Mindennapok: Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza [18]

2026. okt. 14.

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza [18] - Szeretete a római pápa iránt

Egészen rendkívüli és csodálatos volt az a szeretet és ragaszkodás, mellyel Mária nővér az Anyaszentegyház és főleg annak feje, a római pápa iránt viseltetett. Az édes Jézusnak a kicsinyeket megtisztelő és bölcsekké tevő kegyelme volt az, hogy ő, az együgyű kis laikus nővér állandó lelki összeköttetésben volt a római Szentszékkel, s mintha csak valami láthatatlan telefon kötötte volna őket össze, annak legbensőbb és legbizalmasabb dolgairól értesült.

(Megjegyzés: az első vatikáni egyetemes zsinatot Boldog IX. Piusz pápa hívta össze az Aeterni Patris kezdetű bullával; megnyitására 1869. december 8-án került sor a Vatikánban, a Szent Péter-bazilikában. A zsinat két dogmatikai konstitúciót hirdetett ki. A Dei Filius az Istenről, a kinyilatkoztatásról, a hitről, valamint a hit és az ész viszonyáról adott tanítást. A Pastor aeternus Krisztus Egyházáról szóló első dogmatikai konstitúcióként a péteri primátus eredetét, a római püspökökben való folytonosságát, a pápai primátus joghatósági tartalmát és a pápai tévedhetetlenség feltételeit határozta meg.)

Miriam a vatikáni zsinatot úgy átélte, mintha csak ő maga is ott lett volna rajta jelen, s belátott volna a kulisszák mögé is. „Az Anyaszentegyház szenved, mondotta egy elragadtatásában a zsinat elején, s a Szentatya is szenved, mert nincs elegendő egyetértés a zsinat püspökei között. Az Anyaszentegyház a mi édesanyánk. Ha az édesanya szenved, összes gyermekei vele együtt szenvednek. Az Anyaszentegyház az én édesanyám! Ó milyen szívesen ontanám véremet az Anyaszentegyházért! Mindenemet felajánlom érte, egységéért, békéjéért és győzelméért!”

„Láttam a zsinatot. Láttam a zsinaton három püspököt, akik egyébként nagyon szentek és nagy szolgálatokat tettek az Anyaszentegyháznak, most azonban sötétség veszi őket körül, s az ördögök ezerszámra nyüzsögnek körülöttük, s igyekeznek előlük elrejteni egy kis világosságot, mely ott lebeg a szemeik előtt: a hitnek, az igazságnak világosságát. Ellenben jobbra és balra tőlük van egy-egy nagy világosság, s az ördögök ezeknek követésére akarják őket csábítani. Ezek a kísértő szellemek olyan nagy számmal vannak, hogy ha testük volna, elsötétítenék a levegőt. Ezek a rossz szellemek sok más püspök ellen is támadnak. Kétszáznál több püspök van, aki nem követi azt a kis fényt, mely ott van a szemei előtt, mert a sátán visszatartja őket, s közéjük és ezen kis fény közé sűrű ködöt bocsát; ellenben követik azt a fényt, mely jobbra és balra van tőlük. Már pedig ez utóbbi fény nem Istentől való, hanem az emberi okoskodásból származik.”

Mikor Mária nővér ezen látomásban részesült, a zsinat elején, csakugyan körülbelül annyi volt az ellenzék, mely nem tartotta időszerűnek a pápai csalhatatlanság definícióját, s még az első szavazásnál is 150 főpap szavazott a javaslat ellen, ellenben a döntő szavazásnál már csak kettő. A többi részben behódolt, részben elhagyta a zsinatot.

Egy másik látomás csodálatos világossággal szemlélteti az ellenzék egy részének már a zsinat folyamán való behódolását, s a csalhatatlanság dogmájának IX. Pius halála után bekövetkezett teljes diadalát.

„Láttam a Szentatyát, mondá, a zsinati atyáktól körülvéve. Jobbján egy gyönyörű kert volt, nappali verőfényben, kitűnő víztől öntözötten, tele virággal és gyümölccsel, melyek rendkívül kellemes illatot terjesztettek. Balja felől egy másik kert volt, melyre sötétség borult, tele bogánccsal és tüskével; csak itt-ott volt benne néhány rózsafa, és egy-egy jó növény, melyet a bogáncsok elfojtottak. A Szentatya megpróbált behatolni ebbe a második kertbe, hogy megművelje azt, s hogy a rózsafákat és jó növényeket átültesse a szép kertbe. Sokan mondogatták a Szentatyának, hogy hiábavaló munkát végez. Ezután azt láttam, hogy valami nagy szenvedésnek borús felhője ereszkedett le a Szentatyára és azokra, akik a jobbján voltak, de azután megint kisütött a nap, s arcuk sugárzott az örömtől. Majd pedig kinyílt a rossz kertnek ajtaja, s elkezdték kihordani abból a jó növényeket és átültették őket a jó kertbe. Ezután azt láttam, hogy a Szentatya elaludt, s két gyermek (az angyalokat szokta így nevezni) karjaiba vette őt és fölvitte. Egy másik jött helyébe, aki könnyűszerrel végezte be a megkezdett munkát, s azok, akik annak idején meg akarták akadályozni a Szentatyát munkájában, most belátták az igazságot. Egy hang pedig így szólt hozzám: Örülj annak, hogy ezt a negyvennapi kenyéren és vízen való böjtöt kértem tőled, hogy részt juttassak neked a zsinati atyák érdemeiből. Szükséges, hogy ezen böjt által eltávolítsd útjukból a köveket, nehogy elessenek rajtuk.”

Vajon nem megható dolog-e, hogy az Úr Jézus egy ilyen kis semmi léleknek ilyen fontos szerepet juttat! A kis Miriam, mint a vatikáni egyetemes zsinat egyik titkos főszereplője! Imáival hárítja el a siker akadályait!

Az (első!) vatikáni zsinatra következő háborúk; Róma elfoglalása a piemontiak által; Franciaország bukása a poroszokkal szemben, mint egyenes büntetése annak az árulásnak, melyet Napoleon császár IX. Piussal szemben elkövetett; a párisi kommün borzalmai: mindez csodálatosan világos képekben vonult el ennek a kis prófétanőnek lelke előtt, s elragadtatásaiban mindezeket előremondotta.

Egész élete csodaszövevényének azonban talán mégis az a csúcspontja, hogy ő, aki olyan gyermeki szeretettel csüngött IX. Pius pápán, s annyira atyjának tekintette őt, elragadtatásai közepette olykor fölvette annak családi hasonlatosságát. Azt akarjuk ezzel mondani, hogy ilyenkor arcban úgy hasonlított hozzá, mintha csak édesleánya lett volna. Ez a dolog annyira hihetetlennek látszik, hogy ha nem bizonyítanák fotográfiai felvételek, nehezen tudnók elhinni. Tudjuk, IX. Pius pápa szabályos, kerek arcú és testes ember volt; Miriam, ellenkezőleg igen sovány, hosszúkás, kissé szabálytalan, keskeny arcú; ilyen körülmények között ez az átalakulás annál feltűnőbb volt. Ilymódon akarta az Úristen kinyilvánítani az ő mérhetetlen gyermeki ragaszkodását a kereszténység közös atyja iránt.

Milyen jó tanulság ez különösen nekünk, magyaroknak, akiknél olyan gyakran lehet tapasztalni, főleg a középosztálynál, ezen hódolatos, gyermeki szeretetnek hiányát, s oly sűrűn lehet hallani bírálatokat, vakmerő ítéleteket és tiszteletlen kifejezéseket a Szentatyával szemben, aki pedig éppen a mi hazánkat, szeretetének már annyi jelével tüntette ki. Teszik ezt sokszor azért, mert nem értik meg a költő szavát: „... néki sok a gyermeke, ne kívánd, hogy minket tegyen mindnyájuknak elibe.”

Szentatyával való együttérzés a fokmérője a katholikus érzületnek.

Boldog IX. Piusz, születési nevén: Giovanni Maria Mastai-Ferretti (Sinigaglia, 1792. május 13. – Róma, 1878. február 7.) római pápa 1846-tól 1878-ig. A legtovább regnáló és az egyik legfiatalabban megválasztott egyházfő a pápaság történetében. Nevezetes volt az 1868-as első vatikáni zsinat összehívásáról, és arról, hogy 1870-ben végleg elvesztette a Pápai Állam feletti uralmát az Olasz Királysággal szemben. Ezt követően nem volt hajlandó elhagyni a Vatikánvárost, és „a Vatikán foglyának” nyilvánította magát. IX. Piuszt Szent II. János Pál pápa avatta boldoggá 2000. szeptember 3-án és ünnepe napját pontifikátusa végének (halálának) napjában, február 7-ben határozta meg. Szent II. János Pál pápa az első vatikáni zsinatot összehívó és végigvivő IX. Piusz pápát a második vatikáni zsinatot összehívó XXIII. János pápával együtt, két pápát egyszerre avatott boldoggá.

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből,

forrás: