Az a hajó, melyen Miriam utazott, 1863 május havában kötött ki Marseille kikötőjében, ahol Miriam életének egy újabb korszaka kezdődik. 17-ik évében volt, de annyira fejletlen külsejű, hogy tizenkétévesnél idősebbnek senki se nézte volna. Épen azért háziasszonya, aki a konyha vezetésével bízta meg, kötelességének tartotta anyai felügyelet alá venni őt, s nem engedte meg neki, hogy egymagában kijárjon. Ennek következtében szentmisét sem hallgathatott minden nap, s a szentségekhez sem járulhatott oly gyakran, mint eddig szokta. Ezt Miriam nem bírta ki soká, s más hely után nézett. Talált is egyet, de ekkor gazdái, akik időközben nagyon megszerették, kérve-kérték, hogy maradjon, s ígérték, hogy ezentúl nem fogják őt szabad mozgásában akadályozni.
Ettől kezdve kora hajnalban szokott a templomba menni, s a kapu előtt térden állva várta meg, amíg azt kinyitották. Egyszer csak azt vette észre, hogy ezen utain egy idegen férfi kíséri bizonyos távolságban, egy kis gyermeket vezetve kezénél fogva. Mikor ez nap-nap után ismétlődött, Miriam nem állhatta tovább, megfordult, s így szólt hozzá: „Uram, ha önnek esetleg az volna a szándéka, hogy nekem házassági ajánlatot tesz, ne vesztegesse idejét; tudja meg, hogy én Istennek vagyok szentelve.” „Miriam, — felelte az idegen, — én tudom, hogy Istennek vagy szentelve, s én mindig követni foglak, míg csak zárdába nem lépsz.”
Gazdái határtalan bizalommal voltak irányában. Egy alkalommal megbízták, hogy fizesse ki a kereskedőknél számláikat. Miután elvégezte ezt a dolgot, s hazatért, egy szegény asszony szólította meg. „Miriam, — mondá neki, — légy irgalmas, több gyermekem van, aki éhen hal.” Miriam csodálkozott azon, hogy az ismeretlen nő tudja az ő nevét, de azon is, hogy miképen tudott a házba bejutni, holott ő nem nyitott neki ajtót. „Asszonyom, — felelte neki, — gazdáim pénzéből nem adhatok önnek semmit, de íme itt van az én havi bérem, ötven frank, vegye azt a gyermekei számára eleségre és ruhára.” „És neked, Miriam, vajjon mid marad akkor?” — kérdezte a nő. „Azzal ne törődjék, asszonyom, — volt a felelet, — én sohasem tartottam meg még magamnak semmi pénzt, s az Úristen még sem engedte, hogy valaha szükséget szenvedjek: vegye csak az egészet.” A nő elfogadta, s hálásan megköszönte. Kissé különös volt azonban, hogy eltávozott, anélkül, hogy Miriam kaput nyitott volna neki. Nagy meglepetésére ezt az egész összeget kevéssel utóbb ott találta a konyha asztalán. A Szűzanya volt az a nő, s próbára akarta tenni kis leányának nagylelkűségét.
Ekkoriban kezdődtek elragadtatásai. Az első otthon jött rá, s két óráig tartott. Ezt még sikerült titokban tartani. Négy hónappal utóbb azonban az egyesült görögök templomában, a szentáldozás pillanatában jött rá a második, s úgy kellett eszméletlen állapotban elszállítani gazdáinak házába. Négy napig tartott. Az odahívott orvosok érthetetlennek tartották állapotát. Mikor magához tért, elmondta, hogy az égben volt, s hogy kérte a Boldogságos Szűzet, engedné, hogy ott maradjon. Az azonban így felelt: „Még sok a tennivalód.” Azon egyéb látomások közül, melyekben ez alkalommal részesült, csak a tisztítóhelyre vonatkozót akarjuk részletesen ideiktatni.
„Beléptünk a tisztítóhelybe. Ez egy igen tágas, zöldelő növényzettel borított vidék, melynek nagyobb a hossza, mint a szélessége. Hallatlan, hogy mennyi lélek van ott; egészen közel állanak egymáshoz. Szenvedéseik igen különbözők. Egyeseknek fájdalmai olyan nagyok, mintha a legkegyetlenebb kínzást szenvednék el. Mások ellenben olyanféleképen érzik magukat, mint szokta az ember idelent a földön, ha beteg. Tüzet kívülről nem látni; azt mindegyik lélek a maga bensejében hordja. Nincsenek ott ördögök, s egyáltalában semmi sem, ami ijesztő volna.”
„A szűz, aki engem vezetett, azt mondta nekem, hogy Isten Anyja minden szombaton le szokott szállni a tisztítóhelyre sok angyal kíséretében, s ilyenkor ezen boldog szellemek által igen sok lelket szabadíttat ki, akik azután mint örvendező kicsiny bárányok követik ezt az ő jóságos Anyjukat a mennyországba.”
„Láttam a tisztítóhelyen igen sok papot, püspököt és szerzetest. „Ez a nővér, például, mondotta nekem vezetőm, sokáig marad itt, mert engedély nélkül gyümölcsöt evett a kertben, s mivel, ugyancsak engedély nélkül, kisebb ajándékokat fogadott el tanítványaitól.” Voltak viszont, akik azért bűnhődtek, mert nem használták fel jól a szerzetesi életnek kegyelmeit; s mások, akiknek Istenbe vetett bizalma nem volt eléggé erős.”
„Ekkor egy pillantást vetettünk a pokolba. Hozzáképest a tisztítóhely paradicsomnak látszott. Mert hiszen a tisztítóhelyen levő lelkek teljesen meg vannak nyugodva Isten akaratában, s boldogok, hogy a tűz tisztítja őket, s így méltókká teszi Isten szemtől-szembe való látására.”
Ugyanezen négynapos elragadtatás folyamán szólította fel Miriamot az Úr, hogy ismét egy egész esztendeig böjtöljön kenyéren és vízen, s ruházkodjék a lehető legszegényesebben.
Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből,
forrás:
- Szent II. János Pál pápa 1983. november 13-án Rómában boldoggá avatta,
- 2015. május 17-én Ferenc pápa szentté avatta.
- Ünnepe augusztus 25.-én van.
Előző részek:
- [1] Gyermekkora
- [2] A vértanúság
- [3] Kivetve a világba


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése