15. csütörtök
A keresztény halál: az élet kezdete
A halál olyan esemény, mely az egész embert érinti, mint természetében, mind személyében. Az ember értelmetlenül áll a halál kikerülhetetlen ténye előtt. Csak a hit ad eligazítást, amikor a halált az emberiség erkölcsi katasztrófájából vezeti le. A halált úgy is fel lehet fogni, mint amiben az ember testi mivolta az anyagvilágba olvad, mert a lélek nem őrzi többé testi alakját. A halál keresztény tanítás szerint nem az ember létének vége, nem pusztán átmenet egyik létformából a másikba, hanem az örökkévalóság kezdete. Az ember minél tudatosabban választja a halált, annál “tevékenyebb” lesz annak passzivitásában, azaz segítheti végleges beteljesedését. Az Isten kezéből várt és elfogadott halál tehát termékeny, az élet eredményeit megőrző kibontakozás is lehet. Személyünk teljes birtokbavétele, Isten iránti odaadásunk végső, döntő és nagylelkű megnyilatkozása. A halál vállalása és elfogadása az utolsó “tett”, amely felett az ember szabadon rendelkezik, mert maga a halál ténye már akaratától függetlenül következik be. A keresztény szemlélet alapján ezt a földi életet előkészületként is felfogjuk. Az igazi, végleges születés a halállal valósul meg, ahogy azt az egyházi szóhasználat is igazolja. Hiszen az Egyház a szentek halála napját égi születésnapnak tekinti, s hacsak lehet, ezen a napon emlékezik meg róluk. Jézus Krisztus küldetésének csúcspontja éppen az, hogy feloldja a mulandóság átkát, és tanúságot tesz az örökkévalóságról. Benne és általa az ember istenivé válik, miután az Isten emberré lett. A halál megfoszt mindattól, ami valójában lényegtelen, hogy Isten megadhassa nekünk, ami valójában lényeges. Csak üres és csupasz létünket töltheti meg önmagával, szeretetével. Így, amit magunknak szereztünk, azt elhagyni kényszerülünk, amit másoknak adtunk vagy tettünk, az lesz valójában a miénk. “Cselekedeteik pedig követik őket.” Az igazi keresztény ember nem retteg a haláltól és az ítélettől. Hiszen ekkor nyilvánul meg bennünk Jézus Krisztus műve. Teljes tehetetlenségünkben és árvaságunkban fölragyog majd Krisztus minket szerető jósága és mindaz, amit nevében és kegyelméből tettünk. Minden szépség és szolgálat, amit Általa, Vele és Érte tettünk, ott ragyog lelkünkön. Krisztusban majd megérthetjük szegény, de mégis boldog életünket.
Így már könnyen elképzelhetjük, milyen boldog lehetett Rita halála, aki élete folyamán mindent Krisztusért és Krisztussal egyesülve tett. Minden vágyát, tettét, örömét és szenvedését Érte és Vele vállalta.
Könyörgés
Mindenható, irgalmas Istenünk, te nagy irgalmasságodban a halál rendelésével az örök élet kapuját tártad ki nekünk. Add meg nekünk azt a nagy kegyelmet, hogy szent Fiad szenvedésével egyesülve, és az Ő Vérével megjelölve, megtisztult lélekkel jelenhessünk meg Előtted. Krisztus Urunk által. Ámen.
Forrás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése