További imák és elmélkedések, tanúságtételek ezen a linken: