Sziklára épített ház (I. / 5)

(I.hét / Csütörtök)

„Uram, mutasd meg nekem utaidat, taníts meg ösvényeidre.”

(Zsolt 25, 4)

      1. A szentség, tehát az Isten felé vezető út csak Istenen, az ő akaratán keresztül vezethet. Jézus kijelentette: „Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: Uram, Uram. Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát” (Mt 7, 21). És hogy megmutassa: azok a teremtmények vannak vele a legjobban egyesülve, és azokat szereti a legjobban, akik megteszik Isten akaratát, hozzáfűzte: „Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám” (Mt 12, 50). A szentek Jézus iskolájában tanultak. Avilai Szent Teréz, miután a legmagasabb rendű misztikus közlésekben volt része, habozás nélkül ezt állítja: „Ami a teljes tökéletességet illeti, magától értetődik, hogy az nem merül ki lelki örömökben, sem pedig nagy elragadtatásokban, látomásokban és prófétai ihletben, hanem az a lényege, hogy akaratunk teljesen megegyezzék Istenével, s hogy abban a pillanatban, amikor valamire vonatkozóan fölismerjük akaratát, azt mi is azonnal, éspedig teljes szívünkből magunkévá tegyük. Éppolyan szívesen fogadjuk a keserűt, mint az édeset” (Al-Könyve 5, 10). Lisieux-i Szent Teréz ugyanezt visszhangozza: „A tökéletesség abban áll, hogy megtesszük Isten akaratát, hogy olyanok leszünk, amint ő akarja” (Önéletrajz A).

      Isten igazi szeretete abban áll, hogy tökéletesen ragaszkodunk szent akaratához, nem akarunk az életben semmi mást tenni, semmi más lenni, csak amint ő akarja, olyannyira, hogy a keresztény „Isten eleven akaratává” váljék. Az életszentség, így megvilágítva, lehetséges minden jóakaratú teremtmény számára, sőt az sincs kizárva, hogy valaki, alázatos és rejtett életet élve ugyanúgy hozzátapadhat Isten akaratához, sőt talán meg jobban, mint egy nagy szent, akire Isten fontos küldetést bízott, és különleges misztikus kegyelmekkel tüntette ki. Egy teremtmény, minél inkább örvend annak, hogy megteheti Isten akaratát, annál tökéletesebb, annál szentebb.

      2. „Aki hallgatja szavamat és tettekre is váltja - mondja Jézus -, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házat. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja” (Mt 7, 24-25). Istennek a Szentírásban és különösen az isteni parancsokban kinyilatkoztatott akarata, amely az ember egész életét irányító és vezető Gondviselés konkrét rendelkezéseiben mutatkozik meg, nos ez az akarat az a szilárd és biztos szikla, amelyre rá kell épülnie a keresztény életszentség épületének. Csak ezen az alapon emelkedhet igen magasra a viharok ellenére és az összedőlés veszélye nélkül.

      Aki az életszentségre vágyódik, annak el kell utasítania azt a kísértést, hogy saját elképzelései, tervei és döntései szerint akarjon szent lenni. Ez értelmetlen volna, hiszen egyedül Isten, az egyetlen Szent, szentelheti meg az embert, ő tudja egyedül, mi szolgálja annak életszentségét. A szentségre vezető egyetlen biztos út az Isten által kijelölt út. Ha nem akarunk hiába fáradozom, akkor feltétlenül és mindenekelőtt hagyatkozzunk teljesen Isten akaratára, hagyjuk tanulékonyan, hogy ő vezessen minket.

      Keresztes Szent János az Istennel való tökéletes egyesülésről, tehát az életszentségről szólva ezt tanítja: „az isteni egyesülésben a lélek akaratát tekintve teljesen átalakul és eggyé lesz Isten akaratával, úgyhogy nincs benne többé semmi, ami e szent akarattal ellenkeznék, és Isten akaratán kívül semmi tekintetben nem ismer más irányító erőt” (1 KU 11, 2). A szeretet erejében történő átalakulásról van szó, amelynek során az ember nem akar, nem keres, nem kíván mást, mint Isten akaratának teljesítését, akit mindennél, még önmagánál is jobban szeret. A szeretet elvezeti arra, hogy ugyanazt akarja és ugyanazt ne akarja, kialakul az érzések, a vágyak, az eszmények és a cselekvés egysége.

      Miközben a keresztény a kegyelem segítségével arra törekszik, hogy mindenben Isten akaratához igazodjék, ugyanez az akarat megszenteli őt, alkalmassá teszi, hogy egyre teljesebben ragaszkodjék Isten akaratához, míg végül fokozatosan eljut az isteni akarattal való teljes egységre. Ezek az Isten által szeretett emberek azok az igazak, akik Izajás jövendölése szerint egyedül méltók arra, hogy belépjenek az új Jeruzsálembe: „Hadd vonuljon be az igaz nemzet, amely mindvégig hűséges” (Iz 26, 2).

      Ó Istenem, taníts engem, de ne csak arra, amit akarsz, hanem arra is, aki vagy, hiszen minél jobban megismerlek téged, annál inkább szeretlek. Márpedig első kötelességem, amit legjobban akarsz tőlem, az, hogy szeresselek téged: erre van nekem is a legnagyobb szükségem... A világossággal együtt adj nekem erőt is, hogy akaratodat, ó Istenem, követni tudjam. Nem elég az, hogy szeresselek és megismerjem akaratodat, szükség van bátorságra is, hogy téged szolgáljalak, hogy azt tegyem, amit akarsz...

      Gyógyíts meg, Uram, mert vak vagyok, nem látom akaratodat, nem veszek tudomást ezer olyan dologról, amit pedig akarsz tőlem, és mivel nem látlak, nem szeretlek eléggé... Istenem, világítsd meg szememet, gyógyítsd meg vakságomat, hadd lássam akaratodat és szépségedet... Sánta is vagyok, Istenem; gyógyítsd meg beteg lábamat; nincs semmi erőm, hogy átültessem a gyakorlatba, amit megláttatsz velem, nincs bennem semmi erő, hogy megtegyem akaratodat, amit megmutattál: csak húzom a lábamat és nyomorultan sántikálva követlek. Ó, Istenem, gyógyíts ki ebből a sántikálásból, add, hogy fussak utánad, követve keneteid illatát, ne pedig csak sántikálva vonszoljam magam követésedben...

      Tégy engem szilárddá, adj erőt keresztem hordozására és követésedre. Adj erőt mindahhoz, amit akarsz tőlem... Ó Istenem! Aztán engedd meg, hogy lelkem minden erejével imádjalak, hogy szívem mélyéből dicsérjelek... Engedd meg, hogy elemésztődjek, elmerüljek, elveszítsem magam imádásodban, én szeretett Jézusom! Teli kézzel szórod magad körül a kegyelmet: a világosságot, hogy felismerjem akaratodat, az erőt, hogy azt meg is tegyem, a szeretetet, hogy elvesszek imádásodban... Ó, Istenem, engedd meg, hogy mindháromban bőségesen részesüljek; te tudod, mennyire szüksége van minderre annak az oly vak, oly sánta, oly dermedt szegénynek, aki most lábadnál térdel.

Charles de Foucauld, Sur les fetes de chaque jour de l'année

Útmutató az elmélkedéshez a  Bevezetőben.

Forrás:
P. Gabrile di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006