„Nézd, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat”
(Zsid 10, 7)
Advent utolsó vasárnapjának liturgiáját a karácsonyi vigília hangneme jellemzi. A Messiásra vonatkozó jövendöléseket Mikeás pontosan meghatározza. Egy kis faluban, Dávid hazájában - akinek nemzetségéből várták a Szabadítót - megjelöli a születés helyét. „De te, Betlehem (Efrata), bár a legkisebb vagy Juda nemzetségei között, mégis belőled születik majd, aki uralkodni fog Izrael felett” (Mik 5, 1). A következő mondatban - „származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza” – az örök eredetre, tehát a Messiás Istenségére való utalást láthatunk. Így értelmezi ezt Szent Máté, amikor ezt a jövendölést idézi a Jézus születési helye iránt érdeklődő főpapoknak (2,4-6). Aztán Mikeás, akárcsak Izajás (7,14), beszél a Messiás anyjáról - „szülni fog, akinek szülnie kell” (Mik 5, 2) - anélkül azonban, hogy apját megnevezné, és így legalább is közvetve sejteti a rendkívüli születést. A próféta végül bemutatja a Messiás művét: megszabadítja és egybegyűjti Izrael „maradékát”, pásztorként vezeti „az Úr erejével”, hatalmát kiterjeszti „a föld határáig” és békét hoz (5, 2-3). Mikeás jövendöléseiből kirajzolódik Jézus alakja, aki szegényként és ismeretlenként született Betlehemben, ugyanakkor Isten Fia, aki azért jött, hogy megváltsa „Izrael maradékát”, szabadulást és békét hozzon minden embernek.
Ezt a képet mélyíti el Szent Pál, aki elsősorban Isten Fiának a megtestesüléssel kapcsolatos készségét emeli ki: „Íme, jövök Istenem, hogy megtegyem akaratodat” (Zsid 10, 7). Az ókori áldozatok nem tudták sem az ember bűneit kiengesztelni, sem Istenhez méltó áldozatot bemutatni. Ekkor a Fiú felajánlkozik: testet ölt amit az Atya készített elő -, ebben a testben születik és él mint állandó áldozat, egészen a Kereszten való beteljesedésig. Ez az egyetlen Istennek tetsző áldozat képes az emberek megváltására, ugyanakkor eltöröl minden más áldozatot. „Íme, jövök”: az Atya akarata iránti engedelmesség határozza meg döntően Jézus egész életét Betlehemtől a Golgotáig és a Feltámadásig. A karácsony húsvét vonalában helyezkedik el. Egyik is, másik is az Atya dicsőségét és az emberiség üdvét szolgáló egyetlen holokausztum (egészen elégő áldozat) két momentuma.
A Fiú „Íme, jövök” szava tökéletes visszhangja az Anya „Íme az Úr szolgálóleánya” szavának. Mária élete is szüntelen felajánlás volt az Atya akaratának; ennek megvalósításában a hit és a szeretet által ihletett engedelmesség vezette. „Telve hittel és engedelmességgel az Atya Fiát szülte a világra” (LG 63). Hite és engedelmessége készteti arra, hogy közvetlenül az angyali üdvözlet után rokonához, Erzsébethez siessen és felajánlja neki az emberek és Isten „szolgalóleánya” segítségét. És egyben ez Mária nagy szolgálata az emberiségnek: „Krisztust vinni neki, mint Erzsébetnek”. A Szűz Anya által az Üdvözítő látogatja meg Zakariás házát, és megtölti azt Szentlélekkel. Így fedi fel Erzsébet a Máriát betöltő misztériumot, János pedig felujjong anyja méhében. Mindez azért következett be, mert Mária hitt Isten szavának és hitében felajánlkozott az isteni akaratnak: „Boldog, aki hitt” (Lk 1, 45). Mária példája megtanít minket arra, hogyan társulhat egy egyszerű teremtmény Krisztus misztériumához, hitében és az Isten akarata iránti szerető engedelmességben hogyan mondhat állandóan „igent” és adhatja Krisztust a világnak.
Mária, te soha nem kételkedtél, ellenben mindig hittél, és el is nyerted hited jutalmát. „Boldog vagy, aki hittél”. Azonban mi is boldogok vagyunk, mert hallottunk és hittünk: minden hívő lélek megfoganja és megszüli Isten szavát és elismeri az ő műveit.
Eszközöld ki, ó Mária, hogy bennünk legyen a te lelked s úgy dicsőítsük az Urat; hogy bennünk legyen a te szellemed, és úgy ujjongjunk Istenben. Ha testileg egyedül csak te vagy Krisztus anyja, a hitben mi is mindnyájan életet adhatunk neki; ó Mária, segíts, hogy befogadjam magamba Isten Igéjét.
Szent Ambrus, Comm. S. Luca II. 26.
Útmutató az elmélkedéshez a Bevezetőben.
Forrás:
P. Gabrile di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése