Az olaszországi Perugia San Lorenzo-katedrálisába július 29-én és szeptember 12-én zarándokok sokasága érkezik , hogy megtekintsenek és tiszteljenek egy szent tárgyat – egy ereklyét, amelyről azt tartják, hogy Boldogságos Szűz Mária jegygyűrűje.
Bár Perugia lakói már évszázadok óta tudtak erről a gyűrűről, a városon kívül élők számára egészen a 19. századig, Boldog Emmerich Anna Katalin (1774 - 1824) írásainak megjelenéséig ismeretlen maradt.
Az évek óta ágyhoz kötött látnoknő egy 1821. július 29-én átélt látomásáról így számolt be
- „Láttam a Boldogságos Szűz jegygyűrűjét; nem aranyból, ezüstből, vagy másfajta fémből készült, sötét színe van, és áttetsző; nem vékony és nem is keskeny gyűrű, hanem legalább ujjnyi vastag vastag. Sima felületűnek láttam, és mégis voltak rajta kis háromszögek bennük betűkkel. A belsejében volt egy lapos rész. Valamit faragtak belé. Láttam, hogy sok-sok lakat alatt őrzik egy gyönyörű templomban. A jegyespárok odajárnak, és megérintik őket a saját gyűrűikkel.”
Boldog Emmerich Anna Katalin tudta, hogy egy olaszországi templomban van, de azt soha nem derítette ki, hogy melyikben. Kevesebb mint egy héttel később, augusztus 3-án, Boldog Anna Katalin újabb látomást kapott a gyűrűről:
- „Az utóbbi napokban sokat láttam Mária gyűrűjének történetéből, de a háborgatások és fájdalom miatt nem tudok egybefüggően visszaemlékezni rá. Ma láttam egy ünnepséget az olaszországi templomban, ahol a jegygyűrűt őrzik. Mintha egy szentségtartóra lett volna felfüggesztve, a tabernákulum. Volt ott egy nagy oltár, gyönyörűen feldíszítve; mélyen beleláttam az ezüstműves díszítéseken keresztül. Más gyűrűket is láttam a szentségtartó körül. Az ünnepség alatt megjelent Mária és József – menyegzői ruhájukban – a gyűrű két oldalán; mintha József éppen a Boldogságos Szűz ujjára húzná a gyűrűt. Ezzel egyidejűleg láttam, hogy a gyűrű ragyog, és mintha mozgásban is lenne.”
A „Szent Gyűrű” – közismert nevén *Santo Anello* –, amelyet a hagyomány szerint Szent József adott Máriának az esküvőjükön, Assisitől körülbelül 19 km Perugia városában őrzik, a San Lorenzo-katedrálisban, amelyet 1118-ban szentelt fel az akkori pápa. A gyűrű 1488 óta a székesegyház egy, kifejezetten a számára kijelölt, kápolnájában található. Eredete pedig könnyedén visszavezethető egészen az azt megelőző évszázadokig.
A gazdagon díszített kápolnát eredetileg Sienai Szent Bernardin tiszteletére szentelték, majd – miután Szent József ünnepe 1479-ben bekerült a városi naptárba – átnevezték az ő tiszteletére.
Egy évvel később, 1488-ban ismét újraszentelték, ezúttal a Santo Anello tiszteletére. A gyűrű már 1473 óta Perugiában volt: ekkor hozták el a délnyugatra, a 48 km-re fekvő Chiusi városából, és adták át a városi elöljárónak, aki a Palazzo dei Priori egyik kápolnájában helyeztette el. Mivel vita támadt Chiusi és Perugia között arról, hogy melyik város őrizze a Szent Gyűrűt, IV. Szixtusz pápa döntött az ügyben Perugia javára; ekkor került a gyűrű hivatalosan a palotabeli kápolnából a székesegyházba.
Mielőtt Perugiába került volna, a gyűrű már évszázadokon át Chiusiben volt. A város kancellárjának írásai szerint az ereklye 484 éven át volt a város birtokában, mielőtt elszállították volna. Chiusiben a gyűrűt többször is áthelyezték: volt a San Secondiano-katedrálisban, majd 1420-ban – a püspök rendelkezése nyomán – a San Francesco-templomba került. Ezt követte a Perugiába történő átszállítása.
A történetnek van még egy része, amely tovább gazdagítja a hagyományt: a 18. század közepén egy pap felfedezett egy 11. századi kódexet a római Angelica Könyvtárban, és engedéllyel közzétette a benne találtakat.
A kézirat elbeszéli, hogyan vásárolt 985-ben egy megbecsült ötvös értékes ékszereket egy római zsidó kereskedőtől, aki nem sokkal korábban tért haza a Közel-Keletről. Az üzlet megkötése után a zsidó utazó átadott az ötvösnek egy szerény, köves gyűrűt, és – a történet leírása szerint – így szólt hozzá:
- „Ez az a gyűrű, amellyel József feleségül vette a názáreti Máriát. Őseimtől szállt rám, s bár mi magunk nem követjük a keresztény vallást, mindig is nagy áhítattal őriztük. Már jó ideje szerettem volna keresztényeknek adni. Ki más őrizhetné meg méltóbb tisztelettel, mint te? Helyezd méltó helyre, és viseltess iránta mély tisztelettel!”
Az ötvös kezdetben kételkedett, és elrejtette a gyűrűt, ám később olyan – csodásnak tekintett – események történtek, amelyek meggyőzték őt: fia ugyanis meghalt, majd rövid időre visszatért az életbe, és azt az üzenetet hozta, hogy a gyűrű valódi. Ennek hatására az ötvös hitt, és a gyűrűt átadta egy chiusi templomnak.
Mária és József alázatos életviteléhez híven a Santo Anello (Szent Gyűrű) nem egy díszes, drágakövekkel kirakott ékszer. Ehelyett egy gyönyörű, áttetsző kőből készült gyűrűről van szó, amely gyenge fényviszonyok között sötét borostyánszínű vagy sárgás árnyalatot ölt, napfényben pedig tejszerűen fehérnek tűnik.
A San Lorenzo-katedrális tájékoztatása szerint egy 2004-es gemmológiai (drágakő-tudományi) vizsgálat megállapította, hogy a gyűrű kalcedonból készült, és „szerkezeti jellemzői alapján valószínűleg az első századból származik, és feltehetően Keletről került elő.”
A kalcedoncsaládba olyan féldrágakövek tartoznak, amelyeket már az ókori Jeruzsálemben is ismertek, és amelyeknek bizonyára különleges jelentőséget tulajdonítottak. Erre utal Szent János leírása a mennyei Jeruzsálemről a Jelenések könyve 21. fejezetének 18–20. verseiben: a mennyei város falait drágakőszerű kövekből épültnek írja le, kezdve a jáspissal, de említve többek között a karneolt, az achátot és a krizoprázt is. Ezek mind ugyanahhoz a kalcedoncsaládhoz tartoznak.
A Szent Gyűrűt Perugiában ezüst ereklyetartóban őrzik 1517 óta, tartalmaz aranyat és fát is; Federico del Roscetto ötvösmester és fia, Cesarino kifejezetten erre a célra készítették. Az ereklyetartó egy szentségtartóra emlékeztet, faragványokkal, alakokkal és díszítésekkel ellátva. Az olasz reneszánsz ötvösművészet egyik remekműve.
A Szent Gyűrű 1716 óta pedig egy díszes, aranyozott ezüstkoronáról függesztve található az ereklyetartó belsejében. Az év nagy részében az ereklyetartót az oltár feletti magasságban, két – vasból és fából készült – széfben védik, függönyök mögé rejtve, így a hívek nem láthatják. A gondos védelem miatt a széf és a láda kinyitásához összesen 14 kulcsra van szükség. A kulcsokat négy egyházi, illetve városi intézmény között osztották el.
Amikor a Szent Gyűrűt közszemlére teszik, hogy a hívek leróhassák előtte tiszteletüket, az ereklyetartót egy 18. században beépített szerkezet segítségével leeresztik az oltárhoz. A katedrális leírása szerint a szerkezet „ezüstfelhő alakú”.
A Szent Gyűrű hivatalos közszemlére tétele évente kétszer, meghatározott alkalmakkor történik. Először július 29-én és 30-án – azon a napon, amikor 1488-ban a Szent Gyűrűt a palotában lévő kápolnából áthelyezték a székesegyház kápolnájába. Másodszor pedig szeptember 12-én, Mária Szent Nevének emléknapján.
Jellemző módon ezek az időpontok összefüggésben állnak Boldog Emmerich Anna Katalin két látomásával, amelyek július 29-én és augusztus 3-án történtek – ezek a Szent Gyűrű szempontjából jelentős dátumok - egybeesnek azzal az időszakkal, amikor a zarándokok felkeresik a perugiai székesegyházat, miközben Assisi felé tartanak, hogy részt vegyenek az augusztus 2-i, a Porciunkulai Szent Angyalok ünnepéhez kapcsolódó éves megemlékezésen.
Ugyancsak július végén házaspárok és jegyespárok nagy csoportjai érkeznek, hogy leróják tiszteletüket a gyűrű előtt. A pároknak lehetőségük nyílik arra, hogy házasságkötési gyűrűiket hozzáérintsék a Santo Anello-hoz, és így áldást kérjenek házasságukra. Úgy tűnik, Boldog Anna Katalin látomásaiban éppen ennek lehetett a szemtanúja.
A Szent Gyűrűt esetenként más alkalmakkor is bemutathatják egy olyan kiállítás keretében, amely „a perugiai egyház életének bizonyos eseményeihez kötődik”; ilyenkor azonban minden esetben külön kérelmet kell benyújtani a helyi önkormányzathoz.
A székesegyház egyik kápolnájában található Jean-Baptiste Wicar 1825-ben készült, Szűz Mária eljegyzése című festménye. Ez azonban nem az eredeti alkotás. Az eredeti művet – amely a Cappella del Santo Anello (a Szent Gyűrű kápolnája) számára készült – Perugino festette a 16. század fordulóján, néhány évvel azután, hogy a Szent Gyűrű a székesegyházba került. A kép nagy hasonlóságot mutat Raffaello ismertebb és népszerűbb, szintén 1504 körül készült Szűz Mária eljegyzése című alkotásával; mindkettőn látható, amint József épp felhúzza a jegygyűrűt Mária ujjára – a két jelenet szinte „iker” alkotásnak tűnik. Úgy tartják, hogy Raffaellót Perugino műve ihlette saját változatának elkészítésére. Perugino festményét Napóleon Bonaparte elkobozta, így az ma egy franciaországi múzeumban található.
A legfontosabb azonban, hogy a székesegyház szerint ez a gyűrű olyan „szimbólummá” vált, amely József és Mária házasságának történelmi eseményére utal.
A Gyűrű emlékeztetőül szolgál arra, hogy Mária és József eljegyzése része volt Isten tervében a megtestesülés misztériumának; tágabb értelemben pedig a házastársi hűség jele, amely minden házasságot Isten emberiség iránti szeretetének jelképévé, a termékenység és az élet forrásává tesz.
További bejegyzések Szent Józsefről, imák stb. ezen a linken!
* * * * * * *
![]() |
| Boldog Emmerich Anna Katalin (1774 - 1824) |


















