Miriam meggyógyult, de a sebhely egész életében látható maradt. Húsz évvel később bekövetkezett halála után is meg lehetett állapítani, hogy a forradás ott van nyakának elülső részén, s körülbelül tíz centiméter hosszú és egy centiméter széles.
Az apáca egy templomba vezette. „Legyen szíves várjon meg, — mondta neki Miriam, mikor a gyóntatószék felé indult. — Az Isten szerelmére kérem, ne hagyjon el.” Az apáca mosolygott, de semmit sem felelt. Mikor Miriam kilépett a gyóntatószékből, nem találta őt többé sehol. Keserves zokogásra fakadt; a gyóntató odajött hozzá, kérdezte, faggatta, de Miriam csak annyit mondott neki, hogy valaki elhagyta, most egyedül áll a világon; s hogy kilétét nem szabad elárulnia. A pap ismerőse volt nagybátyjának, s mintegy vígasztalásul szóba hozta előtte, hogy ott is milyen szerencsétlenség történt, amennyiben az illető unokahugának nyoma veszett; azt hiszik csábításnak lett áldozata, s most az egész család, szégyenében, elhagyta Alexandriát. Erre Miriam kijelentette, hogy ő jól ismeri az eltűnt unokahugot, de hollétét nem szabad megmondania; annyit azonban közölhet felőle, hogy semmi baj sem érte, hanem hogy Istennek szentelte magát. Ezt a hírt a pap nagy örömmel vette tudomásul, s bizonyára megírta az érdekelt családnak. Miriamot pedig egy püspökhöz vezette, akivel az gyónás pecsétje alatt közölte egész életét. A püspök erre felkarolta ügyét, magával vitte egy jeruzsálemi zarándoklatra, s onnét Rómába is el akarta volna vinni, hogy ott zárdába adja. Ekkor azonban Miriamban elemi erővel ébredt fel a vágy fivérének látása után, s útnak indult látogatására. A hajót azonban, melyen utazott, vihar akadályozta meg céljának elérésében, s Miriam megint Alexandriában találta magát.
Miriam ekkor cselédnek állt be. Élete a lehető leghányatottabb volt, tele érdekes kalanddal, melyekben állandóan szinte érzékelhető a Gondviselésnek fölötte őrködő hatalmas keze. Mindenütt megszerették, megbecsülték, sőt a vége mindenütt az lett, hogy szentnek tartották, mire Miriam, saját alázatosságát féltve, tovább állt. Ilyenkor azután nem mindig szép szerével marasztalták, sőt az egyik helyen temperamentumos úrnője bottal verte végig a lépcsőn. Ismételten, s épp oly sikertelenül indult útnak fivéréhez. Ekkor a vihar Beyruthba sodorta hajóját, s így került az ott lakó, Attala nevű arab családhoz szolgálatba. Ekkor már meglehetősen gyakoriak voltak nála a rendkívüli misztikus kegyelmek, a látomások, kinyilatkoztatások, s egyéb csodás jelenségek. De ezeknek részletezését akkorra hagyjuk, mikor életében úgyszólván szakadatlan láncolattá válnak. Pénze nem volt soha, mert mindenét odaadta a szegényeknek. Egy alkalommal megtudta, hogy egy szegény család — apa, anya és gyermekek, — súlyos betegen fekszik. Azonnal otthagyta jó állását, átköltözött nyomorúságos szobájukba, ápolta őket, sőt még koldult is számukra, míg végre negyven napi hősies önfeláldozása által elérte, hogy mindnyájan felgyógyultak.
Hogy mennyire tudatlan volt ez a kis leány bizonyos dolgokban, azt mutatja a következő eset.
Ezidőtájt történt vele, hogy mindenféle kísértések kezdték gyötörni, s ő nem tudván különbséget tenni az önkéntelen gondolat és az abba való beleegyezés között, rémülten sietett gyónni, s ott mindezekről a dolgokról, mint elkövetett bűnökről vádolta magát. A gyóntató, magától értetődik, komolyan a lelkére beszélt, s azután azt kérdezte, vajjon megfogadja-e, hogy ezeket a dolgokat nem fogja többé elkövetni. Szegény kis Miriam erre azt felelte, hogy ő azt nem tudja megígérni. Úgy értette a dolgot, hogy ő nem tudja megakadályozni, hogy ilyen gondolatai támadjanak, s csak rosszul fejezte ki magát. A gyóntató ellenben azt hitte, hogy valami megrögzött gonosztevővel van dolga, s megtagadta tőle a feloldozást. Nos hiszen volt ekkor sírás és zokogás. Szinte kétségbeesett. Azonban, mint minden bajában, akkor is a Szűzanyához fordult, s feleletül e szavakat hallotta lelke mélyén: „Menj ilyen meg ilyen utcába, ilyen szám alá, s ott felvilágosítást és vígasztalást fogsz találni.” Elment. Kopogtatott. „Szabad!” — mondta belülről egy feltűnően édes, szelíd hang. Belépett. Egy teljesen idegen nő fogadta, de igen kedvesen, s mindjárt nevén szólítva őt, megmagyarázta neki a kísértés és a bűn közti különbséget. Azután ott tartotta magánál egész éjjel, folyton Jézusról és az égi dolgokról beszélve neki, s reggel visszaküldte gyóntatójához. Ez azonnal belátta tévedését, feloldozta és kegyesen bocsátotta el őt.
Ugyanezen időtájt böjtölt kenyéren és vízen egy egész esztendeig az Úr Jézus egyenes felszólítására, de gyóntatójának kikért engedélyével, s ezen egész idő alatt kitűnő egészségnek örvendett.
Beyrutban kapta az ajánlatot, hogy lépjen szolgálatba egy Marseilleben élő, Naggiár nevezetű, arab családnál, amit ő visszaemlékezve ama titokzatos apácának jóslatára, el is fogadott.
Megjegyzés:
Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből,
forrás:
- Szent II. János Pál pápa 1983. november 13-án Rómában boldoggá avatta,
- 2015. május 17-én Ferenc pápa szentté avatta.
- Ünnepe augusztus 25.-én van.
Előző részek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése