Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza [4] - Franciaországban; elkezdődnek az elragadtatásai

 

        Az a hajó, melyen Miriam utazott, 1863 május havában kötött ki Marseille kikötőjében, ahol Miriam életének egy újabb korszaka kezdődik. 17-ik évében volt, de annyira fejletlen külsejű, hogy tizenkétévesnél idősebbnek senki se nézte volna. Épen azért háziasszonya, aki a konyha vezetésével bízta meg, kötelességének tartotta anyai felügyelet alá venni őt, s nem engedte meg neki, hogy egymagában kijárjon. Ennek következtében szentmisét sem hallgathatott minden nap, s a szentségekhez sem járulhatott oly gyakran, mint eddig szokta. Ezt Miriam nem bírta ki soká, s más hely után nézett. Talált is egyet, de ekkor gazdái, akik időközben nagyon megszerették, kérve-kérték, hogy maradjon, s ígérték, hogy ezentúl nem fogják őt szabad mozgásában akadályozni. 

          Ettől kezdve kora hajnalban szokott a templomba menni, s a kapu előtt térden állva várta meg, amíg azt kinyitották. Egyszer csak azt vette észre, hogy ezen utain egy idegen férfi kíséri bizonyos távolságban, egy kis gyermeket vezetve kezénél fogva. Mikor ez nap-nap után ismétlődött, Miriam nem állhatta tovább, megfordult, s így szólt hozzá: „Uram, ha önnek esetleg az volna a szándéka, hogy nekem házassági ajánlatot tesz, ne vesztegesse idejét; tudja meg, hogy én Istennek vagyok szentelve.” „Miriam, — felelte az idegen, — én tudom, hogy Istennek vagy szentelve, s én mindig követni foglak, míg csak zárdába nem lépsz.” 

          Gazdái határtalan bizalommal voltak irányában. Egy alkalommal megbízták, hogy fizesse ki a kereskedőknél számláikat. Miután elvégezte ezt a dolgot, s hazatért, egy szegény asszony szólította meg. „Miriam, — mondá neki, — légy irgalmas, több gyermekem van, aki éhen hal.” Miriam csodálkozott azon, hogy az ismeretlen nő tudja az ő nevét, de azon is, hogy miképen tudott a házba bejutni, holott ő nem nyitott neki ajtót. „Asszonyom, — felelte neki, — gazdáim pénzéből nem adhatok önnek semmit, de íme itt van az én havi bérem, ötven frank, vegye azt a gyermekei számára eleségre és ruhára.” „És neked, Miriam, vajjon mid marad akkor?” — kérdezte a nő. „Azzal ne törődjék, asszonyom, — volt a felelet, — én sohasem tartottam meg még magamnak semmi pénzt, s az Úristen még sem engedte, hogy valaha szükséget szenvedjek: vegye csak az egészet.” A nő elfogadta, s hálásan megköszönte. Kissé különös volt azonban, hogy eltávozott, anélkül, hogy Miriam kaput nyitott volna neki. Nagy meglepetésére ezt az egész összeget kevéssel utóbb ott találta a konyha asztalán. A Szűzanya volt az a nő, s próbára akarta tenni kis leányának nagylelkűségét. 

          Ekkoriban kezdődtek elragadtatásai. Az első otthon jött rá, s két óráig tartott. Ezt még sikerült titokban tartani. Négy hónappal utóbb azonban az egyesült görögök templomában, a szentáldozás pillanatában jött rá a második, s úgy kellett eszméletlen állapotban elszállítani gazdáinak házába. Négy napig tartott. Az odahívott orvosok érthetetlennek tartották állapotát. Mikor magához tért, elmondta, hogy az égben volt, s hogy kérte a Boldogságos Szűzet, engedné, hogy ott maradjon. Az azonban így felelt: „Még sok a tennivalód.” Azon egyéb látomások közül, melyekben ez alkalommal részesült, csak a tisztítóhelyre vonatkozót akarjuk részletesen ideiktatni. 

           „Beléptünk a tisztítóhelybe. Ez egy igen tágas, zöldelő növényzettel borított vidék, melynek nagyobb a hossza, mint a szélessége. Hallatlan, hogy mennyi lélek van ott; egészen közel állanak egymáshoz. Szenvedéseik igen különbözők. Egyeseknek fájdalmai olyan nagyok, mintha a legkegyetlenebb kínzást szenvednék el. Mások ellenben olyanféleképen érzik magukat, mint szokta az ember idelent a földön, ha beteg. Tüzet kívülről nem látni; azt mindegyik lélek a maga bensejében hordja. Nincsenek ott ördögök, s egyáltalában semmi sem, ami ijesztő volna.” 

       „A szűz, aki engem vezetett, azt mondta nekem, hogy Isten Anyja minden szombaton le szokott szállni a tisztítóhelyre sok angyal kíséretében, s ilyenkor ezen boldog szellemek által igen sok lelket szabadíttat ki, akik azután mint örvendező kicsiny bárányok követik ezt az ő jóságos Anyjukat a mennyországba.” 

         „Láttam a tisztítóhelyen igen sok papot, püspököt és szerzetest. „Ez a nővér, például, mondotta nekem vezetőm, sokáig marad itt, mert engedély nélkül gyümölcsöt evett a kertben, s mivel, ugyancsak engedély nélkül, kisebb ajándékokat fogadott el tanítványaitól.” Voltak viszont, akik azért bűnhődtek, mert nem használták fel jól a szerzetesi életnek kegyelmeit; s mások, akiknek Istenbe vetett bizalma nem volt eléggé erős.” 

          „Ekkor egy pillantást vetettünk a pokolba. Hozzáképest a tisztítóhely paradicsomnak látszott. Mert hiszen a tisztítóhelyen levő lelkek teljesen meg vannak nyugodva Isten akaratában, s boldogok, hogy a tűz tisztítja őket, s így méltókká teszi Isten szemtől-szembe való látására.” 

          Ugyanezen négynapos elragadtatás folyamán szólította fel Miriamot az Úr, hogy ismét egy egész esztendeig böjtöljön kenyéren és vízen, s ruházkodjék a lehető legszegényesebben.  

 

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből, 

forrás:

Megjegyzés: 

- Szent II. János Pál pápa 1983. november 13-án Rómában boldoggá avatta, 

- 2015. május 17-én Ferenc pápa szentté avatta. 

- Ünnepe augusztus 25.-én van.

Előző részek:

 - [1]  Gyermekkora

 - [2] A vértanúság

 - [3] Kivetve a világba

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza [3] - Kivetve a világba

         Miriam meggyógyult, de a sebhely egész életében látható maradt. Húsz évvel később bekövetkezett halála után is meg lehetett állapítani, hogy a forradás ott van nyakának elülső részén, s körülbelül tíz centiméter hosszú és egy centiméter széles. 

         Az apáca egy templomba vezette. „Legyen szíves várjon meg, — mondta neki Miriam, mikor a gyóntatószék felé indult. — Az Isten szerelmére kérem, ne hagyjon el.” Az apáca mosolygott, de semmit sem felelt. Mikor Miriam kilépett a gyóntatószékből, nem találta őt többé sehol. Keserves zokogásra fakadt; a gyóntató odajött hozzá, kérdezte, faggatta, de Miriam csak annyit mondott neki, hogy valaki elhagyta, most egyedül áll a világon; s hogy kilétét nem szabad elárulnia. A pap ismerőse volt nagybátyjának, s mintegy vígasztalásul szóba hozta előtte, hogy ott is milyen szerencsétlenség történt, amennyiben az illető unokahugának nyoma veszett; azt hiszik csábításnak lett áldozata, s most az egész család, szégyenében, elhagyta Alexandriát. Erre Miriam kijelentette, hogy ő jól ismeri az eltűnt unokahugot, de hollétét nem szabad megmondania; annyit azonban közölhet felőle, hogy semmi baj sem érte, hanem hogy Istennek szentelte magát. Ezt a hírt a pap nagy örömmel vette tudomásul, s bizonyára megírta az érdekelt családnak. Miriamot pedig egy püspökhöz vezette, akivel az gyónás pecsétje alatt közölte egész életét. A püspök erre felkarolta ügyét, magával vitte egy jeruzsálemi zarándoklatra, s onnét Rómába is el akarta volna vinni, hogy ott zárdába adja. Ekkor azonban Miriamban elemi erővel ébredt fel a vágy fivérének látása után, s útnak indult látogatására. A hajót azonban, melyen utazott, vihar akadályozta meg céljának elérésében, s Miriam megint Alexandriában találta magát. 

         Miriam ekkor cselédnek állt be. Élete a lehető leghányatottabb volt, tele érdekes kalanddal, melyekben állandóan szinte érzékelhető a Gondviselésnek fölötte őrködő hatalmas keze. Mindenütt megszerették, megbecsülték, sőt a vége mindenütt az lett, hogy szentnek tartották, mire Miriam, saját alázatosságát féltve, tovább állt. Ilyenkor azután nem mindig szép szerével marasztalták, sőt az egyik helyen temperamentumos úrnője bottal verte végig a lépcsőn. Ismételten, s épp oly sikertelenül indult útnak fivéréhez. Ekkor a vihar Beyruthba sodorta hajóját, s így került az ott lakó, Attala nevű arab családhoz szolgálatba. Ekkor már meglehetősen gyakoriak voltak nála a rendkívüli misztikus kegyelmek, a látomások, kinyilatkoztatások, s egyéb csodás jelenségek. De ezeknek részletezését akkorra hagyjuk, mikor életében úgyszólván szakadatlan láncolattá válnak. Pénze nem volt soha, mert mindenét odaadta a szegényeknek. Egy alkalommal megtudta, hogy egy szegény család — apa, anya és gyermekek, — súlyos betegen fekszik. Azonnal otthagyta jó állását, átköltözött nyomorúságos szobájukba, ápolta őket, sőt még koldult is számukra, míg végre negyven napi hősies önfeláldozása által elérte, hogy mindnyájan felgyógyultak.

          ​Hogy mennyire tudatlan volt ez a kis leány bizonyos dolgokban, azt mutatja a következő eset. ​Ezidőtájt történt vele, hogy mindenféle kísértések kezdték gyötörni, s ő nem tudván különbséget tenni az önkéntelen gondolat és az abba való beleegyezés között, rémülten sietett gyónni, s ott mindezekről a dolgokról, mint elkövetett bűnökről vádolta magát. A gyóntató, magától értetődik, komolyan a lelkére beszélt, s azután azt kérdezte, vajjon megfogadja-e, hogy ezeket a dolgokat nem fogja többé elkövetni. Szegény kis Miriam erre azt felelte, hogy ő azt nem tudja megígérni. Úgy értette a dolgot, hogy ő nem tudja megakadályozni, hogy ilyen gondolatai támadjanak, s csak rosszul fejezte ki magát. A gyóntató ellenben azt hitte, hogy valami megrögzött gonosztevővel van dolga, s megtagadta tőle a feloldozást. Nos hiszen volt ekkor sírás és zokogás. Szinte kétségbeesett. Azonban, mint minden bajában, akkor is a Szűzanyához fordult, s feleletül e szavakat hallotta lelke mélyén: „Menj ilyen meg ilyen utcába, ilyen szám alá, s ott felvilágosítást és vígasztalást fogsz találni.” Elment. Kopogtatott. „Szabad!” — mondta belülről egy feltűnően édes, szelíd hang. Belépett. Egy teljesen idegen nő fogadta, de igen kedvesen, s mindjárt nevén szólítva őt, megmagyarázta neki a kísértés és a bűn közti különbséget. Azután ott tartotta magánál egész éjjel, folyton Jézusról és az égi dolgokról beszélve neki, s reggel visszaküldte gyóntatójához. Ez azonnal belátta tévedését, feloldozta és kegyesen bocsátotta el őt. ​

         Ugyanezen időtájt böjtölt kenyéren és vízen egy egész esztendeig az Úr Jézus egyenes felszólítására, de gyóntatójának kikért engedélyével, s ezen egész idő alatt kitűnő egészségnek örvendett. ​Beyrutban kapta az ajánlatot, hogy lépjen szolgálatba egy Marseilleben élő, Naggiár nevezetű, arab családnál, amit ő visszaemlékezve ama titokzatos apácának jóslatára, el is fogadott. 

 

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből, 

forrás:

Megjegyzés: 

- Szent II. János Pál pápa 1983. november 13-án Rómában boldoggá avatta, 

- 2015. május 17-én Ferenc pápa szentté avatta. 

- Ünnepe augusztus 25.-én van.

Előző részek:

 - [1]  Gyermekkora

 - [2] A vértanúság

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza [2] - A vértanúság; a Boldogságos Szűz Mária megmenti

 

               Három hónapig tartott már ez a megalázó állapot, midőn Miriamban felébredt a vágy, hogy viszontláthassa Palesztinában maradt fivérét. Íratott tehát egy levelet, s mivel éppen akkor volt indulóban arra felé nagybátyjának egy elbocsátott mohamedán, török szolgája, annak akarta azt a kezébe adni. Ez a szomszédban lakott feleségével és anyjával, kiket Miriam jól ismert. Így hát nem volt abban semmi különös, hogy egy este átment hozzájuk a levéllel. A török átvette a levelet, de azután az egész család arra kérte Miriamot, hogy maradjon náluk vacsorára, s ez utóbbi végre is elfogadta a meghívást. Vacsora alatt a török megbotránkozva beszélt arról, hogy milyen méltatlan bánásmódban részesül Miriam rokonai részéről, de azután meglepő hirtelenséggel elkezdte szidni magát a keresztény vallást is. „Miriam, hogyan tudsz te megmaradni olyan valláson, melynek követői így viselkednek. Gyere át inkább hozzánk. …Soha! — kiáltott fel Miriam lelkesen, — én a római, katholikus, apostoli Anyaszentegyháznak vagyok a gyermeke, s az is maradok életem végéig, mert ez az egyedüli igaz vallás.” A töröknek sem kellett több; fanatikus düh ébredt benne; egy rúgással földre terítette a leányt, rávetette magát, s kirántva hosszú kését, elvágta a nyakát. Ezután felesége és anyja segítségével a leányt annak bő szűzi fátyolába csavarta be, kivitte, s a sötétben egy rejtett zugba dobta.

          ​Így végződött volna Miriam pályafutása életének 13. évében, 1858 szeptember 7-én, s talán soha senki sem tudta volna meg, hogy a mennyország egy vértanúval lett gazdagabb. ​

         Igen ám, de ott volt a Boldogságos Szűz Mária. 

          A gyilkos merénylet után Miriam lelke elragadtatásba esett. A mennyországban látta magát a Szentháromság trónja előtt. Ott volt Jézus Krisztus, szentséges emberi alakjában. Kimondhatatlan boldogságot élvezett, mikor egyszerre csak odalép hozzá valaki és így szól: „Igaz, szűz vagy, de könyved még nincs befejezve.” Alig hangzottak el ezek a szavak, Miriam felébredt, s egy magányos barlangban találta magát, szegényes ágyon fekve. Mellette egy apáca, aki bevarrta nyakán a sebet, s azután a legnagyobb szeretettel ápolta őt. Soha sem látta őt a hosszú idő alatt sem enni, sem aludni. Mindig ott állt a párnája mellett, s hallgatott. Égszínkék, áttetsző, moárészerű szövetből volt a felsőruhája, s ugyanolyan a fátyola is. Miriam sem azelőtt, sem azután nem látott soha ehhez hasonló szerzetesruhát. Körülbelül egy hónapig feküdt Miriam a barlangban, s az egész idő alatt semmit sem evett, sem nem ivott. Olykor-olykor, hosszabb időközökben az apáca egy hófehér spongyával megnedvesítette a betegnek ajkait. Különben is gondja volt rá, hogy Miriam ezen egész idő alatt majdnem folyton aludjék. 

           Az utolsó napon az apáca egy tányér levest adott neki, olyan jót amilyent Miriam életében nem evett. Mikor készen volt vele, még kért belőle, s ekkor az apáca először szólt hozzá: „Miriam, ez mostanra elég; később majd újra adok neked belőle. Jusson mindig eszedbe, hogy nem szabad úgy tenned, mint azok, akiknek soha semmi sem elég. Mond mindig: ez elég, s az Úristen, aki mindent lát, majd mindenben gondoskodik rólad. Légy mindig elégedett, bármit kelljen is az Úristen, aki jó, elküldi neked azt, amire szükséged van. Ne hallgass soha a sátánra: őrizkedjél tőle, mert ravasz. Ha valamit kérsz az Úristentől, esetleg nem adja meg neked azonnal, mert próbára akar tenni, s látni akarja, vajjon mindig egyenlően szereted-e Őt. Később azonban megadja, feltéve, hogy mindig meg vagy elégedve és szereted Őt. Miriam, Miriam, ne feledd soha azokat a kegyelmeket, melyekben az Úr részesített. Ha valami kellemetlenség ér, gondolj mindig arra, hogy Isten akarta így. Légy mindig szeretetteljes embertársaid iránt; szeresd őket jobban, mint tenmagadat. Nem fogod többé viszontlátni családodat; Franciaországba fogsz menni, s ott szerzetbe lépsz. Először Szent Józsefnek leszesz a gyermeke, s azután Szent Teréziáé. Az egyik zárdában fel fogod venni a Kármel ruháját; egy másikban le fogod tenni a fogadalmat, s egy harmadikban, Betlehemben, fogsz meghalni.” 

         „Rokonaid kutatni fognak utánad; neked magadnak is meglesz a kísértésed arra, hogy megismertesd magadat. Ezt ne tedd valahogy, mert különben nem kapsz többé levest.” 

          „Sokat fogsz szenvedni életed folyamán. Ellentmondásnak leszel a céltáblája.”  

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből, 

forrás:

Megjegyzés: 

- Szent II. János Pál pápa 1983. november 13-án Rómában boldoggá avatta, 

- 2015. május 17-én Ferenc pápa szentté avatta. 

- Ünnepe augusztus 25.-én van.

 

Előző rész: 

 - [1]  Gyermekkora

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza [1] - Gyermekkora

MIRIAM

          ​Egy kis arab leányka boldoggá-avatási pöre folyik a római apostoli Szentszék előtt, aki mint kármelita nővér fejezte be életét, s alapos reményünk van arra, hogy a boldoggá-avatás hamarosan meg fog történni. A Kármel ősi törzsén tehát ismét új bimbó fakadt mely nemsokára szép virággá fog fesleni.

         Baouardi Miriam egészen sajátos tipus, nemcsak a Kármelnek, hanem az egész Anyaszentegyháznak szentjei között. Hiszen igaz, hogy a diabolikus elem más szentek életében is sokszor igen nagy szerepet játszott. Ott van például az arsi plébános, Vianney Szent János; a Kármel szentjeinek is sok dolguk akadt vele, s különösen Nagy Szent Terézia sokat szenvedett tőle. De azért olyan szent, akinek egész élete a sátán elleni küzdelem jegyében legyen beállítva, ha van, nem sok lehet. Már pedig ilyen a mi kis Miriamunk. Egy igen egyszerű, falusi, tudatlan leányka, egy „semmi”, akit az édes Jézus arra használ fel eszközül, hogy általa a pokoli hatalmasságokat tönkre verje, teljesen megalázza és megszégyenítse. S ez a küzdelem nála nem a lélek mélyén, nem a cella magányában, emberi szemek elől elrejtve folyik, hanem teljes nyiltsággal, mások jelenlétében, akiknek ereiben a rettenetes részletek láttára szinte megfagy a vér.

          ​Az Úristennek minden egyes kanonizálással nagy céljai vannak. Ebben az esetben, úgy gondoljuk, az a szándék, hogy ráterelje az emberiség figyelmét arra a gonosz ellenségre, aki annyira szeretné elfeledtetni a saját létezését. Hiszen nem olyan régen, valamelyik északi országban, ha nem csalódunk Norvégiában, törvényt adtak ki arra, hogy nem szabad róla az iskolákban beszélni. Azért teszi, hogy a sötétben annál biztosabban dolgozhasson. Azért bélyegetzeti nevetséges babonának minden racionalista által az ördög létezésének hitét. Pedig hát az édes Jézus nyilvános életét a kísértő elleni küzdelemmel kezdi meg. Szent Pál apostol pedig így szól az efezusiakhoz: „Mert nem test és vér ellen kell tusakodnunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok ellen, ennek a sötétségnek világkormányzói ellen, a gonoszságnak égi magasságban levő szellemei ellen.” 

* * * ​

          Miriam 1846 jan. 5-én született Palestina egy kis falucskájában, Abellinben, valami húsz kilométernyire északnyugatra Názárettől. Szülei őskeresztény, hithű arabok voltak. Atyja és elődei puskaporkészítők; ezt jelenti a Baouardi név is. Tizenkét gyermekük — mind fiú — egymásután halt meg kicsiny korában. Ekkor gyalogosan Betlehembe zarándokoltak, s ott arra kérték a Szűzanyát, adjon nekik kis leányt. Ezen kérésüknek gyümölcse lett a kis Miriam. Ott keresztelték meg a görög-katholikus szertartás szerint Abellin kis templomában. ​

         Alig volt három éves a Szűzanyának ezen ajándéka, máris jelentkeztek rajta Isten különös kegyelmének jelei. Imádkozó, magányt szerető gyermek volt. Ekkoriban halt meg édesatyja. Utolsó órájában megfogta kis leánya karját, s Szent Józsefnek ott függő képére tekintve így szólt: „Íme, nagy Szent, az én gyermekem. A Szűzanya az ő édesanyja. Vigyázz te is reá, s légy neki édesatyja.” A derék embert hamarosan követte a sírba a felesége is. Mindketten szombaton haltak meg, tehát a Szűzanya napján. A kis árva leányka atyai nagybátyjához került, míg egyetlen fivérét anyai nagynénje vette gondozásába. Szülői szegény sorsban éltek, ellenben nagybátyjánál nemcsak a szükséges volt meg, hanem került fényűzésre is. A kis Miriamnak itt jól ment a dolga, de azért mégis csak igen gyászolta szüleit. Azzal vigasztalta magát, hogy a Szűzanya az ő édesanyja, s azért igen buzgó tiszteletben részesítette. Minden szombaton szigorú böjtöt tartott tiszteletére, úgy hogy vacsoráig semmit sem evett s a vacsoránál is visszautasított minden ízletesebb ételt és csemegét. A Szűzanya szobrát mindig a legszebb virágokkal ékesítette. 

         Bár iskolába nem járt, s úgyszólván semmi műveltséggel nem bírt, koraérett gyermek volt. Hat éves korában felébredt benne a vértanúság vágya, s buzgón kezdett azért imádkozni, hogy hitéért halhasson meg. Hét éves korától kezdve járult a szentgyónáshoz, s azóta epedve vágyódott a szentáldozás után, melyre azonban rendes körülmények között tizenkét éves koráig kellett volna várnia. Ő azonban mégis nyolc éves korában jutott hozzá és pedig sajátságos módon. Ugyanis ebben a korában szokásává lett, hogy minden szentgyónása után esengett a papnak, engedné, hogy megáldozzék. Az pedig mindig e szavakkal felelt: „Jól van, gyermekem, megteheted, de majd csak később.” Már most egy alkalommal a gyóntató szórakozottságból elhagyta mondásának második részét, s csak annyit mondott: „Jól van, gyermekem, megteheted.” A kis Miriamnak sem kellett több. Másnap a hívők tömegében odalopódzott az áldoztató korláthoz, s magához vette az Úr testét. Gyóntatója most már nem tehetett egyebet, mint hogy továbbra is engedte áldozni, de csak titokban, úgy hogy négy év mulva Miriam a többi gyermekek módjára ünnepélyesen járult az első szentáldozáshoz. 

* * *

          ​Minden jól ment volna nagybátyja házánál mindaddig, amíg Miriam tizenhárom éves, vagyis keleti szokás szerint, eladó leány nem lett. Nagybátyja el is jegyezte őt egyik rokonával. Miriam azonban hallani sem akart arról, hogy lemondjon szüzességéről, melyet Istennek akart szentelni. Ez már Alexandriában történt, ahová nagybátyja időközben családjával együtt átköltözött. A kis leány, a legdrágább kincsét, szüzességét féltve a fenyegető veszedelemtől, imában töltötte az éjjelt, s keserves zokogással kérte a Szűzanyát, hogy jőjjön segítségére. Egyszerre csak a következő szavakat hallotta: „Miriam, én mindig veled vagyok. Kövesd a sugallatot, melyet neked adok, s én meg foglak segíteni.” Erre teljes bátorság töltötte el szívét, fogott egy ollót és levágta hosszú haját. Mivel állandóan fátyolt viselt, rokonai ebből semmit sem vettek észre, mígnem elkövetkezett az eljegyzési lakoma. Arab szokás szerint ilyenkor a menyasszony ékszereivel díszítve jön be az étterembe, s kávéval kínálja a vendégeket. Miriam ellenben a kávé helyett egy tálon behozta levágott haját és ékszereit, s az egészet odanyújtotta nagybátyjának. Ez határtalan méregbe gurult, s ott helyben arcul ütötte. A vendégek azonban ebben mindössze valami leányos ellenkezést láttak, s nem fogták fel olyan tragikusan a dolgot. Biztatták tehát Miriamot, hogy legyen engedelmes; de ő hajthatatlan maradt. 

         Nagybátyja erre rabszolgái közé sorozta be őt, s megparancsolta a többinek, hogy bánjanak vele kegyetlenül. Szép ruha helyett rongyosan járatta, eledelül hitvány maradékot kapott. De bár ilyen kemény volt a sorsa; bár még a templomtól és a szentségektől is el volt tiltva, Miriam, amint később maga beszélte, ezen szenvedések közepette határtalan lelki békét és örömöt élvezett. 

Betlehemi Szent Mirjam részletes életrajza 1934-ből, 

forrás:

Megjegyzés: 

- Szent II. János Pál pápa 1983. november 13-án Rómában boldoggá avatta, 

- 2015. május 17-én Ferenc pápa szentté avatta. 

- Ünnepe augusztus 25.-én van.