Szerzetesi neve a Keresztrefeszített Jézusról nev. Mária nővér lett.
A beöltözés után elragadtatásai még gyakoribbak lettek. Minduntalan rájött az a különös és előtte teljesen érthetetlen álom, mely miatt ő annyira szégyelte magát. Megtörtént, hogy a kóruson odaszaladt mesternőjéhez és sírva panasztolta neki: „Ó anyám, már megint elalszom.” „Ne álljon ellent gyermekem, — felelte az, látva, hogy úgy is hiábavaló az erőlködés; — aludjék el.” Igen nagy lelki szenvedést okozott neki, hogy, amint ő gondolta, nem tudott imádkozni. Pedig azon mult az egész dolog, hogy ha valamely szóbeli imába fogott, mindjárt az első szónál olyan mély áhitatba merült, sőt elragadtatásba esett, hogy nem volt képes azt folytatni.
Engedelmességre való készsége egészen rendkívüli volt. Egy alkalommal a perjelnő, — akkor még szabad volt ezt megtenni, — hogy próbára tegye alázatosságát eltiltotta a szentáldozástól. Utána a mesternő megkérdezte tőle: „Ma, ugyebár, nagy áldozatot kellett meghoznia?” „Áldozatot, anyám? — felelte az csodálkozva. Hogyan lett volna áldozat? Hiszen az engedelmesség többet ér, mint a szentáldozás; sőt többet ér mindennél.” — „S ha perjelnő anyánk azt parancsolná önnek, hogy vágassa le a karját, vajjon mit tenne?” — „Levágatnám,” — volt a felelet. „S ha azt mondaná, hogy ön maga vágja le?” — „Levágnám azonnal és pedig a legnagyobb örömmel.”
Mária nővéren szószerint beteljesedett az, hogy az Úristen a bölcseséget elrejti a tudósok elől és a kicsinyeknek nyilvánítja azt ki. Ez az egyszerű, tudatlan nővér, aki folytonos tanulás ellenére alig volt képes megtanulni az írás-olvasás elemeit; aki soha könyvet nem olvasott, soha senki részéről oktatásban nem részesült, a zárdába lépte óta valóságos orákuluma lett az egész testületnek. Mondásai igen sokszor vonatkoztak jövendő dolgokra és akkor csalhatatlanul teljesültek. Legtöbbször azonban a lelki életre vonatkozólag kapott onnét felülről csodálatos megvilágításokat.
Súlyos szenvedései közepette, mert hiszen minduntalan az ágyat kellett nyomnia, olykor a Szűzanya is meg szokott neki jelenni. Egy alkalommal mesternője ott volt ágya mellett és együtt imádkozott vele. Egyszerre csak Mária nővér arca fellángol, szemei valami látomásra merednek, kezeivel elfödi arcát, s azt mondja mesternőjének: „Hallgass oda: Mária beszél.” A Kármelen nincs szokásban a tegezés, ő azonban, mivel még nem tudott jól franciául, hol önözött, hol pedig, arab módra, tegezett. Kevés idő mulva azt kérdezi mesternőjétől: „Megértette, hogy mit mondott?” Majd pedig, nem kapva kérdésére feleletet, így folytatta: „Most megy ki a cellából.” Majd meg lelkesen felkiáltott: „Ő az én anyám!”
Másnap a mesternő megkérdezte tőle, hogy tulajdonképen mit is mondott a Szűzanya? Mária nővér, aki a maga gyermeteg egyszerűségében szentül meg volt győződve, hogy mesternője épp úgy látott és hallott mindent, mint ő, csodálkozva kérdezte: „De hát nem emlékszik már rá?” Azt mondta: „Szerencsés, háromszorosan szerencsés az a lélek, aki szenved. Az idő rövid; nagyon rövid! Pillanatokig tartó földi szenvedés után ez a lélek mindörökre együtt lesz Fiammal a mennyei Atyánál. Nekem pedig azt mondta: Légy alázatos! Légy alázatos! Ó milyen csodadolog az az alázatosság!”
Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése