2009. dec. 12.

Isten bennünk él (II. / 14)

(II.hét / Szombat)
Seregek Ura, meddig haragszol még? Hisz néped már imádkozik.
(Zsolt 80,5)

      1. ”Ekkor, mint a tűzvész, Illés próféta jött, kinek szava lángolt, mint az égő fáklya... Jel lettél a jövendő harag idejére, hogy te csillapítsd le, mielőtt kitörne, hogy az apák szívét fiaikhoz fordítsd, és Jákob törzseit újra helyreállítsd.” (Sir 48,1.10.) Az Egyház ma a hatalmas, népét megszabadító fenséges Istent és prófétájának a képét állítja szemünk elé. Izrael népe várta Illés próféta eljövetelét, hogy az apák szívét fiaikhoz fordítsa, és Izrael újra szbad és dicsőséges nép legyen, mielőtt még  a  megígért Messiás megjelenne körükben.
      A Tábor-hegyi boldogító látomásban - amikor Jézus elváltozott a három apostola előtt –  megmutatja isteni természetét, felragyog dicsősége, de majd ismét elrejti az emberi test fátyola alá, sőt a kereszt gyalázata alá. A törvény és próféták (Mózes és Illés próféta) a Messiás eljövetelére készítették fel a választott népet, az Ószövetségben mint előkép, Jézusról beszéltek. Ezért imádkoztak a Seregek Istenéhez, várták a Messiás eljövetelét.
      A szeretett Mestert eddig olyannak látták az apostolok, mint a többi embert, de amint istenségét szemlélik, megpillantják Mózest és Illést is, amint Jézussal beszélgetnek. Lejövet megkérdezik tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Így felelt: „Illés ugyan eljön és helyreállít mindent...” (Mt 17,10-12) Izrael annak a kiváltságnak örvendett, hogy Isten jelen volt népe körében, kísérte a sivatagban, védelmezte a csatamezőn, visszavezette a babiloni fogságból, és a szent sátorban, majd később a jeruzsálemi templomban tartózkodott. Szüntelenül gondját viselte népének és próféták által szólt hozzájuk, megígérte nekik a Messiást. Az "új Izraelnek" Jézus valami mérhetetlenül nagyobb kiváltságot nyilatkoztat ki a Tábor hegyén: a Szentháromság titkát, és hogy lakást vesz azokban, akik őt szeretik. Isten nemcsak védelmező, aki vezeti, erősíti, védelmezi és megszabadítja népét, hanem vendég is, aki az ember szívében akar szállást venni, és vele bensőséges meghittségben élni. „Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni” (Jn 14, 23). Isten a mi legjobb barátunk, aki a szívünkben akar szállást venni, és velünk bensőséges meghittségben élni.

      2. Isten szükségképpen jelen van minden teremtményében. Hogy létezzenek, nemcsak Isten teremtő aktusára, hanem életüket fenntartó gondviselésére is szükségük van. Isten, bennük működve, valóban fenntartja őket, azaz állandóan közli velük a létet. Minthogy pedig Isten saját lényegével működik, mindenütt működik és jelen van, így tehát valamennyi teremtményében is. Ily módon Isten mindenhol jelenvaló, még a hitetlenekben és a bűnösökben is.
      A kegyelemben és szeretetben élő hívekben azonban egészen különleges módon van jelen; ez az, amit Jézus megígért: a bennünklakás jelenléte. „Az isteni Személyek bennünklakása azt jelenti, hogy kifürkészhetetlen módon jelen vannak az értelemmel megajándékozott teremtményekben, akik a megismerés és a szeretet által, egészen bensőséges és egyedülálló, minden teremtett természetet meghaladó módon kapcsolatba kerülhetnek Velük” (XII. Piusz, Myst. Corp.). A hívőben a három isteni Személy felfedi önmagát, hogy a hívő megismerje és szeresse Őt, hogy bensőséges közösségben éljen az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel. Ugyancsak Jézus állítja: „Maradjatok bennem, s akkor én is bennetek maradok” (Jn 15, 4). „Amint Te, Atyám, bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is bennünk” (17, 21). Ahol viszont jelen van az Atya és a Fiú, ott jelen van a Szentlélek is: „Az Igazság Lelke... bennetek van és bennetek marad” (14,17).
      „Az emberi méltóság lényeges alkotó eleme - tanítja a zsinat -, hogy hivatása van az Istennel való közösségre” (GS 19). Ez a közösség pedig pontosan a Szentháromság bennünklakozásának misztériumát jelenti mindazokban, akik szeretik Istent. Mindegyikükhöz, teljes joggal lehetne intézni azokat a szavakat, amelyek annak idején annyira meghatották Szentháromságról nevezett boldog Erzsébetet: „Benned van az Atya, benned van a Fiú, benned van a Szentlélek!” Milyen mérhetetlen értékes ajándék!

      Istenem, meg vagyok rémülve, s szeretném ezt mondani: „ Menj ki tőlem, Uram, mert bűnös ember vagyok”, de mégsem mondom, sőt inkább: „Maradj velem, mert már esteledik”. A bűn éjjelében élek, nem jöhet mástól az üdvösség fénye, mint tőled. Maradj, Uram, mert bűnös vagyok, rémülten látom azokat a tökéletlenségeket, amelyeket szinte minden pillanatban elkövetek... Te bennem vagy, én pedig előtted, benned, reggeltől estig, minden pillanatban hibázom, vég nélküli mulasztásokat követek el gondolatban, szóban és cselekedetben...
      Ezek a hibák akadályoznak, hogy saját magamban keresselek téged, hogy imádjalak és lábadhoz vessem magam. El vagyok rémülve attól, hogy oly közel vagy hozzám, oly közel vagy nyomorúságaimhoz, oly közel számtalan tökéletlenségemhez.
B. Charles de Foucauld, Sur les fetes de chaque jour de l'année

Útmutató az elmélkedéshez a Bevezetőben.

Nincsenek megjegyzések: