Keresztes Szent János tiszteletére [9]

Napi bevezető imádság lelki világosságért:

Világosíts meg engem, ó áldott Jézus, a belső fényesség világával, és űzz el minden sötétséget szívemnek hajlékából.

Tartsd féken elkalandozó gondolataimat, légy úrrá a rám támadó kísértéseken.

Harcolj keményen értem, és győzd le a fenevadakat, vagyis az ingerlő érzéki vágyakat, hogy hatalmadból békesség szülessen, és szent udvarodban, vagyis tiszta lelkiismeretemben bőségesen visszhangozzék a te dicséreted.

Parancsolj a szeleknek és a viharoknak, mondd a tengernek: csöndesedjél, és az északi szélnek: nyugodj el, és nagy csöndesség támad.

Áraszd ki világosságodat és igazságodat, hogy fényeskedjenek a földön, mert terméketlen és puszta föld vagyok, míg meg nem világosítasz.

Hullasd onnan fölülről kegyelmedet, frissítsd meg szívemet mennyei harmattal, add az áhítatosság vizét, hogy megöntözze a földet, s az jó és hasznos gyümölcsöt teremjen.

Egyenesítsd föl bűnök alatt görnyedő lelkemet, és minden vágyódásomat irányítsd a mennyei javakra, hogy miután megkóstoltam már az örök boldogság édességét, ne essék jól a földiekkel való foglalkozás.

Ragadj magadhoz engem, és szabadíts meg a teremtmények minden múlandó vigasztalásától, mert semmi teremtett valóság kívánságomat egészen el nem nyugtathatja, teljesen meg nem vigasztalhat.

Kapcsolj magadhoz engem, szerelmednek elválhatatlan kötelékével, mert egyedül te elégíted ki a téged szeretőt, és nélküled minden üres.

(Kempis Tamás, Krisztus követése, III./23)

http://juandelacruz-ocd.blogspot.com/

Kilencedik nap

     

28. Lelkem s egész valóm

Szolgálatára szentelé magát.

A nyájat már nem őrzőm

S tisztem nincs semmi más,

Egyetlen dolgom: őt szeretni.

29. Ha többé a pázsiton, réten

A mai naptól nem láttok s találtok,

Mondjátok: elveszett;

Minthogy szerelmemben bolyongva

Elvesztettem magam, s ez lőn szerencsém.

(Keresztes Szent János: A szellemi páros ének)

      2. Meg kell jegyeznünk, hogy mindaddig, amíg a lélek el nem jut a szerető egyesülés ezen állapotába, illik, hogy gyakorolja a szeretetet úgy a tevékenység, mint a szemlélődő élet terén. Ellenben, mikor már elérte azt, nem hasznos reá nézve, hogy olyan külső munkákkal és gyakorlatokkal foglalkozzék, amelyek, ha még annyira Isten dicsőségére szolgálnak is, bármi csekély tekintetben akadályozhatnák annak az istenszeretetben való létezésének állapotát. Mert egy kevés ebből nagyobb érték Isten és a lélek szemében, mint azokból akármennyi sok, sőt az Anyaszentegyházra is hasznosabb az ilyen látszólag semmit sem tevő ember, mint azok a többi dolgok mind összevéve. Éppen ezért Mária Magdolna, habár prédikálásával sok jót tehetett volna, s később is, tekintve, hogy mennyire óhajtott Jegyesének kedvében járni és az Egyháznak hasznára lenni, igen sok lelket téríthetett volna meg, mégis félrevonult, harminc esztendőt töltött a pusztában és teljesen ennek a szeretetnek szentelte magát. Úgy fogta fel ugyanis a dolgot, hogy ily módon minden tekintetben többet ér el, mert az Egyháznak rendkívüli hasznára szolgál csak egy csepp is az ilyen szeretetből.

(Keresztes Szent János művei, II. Kötet, A szellemi páros ének, XVIII.versszak., 341 o.)

      (Megj. „az istenszeretetben való létezés” A létezés szót itt ellentétben használja a cselekvéssel. Istennek lángoló szeretetében lenni többet ér, mint Istenért bármit is tenni. A Megváltó életének legértékesebb része az a három óra a kereszten, amikor csak volt és nem tett. Isten el tud lenni működésünk nélkül, de szeretetünkért eped.)

***

Ima

      (15 perc elcsendesedés. Istenem, Te vagy a Szeretet. )

      „Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad”. Ez az én utam is, a szerető szemlélődés a mindennapi kenyerem, Jézusom, kérlek tarts meg engem a Te szeretetedben! Amen.

Vita contemplativa simpliciter est melior quam activa

• Thomas Merton trappista szerzetes volt, vagyis szemlélődő életet élt. Kis könyvében a lelkivezetés után rátér az elmélkedő ima tárgyalására. Az elmélkedés az út a szemlélődő imához. Néhány igen fontos szempont szerint tárgyalja a szemlélődő életet a Hétlépcsős hegy c. önéletrajzában (SZIT 2004). Mielőtt folytatnám a sorozatot, egyszer lássuk a célunkat!- lelkivezetővel vagy anélkül.
  

         Sok paradoxon rejlik a keresztény lelkiség történetében. Nem is a legkisebb ellentét az, hogy mennyire eltérően látják az egyházatyák és a modern pápák a tevékeny és a szemlélődő életet. Szent Ágoston és Szent Gergely panaszkodik a szemlélődés „meddősége” miatt, bár a szemlélődés önmagában szerintük is magasabbrendű a tevékenységnél. XI. Pius Pápa azonban „Umbratilem” kezdetű konstitúciójában határozottan kijelenti, hogy a szemlélődő élet sokkal gyümölcsözőbb az egyháznak, mint a tanítás vagy az igehirdetés tevékenysége. Első pillantásra még meglepőbb az, hogy éppen rohanó korunkban hangzik el ilyen kijelentés.

         Mindaz, aki érti a vita lényegét, könnyen elmagyarázhatja, hogy Szent Tamás szerint háromféle hivatás van: a tevékeny élet, a szemlélődő, végül pedig kettőnek az egyesítése, s ez a harmadik tökéletesebb az első kettőnél. Szent Tamás saját rendjének, a prédikáló barátok rendjének persze a vegyes élet a hivatása.

         Szent Tamás épp oly határozott, kivételt nem ismerő megállapítást tesz mint az „Umbratilem”: „Vita contemplativa simpliciter est melior quam activa”, mondja, „a szemlélődő élet önmagában tökéletesebb, mint a tevékeny.” Állítását ráadásul egy pogány filozófus, Arisztotelész természetes érveivel igazolja. Mennyire különleges kérdés ez! Legsúlyosabb érvét azonban egészen keresztény módon fogalmazza meg. A szemlélődő élet közvetlenül és egyenesen Isten szeretetére irányul. Valóban ez a szeretet a gyökere minden érdemnek. Mivel pedig az egyéni érdemszerzés növeli a Misztikus Test többi tagjának életerejét is, nyilvánvaló, hogy a szemlélődés sohasem válhat meddővé. Sőt, Szent Tamás érvei meggyőznek arról, hogy a szemlélődő élettel érhetjük el a legnagyobb lelki termékenységet.

         Szent Tamás elfogadja ugyan, hogy a tevékeny élete esetenként, sajátos körülmények közt lehet magasabbrendű, mint a szemlélődő. De állítását féltucat megszorítással bástyázza körül, s ezzel még erősebben aláhúzza azt, amit a szemlélődésről elmondott. Először is a tevékenység csak akkor lesz tökéletesebb, mint a szemlélődés öröme és nyugalma, ha az Isten iránti szeretet túláradásából fakad (propter abundantiam divini amoris), és az Ő szándékát akarja teljesíteni. Nem tekinthető állandó életállapotnak, csupán valamilyen átmeneti szükségben adott segítségnek. Egészen Isten dicsőségét kell szolgálnia, és nem ment föl a szemlélődés alól. Többletkötelezettséget jelent, és a lehető leggyorsabban vissza kell térnünk az összeszedettség hatalmas, gyümölcsöző csendjébe, mert csak ez készíti elő lelkünket az Istennel egyesülésre.

         Először a tevékeny életet tanulhatjuk meg, az erények gyakorlásával, az önmegtagadással meg az irgalmasság cselekedeteivel, s így készülünk elő a szemlélődésre. A szemlélődés nyugalmat hoz: abbahagyjuk a tevékenységet, és titokzatos, belső magányba vonulunk vissza. A lélek elmerül Isten határtalan és gyümölcsöző csendjében, és megtud valamit az Ő tökéletességének titkaiból, nem annyira a látás, mint a termékeny szeretet útján.

         De ha itt megállunk, nem jutunk el a tökéletességre. Clairvaux-i Szent Bernát szerint a gyengébb lelkek azok, akik eljutnak ugyan a szemlélődésre, de nem csordul ki a szeretetük, és nem osztják meg másokkal, amit Istenről megtudtak. Az összes nagy keresztény misztikusok: Szent Bernát, Szent Gergely, Avilai Szent Teréz, Keresztes Szent János, Boldog Ruysbroeck János, Szent Bonaventura azt tanítják, hogy a misztikus élet csúcsán a lélek Istennel lép házasságra. Ez az egyesülés csodálatos erőt önt a szentekbe: csendes és fáradhatatlan energiát, hogy Istenért és a lelkekért dolgozzanak: hatásukra ezrével teremnek a szentek, és megváltozik az egyház, sőt a világ történelme is.

         (…) „Contemplata tradere” elve – a szemlélődés gyümölcsének megosztása másokkal.

         A karthauziak minden eszközzel biztosítják kolostoraikban a remeték hallgatását és magányát. Mégis, már eredeti „szokásaikban” is határozottan beszélnek a kéziratok másolásának és könyvek írásának munkájáról. Így a hallgatást is megőrizve, tollukkal beszédesen tudnak prédikálni a világnak.

         (…)

         Sokféleképpen lehet megosztani másokkal a szemlélődés gyümölcseit. Nem kell könyveket írni, beszédeket mondani. Nem kell közvetlen kapcsolatban állni az emberekkel a gyóntatószékben. Az imádság csodálatosan elsegíthet ide. A szemlélődés tüze arra törekszik, hogy az egész egyházban elterjedjen, és a rejtekből éltesse Krisztus minden tagját, még akkor is, ha valaki nincs tudatában ennek.

         A hivatások hivatásának egyik legszebb leírását Szent Bonaventura adja Itinerariumában. Ezt a leírást a szeráfi doktor maga is a Monte Alverna lelkigyakorlatos magányában tanulta. Egyszer ugyanazon az elhagyott helyen imádkozott, ahol rendjének nagy alapítója, Assisi Szent Ferenc kezére, lábára és oldalára ráégtek Krisztus sebei. Ekkor hirtelen természetfölötti sugallatra meglátta ennek a csodálatos eseménynek felmérhetetlen jelentőségét az Egyház történelmében. „Itt – írja Szent Bonaventura – Szent Ferenc Istenbe ment át (in Deum transit) a szemlélődés elragadtatásában (excessus). Így példát adott a tökéletes szemlélődésre, éppen úgy, ahogy előzőleg bemutatta a tevékeny élet tökéletes példáját is. Isten általa elvezethet minden valóban lelki embert az „átmenésnek” (transitus) és az „elragadtatásnak” (excessus) ehhez a módjához, inkább a példa, mint a szavak segítségével."

         Itt a „contemplata tradere” elvnek világos, hiteles és egyértelmű kifejtését kapjuk meg olyasvalakitől, aki a maga teljességében meg is élte ezt az életet. Ez a hivatás az egység átalakítására hív, a misztikus élet és tapasztalat csúcsára, a Krisztussal való egyesülésre. A bennünk élő és minket irányító Krisztus azután maga vonzza az embereket, hogy ugyanerre a fenséges egységre vágyódjanak és törekedjenek: hiszen példánkból öröm, szentség és természetfeletti erő árad. Vagy még inkább, mert a lelkünket birtokló, bennünk lakó Krisztus rejtett vonzása sugárzik rájuk.

         Figyeljük meg, Szent Bonaventura nem tesz semmi különbséget: Krisztus nem azért nyomta rá képmását Szent Ferencre, hogy néhány embert, pár kiválasztott szerzetest vonzzon magához, - hanem az összes igazi lelki embert hívja a tökéletes szemlélődésre, vagyis a tökéletes szeretetre. Így mindenki meghívást kaphat arra, legalább elvben, ha gyakorlatban nem is -, hogy a szemlélődés kohójában Krisztussal egy lélekké olvadjon, s aztán ő is továbbadja azt a tüzet, amelyet Krisztus felgyújtott a földön.

         Mindez gayakorlatilag azt jelenti, hogy tulajdonképpen csak egy hivatás létezik. Tanításban vagy betegápolásban, kolostorban vagy a világban, házasságban vagy egyedül: mindnyájan a tökéletesség csúcsára kaptunk meghívást: mély, belső életre, sőt talán a misztikus imádságra, arra, hogy szemlélődésünk gyümölcseit továbbadjuk másoknak.

         Ha a belénk öntött szeretetnek ez a fönséges tüze ott ég a lelkünkben, akkor minden szónál és példánál hatalmasabb vonzáskör keletkezik, amely ellenállhatatlanul szétterjed az egyházban és a világon. Keresztes Szent János írja: „Még ha a lélek látszólag semmit sem csinál is, tiszta szeretetének egyetlen csöppje is nagyobb hasznára van az egyháznak, mint minden más emberi munka együttvéve.”