(II.hét / Péntek)
Aki téged követ, Uram, az megtalálja az élet világosságát.
(Jn 8, 12)
1. Jézus a szeszélyes gyermekekhez hasonlította az embereket, akiknek semmi sincs kedvükre, semmivel sincsenek megelégedve. „Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy ördöge van. Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, hogy lám falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja” (Mt 11, 18-19). A történelem ismétlődik, a mai ember is könnyebbnek találja, hogy bírálja az Evangéliumot és az Egyházat, mint hogy kövesse az Üdvözítő Krisztust, a világosságot és a végtelen igazságot.
Maguk a hívők sem tanúsítják mindig Krisztushoz való teljes ragaszkodásukat. Életük az akarás és a nemakarás szeszélyei között hullámzik, hiányzik a következetesség hitük és tetteik között. Csak az egész életet átölelő és elkötelező teljes odaadás teszi lehetővé az Istennel való eleven és baráti kapcsolatokat. „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat... Hozzá megyünk és benne fogunk lakni” (Jn 14, 23).
A szívünkben jelenlévő Istennel való élet nem állhat mindig imából és magányból. Elfoglaltságaink vannak, emberi kapcsolataink, Istentől kimondottan akart állapotbeli kötelességeink. Ezek az elfoglaltságok, ha bennük az isteni akarat kívánságát látjuk, nem lehetnek akadálya az Istennel való egyesülésnek. Meg kell viszont maradni Isten akarata területén, s hagyni, hogy egyetlen szándék vezéreljen: kötelességünk teljesítése Isten örömére. Ha azonban - akár a kötelesség teljesítésében is – az ember saját örömét keresi, eleget tesz kíváncsiságának, a szeretet iránti természetes vágyának, önző érdekeit keresi, és ki akarja kényszeríteni magának a megbecsülést - akkor letért Isten akaratának útjáról, szíve szétszóródik haszontalan fecsegésekben, jobbra-balra tapad valamihez, fölösleges kívánságok veszik hatalmukba, és végül is alkalmatlanná válik az Istennel megélt közösségre. Ezeket a gyöngeségeket nagylelkű és állandó erőfeszítéssel le kell küzdeni. Elsősorban tiszta szándékra van szükség, amely révén a keresztény Istent keresi és Vele egyesül elfoglaltságaiban. „Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében” (Kol 3, 17).
2. „Én, az Úr, a te Istened tanítalak arra, ami jámborrá tesz, és arra az útra vezet, amelyen járnod kell. Bárcsak ügyeltél volna törvényemre... “ (Iz 48, 17-18). Az ember minden bajának, eltévelyedésének az az oka, hogy nem követi teljesen Isten tanítását, vezetését, parancsait. Ezzel ellentétben jóléte abból fakad, hogy tökéletesen engedelmeskedik az isteni akarat minden útmutatásának. „Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, barátaim vagytok” (Jn 15, 14). A legnagyobb jó, vagyis Isten barátsága és a vele való életközösség az isteni akarat iránti nagylelkű készség gyümölcse. Ennek a készségnek a bensőséges ima pillanatától ki kell terjednie az egész életre.
Az Istennel való egyesülés ezen a földön sokkal inkább az akarat, mint az értelem által valósul meg. Még abban az esetben is, amikor a kötelesség - tanulmányok, munka, tanítás, ügyek intézése - erősen megkívánja az értelem bevetését és egy műnek való adottságot, az ember szívének szeretetével Isten felé irányulhat, a szeretetnek azzal a vágyával, amely szüntelenül az Úr és akaratának keresésére, dicsőségének előmozdítására készteti. Ha Krisztus szeretete űzi, semmi sem választhatja el Krisztustól. Ebben az esetben minden tette, ügye, munkája – nemhogy elszakítanák Istentől - eszköze lesz az Istennel való egyesülésnek. A Zsinat ezt tanítja: „Minden munkájuk, imádságuk, apostoli kezdeményezésük, hitvestársi és családi életük, mindennapi munkájuk, testi-lelki pihenésük, ha Szentlélek tölti be, sőt az élet terhei is, ha azokat türelmesen hordozzák, Jézus Krisztus által Istennek kedves lelki áldozattá válnak” (LG 34). Az „Istennek kedves lelki áldozatok” teszik egyre szilárdabbá az ember barátságát Istennel. Azonban hogy ilyenek legyenek, „a Szentlélekben” kell történniük, azaz a Szentlélekkel összhangban, aki egyetlen irányban vezet: Isten akarata tökéletes teljesítésének irányában. Hogy mindez valóság legyen és nem utópia, az elszakadáson túl ápolni kell a belső összeszedettséget; az elfoglaltságok és különféle ügyek közepette csak így lehet meghallani a Szentlélek szavát, ihletéseit, sugallatait, és nagylelkűen engedelmeskedni azoknak.
Ó Jézus, Atyád akaratának teljesítése és az akarata szerinti cselekvés volt az étel, amelyből éltél... Hadd legyen ez a mi életünk is, egész életünk: hadd cselekedjünk mindig teérted, hadd éljünk a te akaratod szerint, hadd keressük mindig a te dicsőségedet, hadd éljünk a te keresésedből... Legyen mindig szemünk előtt a te akaratod, a te dicsőséged. Íme ez a mi életünk, mindennapi kenyerünk és életünk, a te példádra, én Uram és Istenem.
B. Charles de Foucauld, Meditations sur l'Evangile
Útmutató az elmélkedéshez a Bevezetőben.
Forrás:
P. Gabrile di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése