Hilarius azonban már eltávozott, ezért Márton nyomban követte őt Pictaviumba [Poitiers]. Miután a püspök szívélyesen fogadta, a városhoz közel remetelakot épített magának. Eközben egy katekumen is csatlakozott hozzá, mert vágyakozott arra, hogy a szent férfiú tanítása szerint éljen. Néhány nap múlva a katekument bágyadtság fogta el, és heves láz gyötörte. Márton éppen akkor távol volt. Mivel három napig nem volt otthon, amikor visszatért, holtan lelt rá. Annyira hirtelen érte a halál, hogy keresztség nélkül távozott a földi életből. A középre helyezett testet a gyászoló testvérek éppen végtisztességben részesítették, amikor Márton sírva és jajgatva odasietett. Mivel teljes lelkével érezte a Szentlélek jelenlétét, megkérte az ott lévőket, hogy hagyják el a cellát, amelyben a holttest feküdt. Majd az ajtókat bezárva, a halott testvér tagjaira borult. Egy időre imádságba merült, és érezte, hogy jelen van az Úr lelkének ereje. Majd felkelt, a halott arcára szegezte tekintetét, és türelmesen várta imádságának, és mindenekelőtt az irgalmas Úrnak csodás tettét. Alig telt el két óra, amikor azt látta, hogy a halott minden tagja lassan mozdulni kezd, és felnyílt szemeit látáshoz szoktatja. Ekkor fennhangon az Úrhoz fordult, és a cellát betöltötte hálaadó kiáltása. Amikor ezt meghallották a kint állók, berohantak. Csodás látvány tárult eléjük: élni látták azt, akit holtan hagytak ott.
Az életbe visszatérve a katekumen rögtön elnyerte a keresztséget, s még sok évet élt. Ő volt az első közöttünk, akin Márton csodatevő ereje megnyilvánult, és ezt tanúsította is. Gyakran elmesélte, hogy a testtől megszabadulva a bíró trónjához vezették, és sötét helyre száműzték, majd sokakkal egyetemben szomorú ítéletet hallott. De ekkor két angyal megemlítette a bírónak, hogy ő az, akiért Márton imádkozik. Ekkor a bíró megparancsolta ugyanezen két angyalnak, hogy hozzák vissza, és hogy Mártonnak visszaadva, térjen vissza előző életébe. Ettől kezdve a szent ember neve különösen is kitűnt ragyogásával - bár Mártont korábban is mindenki szentnek tartotta, most már lélekkel eltelt, nagy erejű, és igazán apostoli férfiúnak tekintették.
8. Egy öngyilkos ifjú feltámasztása
Nem sokkal később, midőn egy bizonyos Lupicinus földje mellett haladt el, aki a világi életben tekintélyes személy volt, gyászoló sokaság kiáltására és jajgatására lett figyelmes. Miután együttérzően odament, és megérdeklődte, hogy miért sírnak, azt felelték, hogy az e házhoz tartozó egyik kis szolga fölakasztotta magát. Amikor ezt megtudta, bement a kis szobába, amelyben a holttest feküdt, és kiküldve mindenkit, ráborult a testre, és egy ideig imádkozott érte. A halott egy kis idő múlva éledő arcát és bágyadt szemét Márton tekintetére emelte, lassan, erőlködve felült, s megragadva a szent ember jobbját, lábra állt. Majd az egész sokaság szeme láttára vele együtt kiment a ház udvarára.
9. A püspökké választás története
Ekkoriban a tours-i egyház élére püspököt kerestek, de mivel Mártont nehéz volt kimozdítani remeteségéből, egy Rusticius nevű polgár - feleségének színlelt betegsége ürügyén - a térdéhez borulva elérte, hogy útnak induljon. Így történt, hogy már az úton a város polgárainak sokasága fogta körül, és mintegy őrizet alatt vezették egészen a városig. Csodálatos módon hihetetlen sokaság gyűlt össze a szavazásra, de nemcsak ebből a városból, hanem a környezőkből is. Megegyezett mindnyájuk akarata, mindnyájuk szavazata és véleménye: Márton a legméltóbb a püspökségre, boldog lesz az az egyház, amelynek ilyen főpapja van.
Néhányan, mégpedig főként azon püspökök közül, akiket az elöljáró megválasztására meghívtak, gonosz módon ellenálltak, mondván, hogy Márton megvetendő személy s hogy méltatlan a püspökségre az az ember, akinek arca formátlan, ruhája piszkos, haja gondozatlan. Az egészségesebben gondolkodó nép azonban nevetett azoknak az esztelenségén, akik csak növelték az ócsárolni kívánt, kiváló férfiú hírét. Nem tehettek mást, mint amit a nép kívánt az Úr akarata szerint. A jelen levő püspökök közül, azt mondják, különösen egy Defensor nevű szállt szembe a választással. Ekkor azonban feddő prófétai szó figyelmeztette.
Az történt ugyanis, hogy a lektor, akinek azon a napon a felolvasás volt a feladata, a tömegtől körülzárva nem tudott megjelenni. A liturgián segédkezők között zavar támadt, s miközben a távollévőre vártak, egyikük megragadta a zsoltároskönyvet, és felolvasta az első eléje kerülő zsoltárverset. Ez a zsoltár hallatszott: „A kicsinyek és a csecsemők ajka dicsőit téged ellenségeid miatt, hogy romba döntsd az ellenséged és az ellenszegülőt [defensorem].” Miután felolvasták ezen sorokat, a nép kiáltásban tört ki, és megszégyenültek az ellenállók. Isteni akarat révén történt, hogy ezt a zsoltárverset olvasták fel, hogy tettének elítélését Defensor is hallja; egyszerre nyilvánult meg ugyanis a kicsinyek és a csecsemők ajka által Mártonban az Úr teljes dicsősége, és az ellenség megsemmisülése.
Forrás:
Szent Márton élete:
- első rész
- második rész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése