Mindennapok: Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza [14]

2026. okt. 12.

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza [14] - Az építkezés

A köralakú zárda

Az alapkőletétel 1876 március 24-én volt, s nyolc hónappal utóbb a nővérek átköltözhettek még befejezetlen, de már lakható zárdájukba. Az építkezésnek ezt a gyors lefolyását mindenki csodálatosnak minősítette. Mivel a munkásokkal kizárólag csak a kis arab nővér tudott beszélni, a perjelnő őt bízta meg azoknak felügyeletével, úgy hogy annak nemcsak a terve származott tőle, hanem a terv végrehajtásában is ő viselte a főpalléri szerepet. Mária nővér egész lelkével feküdt neki ennek a feladatnak, melynek magasztos célja az ő szemében Isten dicsősége volt. Mindennap kiment a telekre, ellenőrizte a szállított anyagok minőségét, munkára buzdította a kőműveseket, kibékítette őket, ha összevesztek, s ha valahol visszaélést vett észre, szigorúan is fellépett velük szemben. Annak ellenére, hogy folytonosan beteges volt, s lelki szenvedések is majdnem állandóan gyötörték — hiszen közel volt már ebből a világból való elköltözése, s az Úr még alkalmat akart neki adni az érdemszerzésre, — Mária nővér hallatlan buzgalommal sürgött-forgott az építkezés körül. Kétséget sem szenved, hogy annak gyors menete kizárólag neki volt köszönhető.

A munkásokra gyakorolt rendkívüli hatása főleg abban leli magyarázatát, hogy valamennyien nagyon megszerették. Mikor meghalt, ezek az egyébként olyan durva lelkű emberek keservesen siratták benne, amint ők mondogatták — úrnőjüket és anyjukat. Pedig jórészt mohamedánok és szakadárok voltak.

Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a betlehemi zárda teljesen magán viseli Mária nővér egyéniségének pecsétjét, s már ebből a szempontból is igen érdekes.

Mária nővérnek egyik igen kedves erénye volt a szerzetesi szegénység, melyet csakugyan végtelen lelkiismeretességgel gyakorolt. Hiszen tudjuk, már világi leány korában sem volt soha semmi fölöslege, s pénzét már akkor is majdnem egészen a szegényeknek adta, magának csakis a legszükségesebbet tartva meg. Egy alkalommal, már a Kármelen, látomása volt, melyben az Úr egy mérhetetlen, kitűnő, iható vízű óceán partjához vezette, s megmagyarázta neki, hogy bár abban bőségesen van víz, a szegénységet szerető lélek abból csakis annyit merít, amennyire szüksége van, s még annak cseppjeivel is takarékosan bánik. Hiszen erre az erényes felfogásra adott nekünk példát maga az isteni Üdvözítő, Ő, akié volt az egész földkereksége, sőt a világegyetem, földi élete folyamán csak annyit vett ebből az óceánból a maga használatára, amennyi szűkösen elég volt életbenmaradásához.

Ez a felfogás látszik meg az egész betlehemi zárdán.

Az épület maga köralakú; ablakai a világ minden tája felé nyílnak; ezt az Úr Jézus azzal indokolta Mária nővér előtt, hogy ez az alak, mely toronyra emlékeztet, hivatva van kifejezni a Kármelnek egyik fő jellemvonását, a zárkózottság szellemét.

Erősen, szilárdan van megépítve, s nem hiányzik belőle semmi, ami szükséges, de viszont semmi sincs rajta, ami nélkülözhető. Így például sehol sem látható dísz, még a belső udvar boltíves körfolyosójának oszlopain sem. A talpazatokon és fejezeteken nincs egy díszítő vonás sem. Mária nővér nem tűrt ilyesmit.

Csodálatos bölcseséggel van arról gondoskodva, hogy a nővéreknek szemlélődő, Istenbe merült életét ne zavarja semmi lárma. A cellák mind az emeleten vannak, s viszont minden egyéb helyiség, a konyha, az ebédlő, a műhelyek a földszintre vannak helyezve. Az olyan helyiségek pedig, ahol világiaknak is akad dolguk egyáltalában el vannak különítve a zárdától. Sőt maga a templom sincs vele szerves összefüggésben, hanem valamivel távolabb van tőle, s ugyanígy, a klauzurás női zárdának az a fontos intézménye, melyen át a világiakkal érintkezik, a forgó.

A legszigorúbb szegénység szellemét valósította meg Mária nővér a zárda kertjében is. Kizárólag csakis gyümölcsfákat hagyott meg és engedett ültetni benne, tehát olyanokat, melyek a testület fenntartását szolgálják, ellenben nem tűrt meg benne olyanokat, melyek csak árnyékot adnak.

Mindezen dolgok nem a kis nővérnek saját eszéből kerültek ki. Ő csak eszköz volt az isteni Mester kezében, aki saját maga irányította az egész építkezést. Ő közölte nap-nap után kis arájával, hogy miként kívánja ezt vagy azt; ez utóbbi azután bejelentette a közlést a perjelnőnek, az pedig meghagyta neki, hogy a dolgot csakugyan úgy végeztesse. Mivel azonban Mária nővér lelke annyira egybe volt forrva az Úr Jézuséval; s mivel az Úr értelmes eszközöket a maguk természetének megfelelőleg, vagyis mint értelmes eszközöket használ: jogosan ismételhetjük, amit már mondtunk, hogy az a csodálatos bölcseséggel megépített és szemre is igen szép, arányaiban pedig hatalmas épület, a betlehemi Kármel, tényleg ennek a kis, írástudatlan, arab laikus nővérnek a műve.

Mária nővér azonban a munkások között apostoli lelkületét is érvényesítette. Volt köztük egy fiatalember, akinek feldúlt arckifejezése, vad fellépése és nyers beszédmódja mutatták, hogy a lelke nagyon is nincs rendjén. Tényleg, ez a szerencsétlen már háromszor tagadta meg keresztény katholikus voltát, s jelenleg mohamedánnak vallotta magát.

Atyja, aki vele együtt dolgozott és hívő keresztény volt, keservesen fájlalta fiának sorsát, de azt hitte, hogy a bajon nem lehet már segíteni. Mária nővér belelátott az ifjú lelkébe, s nagy részvéttel közeledett hozzá. Beszélt neki Isten irgalmáról, a túlvilági dolgokról; gyöngéden szemére vetette hitehagyását, s mindezt akkora kedvességgel és jósággal tette, hogy az ifjú szívén a jégkéreg végre is felengedett, s legalább annyit ígért meg, hogy imádkozni fog. Mária nővér természetesen vele imádkozott, s végre is sikerült elérnie az ifjúnak tökéletes megjavulását. Nyilvánosan tért vissza az egyházba, s buzgó keresztény lett.

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből,

forrás: