„Ó Emmánuel! Törvényünk és Törvényhozónk,
népek reménysége és üdvözítője:
jöjj el, és üdvözíts minket, mi Urunk, Istenünk!”
1. Az Ige a Szentháromság második Személye. Az egyetlen isteni természet ölen három Személy van, három szubzisztencia. Az ember is szubzisztens lény, személy. E „szubzisztencia” révén mondhatja ki: „én”, és tulajdoníthatja ennek az énnek azokat a tetteket, amelyeket véghezvisz. Istenben, az isteni természetben három Személy van, aki azt mondhatja: „én” a külső isteni cselekvések tekintetében, amelyek mind a három Személy közös tettei, mivel a minden három isteni Személy birtokában lévő egyetlen isteni természetből származnak. Az Ige éppúgy bírja az isteni természetet, mint az Atya és a Szentlélek; birtokában van ugyanazoknak a végtelen isteni tulajdonságaiknak - örökkévalóság, mindenhatóság, mindentudás -; minden isteni nagyság és tökéletesség éppúgy az Igéjé, mint a másik két Személyé. Az Ige, az Egyszülött Fiú csak abban különbözik az Atyától, hogy az Atya nemzette őt, a Szentlélektől pedig annyiban, hogy azt az Atya és a Fiú leheli. Az Ige minden más szempontból tökéletesen azonos az Atyával és a Szentlélekkel, és velük együtt hajtja végre ugyanazokat a tetteket: végtelen módon ismer és szeret, teremt és fenntartja az egész világegyetemet.
Az Ige Isten! János evangélista evangéliuma kezdetén, mielőtt Jézus földi születéséről beszélne, bemutatja az Ige örök származását, aki öröktől az Atya keblén létezik, Vele teljesen egyenlő, ugyanakkor különbözik tőle. „Kezdetben volt az Ige; az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige” (1, 1). Az Ige az Atya egyetlen Szava, aki egészen kifejezi az Atyát; az Atya, neki adva egész lényegét és isteni természetét, közli vele egész isteni tevékenységét is. Íme, az Ige a causa efficiens, minden természetes és természetfeletti élet elve (princípiuma). „Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.” Az Ige, az Atya ragyogása azonban nemcsak élet, hanem fény is, fény, amely felfedi az emberek előtt Isten nagyságát és misztériumait: „Benne volt az élet, s az élet volt az emberek világossága” (Jn 1, 4). A természetes élet, a kegyelmi élet, a fény, Isten megismerése: minden az Igétől származik, aki az Atyával és a Szentlélekkel együtt Isten.
2. „És az Ige testté lett” (Jn 1, 14). Az Ige, lévén Isten, örök és változhatatlan, ezért szükségképpen az marad, aki volt: „manet quod erat!” Semmi sem akadályozza azonban meg abban, hogy Ő, együtt az Atyával és a Szentlélekkel, az időben egy olyan emberi természetet teremtsen, amely - ahelyett, hogy olyan korlátolt és gyönge „én” birtokosa volna, mint az ember - tökéletesen az isteni „én” kormányzása alatt áll. Így is tett: az általa felvett emberi természet azonos az emberével, azonban - ahelyett, hogy egy emberi „én”-hez tartozna — isteni „én”-hez, az Ige Személyéhez tartozik, így tehát ennek az emberi természetnek tettei és szenvedései az Igéé. Az Igének, megtestesülése után, kettős természete van: az egyetlen isteni természet, amelyet közösen bír az Atyával és a Szentlélekkel, valamint az emberi természet, amely ugyanaz és ugyanazon tulajdonságokkal bír, mint az emberé.
Az Ige ugyanaz maradt, aki volt, mégsem szégyellte, hogy isteni mivoltában magára vegye a bűn miatt elesett emberi természetet, „kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát” (Fil 2,7-8). Az örök Ige így valóban Emmanuel, Isten-velünk lett, aki azért jött, hogy köztünk fölverve sátrát, hozzánk mindenben hasonlóan, megszabadítson minket a bűn rabságából, a sátán igájából.
Íme, végtelen szeretetében ezt művelte Isten, aki, megkönyörülvén a bűn mélységébe hullt teremtményén, habozás nélkül elhatározta Egyszülötte megváltó Megtestesülését. „Krisztus Jézusnak az a küldetése a világban, hogy igazi közvetítő legyen Isten és az ember között... Isten Fia valódi Megtestesülése útján jött el, hogy az embereket az isteni természet részesévé tegye” (Ad Gentes 3).Ez a gyümölcse annak a nagy szeretetnek, amellyel minket Isten szeretett (Ef 2, 4).
Ó fenséges és örök Háromság! Mi a halál fája vagyunk, te pedig az élet fája. Ó örök Istenség, mit jelent a te fényedben látni teremtményednek ezt a tiszta fáját; ezt a teremtményt te magadból hoztad elő, ó végtelen tisztaság, tiszta ártatlansággal, egyesítetted az emberséggel és meggyökereztetted abban azt, amit te alkottál meg a föld porából... Azonban ez az ártatlanságból kiinduló életfa engedetlenség folytán lezuhant, és az élet fájából a halál fájává változott. Nem is hozott más gyümölcsöt, mint a halált. Ezért, te fenséges és örök Háromság, minthogy őrültként szereted teremtményedet, látva, hogy ez a fa csak halált terem, mivel elszakadt tőled, ugyanazzal a szeretettel, amellyel teremtetted, kerestél neki gyógyulást, és emberségünk halott fájába beoltottad istenségedet. Ó édes és szelíd beoltás! Te kimondhatatlan édesség, méltóztattál egyesülni a mi keserűségünkkel; te, a ragyogás, sötétségünkkel; te, a bölcsesség, oktalanságunkkal; te, az élet, a halállal; te, a végtelen, a mi végességünkkel! Teremtményed sértegetései után ki késztetett téged arra, hogy visszaadd neki az életet? Csakis a szeretet... s így e beoltás által szétfoszlik a halál.
Szienai Szent Katalin, Preghiere ed Elevazioni 110-112
Útmutató az elmélkedéshez a Bevezetőben.
Forrás:
P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése