Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza [4] - Franciaországban; elkezdődnek az elragadtatásai

 

        Az a hajó, melyen Miriam utazott, 1863 május havában kötött ki Marseille kikötőjében, ahol Miriam életének egy újabb korszaka kezdődik. 17-ik évében volt, de annyira fejletlen külsejű, hogy tizenkétévesnél idősebbnek senki se nézte volna. Épen azért háziasszonya, aki a konyha vezetésével bízta meg, kötelességének tartotta anyai felügyelet alá venni őt, s nem engedte meg neki, hogy egymagában kijárjon. Ennek következtében szentmisét sem hallgathatott minden nap, s a szentségekhez sem járulhatott oly gyakran, mint eddig szokta. Ezt Miriam nem bírta ki soká, s más hely után nézett. Talált is egyet, de ekkor gazdái, akik időközben nagyon megszerették, kérve-kérték, hogy maradjon, s ígérték, hogy ezentúl nem fogják őt szabad mozgásában akadályozni. 

          Ettől kezdve kora hajnalban szokott a templomba menni, s a kapu előtt térden állva várta meg, amíg azt kinyitották. Egyszer csak azt vette észre, hogy ezen utain egy idegen férfi kíséri bizonyos távolságban, egy kis gyermeket vezetve kezénél fogva. Mikor ez nap-nap után ismétlődött, Miriam nem állhatta tovább, megfordult, s így szólt hozzá: „Uram, ha önnek esetleg az volna a szándéka, hogy nekem házassági ajánlatot tesz, ne vesztegesse idejét; tudja meg, hogy én Istennek vagyok szentelve.” „Miriam, — felelte az idegen, — én tudom, hogy Istennek vagy szentelve, s én mindig követni foglak, míg csak zárdába nem lépsz.” 

          Gazdái határtalan bizalommal voltak irányában. Egy alkalommal megbízták, hogy fizesse ki a kereskedőknél számláikat. Miután elvégezte ezt a dolgot, s hazatért, egy szegény asszony szólította meg. „Miriam, — mondá neki, — légy irgalmas, több gyermekem van, aki éhen hal.” Miriam csodálkozott azon, hogy az ismeretlen nő tudja az ő nevét, de azon is, hogy miképen tudott a házba bejutni, holott ő nem nyitott neki ajtót. „Asszonyom, — felelte neki, — gazdáim pénzéből nem adhatok önnek semmit, de íme itt van az én havi bérem, ötven frank, vegye azt a gyermekei számára eleségre és ruhára.” „És neked, Miriam, vajjon mid marad akkor?” — kérdezte a nő. „Azzal ne törődjék, asszonyom, — volt a felelet, — én sohasem tartottam meg még magamnak semmi pénzt, s az Úristen még sem engedte, hogy valaha szükséget szenvedjek: vegye csak az egészet.” A nő elfogadta, s hálásan megköszönte. Kissé különös volt azonban, hogy eltávozott, anélkül, hogy Miriam kaput nyitott volna neki. Nagy meglepetésére ezt az egész összeget kevéssel utóbb ott találta a konyha asztalán. A Szűzanya volt az a nő, s próbára akarta tenni kis leányának nagylelkűségét. 

          Ekkoriban kezdődtek elragadtatásai. Az első otthon jött rá, s két óráig tartott. Ezt még sikerült titokban tartani. Négy hónappal utóbb azonban az egyesült görögök templomában, a szentáldozás pillanatában jött rá a második, s úgy kellett eszméletlen állapotban elszállítani gazdáinak házába. Négy napig tartott. Az odahívott orvosok érthetetlennek tartották állapotát. Mikor magához tért, elmondta, hogy az égben volt, s hogy kérte a Boldogságos Szűzet, engedné, hogy ott maradjon. Az azonban így felelt: „Még sok a tennivalód.” Azon egyéb látomások közül, melyekben ez alkalommal részesült, csak a tisztítóhelyre vonatkozót akarjuk részletesen ideiktatni. 

           „Beléptünk a tisztítóhelybe. Ez egy igen tágas, zöldelő növényzettel borított vidék, melynek nagyobb a hossza, mint a szélessége. Hallatlan, hogy mennyi lélek van ott; egészen közel állanak egymáshoz. Szenvedéseik igen különbözők. Egyeseknek fájdalmai olyan nagyok, mintha a legkegyetlenebb kínzást szenvednék el. Mások ellenben olyanféleképen érzik magukat, mint szokta az ember idelent a földön, ha beteg. Tüzet kívülről nem látni; azt mindegyik lélek a maga bensejében hordja. Nincsenek ott ördögök, s egyáltalában semmi sem, ami ijesztő volna.” 

       „A szűz, aki engem vezetett, azt mondta nekem, hogy Isten Anyja minden szombaton le szokott szállni a tisztítóhelyre sok angyal kíséretében, s ilyenkor ezen boldog szellemek által igen sok lelket szabadíttat ki, akik azután mint örvendező kicsiny bárányok követik ezt az ő jóságos Anyjukat a mennyországba.” 

         „Láttam a tisztítóhelyen igen sok papot, püspököt és szerzetest. „Ez a nővér, például, mondotta nekem vezetőm, sokáig marad itt, mert engedély nélkül gyümölcsöt evett a kertben, s mivel, ugyancsak engedély nélkül, kisebb ajándékokat fogadott el tanítványaitól.” Voltak viszont, akik azért bűnhődtek, mert nem használták fel jól a szerzetesi életnek kegyelmeit; s mások, akiknek Istenbe vetett bizalma nem volt eléggé erős.” 

          „Ekkor egy pillantást vetettünk a pokolba. Hozzáképest a tisztítóhely paradicsomnak látszott. Mert hiszen a tisztítóhelyen levő lelkek teljesen meg vannak nyugodva Isten akaratában, s boldogok, hogy a tűz tisztítja őket, s így méltókká teszi Isten szemtől-szembe való látására.” 

          Ugyanezen négynapos elragadtatás folyamán szólította fel Miriamot az Úr, hogy ismét egy egész esztendeig böjtöljön kenyéren és vízen, s ruházkodjék a lehető legszegényesebben.  

 

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből, 

forrás:

Megjegyzés: 

- Szent II. János Pál pápa 1983. november 13-án Rómában boldoggá avatta, 

- 2015. május 17-én Ferenc pápa szentté avatta. 

- Ünnepe augusztus 25.-én van.

Előző részek:

 - [1]  Gyermekkora

 - [2] A vértanúság

 - [3] Kivetve a világba

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza [3] - Kivetve a világba

         Miriam meggyógyult, de a sebhely egész életében látható maradt. Húsz évvel később bekövetkezett halála után is meg lehetett állapítani, hogy a forradás ott van nyakának elülső részén, s körülbelül tíz centiméter hosszú és egy centiméter széles. 

         Az apáca egy templomba vezette. „Legyen szíves várjon meg, — mondta neki Miriam, mikor a gyóntatószék felé indult. — Az Isten szerelmére kérem, ne hagyjon el.” Az apáca mosolygott, de semmit sem felelt. Mikor Miriam kilépett a gyóntatószékből, nem találta őt többé sehol. Keserves zokogásra fakadt; a gyóntató odajött hozzá, kérdezte, faggatta, de Miriam csak annyit mondott neki, hogy valaki elhagyta, most egyedül áll a világon; s hogy kilétét nem szabad elárulnia. A pap ismerőse volt nagybátyjának, s mintegy vígasztalásul szóba hozta előtte, hogy ott is milyen szerencsétlenség történt, amennyiben az illető unokahugának nyoma veszett; azt hiszik csábításnak lett áldozata, s most az egész család, szégyenében, elhagyta Alexandriát. Erre Miriam kijelentette, hogy ő jól ismeri az eltűnt unokahugot, de hollétét nem szabad megmondania; annyit azonban közölhet felőle, hogy semmi baj sem érte, hanem hogy Istennek szentelte magát. Ezt a hírt a pap nagy örömmel vette tudomásul, s bizonyára megírta az érdekelt családnak. Miriamot pedig egy püspökhöz vezette, akivel az gyónás pecsétje alatt közölte egész életét. A püspök erre felkarolta ügyét, magával vitte egy jeruzsálemi zarándoklatra, s onnét Rómába is el akarta volna vinni, hogy ott zárdába adja. Ekkor azonban Miriamban elemi erővel ébredt fel a vágy fivérének látása után, s útnak indult látogatására. A hajót azonban, melyen utazott, vihar akadályozta meg céljának elérésében, s Miriam megint Alexandriában találta magát. 

         Miriam ekkor cselédnek állt be. Élete a lehető leghányatottabb volt, tele érdekes kalanddal, melyekben állandóan szinte érzékelhető a Gondviselésnek fölötte őrködő hatalmas keze. Mindenütt megszerették, megbecsülték, sőt a vége mindenütt az lett, hogy szentnek tartották, mire Miriam, saját alázatosságát féltve, tovább állt. Ilyenkor azután nem mindig szép szerével marasztalták, sőt az egyik helyen temperamentumos úrnője bottal verte végig a lépcsőn. Ismételten, s épp oly sikertelenül indult útnak fivéréhez. Ekkor a vihar Beyruthba sodorta hajóját, s így került az ott lakó, Attala nevű arab családhoz szolgálatba. Ekkor már meglehetősen gyakoriak voltak nála a rendkívüli misztikus kegyelmek, a látomások, kinyilatkoztatások, s egyéb csodás jelenségek. De ezeknek részletezését akkorra hagyjuk, mikor életében úgyszólván szakadatlan láncolattá válnak. Pénze nem volt soha, mert mindenét odaadta a szegényeknek. Egy alkalommal megtudta, hogy egy szegény család — apa, anya és gyermekek, — súlyos betegen fekszik. Azonnal otthagyta jó állását, átköltözött nyomorúságos szobájukba, ápolta őket, sőt még koldult is számukra, míg végre negyven napi hősies önfeláldozása által elérte, hogy mindnyájan felgyógyultak.

          ​Hogy mennyire tudatlan volt ez a kis leány bizonyos dolgokban, azt mutatja a következő eset. ​Ezidőtájt történt vele, hogy mindenféle kísértések kezdték gyötörni, s ő nem tudván különbséget tenni az önkéntelen gondolat és az abba való beleegyezés között, rémülten sietett gyónni, s ott mindezekről a dolgokról, mint elkövetett bűnökről vádolta magát. A gyóntató, magától értetődik, komolyan a lelkére beszélt, s azután azt kérdezte, vajjon megfogadja-e, hogy ezeket a dolgokat nem fogja többé elkövetni. Szegény kis Miriam erre azt felelte, hogy ő azt nem tudja megígérni. Úgy értette a dolgot, hogy ő nem tudja megakadályozni, hogy ilyen gondolatai támadjanak, s csak rosszul fejezte ki magát. A gyóntató ellenben azt hitte, hogy valami megrögzött gonosztevővel van dolga, s megtagadta tőle a feloldozást. Nos hiszen volt ekkor sírás és zokogás. Szinte kétségbeesett. Azonban, mint minden bajában, akkor is a Szűzanyához fordult, s feleletül e szavakat hallotta lelke mélyén: „Menj ilyen meg ilyen utcába, ilyen szám alá, s ott felvilágosítást és vígasztalást fogsz találni.” Elment. Kopogtatott. „Szabad!” — mondta belülről egy feltűnően édes, szelíd hang. Belépett. Egy teljesen idegen nő fogadta, de igen kedvesen, s mindjárt nevén szólítva őt, megmagyarázta neki a kísértés és a bűn közti különbséget. Azután ott tartotta magánál egész éjjel, folyton Jézusról és az égi dolgokról beszélve neki, s reggel visszaküldte gyóntatójához. Ez azonnal belátta tévedését, feloldozta és kegyesen bocsátotta el őt. ​

         Ugyanezen időtájt böjtölt kenyéren és vízen egy egész esztendeig az Úr Jézus egyenes felszólítására, de gyóntatójának kikért engedélyével, s ezen egész idő alatt kitűnő egészségnek örvendett. ​Beyrutban kapta az ajánlatot, hogy lépjen szolgálatba egy Marseilleben élő, Naggiár nevezetű, arab családnál, amit ő visszaemlékezve ama titokzatos apácának jóslatára, el is fogadott. 

 

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből, 

forrás:

Megjegyzés: 

- Szent II. János Pál pápa 1983. november 13-án Rómában boldoggá avatta, 

- 2015. május 17-én Ferenc pápa szentté avatta. 

- Ünnepe augusztus 25.-én van.

Előző részek:

 - [1]  Gyermekkora

 - [2] A vértanúság

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza [2] - A vértanúság; a Boldogságos Szűz Mária megmenti

 

               Három hónapig tartott már ez a megalázó állapot, midőn Miriamban felébredt a vágy, hogy viszontláthassa Palesztinában maradt fivérét. Íratott tehát egy levelet, s mivel éppen akkor volt indulóban arra felé nagybátyjának egy elbocsátott mohamedán, török szolgája, annak akarta azt a kezébe adni. Ez a szomszédban lakott feleségével és anyjával, kiket Miriam jól ismert. Így hát nem volt abban semmi különös, hogy egy este átment hozzájuk a levéllel. A török átvette a levelet, de azután az egész család arra kérte Miriamot, hogy maradjon náluk vacsorára, s ez utóbbi végre is elfogadta a meghívást. Vacsora alatt a török megbotránkozva beszélt arról, hogy milyen méltatlan bánásmódban részesül Miriam rokonai részéről, de azután meglepő hirtelenséggel elkezdte szidni magát a keresztény vallást is. „Miriam, hogyan tudsz te megmaradni olyan valláson, melynek követői így viselkednek. Gyere át inkább hozzánk. …Soha! — kiáltott fel Miriam lelkesen, — én a római, katholikus, apostoli Anyaszentegyháznak vagyok a gyermeke, s az is maradok életem végéig, mert ez az egyedüli igaz vallás.” A töröknek sem kellett több; fanatikus düh ébredt benne; egy rúgással földre terítette a leányt, rávetette magát, s kirántva hosszú kését, elvágta a nyakát. Ezután felesége és anyja segítségével a leányt annak bő szűzi fátyolába csavarta be, kivitte, s a sötétben egy rejtett zugba dobta.

          ​Így végződött volna Miriam pályafutása életének 13. évében, 1858 szeptember 7-én, s talán soha senki sem tudta volna meg, hogy a mennyország egy vértanúval lett gazdagabb. ​

         Igen ám, de ott volt a Boldogságos Szűz Mária. 

          A gyilkos merénylet után Miriam lelke elragadtatásba esett. A mennyországban látta magát a Szentháromság trónja előtt. Ott volt Jézus Krisztus, szentséges emberi alakjában. Kimondhatatlan boldogságot élvezett, mikor egyszerre csak odalép hozzá valaki és így szól: „Igaz, szűz vagy, de könyved még nincs befejezve.” Alig hangzottak el ezek a szavak, Miriam felébredt, s egy magányos barlangban találta magát, szegényes ágyon fekve. Mellette egy apáca, aki bevarrta nyakán a sebet, s azután a legnagyobb szeretettel ápolta őt. Soha sem látta őt a hosszú idő alatt sem enni, sem aludni. Mindig ott állt a párnája mellett, s hallgatott. Égszínkék, áttetsző, moárészerű szövetből volt a felsőruhája, s ugyanolyan a fátyola is. Miriam sem azelőtt, sem azután nem látott soha ehhez hasonló szerzetesruhát. Körülbelül egy hónapig feküdt Miriam a barlangban, s az egész idő alatt semmit sem evett, sem nem ivott. Olykor-olykor, hosszabb időközökben az apáca egy hófehér spongyával megnedvesítette a betegnek ajkait. Különben is gondja volt rá, hogy Miriam ezen egész idő alatt majdnem folyton aludjék. 

           Az utolsó napon az apáca egy tányér levest adott neki, olyan jót amilyent Miriam életében nem evett. Mikor készen volt vele, még kért belőle, s ekkor az apáca először szólt hozzá: „Miriam, ez mostanra elég; később majd újra adok neked belőle. Jusson mindig eszedbe, hogy nem szabad úgy tenned, mint azok, akiknek soha semmi sem elég. Mond mindig: ez elég, s az Úristen, aki mindent lát, majd mindenben gondoskodik rólad. Légy mindig elégedett, bármit kelljen is az Úristen, aki jó, elküldi neked azt, amire szükséged van. Ne hallgass soha a sátánra: őrizkedjél tőle, mert ravasz. Ha valamit kérsz az Úristentől, esetleg nem adja meg neked azonnal, mert próbára akar tenni, s látni akarja, vajjon mindig egyenlően szereted-e Őt. Később azonban megadja, feltéve, hogy mindig meg vagy elégedve és szereted Őt. Miriam, Miriam, ne feledd soha azokat a kegyelmeket, melyekben az Úr részesített. Ha valami kellemetlenség ér, gondolj mindig arra, hogy Isten akarta így. Légy mindig szeretetteljes embertársaid iránt; szeresd őket jobban, mint tenmagadat. Nem fogod többé viszontlátni családodat; Franciaországba fogsz menni, s ott szerzetbe lépsz. Először Szent Józsefnek leszesz a gyermeke, s azután Szent Teréziáé. Az egyik zárdában fel fogod venni a Kármel ruháját; egy másikban le fogod tenni a fogadalmat, s egy harmadikban, Betlehemben, fogsz meghalni.” 

         „Rokonaid kutatni fognak utánad; neked magadnak is meglesz a kísértésed arra, hogy megismertesd magadat. Ezt ne tedd valahogy, mert különben nem kapsz többé levest.” 

          „Sokat fogsz szenvedni életed folyamán. Ellentmondásnak leszel a céltáblája.”  

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből, 

forrás:

Megjegyzés: 

- Szent II. János Pál pápa 1983. november 13-án Rómában boldoggá avatta, 

- 2015. május 17-én Ferenc pápa szentté avatta. 

- Ünnepe augusztus 25.-én van.

 

Előző rész: 

 - [1]  Gyermekkora

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza [1] - Gyermekkora

MIRIAM

          ​Egy kis arab leányka boldoggá-avatási pöre folyik a római apostoli Szentszék előtt, aki mint kármelita nővér fejezte be életét, s alapos reményünk van arra, hogy a boldoggá-avatás hamarosan meg fog történni. A Kármel ősi törzsén tehát ismét új bimbó fakadt mely nemsokára szép virággá fog fesleni.

         Baouardi Miriam egészen sajátos tipus, nemcsak a Kármelnek, hanem az egész Anyaszentegyháznak szentjei között. Hiszen igaz, hogy a diabolikus elem más szentek életében is sokszor igen nagy szerepet játszott. Ott van például az arsi plébános, Vianney Szent János; a Kármel szentjeinek is sok dolguk akadt vele, s különösen Nagy Szent Terézia sokat szenvedett tőle. De azért olyan szent, akinek egész élete a sátán elleni küzdelem jegyében legyen beállítva, ha van, nem sok lehet. Már pedig ilyen a mi kis Miriamunk. Egy igen egyszerű, falusi, tudatlan leányka, egy „semmi”, akit az édes Jézus arra használ fel eszközül, hogy általa a pokoli hatalmasságokat tönkre verje, teljesen megalázza és megszégyenítse. S ez a küzdelem nála nem a lélek mélyén, nem a cella magányában, emberi szemek elől elrejtve folyik, hanem teljes nyiltsággal, mások jelenlétében, akiknek ereiben a rettenetes részletek láttára szinte megfagy a vér.

          ​Az Úristennek minden egyes kanonizálással nagy céljai vannak. Ebben az esetben, úgy gondoljuk, az a szándék, hogy ráterelje az emberiség figyelmét arra a gonosz ellenségre, aki annyira szeretné elfeledtetni a saját létezését. Hiszen nem olyan régen, valamelyik északi országban, ha nem csalódunk Norvégiában, törvényt adtak ki arra, hogy nem szabad róla az iskolákban beszélni. Azért teszi, hogy a sötétben annál biztosabban dolgozhasson. Azért bélyegetzeti nevetséges babonának minden racionalista által az ördög létezésének hitét. Pedig hát az édes Jézus nyilvános életét a kísértő elleni küzdelemmel kezdi meg. Szent Pál apostol pedig így szól az efezusiakhoz: „Mert nem test és vér ellen kell tusakodnunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok ellen, ennek a sötétségnek világkormányzói ellen, a gonoszságnak égi magasságban levő szellemei ellen.” 

* * * ​

          Miriam 1846 jan. 5-én született Palestina egy kis falucskájában, Abellinben, valami húsz kilométernyire északnyugatra Názárettől. Szülei őskeresztény, hithű arabok voltak. Atyja és elődei puskaporkészítők; ezt jelenti a Baouardi név is. Tizenkét gyermekük — mind fiú — egymásután halt meg kicsiny korában. Ekkor gyalogosan Betlehembe zarándokoltak, s ott arra kérték a Szűzanyát, adjon nekik kis leányt. Ezen kérésüknek gyümölcse lett a kis Miriam. Ott keresztelték meg a görög-katholikus szertartás szerint Abellin kis templomában. ​

         Alig volt három éves a Szűzanyának ezen ajándéka, máris jelentkeztek rajta Isten különös kegyelmének jelei. Imádkozó, magányt szerető gyermek volt. Ekkoriban halt meg édesatyja. Utolsó órájában megfogta kis leánya karját, s Szent Józsefnek ott függő képére tekintve így szólt: „Íme, nagy Szent, az én gyermekem. A Szűzanya az ő édesanyja. Vigyázz te is reá, s légy neki édesatyja.” A derék embert hamarosan követte a sírba a felesége is. Mindketten szombaton haltak meg, tehát a Szűzanya napján. A kis árva leányka atyai nagybátyjához került, míg egyetlen fivérét anyai nagynénje vette gondozásába. Szülői szegény sorsban éltek, ellenben nagybátyjánál nemcsak a szükséges volt meg, hanem került fényűzésre is. A kis Miriamnak itt jól ment a dolga, de azért mégis csak igen gyászolta szüleit. Azzal vigasztalta magát, hogy a Szűzanya az ő édesanyja, s azért igen buzgó tiszteletben részesítette. Minden szombaton szigorú böjtöt tartott tiszteletére, úgy hogy vacsoráig semmit sem evett s a vacsoránál is visszautasított minden ízletesebb ételt és csemegét. A Szűzanya szobrát mindig a legszebb virágokkal ékesítette. 

         Bár iskolába nem járt, s úgyszólván semmi műveltséggel nem bírt, koraérett gyermek volt. Hat éves korában felébredt benne a vértanúság vágya, s buzgón kezdett azért imádkozni, hogy hitéért halhasson meg. Hét éves korától kezdve járult a szentgyónáshoz, s azóta epedve vágyódott a szentáldozás után, melyre azonban rendes körülmények között tizenkét éves koráig kellett volna várnia. Ő azonban mégis nyolc éves korában jutott hozzá és pedig sajátságos módon. Ugyanis ebben a korában szokásává lett, hogy minden szentgyónása után esengett a papnak, engedné, hogy megáldozzék. Az pedig mindig e szavakkal felelt: „Jól van, gyermekem, megteheted, de majd csak később.” Már most egy alkalommal a gyóntató szórakozottságból elhagyta mondásának második részét, s csak annyit mondott: „Jól van, gyermekem, megteheted.” A kis Miriamnak sem kellett több. Másnap a hívők tömegében odalopódzott az áldoztató korláthoz, s magához vette az Úr testét. Gyóntatója most már nem tehetett egyebet, mint hogy továbbra is engedte áldozni, de csak titokban, úgy hogy négy év mulva Miriam a többi gyermekek módjára ünnepélyesen járult az első szentáldozáshoz. 

* * *

          ​Minden jól ment volna nagybátyja házánál mindaddig, amíg Miriam tizenhárom éves, vagyis keleti szokás szerint, eladó leány nem lett. Nagybátyja el is jegyezte őt egyik rokonával. Miriam azonban hallani sem akart arról, hogy lemondjon szüzességéről, melyet Istennek akart szentelni. Ez már Alexandriában történt, ahová nagybátyja időközben családjával együtt átköltözött. A kis leány, a legdrágább kincsét, szüzességét féltve a fenyegető veszedelemtől, imában töltötte az éjjelt, s keserves zokogással kérte a Szűzanyát, hogy jőjjön segítségére. Egyszerre csak a következő szavakat hallotta: „Miriam, én mindig veled vagyok. Kövesd a sugallatot, melyet neked adok, s én meg foglak segíteni.” Erre teljes bátorság töltötte el szívét, fogott egy ollót és levágta hosszú haját. Mivel állandóan fátyolt viselt, rokonai ebből semmit sem vettek észre, mígnem elkövetkezett az eljegyzési lakoma. Arab szokás szerint ilyenkor a menyasszony ékszereivel díszítve jön be az étterembe, s kávéval kínálja a vendégeket. Miriam ellenben a kávé helyett egy tálon behozta levágott haját és ékszereit, s az egészet odanyújtotta nagybátyjának. Ez határtalan méregbe gurult, s ott helyben arcul ütötte. A vendégek azonban ebben mindössze valami leányos ellenkezést láttak, s nem fogták fel olyan tragikusan a dolgot. Biztatták tehát Miriamot, hogy legyen engedelmes; de ő hajthatatlan maradt. 

         Nagybátyja erre rabszolgái közé sorozta be őt, s megparancsolta a többinek, hogy bánjanak vele kegyetlenül. Szép ruha helyett rongyosan járatta, eledelül hitvány maradékot kapott. De bár ilyen kemény volt a sorsa; bár még a templomtól és a szentségektől is el volt tiltva, Miriam, amint később maga beszélte, ezen szenvedések közepette határtalan lelki békét és örömöt élvezett. 

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből, 

forrás:

Megjegyzés: 

- Szent II. János Pál pápa 1983. november 13-án Rómában boldoggá avatta, 

- 2015. május 17-én Ferenc pápa szentté avatta. 

- Ünnepe augusztus 25.-én van.

A hétgyermekes ULMA házaspárnak boldoggá avatása; az Egyház egy "meg nem született" gyermeket is boldoggá avat!!!

        Ferenc pápa elismerte, és 2022 december 17-én aláírta a rendeletet Józef és Wiktoria Ulma valamint hét gyerekük vértanúságáról; 1923-ban fogják őket boldoggá avatni. Az ULMA családot a nácik azért ölték meg, mert egy zsidó családot rejtegettek az otthonukban. 

      Az egész Ulma családot boldoggá avatják: a gyerekek osztoztak szüleik hitében, míg Wiktoria méhében a meg nem született gyermek vérkeresztségben részesült. A Szentek Ügyeinek Kongregációja erre a név nélküli és megkereszteletlen csecsemőre is kiterjesztette a boldoggá avatási folyamatot, ez az első ilyen eset az Egyház történetében. 

         Az Ulma család tudatában volt az önmagukat fenyegető kockázatnak. Lengyelország 1942-es német megszállása után majdnem két éven át, anyagi nehézségeik ellenére, zsidó családokat rejtegettek a padlásukon, akiket a hatályos rendelkezések szerint át kellett volna adniuk a hatóságoknak. 

         Az Ulma családot Włodzimierz Leś, a Kék Rendőrség tagja jelentette fel, aki 1944 tavaszán birtokba vette a Szall (Szali) család Łańcutban lévő ingatlanát, és meg akart szabadulni annak jogos tulajdonosaitól. 1944. március 24-én a hajnali órákban Łańcutból Eilert Dieken hadnagy vezetésével a német rendőrség körülvette az Ulma család házát - a délkelet-lengyelországi Markowa falu szélén laktak -, és elfogták mind a nyolc, a Szali és Goldman családhoz tartozó zsidót. Edward Nawojski szemtanú és mások szerint tarkón lőtték őket. Majd a német csendőrök megölték a várandós Wiktoriát (a kilencedik hónapban volt) és a férjét, hogy a falubeliek lássák, milyen büntetés vár ayokra, akik zsidókat rejtegetnek. Amikor a gyerekek sikoltozni kezdtek meggyilkolt szüleik láttán, a nácik őket is lelőtték: Stanisławát (8 éves), Barbarát (7 éves), Władysławot (6 éves), Franciszeket (4 éves), Antonit (3 éves ) és Mariát (2 éves). Rajtuk kívül még három-négy lengyel gyereket is lelőttek, majd néhány percen belül még 17 embert. Valószínűleg a tömeges kivégzés során Wiktoria vajúdni kezdett, mert exhumálásának szemtanúja azt vallotta, hogy egy újszülött fejét látta a lábai között. 

 
       1995. szeptember 13-án a jeruzsálemi Yad Vashem, a Holokauszt Emlékezetének világközpontja életük feláldozásáért a Világ Igazai közé sorolta a házaspárt. 

         Kivégzésük 60. évfordulójára, 2004. március 24-én, Markowában kőemléket állítottak az Ulma család emlékére, melynek felirata: 

• Mások életét megmentve feláldozták saját életüket. Nyolc hitben idősebb testvért rejtegetve velük együtt megölték őket. Legyen áldozatuk tiszteletre és szeretetre való felhívás minden ember számára! Ennek a földnek a fiai és leányai voltak; megmaradnak a szívünkben. 

         A díszérmeiket Józef életben maradt testvérének, Władysław Ulmának adták át.

Forrás:

Több angol weboldal, például:

https://www.vaticannews.va/en/pope/news/2022-12/polish-family-killed-for-helping-jews-set-to-be-beatified.html

Szűz Szülője Istennek, engedd, hogy tied legyek

Szűz Szülője Istennek, engedd, hogy tied legyek!

Tied élet s halálban, tied jó és balsorsban, 

Tied küzdve, szenvedve, tied most és örökre. 

Szűz Szülője Istennek, engedd, hogy tied legyek.

Anyám, benned bízom és remélek! 

Anyám, teutánad epedek! 

Anyám, te jóságos, kegyelmezz! 

Anyám, te hatalmas védelmezz! 

Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni!

Anyám, ó jöjj segíts szenvedni! 

Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! 

Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! 

Akarsz is segíteni, ó irgalmas! 

Kell is segítened, ó hűséges!  

Fogsz is segíteni, ó kegyelmes! 

Anyám, te vagy a kegyelmek anyja,

Szomorúak vigasztalója, 

Bűnösök oltalmazója és menedéke,

Föld reménye s mennyek ékessége! 

Ki kérte még segélyedet hasztalanul?

Ki távozott tőled meghallgatatlanul? 

Azért bizton mondom minden szenvedésben: 

Mária mindig segít, minden időben! 

Biztosan állítom életben s halálban: 

Mária mindig segít, minden balsorsban!

Azért hiszem s meghalok ezen hitemben:

hogy veled leszek ó Anyám, fönn az égben.

Szűz szülője Istennek, engedd, hogy tied legyek! 

Tied élet s halálban, tied jó és balsorsban,

Tied küzdve, szenvedve, tied most és örökre!

Szűz Szülője Istennek, engedd, hogy Tied legyek! Ámen.

Mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős (2Kor12,10)

Tisztelendő Biró Károly homíliája Advent első vasárnapján, 2022. nov. 27.-én

Krisztusban kedves testvéreim!

         A mai olvasmányok és az evangélium az éber és tudatos Krisztus várásra buzdítanak bennünket. 

         Az olvasmányban Izajás próféta látomásban látja azt a dicsőséges jövőt, amikor az idők végén egybegyűjti az Úr a nemzeteket Isten örök országának békéjére. Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg útjaira, és így ösvényein járhassunk. Ezt a buzdító mondatot magunkra vonatkoztatva úgy is mondhatnánk. Rajta menjünk Isten házába, hogy tanítson meg útjaira, és így ösvényein járhassunk. 

      Napjainkban már nem hangzanak el ilyen buzdítások. A ma embere vágyik a természetfölötti megtapasztalására, azonban ezt nem Istennél keresi, hanem az ördögnél. Miért? Azért, mert ahhoz, hogy az ördög természetfeletti eseményben részesítsen, mindössze annyit kell tennünk, hogy beleegyezünk az ő kísértésébe, azaz megnyitjuk lelkünk kapuját előtte, a többit ő intézi. Azért tudja ezt ilyen könnyedén megtenni, mert az ember semmi erőfeszítést nem kell megtegyen ahhoz, hogy jónak vélt megtapasztalásokban részesüljön. 

         Ahhoz, hogy az ember a természetfeletti jót és szeretet Istennél megtapasztalhassa át kell adnia az életet teljesen Istennek, meg kell tartania parancsait. S nem utolsó sorban szeretnie kell Istent és embertársait, mint önmagát.

         De vajon szeretjük önmagunkat? Egyre többen elégedetlenek önmagukkal, irigyek másokra. Vagyis ezek az emberek önsajnálatban élik mindennapjaikat és szenvednek, csüggednek és szomorkodnak. Nem képesek felismerni, hogy Isten így szereti őket, ahogy vannak. Aki folyton feltárja nekünk gyengeségeinket és egy értéktelen senkinek láttat minket, az nem az Isten, hanem a sátán, aki azt akarja, hogy csak a negatívumot, a gyengeséget lássuk meg magunkban, közben mások erősségeit felnagyítja. Hogy hozzuk képest érezzük senkiknek magunkat.

         Testvéreim ne engedjétek, hogy megtévesszen a sátán. Mindannyiunknak vannak gyengeségei és erősségei. Azonban gyengeséginket nem kell rossznak látnunk. Hiszen, ha megvizsgáljuk gyengeségeinket, akkor rá jövünk, hogy a gyengeségünkben rejlik az erő. Van, aki ellankad és segítségre szorul, erőben szegény, csak gyengeségben gazdag, de az Úrnak irgalommal tekint rá a szeme, és ki is emeli nyomorúságából. (Sir11,12)

        Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős. (2Kor12,10)

        Testvéreim a Mennyei Atya tekintete azokon van, akik gyengék, elesettek, őket a megfelelő időben felemeli elesettségükből és kegyelmet osztogat nekik. 

       Ugyanakkor ne feledjétek, amit mások gyengeségnek tartanak bennünk, az a mi erősségünk. Ami a világ szemében gyengeség, mi éppen azok által válunk Isten előtt naggyá és erőssé. A szeretet, az alázat, az önmegtartóztatás, az ima, a megbocsátás gyengeségnek számít a világ szemében, azonban Isten előtt ezekkel vállunk nagyokká. 

         A csüggedés helyett gyertek menjünk fel az Úr hegyére, Ismerjük meg azt az utat, mely a mi Istenünkhöz vezet. 

         A szentleckében Szent Pál kijelenti: Itt az óra, hogy fölébredjünk álmunkból! (...) Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit! Éljünk becsületesen, amint az a nappalhoz illik, ne lakmározva és részegeskedve, ne kicsapongásban és érzékiségben, ne civakodva és viszálykodva! 

         A világosság fegyvereiről az efezusiakhoz írt levélben ez áll: Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben! Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, melyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok! Talpra hát, derekatok felövezve az igazsággal, rajtatok a megigazulás mellvértje, lábatok szilárd a béke evangéliumában! Minden körülmények között fogjátok a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát! Vegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, azaz Isten szavát! 

         Ezeket a fegyvereket mindennap fel kell vennünk. Naponta kérnünk kell a mi Urunk Jézus Krisztus vérének védelmét. Testvérek a menny által adott fegyverek nélkül elveszünk, mint a katona, amely fegyvertelenül van a csatatéren. Azonban az Isten által kapott fegyverekkel győzelmet aratunk. 

         Itt az óra, hogy fölébredjünk álmunkból! Az adventi szentidő ma kezdetét veszi. Kettős eseményre készülünk. Az első a mi Urunk Jézus Krisztus születésének ünnepe, a másik pedig dicsőséges második eljövetele, melynek idejét nem tudjuk. Az előttünk álló adventi szentidő a felkészülés ideje. Fel kell ébrednünk álmunkból. Rá kell tekintenünk életünkre. Istennek tetsző, ahogyan élek? Méltó vagyok vele találkozni? Ha ezekre a kérdésekre „nem” a válasz, akkor az előttünk álló adventi idő alkalmas arra, hogy megálljak, magamba nézzek, s ha eltávolodtam Istentől, akkor rálépjek a megtérés útjára.

         Ne feledjük Isten jobban örül egy megtérő bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak. Szüntelenül vár minket Isten, kész nekünk megbocsájtani és irgalmas karjaiba fogadni. 

         Mint már mondtam az adventi várakozásban, felkészülésben egy kettős felkészülés kell legyen. Felkészülés Megváltó Istenünk születésére, és felkészülés az Ő dicsőséges második eljövetelére. 

         De vajon miért fontos, hogy egyszerre mindkettőre készüljünk? Azt mondja Szent Pál a mai szentleckében: Öltsétek inkább magatokra Jézus Krisztust s a testi fegyelmet, hogy ne a bűnös vágyak szerint cselekedjetek. Krisztust legkönnyebben úgy tudjuk magunkra ölteni, ha születésének ünnepén engedjük, hogy Ő megszülessen a szívünkben, s azt betöltse az Ő jelenlétével, az Ő szeretetével. 

         A világ és a test kísértéseit a bennünk élő Krisztus által tudjuk legyőzni. Ezért fontos az, hogy a szívünkben megszülető Krisztust hagyjuk növekedni. Hiszen minél nagyobb részt engedünk át életünkből Jézus Krisztusnak, minél nagyobb helyet foglal el a mi szívünkben, annál sikeresebb lesz a győzelmünk a világ és testünk kísértéseivel szemben. 

         A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek –, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa, és a víz el nem sodorta mindannyiukat. Hallhattuk az evangéliumban. A második eljövetel is ilyen hirtelen és váratlan lesz. Mi is eszünk, iszunk, dolgozunk, sürgünk forgunk, s közben nem gondolunk arra, hogy bármikor megnyílhatnak az egek és Krisztus eljön az ég felhőin. 

         Jézus azt kéri tanítványaitól virraszanak és álljanak készen. S ez nekünk is szól, hiszen nem tudjuk, hogy a mi életünkben fog-e eljönni újból vagy nem, ezért állandó készületben kell legyünk. Nem telhet el úgy napunk, hogy ne gondoljunk lelkünk állapotára. Törekednünk kell tisztán tartani lelkünket. Az adventi szentidő jó alkalom arra, hogy lelkünket és életünket megtísztitsuk, valamint elkötelezzük magunkat Isten szolgálatára. Használjuk jól fel az időt, amely hátra van még karácsonyig. Tisztítsuk meg a lelkünket és a szívünket, hogy örömben tudjunk találkozni a szívünkbe megszülető Krisztussal. Ámen.