Hebron

      Hebron arabul „Al-Khalil”, jelentése „Isten Barátja”. Az ősidőkben, már Ábrahám idejében „Mamré”-nak vagyis „Kirjath Arba”-nak nevezték, jelentése „Négyek-helye”, mivel négy dombon helyezkedik el. Hebron a pátriárkák városa, az ősök városa, itt van a Mamréi-jelenés tölgyfája is.

Hebron, Ábrahám tölgyfája

      Ábrám 75 éves koráig éldegélt feleségével, Sáraival, bőségben és békében, de nem volt gyermekük, mert Sárai meddő maradt. (vö. Ter 11,29-30). Az Úr egy szép napon így szólt Ábrámhoz:

• „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.”

      Ábrám elindult Háránból, vele tartott Lót is. (vö. Ter 11,29-30). Isten szavára otthagyta biztonságos, megszokott életterét, mily nagy volt a bizalma Istenben!

      Később vita támadt Ábrám és Lót között, szétváltak. Ábrám sátortábora hosszú időn át Hebron közelében állt. „Felszedte sátrait Ábrahám, eljött és letelepült Mamré terebintusainál, amely Hebronban van, s ott oltárt épített az Örökkévalónak” (Ter 13, 18).

      Bevonultak tehát Kánaán földjére. Már ott laktak 10 éve, mikor Sárai azt javasolta Ábrámnak, hogy menjen be Hágár nevű egyiptomi szolgálójához, hátha általa gyermekhez jutnak. Ábrám megfogadta Sárai tanácsát, és Hágár gyermeket fogant, de rögtön ezáltal „az úrnője kicsinek tűnt szemében”. Sárai elpanaszolta Ábrámnak, mire ő teljesen a feleségére bízta a döntést, szabad kezet adott neki.

      Sárai olyan keményen bánt Hágárral, hogy az megszökött tőle. Isten angyala egy vízforrásnál talált rá a pusztában, és megszólította: „Hágár, Sárai szolgálója, honnan jössz és hová mégy?” „Úrnőm, Sárai elől menekülök” - válaszolta. Isten angyala ezt mondta neki: „Térj vissza újra úrnődhöz és hajolj meg hatalma előtt.” Az Úr angyala még ezt mondta: „Utódaidat oly számossá teszem, hogy sokaságuk miatt megszámlálni sem tudják őket.” Aztán még így szólt: „Nézd, fogantál és fiút fogsz szülni. Nevezd majd Izmaelnek, mert Isten meghallgatott szükségedben. Olyan ember lesz, mint a vadszamár: keze mindenki ellen és mindenki keze őellene. Összes testvérével szemben telepszik majd le.”. (vö. Ter 16,1-16). Van valami ebben a „vadszamár” dologban:-)

      Amikor Ábrám már 99 éves volt, az Úr ismét megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá:

• „Én El Shaddái vagyok: járj előttem, és légy tökéletes. Szövetséget hozok létre köztem és közted, s megsokasítlak, szerfölött megsokasítlak.” [1]

Ábrahám és Izsák - mozaik, 6. század, Ravenna-i San Vitale bazilika

      Mindig az Úr a kezdeményező. „Te népek sokaságának atyja leszel, Ábrahám legyen a neved, Sárainak pedig Sára” A szövetség jele Istennel a körülmetélés volt, amit Ábrahámnak és utódainak be kell tartani minden nemzedéken át. Ábrahám „az első héber”. Izmael 13 éves volt, őt is körülmetélték Ábrahám egész háza népével együtt. „De szövetségemet Izsákkal kötöm meg, akit Sára a jövő évben ez idő tájt szül” „Szövetségemet örök szövetséggé teszem vele, én pedig az ő és őutána leszármazottainak Istene leszek. – mondta az Úr.”... majd az Örökkévaló elindul Szodoma és Gomorra felé, és elkezdődik egy gyönyörű közbenjáró párbeszéd Isten és Ábrahám között. (vö. Ter 17)

      Majd az Úr megjelent (most már) Ábrahámnak, Mamré terebintjénél, „fölemelte szemét és íme, három férfi állt előtte.” (Ter 18,1-2).[2] Ábrahám először csak mint embereket fogadta az idegeneket, a természetfölöttiség csak lassan bontakozott ki, hárman vannak,[3] de csak egy beszél: Isten, és megismétli az ígéretét, egy esztendőre rá fia fog születni, akit majd Izsáknak fog nevezni.

      Ábrahám és Sára először csak nevettek magukban, mert már idősek voltak, de úgy lett, ahogy az Úr mondta, megszületett Izsák.[4] Amikor Sára észrevette, hogy Izmael játszik Izsákkal, rászólt Ábrahámra, hogy kergesse el Hágárt a fiával, ne örököljön Izsákkal együtt. Ábrahámnak nem tetszett ez a beszéd a fia miatt, de végül is eltávolította őket. Hágár és Izmael majdnem meghaltak Beerseba pusztájában, de az Úr angyala megmentette őket. (vö. Ter 21,11-20) [5] Ha mindez ma történne meg, a pszichológusok a nagy lendülettel elemeznék Izmaelt, a  mai trendi mozgalmak meg rávennék szegény fejét, hogy állítsa fel és gyógyíttassa a családfáját: Ábrahámot... Ádámot és Évát.

      Később az Úr próbára teszi Ábrahámot: azt kéri tőle, hogy áldozza fel szeretett  fiát, Izsákot. De az Úr angyala megakadályozta az utolsó pillanatban, helyette egy kost áldozott fel. (vö. Ter 22,1-17) A zsidó hagyomány úgy véli, hogy ezalatt Sára Hebronban maradt, hősiesen uralkodva szíve nagy fájdalmán, de amint értesült a fia megmeneküléséről, a váratlan örömtől megszakadt a szíve. Ábrahám a gyászszertartás és a siratás után alkuba kezd a hettiták tanácsával egy sírhely vásárlására, az alku csodálatos, „Isten főemberének” nevezik, érdemes elolvasni ezt a részt (is). Majd „Ábrahám eltemette a feleségét, Sárát a barlangban, a machpelai telken, Mamrétól keletre, Kánaán földjén.” (vö. Ter 23). [6]

      Kié is lett Hebron a Biblia szerint: Az Egyiptomból való kivonuláskor Mózes kémeket küld Kánaán földjének kikémlelésére, eljutnak egészen Hebronig, és a kémek közül egyedül Káleb az, aki nem ijedt meg az ott lakó népektől, hanem Józsuéval együtt biztatja a népet, hogy az Úr ígérete szerint foglalják csak el. Erre a zsidók fellázadnak, szinte megkövezik őket, és szokás szerint vissza akarnának térni Egyiptomba... Mózes meghal, és miután elfoglalják az Ígéret Földjét Józsué vezetésével, felosztják a törzsek között, Hebron Kálebé lesz: „Józsue megáldotta Kálebet, Jefunne fiát, és neki adta Hebront örökrészül. Így Hebron mind a mai napig a kenizita Jefunne fiának, Kálebnek örökrésze maradt, mert teljesítette az Úrnak, Izrael Istenének akaratát.” (Józs 14,13-14)

__________________________________________

[1]       (Ter 17, 1) El Shaddai a pátriárkák korában gyakori név Isten megjelölésére. Főleg az ún. Papi kódex használja. Általában „mindenható Istennek” fordítják, de eredeti értelme talán ez: a hegyek Istene.

[2]       A jelenés tölgyfája Mamrétől 2-3 km távolságban van; az idők folyamán sokat változott. Heródes a tölgyfát, a kutat és az oltárt körbevette egy 61x46 méteres kőfallal. Hadrianus császár pogány templomot építtetett erre a helyre, a zsidókat pedig eladta rabszolgáknak.

      A IV. században Szent Ilona (Nagy Konstatntin édesanyja), leromboltatta a pogány templomot, és helyébe egy bazilikát építtetett – csak a romjai maradtak fenn, amelyekből Iustinianus császár újat építtetett – azt is lerombolták az arabok, jelenleg egy orosz ortodox bazilika emelkedik a helyén. 1868-ban Antonin Kapustin orosz arhimandrita megvásárolta a kertet amelyben a tölgyfa van, közvetlenül mellette egy kisebb kolostort építettetett – a Szentháromság-kolostort, amely a keresztények zarándokhelye lett. Ez az egyetlen keresztény kultuszhely a tölgyfa kertjében.
  

Ábrahám terebintje, egy régebbi festmény reprodukciója

Kiderült állítólag, hogy ez a fa egy hajtása az eredeti Ábrahám-tölgynek, nem 5500 éves, hanem csak 850 éves.

Orosz ortodox Bazilika - Mamré

Orosz ortodox Bazilika oltára - Mamré

Az ortodox  Szentháromság-kolostor - Mamré

[3]       Andrej Rubljov közismert Szentháromság-ikonjának egy másik jelentése: Mamréi-jelenés.

            http://tiszta-szivvel.blogspot.com/2009/12/szentharomsag-ikon.html

[4]        (Ter 21,5) „Ábrahám százesztendős volt, amikor fia, Izsák megszületett”.

      Ábrahám százéves korát úgy kell venni, mint stílusbeli kifejezésmódot arra, hogy nevezetes esemény történt: teljesedett az isteni ígéret, hogy a pátriárka utódai egész néppé válnak. A hír hallatára Ábrahám és később Sára is nevetett, nevetésük előre utalnak Izsák nevére, de nevetésük inkább a megdöbbenés jele volt, nem a kételkedésé. Izsák teljes alakja Jizchaq-El = Isten rám nevet, Isten mosolyogjon, legyen kegyes, Isten örömet szerez.

Ábrahám és Izsák - mozaik, részlet, 6. század, Ravenna-i San Vitale bazilika

[5]       (Ter 21.8-9) „Ahogy a fiú növekedett, elválasztották. Ábrahám Izsák elválasztása napján nagy lakomát rendezett. Akkor Sára észrevette, hogy az egyiptomi Hágár fia, akit ez Ábrahámnak szült, az ő fiával játszik.” Ha az időrendi adatokat figyelembe vennénk, Izmael már 15 éves lenne, amikor Izsák születik. Itt viszont úgy szerepel, mint kisgyermek, akit anyja még ölében hord. Ezért sem kell időbeli meghatározásnak venni azt az adatot, hogy Izsák születése Ábrahám 100. életévére esik. Hágár eltávolítása erkölcsi szempontból még azt a kort idézi fel, amikor a családfő korlátlan ura hozzátartozóinak. Az isteni kinyilatkoztatás is csak fokról fokra követelte meg a szigorúbb erkölcsi magatartást. Beerseba nevére két hagyományt olvasztanak egybe - jelenthet Eskü-forrást és Hét (bárány) forrását.

[6]       A sírhely ma egy épületegyüttes része. A  zsidók számára, a Siratófal után a legszentebb hely. A sírbarlang fölé az első keresztes hadjárat idején, 1100-ban, egy templomot építettek, a szentágostoniak tartották fenn, majd 1187 Saladin szultán lerombolta és helyébe egy mecsetet építtetett. A zsidó és keresztény zarándokok meglátogathatták a mecset alatti barlangokat, míg aztán Baybars szultán 1266-ban meg nem tiltja. 1320-ban még egy mecsetet építettek ide, közben megengedték, hogy a barlangokat meglátogasság, majd 1490-től megint tilos volt. Későbbi időkben kutatók és híres személyiségek meglátogathatták, de zsidók nem. 1922-ben Hebronban még volt egy 430 személyből álló kis zsidóközösség, de sorozatos arab támadások, majd az 1929-es vérengzés után elmenekültek mind. Majdnem ezer év tiltás után, az első zsidó, aki beléphetett a pátriárkák sírbarlangjába, Shlomo Goren főrabbi volt 1967-ben, és azóta újra van zsidó közösség Hebronban. Machpela héber neve kettős sírkamrát jelent, házaspárok számára alakították ki. Később ide temették Ábrahámot is, még később Izsákot, feleségével, Rebekával együtt. Az Egyiptomban elhunyt és bebalzsamozott Jákob pátriárkát is ide szállították, és felesége, Lea mellé temették el. Az ősök szent sírja ma nem tartozik Izraelhez, még nem adták vissza. A muzulmánok is ősapjuknak tekintik Ábrahámot (Ibrahim).

Forrás:
- Biblia SZIT 1995
-  valamint az internet:
http://orthodoxwiki.org/Oak_of_Mamre
http://www.jewishencyclopedia.com/view.jsp?artid=363&letter=A
http://www.crestinortodox.ro/biserica-lume/stejarul-mamvri-hebron-123825.html
http://www.crestinortodox.ro/biserica-lume/mormintele-patriarhilor-hebron-123812.html

Engesztelés

      Ma már az „engesztelés” címszó alatt hamis látnokok hamis büntető próféciákkal, világvége, sőt büszkeség értetendő: „mi havonta engesztelünk a világ bűneiért”. Talán imösszejöveteleik miatt  inkább közbenjáróknak lehetne nevezni őket.

      Engesztelő, engesztel, engesztelés... kifordították, elkoptatták a valódi értelmüket. 

      Az engesztelés egészen elégő áldozatot is jelent.

      Akárcsak kereszténységünknek, az engesztelésnek zsidó gyökerei vannak. A Kivonulás könyvében (25-26 fej.) az Úr Mózesnek világosan elmagyarázta, hogyan építse meg a szentélyt (a sátort) és készítse el a bizonyság ládáját [1], amelyre elhelyezte az engesztelés aranytábláját, rajta két kerubbal [2]. Erre az aranylapra szórta a főpap a bűnökért feláldozott állatok vérét. Majd a salamoni templomban [3] volt a szentély a frigyládával. A Templomból mára csak a Siratófal maradt meg.

      Jézus Krisztus, az élő Isten Fia a szent és tökéletes engesztelő áldozat, a mi példaképünk. Szent Pál írja a római levélben, hogy „Őt adta oda Isten véres engesztelő áldozatul a hitben, hogy kimutassa igazságosságát.” (Róm 3,25) „Engesztelő áldozat” helyett az eredeti szövegben „hilasterion” áll, vagyis a Kivonulás könyvében említett aranylap a szövetség ládája tetején, amelyre a főpap az engesztelés napján az áldozati vért hintette. Krisztus vére, mint személyes áldozat jelenti megváltásunkat. Benne van az Istenember hódolata, szeretete, engedelmessége az Atya iránt. Más szóval: olyan lelki erővel képviselte az igazságot, az Atya iránti szeretetet és az emberek javát, hogy a szenvedést és a halált is vállalta érte.

      Az üdvtörténetünk nem más, mint Izrael misztériuma. A zsidók „a mi legkedvesebb testvéreink” (Boldog II. János Pál pápa). [4] Az Ószövetség nagy szentjei mind engesztelők voltak.

      Az Engesztelés napján vagy a hosszú napon, a Nagy Bocsánat Napján – Jom Kippur - lépett be egyedül a főpap a szentélybe és mondta ki Isten nevét.

      Szent Edith Stein (Wroclaw, 1891. október 12. – Auschwitz, 1942. augusztus 9.), családtörténetében felidézi gyermekkori emlékeit a Jom Kipurról:

•       „Az ünnep előestéjén, még világosban, levest kellett enni, aztán, mihelyt az égen  megjelent az első csillag, a zsinagógában megkezdődött a szertartás. Ezen az estén anyám nem egyedül ment oda, nagyobb nővéreim és fivéreim kísérték el, akik maguk is tiszteletbeli kötelességüknek tartották, hogy ne hiányozzanak. Ennek az estének csodálatos, régi dallamai még a más felekezetűeket is oda vonzották.” Beszél a szigorú, 24 órás böjtről, melyet ő maga is becsületesen megtartott, majd hozzáteszi. „Nekem különösen is jelentős volt ez a nap: a Nagy Bocsánat Napján születtem, anyám ezt tartotta igazi születésnapomnak, még ha október 12. volt is a jókívánságok és az ajándékok napja... Nagy fontosságot tulajdonított e ténynek, s azt gondolom, ez is egyik oka volt annak, hogy utolsó gyermeke különösen kedves volt előtte”.

      Az Engesztelés napján a zsinagógát (az emelvényt és a tóraszekrényt) fehérbe öltöztetik, az imaleplek fehérek, sőt néha a résztvevők ruhája is. A fehér a tisztaság és a bocsánat jelképe. Az egész napot a zsinagógában töltik, öt imaszertartást tartanak, beleértve az előeste imáját is. Fejezeteket olvasnak a Leviták könyvéből, hosszú részeket Izajástól az Istennek tetsző böjtről (mi katolikusok ezt Nagyböjt kezdetén halljuk, de itt a Kippur alkalmából sokkal hosszabb), ezt követi Jónás könyve. A sok ének az ember bűnbánatáról és Isten irgalmasságáról szól. A szertartás legünnepélyesebb pillanatát a hibák megvallása jelenti: a többes szám első személy a nép összetartozását fejezi ki bűnben és a bűnbánatban: „Vétkeztünk ellened, Uram...”, a Jom Kippur egész szertartása a bűnbánathoz akar elvezetni (tesuvá): böjt (szom), bűnbánati imák (szelihot), a Tóra olvasása, a bűnök bevallása (vidduj)...

      A kippur szó héber gyöke a betakarás jelentését hordozza, a megbocsátás cselekményét. A megbocsátás nem törli el a bűnt, hanem irgalommal befedi, és lehetővé teszi, hogy valami jó sarjadjon abban, aki ezt megélte. Ez az ünnep lehetővé teszi az Isten ellen elkövetett hibák engesztelését. De mielőtt valaki Isten színe előtt megjelenne, a felebarát ellen elkövetett bűnökért is személyesen kellett bocsánatot kérni, fel kellett keresni az illetőt, másképp az isteni irgalom nem borítja be.

      A bűnök megvallása után van Kippurt lezáró nagy esti ima (nila „semone ezre”), Isten dicsőítése, a Kippur estéjén kezdik el a sátorok felállítását, felkészülve a Szukkotra, a sátoros ünnepre (ez az ünnep egyébként Edith édesanyjának születésnapja). A Nagy Bocsánat lehetővé teszi az embernek, hogy ettől kezdve a parancsolatok útján haladjon, a sátorok pedig Isten védelmét jelképezik. Ugyanez történik egy őszinte szentgyónásban is, de nekünk nem kell megvárnunk egy bizonyos ünnepet, havonta megtehetjük megigazulásunkért: a bűneink bocsánatáért és a kegyelem elnyeréséért. Az ember ezáltal az isteni természet részese lesz. Az adományt Krisztus érdemelte ki számunkra, és Isten mindenkinek ingyen felajánlja. Jézus az evangéliumokban, az Egyház, szüntelenül hirdeti az igazságot: ha mi nem bocsátunk meg felebarátunknak, Isten sem bocsátja meg nekünk bűneinket.... akárcsak a Kippur ünnepén.

      Edith Stein szemében Jézus a maga Húsvétjában töltötte be a főpap szerepét, az engesztelés és a kiengesztelés Krisztusból fakad.

      A Kippur ünnepén az ember felismeri azt a méltóságot, hogy Isten színe előtt áll és léte Isten előtt folyik, hogy csak Őt imádja és Neki szolgáljon. „Isten előtt állni” bibliai kifejezés, Illés próféta jelmondata (1Kir 17,1). Illés próféta azért állt Isten színe előtt, mert egész szeretetével Őt szerette és Őt szolgálta. Elszakadt minden teremtett dologtól, és úgy állt Isten színe előtt, mint az angyalok az Örökkévaló trónja előtt: figyelmesen a Tőle érkező legkisebb jelre, és mindig készségesen a szolgálatra. Edith meghatározásában Isten színe előtt állni azt jelenti, hogy az imában virrasztani: 

• „Az ima az Örökkévaló Arcára vetett tekintet. Ez a tekinet számunkra csak akkor lehetséges, amikor a lélek lénye legmélyebb mélységéig éberen virraszt, szabad minden ügytől és minden földi élvezettől, melyek eltompítják. A testi virrasztás nem biztosítja ezt az éberséget, s a pihenés, melyre a természetnek szüksége van, nem állít akadályt”.

      Szent Edith Stein, a Bárány menyasszonya, Isten előtt állt, egészen elégő engesztelő áldozat volt. „Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek.” (Iz 50.6), sőt megölték, a Soah áldozata lett: 1942-ben augusztus 9-én, Auschwitzban halt vértanúhalált, ahogy ő maga mondta „Istenért és a népemért”. 

      Jehajahu Leibovitz (1903-1994) modern zsidó gondolkodó számára a Soah utáni egyetlen lehetséges magatartás az ember számára, ingyenesen Isten előtt állni:

• „Nemrégiben azt hallottam egy olyan ember szájából, aki köreink legkiválóbb képviselői közé tartozik, nagy tekintélyű értelmiségi, jártas a zsidó hagyomány világában: Auschwitz után elveszítette Istenbe vetett hitét. Ezt válaszoltam: Ez azt jelenti, hogy soha nem hittél Istenben, csak Isten segítségében. Ez a hiedelem lett csalódásod forrása: hogy Isten nem segített. Az igazi hívő semmi módon nem kapcsolja hitét valami «Isten megsegít» fogalomhoz.”

_____________________________________

[1]       „Csináld meg továbbá az engesztelés tábláját tiszta aranyból. Két és fél könyök legyen a hossza, másfél könyök a szélessége. Készíts vert aranyból két kerubot az engesztelés táblájának két végére. Állítsd az egyik kerubot az egyik végére, a másikat a másik végére. Az engesztelés táblájának két végére állítsd a kerubokat. A kerubok szárnya fölfelé legyen széttárva, hogy szárnyukkal befödjék az engesztelés tábláját, az arcuk pedig forduljon egymás felé. A kerubok arca tekintsen az engesztelés táblájára. Az engesztelés tábláját helyezd a láda tetejére. A ládába pedig tedd be a bizonyságot, amelyet adni fogok neked. Ott fogok veled találkozni, s a törvény ládáján álló két kerub között, az engesztelés táblájáról közlöm veled mindazt, amit általad Izrael fiainak mondani akarok.” (Kiv 25,17-22) A bizonyság ládájában (frigyláda, szövetség ládája) őrizték a két kőtáblát, amelyre a Tízparancsolat volt felírva, emlékeztetőül mannát és Áron kivirágzott vesszejét is beletették. A mannában a keresztény hagyomány az Oltáriszentség előképét látta: ahogy a manna a zsidókat táplálta az Ígéret földjére vezető úton, úgy táplál minket az Eucharisztia az örök haza felé való vándorlásban.

      Tehát a frigyláda volt a „szentek szentje”, a „legszentebb” melyet a függöny takart el a nép elől. (Kiv 26,33). Hasonló válaszfal volt a salamoni templomban is. Ide csak a főpap léphetett be az engesztelés napján (Lev 16,1). Az engesztelés napjának szertartásába régi engesztelő rítusokat foglaltak bele, amelyek előbb a sátrak ünnepével vagy az újévvel voltak kapcsolatosak. „És kimondja szent nevét.” (Sir 50,20) - az engesztelés ünnepe volt az egyetlen alkalom, mikor Isten nevét - a népre adott áldás formájában - a főpap évente egyszer kimondta a négybetűs Isten nevét, amit zsidó ember nem ejt ki és nem ír le soha. Az engesztelés vágya mindig élt a vallásos emberekben. A teljes bizonyosságot csak Krisztus engesztelő áldozata hozta meg, ahogy azt a Zsid 9,6-14 leírja.

[2]       A kerub Jahve jelenlétének a jele. Az édenkert bejáratának őre is egy kerub volt. Szoborutánzata nem csak a szentek szentéjében volt megtalálható, de domborművei ott álltak Salamon király által épített (Kr.e. 965-926) által épített templomának falain is.

[3]       „480 évvel azután, hogy Izrael fiai kivonultak Egyiptomból, Salamonnak Izrael fölötti uralkodása 4. esztendejében történt, a második hónapban, azaz Ziv hónapjában - akkor épített templomot az Úrnak.” (1Kir 6.1) A zsidóknak csak egy templomuk volt, a Templom. Ezt először Kr.e. 587-ben, a 70 éves babiloni fogság idején rombolta le Nebukadnezár (Kr. e. 605-562-ig), a perzsa birodalom megalapítója. Majd Kr.e. 538-ban Cirusz király hazaengedte őket, és a Templomot újraépítették Kr.e. 525-515 között. Ezt a templomot építette át Nagy Heródes király (Kr.e. 73-4), nagyobb lett, mint a salamoni templom, és ezt rombolta le Titusz Kr.u. 70-ben. 585 évig volt a zsidók szentélye. Dicsősége is nagyobb volt, mint a salamoni templomé, mert Jézus is járt benne (Ag 2,9). Csak a Siratófal mradt meg. Miután már Templomuk sem volt, 135-ben a Bar Kohba-lázadás leverése után Hadrianus császár (Kr.u. 76-138) Jeruzsálemből kitiltja a zsidókat. A zsidó népet száműzték a birodalom távoli részeibe, legnagyobb részük Európába és Ázsiába menekült (ez a zsidó diaszpóra). A menekültek jelentős része asszimilálódott a különböző kultúrákba, de sokan megőrizték a zsidó vallási hagyományokat, felvállalva a gyakori üldöztetéseket és szegregációt az ősi kultúra megőrzésének érdekében. A rómaiak bosszúból a terület nevét is megváltoztatták: a Júdea nevet eltörölték, helyette Palesztinának nevezték a tartományt (a filiszteusokról). Izraelt, mint államot, 1948. május 14.-én alapították újra. Megalapítása előtt palesztinnak nevezték az összes, ezen a területen élő népet, beleértve az arabokat, zsidókat, egyéb helyi népeket. A 20. század elején a visszatelepedés alatt alakult ki Izrael mai település-rendszere (a terület addig kb. 10%-ban volt csak lakott!!!!). A török hatóságoktól és az arab birtokosoktól megváltott, addig javarészt megművelhetetlen területeket azonban egyre gyakrabban érték arab fegyveres rajtaütések, és azóta is csak egyre mélyül arab–izraeli konfliktus.

[4]       1986. április 13-án Boldog II. János Pál pápa látogatást tett a római zsinagógában, beszéde lényegében a Nostra aetate zsinati nyilatkozat három különösen fontos pontjával foglalkozott, amelyek a következők:

1. A különleges kötelék, amely az egyházat a zsidó néppel összeköti: a zsidó vallás bizonyos értelemben a keresztény vallás legbensejéhez tartozik. „Semelyik más valláshoz sem kötnek olyan kapcsolatok, mint ehhez. Ti (zsidók) vagytok a mi legkedvesebb testvéreink, és bizonyos értelemben azt is mondhatjuk, idősebb testvéreink.”
2. A Jézus halálában való bűnösség kérdésében a pápa megismételte: a zsidó népet nem terheli semmilyen, régebben elkövetett vagy kollektív bűn Jézus szenvedése miatt. „Az Úr »kinek-kinek tettei szerint fizet«, mind a zsidóknak, mind a keresztényeknek (vö. Róm 2,6).”
3. Hogy a zsidók hogyan állnak Isten előtt, erről a pápa ezt mondta: A zsidók nincsenek „elvetve vagy elátkozva”. Ellenkezőleg, „Isten továbbra is szereti őket”; „Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását” (vö. Róm 11,28-29)

      Mint a pápa hangsúlyozta, a zsinagógában tett látogatásának fő célja az volt, hogy megerősítse és kiemelje a zsinat e központi témáit. Reméljük, hogy ezek a szavak és ez a gesztus a kívánt hatást váltják majd ki.

[5]       „Ennek a hónapnak a tizedik napja az engesztelés napja. Tartsatok rajta szent összejövetelt. Böjtöljetek, és mutassatok be áldozatot az Úrnak.” (Lev 23,27)