Baouardi Miriam egészen sajátos tipus, nemcsak a Kármelnek, hanem az egész Anyaszentegyháznak szentjei között. Hiszen igaz, hogy a diabolikus elem más szentek életében is sokszor igen nagy szerepet játszott. Ott van például az arsi plébános, Vianney Szent János; a Kármel szentjeinek is sok dolguk akadt vele, s különösen Nagy Szent Terézia sokat szenvedett tőle. De azért olyan szent, akinek egész élete a sátán elleni küzdelem jegyében legyen beállítva, ha van, nem sok lehet. Már pedig ilyen a mi kis Miriamunk. Egy igen egyszerű, falusi, tudatlan leányka, egy „semmi”, akit az édes Jézus arra használ fel eszközül, hogy általa a pokoli hatalmasságokat tönkre verje, teljesen megalázza és megszégyenítse. S ez a küzdelem nála nem a lélek mélyén, nem a cella magányában, emberi szemek elől elrejtve folyik, hanem teljes nyiltsággal, mások jelenlétében, akiknek ereiben a rettenetes részletek láttára szinte megfagy a vér.
Az Úristennek minden egyes kanonizálással nagy céljai vannak. Ebben az esetben, úgy gondoljuk, az a szándék, hogy ráterelje az emberiség figyelmét arra a gonosz ellenségre, aki annyira szeretné elfeledtetni a saját létezését. Hiszen nem olyan régen, valamelyik északi országban, ha nem csalódunk Norvégiában, törvényt adtak ki arra, hogy nem szabad róla az iskolákban beszélni. Azért teszi, hogy a sötétben annál biztosabban dolgozhasson. Azért bélyegetzeti nevetséges babonának minden racionalista által az ördög létezésének hitét. Pedig hát az édes Jézus nyilvános életét a kísértő elleni küzdelemmel kezdi meg. Szent Pál apostol pedig így szól az efezusiakhoz: „Mert nem test és vér ellen kell tusakodnunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok ellen, ennek a sötétségnek világkormányzói ellen, a gonoszságnak égi magasságban levő szellemei ellen.”
* * *
Miriam 1846 jan. 5-én született Palestina egy kis falucskájában, Abellinben, valami húsz kilométernyire északnyugatra Názárettől. Szülei őskeresztény, hithű arabok voltak. Atyja és elődei puskaporkészítők; ezt jelenti a Baouardi név is. Tizenkét gyermekük — mind fiú — egymásután halt meg kicsiny korában. Ekkor gyalogosan Betlehembe zarándokoltak, s ott arra kérték a Szűzanyát, adjon nekik kis leányt. Ezen kérésüknek gyümölcse lett a kis Miriam. Ott keresztelték meg a görög-katholikus szertartás szerint Abellin kis templomában.
Alig volt három éves a Szűzanyának ezen ajándéka, máris jelentkeztek rajta Isten különös kegyelmének jelei. Imádkozó, magányt szerető gyermek volt. Ekkoriban halt meg édesatyja. Utolsó órájában megfogta kis leánya karját, s Szent Józsefnek ott függő képére tekintve így szólt: „Íme, nagy Szent, az én gyermekem. A Szűzanya az ő édesanyja. Vigyázz te is reá, s légy neki édesatyja.” A derék embert hamarosan követte a sírba a felesége is. Mindketten szombaton haltak meg, tehát a Szűzanya napján. A kis árva leányka atyai nagybátyjához került, míg egyetlen fivérét anyai nagynénje vette gondozásába.
Szülői szegény sorsban éltek, ellenben nagybátyjánál nemcsak a szükséges volt meg, hanem került fényűzésre is. A kis Miriamnak itt jól ment a dolga, de azért mégis csak igen gyászolta szüleit. Azzal vigasztalta magát, hogy a Szűzanya az ő édesanyja, s azért igen buzgó tiszteletben részesítette. Minden szombaton szigorú böjtöt tartott tiszteletére, úgy hogy vacsoráig semmit sem evett s a vacsoránál is visszautasított minden ízletesebb ételt és csemegét. A Szűzanya szobrát mindig a legszebb virágokkal ékesítette.
Bár iskolába nem járt, s úgyszólván semmi műveltséggel nem bírt, koraérett gyermek volt. Hat éves korában felébredt benne a vértanúság vágya, s buzgón kezdett azért imádkozni, hogy hitéért halhasson meg. Hét éves korától kezdve járult a szentgyónáshoz, s azóta epedve vágyódott a szentáldozás után, melyre azonban rendes körülmények között tizenkét éves koráig kellett volna várnia. Ő azonban mégis nyolc éves korában jutott hozzá és pedig sajátságos módon. Ugyanis ebben a korában szokásává lett, hogy minden szentgyónása után esengett a papnak, engedné, hogy megáldozzék. Az pedig mindig e szavakkal felelt: „Jól van, gyermekem, megteheted, de majd csak később.” Már most egy alkalommal a gyóntató szórakozottságból elhagyta mondásának második részét, s csak annyit mondott: „Jól van, gyermekem, megteheted.” A kis Miriamnak sem kellett több. Másnap a hívők tömegében odalopódzott az áldoztató korláthoz, s magához vette az Úr testét. Gyóntatója most már nem tehetett egyebet, mint hogy továbbra is engedte áldozni, de csak titokban, úgy hogy négy év mulva Miriam a többi gyermekek módjára ünnepélyesen járult az első szentáldozáshoz.
* * *
Minden jól ment volna nagybátyja házánál mindaddig, amíg Miriam tizenhárom éves, vagyis keleti szokás szerint, eladó leány nem lett. Nagybátyja el is jegyezte őt egyik rokonával. Miriam azonban hallani sem akart arról, hogy lemondjon szüzességéről, melyet Istennek akart szentelni. Ez már Alexandriában történt, ahová nagybátyja időközben családjával együtt átköltözött. A kis leány, a legdrágább kincsét, szüzességét féltve a fenyegető veszedelemtől, imában töltötte az éjjelt, s keserves zokogással kérte a Szűzanyát, hogy jőjjön segítségére. Egyszerre csak a következő szavakat hallotta: „Miriam, én mindig veled vagyok. Kövesd a sugallatot, melyet neked adok, s én meg foglak segíteni.” Erre teljes bátorság töltötte el szívét, fogott egy ollót és levágta hosszú haját. Mivel állandóan fátyolt viselt, rokonai ebből semmit sem vettek észre, mígnem elkövetkezett az eljegyzési lakoma. Arab szokás szerint ilyenkor a menyasszony ékszereivel díszítve jön be az étterembe, s kávéval kínálja a vendégeket. Miriam ellenben a kávé helyett egy tálon behozta levágott haját és ékszereit, s az egészet odanyújtotta nagybátyjának. Ez határtalan méregbe gurult, s ott helyben arcul ütötte. A vendégek azonban ebben mindössze valami leányos ellenkezést láttak, s nem fogták fel olyan tragikusan a dolgot. Biztatták tehát Miriamot, hogy legyen engedelmes; de ő hajthatatlan maradt.
Nagybátyja erre rabszolgái közé sorozta be őt, s megparancsolta a többinek, hogy bánjanak vele kegyetlenül. Szép ruha helyett rongyosan járatta, eledelül hitvány maradékot kapott. De bár ilyen kemény volt a sorsa; bár még a templomtól és a szentségektől is el volt tiltva, Miriam, amint később maga beszélte, ezen szenvedések közepette határtalan lelki békét és örömöt élvezett.
Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből,
forrás:
- Szent II. János Pál pápa 1983. november 13-án Rómában boldoggá avatta,
- 2015. május 17-én Ferenc pápa szentté avatta.
- Ünnepe augusztus 25.-én van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése