Az ellenvetőknek, arról, hogy miért nem lett a sátán megsemmisítve; valamint arról, hogy a sátán dühe egyáltalán nem árt nekünk, ha figyelmesek vagyunk önmagunk iránt, - és a bűnbánatról.
– Miért nem lett megsemmisítve a sátán? – A sátán megsemmisítése csökkentette volna a keresztények érdemeit. – A rossz nem a természetből ered, hanem a visszaélésből, amelyet az ember tesz a szabadságával. – Miközben a jószándékú embernek minden a hasznára válik, minden káros annak, aki nem akarja a jót. – Ez utóbbi mindennel visszaél – a teremtéssel, a saját testével, a kereszttel, az apostoli igehirdetéssel. – A világ Világosságaként maga Jézus Krisztus vakítja el a beteg lelkeket. – Szüntelen ébereknek kell lennünk önmagunk iránt, legyünk bár fiatalok, vagy öregek. – A bűnbánat különféle módjai.
1. Izsák, valaha ennivalót kívánt fia kezéből, ezért vadászatra küldte el őt otthonról; a mi Izsákunk [vagyis Flavianosz püspök], a mi kezünkből óhajtott ételt enni, nem küldött el minket otthonról, hanem maga jött el a mi asztalunkhoz. Mi lehet ennél szeretetteljesebb, mi lehet alázatosabb, ami ily lángoló szeretetet mutatna fel és ily leereszkedést? Ezért mi is, bár a reggeli beszédtől elveszítettük hangunk erejét és lábaink szilárdságát, meglátván az atyai arcot, azonnal elfelejtettük a gyengeséget, leráztuk a fáradtságot, szárnyakat kaptunk az örömtől; megláttuk a tündöklő ősz hajakat – és a lélek eltelt fénnyel. Ezért is kínáljuk az ételt azzal a vággyal, hogy ő, megkóstolván azt, megáldjon bennünket. Itt nincs hamisítás és csalás, mint ott volt. Akkor az egyik kapott parancsot, hogy hozzon, és a másik hozott; nem, most én kaptam a parancsot, és én is hoztam. Áldj meg bennünket, atya, lelki áldással, amelynek elnyerésére mindig vágyunk, és amely nem csak neked, de nekem is és az itt lévőknek is hasznos; könyörögj a közös Uralkodónkhoz, hogy nyújtsa meg életedet Izsák késő öregkoráig: ez számomra is és a jelen lévők számára is drágább és szükségesebb az égi harmatnál és a föld javainál.
De itt az ideje, hogy felkínáljuk az ételt. Mi is lesz az? Ezek maradványai annak, amelyről nem rég számoltak be néked: mi még mindig a sátánról vezetjük a szót, amely két nappal ezelőtt kezdődött, és amelyet ma reggel is [ez az említett beszéd nem maradt fenn ránk] felajánlottunk a keresztségre készülőknek, amikor a sátán megtagadásáról és a Krisztusnak iránti elköteleződésről beszélgettünk velük. Mindezt nem azért tesszük, mert számunkra kellemes lenne a sátánról beszélni, hanem azért, mert a róla szóló tanítás biztonságot ad nekünk: ő ellenség és rosszakaró, és nagyon fontos a biztonság érdekében ismerni az ellenséget.
Nemrég mondtuk, hogy ő nem erővel, sem kegyetlenséggel, sem kényszerrel, sem erőszakkal nem győzi le az embereket, mert, ha ez lehetséges lenne, akkor mindenkit elpusztított volna. És ennek bizonyítékára hoztuk a disznókat, amik felett sem merték a démonok megmutatni dühüket az Úr engedélye előtt (Mt. 8, 31); rámutattunk Jób ökreinek és juhainak nyájára, mert a sátán ezeket sem merte elpusztítani, amíg nem kapott rá fentről hatalmat. Tehát, megtudtuk, hogy először is, a sátán nem képes minket sem erővel, sem kényszerrel lebírni; majd, másodszor, hozzátettük, hogy bár csalással bír le minket, de nem mindenkit, és ennek példájára újra magát a harcost, – Jóbot mutattuk meg, aki ellen bármilyen ármányt szőtt is a sátán, azonban nem győzte le őt, ellenkezőleg, maga győzetett le, – és visszavonult.
Még egy kérdés maradt. Mi ez? Azt mondják, hogy ha a sátán nem győz erővel, akkor – ravaszsággal, és ezért jobb lenne elpusztítani őt. Lehet, hogy Jób győzött, de Ádám elámíttatott és elbotlott; ha pedig a sátán egyszer és mindenkorra megsemmisült volna, akkor Ádám sem bukott volna el valaha: most pedig, megmaradván, a sátánt egy legyőzi, de ő sokakat győz le; legyőzi őt tíz, ő pedig ezreket győz le és ver le; - és ezek az ezrek nem halnának meg, ha a sátán teljesen megsemmisült volna.
Hát mit mondunk mi erre? Először azt, hogy a legyőzők sokkal inkább méltók a tiszteletre, mint a legyőzöttek, legyen bár ez utóbbiakból több, az előbbiekből pedig kevesebb. Mondva van: „Jobb egy igaz, aki teszi Isten akaratát, mint ezer bűnös" (Sir. 16, 3). Másodszor azt, hogy az ellenség megsemmisítésével maga a győzedelmeskedő szenved kárt: ha megengeded, hogy az ellenség megmaradjon, akkor a nemtörődömöket éri kár, de nem a gondosak miatt, hanem saját nemtörődömségük miatt; ha pedig megsemmisíted az ellenséget, akkor a gondosakat a nemtörődömök miatt éri kár, - és nem fognak rátalálni saját erejükre és nem kapnak koszorúkat.
2. Lehet, hogy még nem értettétek meg az elmondottakat: tehát világosabban kell erről szólni. Vegyünk egy ellenséget és vegyünk két harcost, akiknek harcolniuk kell vele, és e két harcos közül az egyik legyen szétesett a csömör miatt, nemtörődöm, elcsigázott, elerőtlenedett, a másik pedig legyen igyekvő, szilárd egészségű, aki a palesztrán [küzdőtér az ókori görögöknél és rómaiaknál] szüntelen különféle gyakorlatokkal foglalkozik, szerteágazóan tanulmányozza a harc művészetét. Ha megsemmisíted az ellenséget, akkor ezek közül melyiknek okozol kárt? A hanyagnak és nemtörődömnek, vagy pedig az igyekvőnek, aki oly sokat munkálkodik? Nyilvánvaló, hogy az igyekvőnek: ő, az ellenség megsemmisítésével kárt szenved a nemtörődöm miatt, a nemtörődöm pedig, abban az esetben is, ha az ellenség megmaradna, nem az igyekvő miatt szenvedne kárt, hanem saját nemtörődömsége miatt bukna el.
Mondok még egy megoldást erre a kérdésre, hogy megtudd, a sátán nem képes kárt okozni az embereknek, hanem mindig a figyelmetlenek saját gondatlansága vezeti el őket a bukásra. Hagyjuk a sátánt; ő nagyon gonosz, csak nem a természete szerint, hanem saját akarata és szabadsága miatt; azt, hogy a sátán nem természete szerint gonosz, azt magából a neveiből ismerhetjük meg. Rágalmazónak (διαβολος) nevezik, a szóból (διαβαλλειν), mert megrágalmazta az embert Isten előtt, mondván: „Talán bizony ingyen olyan istenfélő az a Jób? Csak nyújtsd ki egyszer a kezedet és nyúlj hozzá egész vagyonához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!" (Jób. 1, 9, 11). Megrágalmazta Istent is az ember előtt, mondván: „Isten nyila hullott az égből, tűzvészt támasztott a juhok és a szolgák között, és elpusztította őket" (Jób. 1, 16); arról igyekezett meggyőzni Jóbot, hogy ez a háború fentről tört ki, - a mennyekből, és felfegyverezte a szolgát az Uralkodó ellen, az Uralkodót pedig a szolga ellen; jobban mondva, nem fegyverezte fel, csak akarta, mert nem járt sikerrel.T
Tehát, amikor látod, hogy valamelyik szolga felkel az Úr ellen – Ádám Isten ellen, és elhiszi a sátán rágalmait, akkor tudd, hogy a sátán sikerrel járt, de nem saját ereje miatt, hanem Ádám nemtörődömsége és hanyagsága miatt. Hát ezért nevezik őt diabolosznak (rágalmazónak)! De rágalmazni vagy nem rágalmazni – ez nem a természetből van, hanem olyan cselekvés, amely létezik és megszűnik létezni, megjelenik és eltűnik; az ilyen cselekvések nem alkotják sem a természet, sem a lényeg részét. Tudom, hogy sokak számára nem érthető ez a szó a lényegről és az esetlegességekről; azonban vannak olyanok is, akik képesek még finomabb elmélkedéseket is hallgatni, ezért mondtuk ezt el.
Akarjátok, hogy áttérjek a sátán másik elnevezésére? Meglátjátok, hogy az sem a lényeg és nem a természet elnevezése. A sátánt gonosznak nevezzük, de a gonoszság nem a természetből ered, hanem az akaratból, ezért ez is hol létezik, hol megszűnik. Ne mondd nekem, hogy a gonoszság mindig megvan a sátánban: őbenne sem volt meg kezdetben, de megjelent később, ezért is nevezzük őt hitszegőnek; és bár sok gonosz ember is van, de őt egyedül nevezzük legfőképpen gonosznak. Miért nevezzük így? Azért, mert bár nem érte semmiféle rossz a mi részünkről és semmi oka nem volt sem kicsivel, sem naggyal minket vádolni, alighogy meglátta az embert tisztességében, azonnal irigyelni kezdte a boldogságát. Mi lehet rosszabb e gonoszságnál, amikor háború és ellenségeskedés keletkezik minden valódi ok nélkül?
Tehát, hagyjuk a sátánt, és vezessük a színpadra a teremtményt (természetet), hogy te is megtudd, hogy nem a sátán szokott oka lenni bűneinknek, ha mi figyelmesek akarunk lenni; hogy megtudd: a gyenge akaratú, nemtörődöm és könnyelmű ember a sátán nélkül is elbukik és lezuhan a bűn mély szakadékába. A sátán gonosz, - ezt én is tudom, mindenki tudja; de gondosan figyelj oda, hogy mit fogok most mondani. Ez nem kisfontosságú dolog, hanem olyan, amelyről sokan, gyakran és sokfelé beszélnek; erről nem csak a hívők és a nem hívők között van nagy vita és háborúskodás, de a hívők és a hívők között is: ez pedig rendkívül sajnálatos!
3. Tehát, mint mondtam, a sátánt mindenki gonosznak ismeri el. De mit mondjunk a gyönyörű és csodálatos teremtéséről (a természetről)? Hát lehetséges, hogy a teremtés gonosz? De ki olyan becstelen, ki olyan értelmetlen és esztelen, hogy becsmérelje a teremtést? Tehát, mit mondjunk róla? Nem, nem gonosz, ellenkezőleg, gyönyörű és Isten bölcsességének, erejének és emberszeretetének bizonyítéka. Hallgasd meg, hogyan csodálja azt a próféta, mondván: „Mily nagyok a Te műveid, Uram! Mindeneket bölcseségben teremtettél" (Zsolt. 103, 24): nem kezdte Isten teremtményeit külön-külön vizsgálgatni, hanem leborult Isten felfoghatatlan bölcsessége előtt!
Arról pedig, hogy Isten a teremtést oly gyönyörű és magasztos jó céllal hozta létre, hallgasd meg, ahogy valaki szól: „Mert a teremtmények nagyságából és szépségéből összehasonlítás útján meg lehet ismerni teremtőjüket" (Bölcs. 13, 5); hallgasd meg Pált is, aki azt mondja: „Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk" (Róm. 1, 20). Mindketten arra mutattak rá szavaikkal, hogy a teremtés istenismeretre vezet minket, hogy segít megismernünk az Urat.
Hát mi legyen? Ha azt látjuk, hogy maga a leggyönyörűbb és legcsodálatosabb teremtés sokak számára a becstelenség okává válik, akkor csak nem kezdjük a teremtést vádolni ezzel? Semmiképpen sem, ellenkezőleg, azokat kell vádolnunk, akik nem úgy éltek vele, ahogy kell: gyógyszerként. Hogyan válhatott a becstelenség okává ez a teremtés, az istenismeret ezen útmutatója? „Érteni nem akaró szívük elhomályosult, - mondja az Írás, - kérkedtek bölcsességükkel… inkább a teremtmény előtt hódoltak, mint a Teremtő előtt (Róm. 1, 21-25). Itt egyáltalán nem a sátán jelenik meg a színpadon, egyáltalán nem a démon, hanem egyedül a teremtés – az istenismeret tanítója. Hát hogyan vált ő a becstelenség okává? Nem saját természete miatt, hanem a figyelmetlenek nemtörődömsége miatt. Hát mi legyen? Semmisítsük meg a teremtést is, mondd meg nékem!?
De mit mondjunk még a teremtésről? Térjünk át saját tagjainkra; úgy találjuk, hogy azok is okává válnak a pusztulásnak, ha figyelmetlenek vagyunk, - nem saját természetük miatt, hanem a mi nemtörődömségünk miatt. Nézd: a szem azért adatott, hogy rátekintvén a teremtésre, dicsőítsd az Uralkodót; de ha te nem használod helyesen a szemedet, akkor az oka lehet számodra a paráznaságnak. A nyelv azért adatott, hogy dicsőíts vele, hogy magasztald a Teremtőt; de ha te nem rendelkezel a megfelelő figyelemmel, akkor oka lesz számodra az istenkáromlásnak. A kezek azért adattak, hogy imára emeld azokat, de ha te nem vagy önmegtartóztató, akkor szerzésre fogod használni. A lábak azért adattak, hogy azokkal a jócselekedetek tételére siess; de ha te nemtörődöm vagy, akkor a rossz cselekedetek tételére fogsz velük elindulni.
Látod, hogy a gyengének minden árt; látod, hogy a gyengét még a megmentő gyógyszerek is halálba taszítják, de nem saját természete miatt, hanem gyengesége miatt? Isten megteremtette az eget, hogy te, csodálván kezeinek alkotásait, leborulj az Uralkodó előtt; de egyesek elhagyván a Teremtőt, maga az ég előtt borultak le, ez pedig nemtörődömségük és esztelenségük miatt volt. Hát mit mondjunk még a teremtésről?
Mi lehet üdvözítőbb a keresztnél? De ez a kereszt is kísértés a gyengék számára: „A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje" (1Kor. 1, 18); és megint: „mi a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság" (1Kor. 1, 23). Mi lehet mélyebb tanítású Pálnál és az apostoloknál? De ezek az apostolok is sokak számára halálthozó illat, ezért is mondja: „Ezeknek a halál illata a halálra, azoknak az élet illata az életre" (2Kor. 2, 16). Látod, hogy a gyenge még Páltól is kárt szenved, az erős viszont a sátántól sem szenved kárt?
4. Akarod, hogy szóljunk Krisztusról is? Mit lehet összehasonlítani a megváltással? Mi volt áldásosabb annál az eljövetelnél? De még ez az üdvözítő, áldásos eljövetel is sokak számára a büntetések megsokasodását szolgálta. „Azért jöttem a világba, - mondja az Üdvözítő, - hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek." (Jn. 9, 39). Mit mondasz? A fény vált a vakság okává? Nem a fény vált a vakság okává, hanem a lélek gyenge szemei nem voltak képesek befogadni a fényt. Látod, hogy a gyenge mindentől kárt szenved, az erős pedig mindenből hasznot nyer, mert mindennek oka az akarat, mindenütt a szándék uralkodik.
A sátán, ha tudni akarod, még hasznos is a számunkra, csak tudjunk bánni vele: akkor sok hasznot és nem jelentéktelen nyereséget hoz a számunkra. Ezt sokszorosan bebizonyítottuk Jób példájával is, de ugyanezt megtudhatjuk Páltól is. A vérfertőzőről írva, így beszél: „adjuk át az ilyet a sátánnak testének romlására, hogy lelke üdvözüljön az Úr napján" (1Kor. 5, 5). Látod, a sátán az üdvösség okává válik, csak éppen nem saját akaratából, hanem az apostol művészete által. Ahogy az orvosok fogják a kígyót, és levágva róluk a káros részeket, a mérget hordozó állatokból gyógyszert készítenek, így járt el Pál is: a sátán által okozott szenvedésből elvette azt, ami hasznos, a többit pedig elhagyta. És hogy te is tudd, hogy itt nem a sátán az oka a megváltásnak, ellenkezőleg, ő igyekezett elpusztítani és elnyelni az embert, de az apostol verte szét az állkapcsát a bölcsességével, hallgasd meg, hogy mit mond ő (az apostol) ugyanerről a vérfertőzőről a Korinthusiaknak írt második levelében: „Ti inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, nehogy nagy szomorúságában kétségbe essék. Arra kérlek benneteket, tanúsítsatok iránta szeretetet. Másként megejtené a sátán" (2Kor. 2, 7-8, 11), vagyis igyekezzünk kimenteni az embert a vadállat állkapcsai közül.
Az apostol gyakran használta a sátánt, mint bakót; a bakók is megbüntetik a bűnözőket, de nem úgy, ahogy maguk akarják, hanem ahogy a bírók megengedik, mert a bakó számára a törvény: úgy büntetni, ahogy a bíró elrendeli.
Látod, milyen méltóságra emelkedett az apostol? Testbe öltözködvén, a testetlennek úgy parancsolt, mint bakónak, és mit mond a sátánnak Jóbról mindnyájunk közös Uralkodója, így parancsolván: „Nos, a kezedbe adom, csak a lelkét kíméld!" (Jób. 2, 6), érintheted a testét, de a lelkét ne érintsd, meghatározván neki a csapások határait és mértékét is, hogy a dühöngő vadállat (a sátán) ne essen neki (Jóbnak) túlságosan arcátlanul, - ugyanezt teszi az apostol is. Átadván a paráznát a sátánnak, azt mondja: „testének romlására" (1Kor. 5, 5), vagyis a lelkét ne érintsd.
Látod a szolga hatalmát? Ne félj hát a sátántól, még ha testnélküli is, mert ő elbukott, és nincs semmi gyengébb az elbukottnál, még ha testtel nem is rendelkezik; ugyanúgy, ahogy nincs semmi erősebb az Isten előtt bátorsággal rendelkezőnél, még ha halandó testbe öltözködne is.
5. Mindezeket nem azért mondtam most el, hogy a sátánt mentesítsem a vádak alól, hanem, hogy titeket kivezesselek a nemtörődömségből. Ő aztán igazán erősen kívánja, hogy mi bűneink felelősségét rá hárítsuk, hogy, ezekkel a reményekkel eltelve és mindenféle bűnöket cselekedve, növeljük büntetésünket és ne nyerjünk semmilyen bocsánatot amiatt, hogy rá hárítjuk a felelősséget, hasonlóan ahhoz, ahogy nem nyert Éva sem.
De mi nem fogjuk ezt tenni, hanem megismerjük önmagunkat, megismerjük saját sebeinket: akkor képesek leszünk megtalálni hozzájuk az orvosságokat is; mert aki nem ismeri a betegséget, az egyáltalán nem gondoskodik a betegség meggyógyításáról. Sok bűnt követtünk el, tudom ezt én is: mindannyian epitimiában [penitencia] élünk, - azonban nem reménytelen az irgalom, nem vagyunk megfosztva a bűnbánattól, mert még a harcmezőn állunk, még a bűnbánat harcában tartózkodunk.
Öreg vagy és elérted már életed végét? Ne gondold azonban, hogy már nincs lehetőséged a bűnbánatra; ne ess kétségbe az üdvösséged iránt, hanem gondolj a latorra, aki a kereszten üdvözült. Hát van-e annál rövidebb idő, amely alatt ő elnyerte a koszorút? Azonban ez az idő is elég volt neki az üdvösséghez. Fiatal vagy? Ne hagyatkozz a fiatalságra, és ne gondold, hogy még sok időd van az életre: „Magatok is pontosan tudjátok, hogy az Úr napja úgy érkezik el, mint éjjel a tolvaj" (1Thessz. 5, 2).
Ezért is tette Isten ismeretlenné előttünk halálunk napját, hogy megmutassuk gondoskodásunkat és körültekintésünket. Nem látod hát, hogy naponta hányan ragadtatnak el idő előtti halállal? Ezért is tanít így valaki: „Ne késlekedj az Úrhoz fordulni és ne halogasd azt napról napra" (Sir. 6, 8), hogy a késlekedéssel ne pusztítsd el önmagad. Az öreg kövesse azt a buzdítást, a fiatal pedig ezt az intést. De te biztonságban vagy; gazdag vagy és bőséggel van pénzed; veled nem történik semmi kellemetlen? Hát hallgasd, mit mond Pál: „Amikor azt mondogatják: „Béke és biztonság", akkor éri őket hirtelen a pusztulás" (1Thessz. 5, 3). Tetteink nagyon változóak; nincs hatalmunk a halál felett; szerezzünk hatalmat az erény felett: emberszerető a mi Urunk, Krisztus!
6. Akarjátok, hogy szóljak a bűnbánat útjairól is? Ezek nagyszámúak, sokfélék és különbözőek, és mind a mennybe vezetnek. A bűnbánat első útja a bűnök elítélése: „Emlékezz csak vissza! És vitassuk meg egymással a dolgot: hozd elő ügyedet és igazold magad" (Ézs. 43, 26). Ezért is mondta a próféta: „Mondottam: megvallom magam ellen törvényszegésemet az: ez elég az Úrnak a megigazításodhoz, mert az, aki elítéli saját bűneit, nem olyan könnyen esik újra beléjük. Ébreszd fel önmagadban a vádlót – a lelkiismeretedet, hogy ne legyen ott vádlód – az Úr ítélőszéke előtt. Ez a bűnbánat egyik útja, nagyon szép út!
Van egy másik is, ami nem rosszabb ennél, és abból áll, hogy ne tartsunk haragot az ellenségeink iránt, visszafogjuk a dühöt, megbocsátjuk szolgatársaink bűneit, mert ebben az esetben nekünk is megbocsáttatnak az Úr ellen elkövetett bűneink. Ez a bűnöktől való megtisztulás második eszköze! „Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, – mondja az Úr, – mennyei Atyátok is megbocsát nektek" (Mt. 6, 14).
Ha szeretnéd ismerni a bűnbánat negyedik útját is, akkor megnevezem az irgalmasságot (alamizsna): annak nagy és kimondhatatlan ereje van. Dániel azt mondja még Nabukodonozornak is, aki mindenféle nemű bűnt elkövetett és minden becstelenséget: „Ezért, ó király, fogadd szívesen tanácsomat: váltsd meg bűneidet az igazságosságot gyakorolva, és gonoszságaidat az elnyomottak iránt irgalmat gyakorolva!" (Dán. 4, 24). Mi hasonlítható ehhez az emberszeretethez? Számtalan bűn után, oly sok törvényszegés után a bűnösnek bűnbocsánat adatik, ha emberszerető lesz a felebarátai iránt.
Úgyszintén a szerénység és bölcs alázat a fenti eszközöknél nem kevésbé simítják el a bűnöket: ennek tanúsítója a vámos, aki nem tudott rámutatni egyetlen jócselekedetére, de ezen cselekedetek helyett az alázatot mutatja fel – és leveszi magáról a bűnök súlyos igáját (Lk. 18, 13).
Lám, a bűnbánat öt útját mutattuk meg: az első – a bűnök elítélése, a második – felebarátaink bűneinek megbocsátása, a harmadik – az imádságból áll, a negyedik – az irgalomból, az ötödik – az alázatos bölcsességből. Tehát, ne maradj tétlen, hanem minden nap járd végig mindezeket az utakat, mert ezek megfelelő utak is, és te sem hivatkozhatsz a szegénységre. Nem, legyen életed akár mindenkinél szegényebb, akkor is elhagyhatod a haragot, és alázatra juthatsz, és odaadóan imádkozhatsz, és elítélheted a bűneidet, - egyszóval: a szegénység ezek közül semmiben sem akadályozhat meg. De miért is beszélek erről, ha még a bűnbánat azon útján sem, amelyen pénzt kell kiadni (értsd, alamizsnát), a szegénység még ott sem akadályozza semmivel a parancs teljesítését? Ezt mutatta meg az özvegy, aki két fillérét adta oda (Mk. 12, 42).
Tehát, megismervén sebeink gyógyításának módszereit, szüntelen éljünk ezekkel a gyógyszerekkel, hogy visszaállítva önmagunkban az igazi egészséget, bátran ehessünk a szent asztalról, és nagy dicsőséggel fogadhassuk a dicsőség Királyát – Krisztust, és elnyerjük az örök javakat, a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, könyörülete és emberszeretete által, Akin Keresztül és Akivel dicsőség, tisztelet az Atyának a szentséges és jóságos és éltető Lélekkel együtt, most és mindenkor és mindörökön örökké. Ámen.
