A sátán erre kétségbeesésbe akarja sodorni. A következő párbeszéd folyik köztük. „A többi nővérek mindnyájan végeznek elmélkedést — mondja a sátán, csak te nem.” — „Ez igaz, — feleli Mária, — de azért én is szeretem Istent.” — „A fogadalom előtt el fognak bocsátani, mert mindig beteg vagy. Nem lesznek mindig ekkora szeretettel irányodban.” — „Annál jobb; én mindig szeretni fogom Jézust, s Ő majd gondoskodik rólam.” — „De ha a perjelnő, az alperjelnő és az összes nővérek ellened fordulnának, téged elítélnének, veled rosszul bánnának?” — „Akkor is mindig szeretném Jézust.” — „S ha az Isten a pokolra vetne?” — „Azt se bánnám; ott is mindörökön szeretném az én Uramat, Istenemet.” — „Pedig hát a Mester és az Ő Anyja nem szeretnek téged, mert különben nem küldtek volna vissza az égből, amikor a nyakadat elvágták.” — „Hát még akkor is, ha tényleg nem szeretnének engem, én akkor is szeretném őket, és pedig napról napra jobban.” — „Te nem vagy méltó arra, hogy a szentségi áldozáshoz járulj; elégedjél meg a lelki áldozással, mert ezeket a kegyelmeket mind számon fogják tőled kérni.” — „Igaz, hogy nem vagyok méltó a szentáldozásra, de én hiszek, én reménylek, én szeretek, s ezentúl is a szentáldozáshoz fogok járulni.”
Ez a kísértés annyira tipikus, annyira hasonló azokhoz, melyekkel a rossz szellem lelki embereket, főleg pedig szerzeteseket szokott zaklatni, hogy már tanulság céljából is jónak láttuk ideiktatni.
Azonban a sátán még sokkal erőszakosabban is föllépett ellene. Mikor Mária megkapta az engedélyt, hogy negyven napig kenyéren és vízen böjtöljön a szentatya szándékára, a rossz szellem mindent megkísérelt, hogy ezt a böjtöt abbahagyassa vele. Egy alkalommal oly erővel lökte neki egy kapunak, hogy annak zára mély sebet ütött a fején. A nővérek, tekintettel szenvedéseire, tényleg abba is akarták vele hagyatni a böjtöt, ő azonban könyörgött, mig megengedték neki annak folytatását. Egy más alkalommal letaszította a lépcsőről. Ennek az esetnek nem volt tanúja, s így Mária szerette volna azt eltitkolni. Azonban sántítása elárulta őt. Orvost hívattak, aki csonttörést állapított meg, azt mondta, hogy húsz napra ágyba kell feküdnie. Másnap Boldog Angyalos Mária ünnepe lévén, ez a szent csodálatosan meggyógyította őt, s így a böjt még sem maradt abba.
Egészen közönséges eset volt, hogy a sátán beszennyezte az ételét. Az ebédlőben kiosztott ételadagok közül az övében, és csakis az övében, olykor csak úgy nyüzsögtek a legutálatosabb férgek. Máskor az ételnek hullaszagát érezte. A hőslelkű nővér azonban örült annak, hogy alkalma van önmegtagadást gyakorolni, s az ilyen ételt is megette.
Mária nagyon szerette a gyümölcsöt. Egy alkalommal a sátánnak sikerült őt arra rávennie, hogy engedély nélkül nyúljon egy alma után. Mihelyt azonban kezébe vette azt, azonnal fölismerte a kísértést, eldobta az almát, s föltette magában, hogy amennyiben az elöljárók megengedik, fogadalmat tesz arra, hogy soha életében nem eszik többé gyümölcsöt. A sátán az álmát igyekszik megzavarni, s két ízben lerántja és földre dobja takaróját. Mária szenteltvízzel űzi el őt, s ő fütyülve távozik. Ez a fütyülés, mely hasonlított egy mozdonyéhoz, igen gyakori eset volt. Máskor a sátán más személyeknek alakjában jelenik meg, s igyekszik őt meg nem engedett dolgokra csábítani. Egy nővér alakjában almát hoz neki, mintha a perjelnő küldené, hogy egye meg. Mária él a gyanúpörrel, s a Szentszűzet hívja segítségül, mire a jelenés dühösen távozik. Megint máskor a világosság angyalának öltözve, mint égi jelenés akarja őt a legnagyobb jónak örülgye alatt valamire rávenni, azonban Mária, bár olykor az első pillanatban zavarban van, végül mindig átlát a szitán és elűzi őt.
Végül pedig az édes Jézus még azt is megengedte a sátánnak, hogy negyven napra meg is szállja őt. Így akarta a pokoli szellemet teljesen megszégyeníteni. Ugyanis még így is, mikor Máriának egész teste a hatalmában volt, nem tudott belőle soha kicsikarni egyetlen szót, egyetlen gondolatot sem, mely csak legkevésbé is ellenkezett volna Isten akaratával, s nem fejezett volna ki tökéletes megnyugvást a rettenetes szenvedésben. Ezen megszállás részletes elbeszélését azonban későbbre hagyjuk.
Az ördögi támadásokkal párhuzamosan jártak a legcsodálatosabb misztikus kegyelmek; hiteles égi jelenések és mennyei bölcsességű közlések, melyeket a nővérek siettek írásba foglalni. Mindezen megpróbáltatások és kegyelmek közepette Mária egészen kicsiny maradt. Egyszerű, tudatlan gyermek, kinek sejtelme sem volt a maga kiválóságáról, s aki mélységes megvetéssel viseltetett önmaga iránt. Az elöljárók és a nővérek természetesen szintén vigyáztak arra, hogy alázatos maradjon, s azért úgy viselkedtek vele szemben, mintha semmibe se vennék. Tényleg azonban a „kicsi,” mert csak így hívták maguk között, az első helyet foglalta el szívükben, s életszentségének híre már a zárda falain túl is elkezdett terjedni.
Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése