(III.hét / Szerda)
Uram, erősítsd bennem a hitet.
(Lk 17,6)
1. „Boldog, aki nem botránkozik meg rajtam” (Lk 7, 23). Nagy tanítást tartalmaznak az Úrnak ezek a szavai. Világba jövetelekor Jézus nem hatalmas és dicsőséges megszabadítóként lépett fel, hanem alázatos és szelíd szegényként. Szerény, egyszerű, a többi emberhez hasonló megjelenése miatt sokan fennakadtak, különösen azok, akik nem tudtak az emberi látszaton túlemelkedni, és nem ismerték fel Krisztusban a megígért Messiást. Nem hittek sem Istennek a próféták által kinyilatkoztatott szavában, sem a Jézus által véghezvitt csodákban, inkább kurta eszükre hallgattak, amely lehetetlennek tartotta, hogy a világ Üdvözítője mindenben hozzájuk hasonló ember legyen.
Ahhoz, hogy befogadjuk Krisztust, higgyünk benne, keressük és megtaláljuk Istent, hitre van szükségünk. „A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk” (Zsid 11, 1). Nem érezhető vagy a teremtmény által ellenőrizhető adatokra támaszkodik, hanem Isten szavára, arra, amit Isten szerecetében önmagáról és a titkairól kinyilatkoztatott. „A kinyilatkoztató Istennek a hit engedelmességével tartozunk. Ezzel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, értelmével és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt, és önként elfogadja a tőle adott kinyilatkoztatást” (DV 5). A hit nem teszi magától értetődővé az isteni valóságokat, de megadja a Szeretet - Isten szavára alapozott biztonságot.
A hit azt mondja, hogy a Názáreti Jézus, akit kortársai „József fiának” (Lk 4, 22) tartottak, Isten Fia, a megígért Üdvözítő. Minél elevenebb az ember hite, a szeretetben annál inkább befogadja Jézust, teljes egészében elfogadja az Isten-Ember személyét, üzenetét, és Őrá építi életét.
Jézus ezt mondta: „Aki szeret engem..., Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni” (Jn 14, 23); ennek a magas rendű igazságnak a hit ad bizonyosságot, hiszen ez az igazság messze meghaladja az érzékek és az emberi értelem ellenőrzését. A hit mondja, hogy a Szentháromság bennünk lakozása végtelenül igazabb az emberi tudomány által igazolható oly sok veszendő igazságnál. Amikor egy teremtmény teljesen meg van erről győződve, akkor képessé válik arra, hogy ezt az isteni valóságot minden földi valóság fölé helyezze.
2. Az Istenre vágyódó embernek Keresztes Szent János ezt mondja: „Keresd Őt hitben és szeretetben, anélkül, hogy bármi módon is a magad érdekét hajhásznád” (A Szellemi páros ének 1, 11). Az Istennel egyesült élet alapja nem lehet érzés, hanem csak kizárólag a teologális erények. Meg kell tanulnunk tehát, hogy Istent minden élvezettől és vigasztalástól elszakadva keressük - még ha ez tisztán lelki is! -, hogy a „tiszta hit” útján járjunk. A hit minden érezhető tapasztalatnál, bármifajta ismeretnél vagy érvelésnél biztosabban hozza az embert közvetlen kapcsolatba Istennel. „Csak a hit az egyedüli közvetlen és alkalmas eszköz a léleknek Istennel való egyesüléséhez. Ugyanis akkora a hasonlatosság közte és Isten között, hogy csak annyiban különbözik Istentől, amint különböznek egymástól Isten látása és Isten hívése” (2Kármelhegy útja 9, 1). A hit olyannak állítja elénk Istent, amilyen; nem láttatja meg, hanem képessé tesz arra, hogy higgyünk lényegi valóságában, ily módon kapcsolatba hozza az emberi értelmet Istennel. „Isten csak a hit eszköze közvetítésével nyilatkoztatja ki magát a léleknek, oly isteni fényben, amely felülmúl minden megértést. Minél több hite van tehát a léleknek, annál jobban egyesül Istennel” (uo.). A hit egyesíti az embert Istennel, még ha az embernek nincs is része semmiféle vigasztaló élményben. Mi több, Isten az őt keresőktől gyakran megvon minden lelki örömet, hogy így vele való kapcsolatban ne az érzésekre, hanem a hitre támaszkodjanak és növekedjenek a hitben.
„Aki Istenhez járul, hinnie kell” (Zsid 11, 6). Amilyen mértékben hitből él az ember, annyira közeledik Istenhez, egyesül vele és hisz szeretetében. „Ezt jelenti a hit aktusa”, mondja Szentháromságról nev. Boldog Erzsébet: higgyünk Isten szeretetében, higgyünk abban megingathatatlanul a megpróbáltatások és a sötétség közepette is. Akkor a teremtmény „nem áll meg többé az érezhető örömöknél és érzéseknél, keveset számít neki, érzi vagy nem érzi Istent, vagy hogy Isten neki örömet vagy szenvedést ad. Hisz szeretetében” (1 Lelkigyak. 6,1). Hogy erre a „megingathatatlan hitre” szert tegyünk, és abban gyakoroljuk magunkat, így kell imádkoznunk: Uram, „növeld hitemet!” (Lk 17,6)
Uram Jézus Krisztus, hiszek benned, de add, hogy úgy higgyek, hogy szeresselek. Igazán hinni annyit jelent, mint szeretni téged. Nem úgy, mint a gonosz lelkek, akik, bár hittek, nem szerettek, és ezt mondták: „Mi dolgunk van veled, Jézus, Isten Fia?”
Hadd higgyek benned úgy, hogy szeretlek és nem ezt mondom „Mi dolgom van veled?”, hanem inkább ezt: „Te megváltottál, tied akarok lenni” (In Ps 130, 1).
Segítségül akarlak hívni; úgy segíts azonban, hogy ne csak a hangom adjam ki, közben pedig életemben néma maradok... Úgy akarlak segítségül hívni, hogy megvetem a világot, hogy lábbal taposom a föld élvezeteit. Úgy hívlak segítségül, hogy nem nyelvemmel, hanem életemmel mondom: A világ nekem keresztre van feszítve, én pedig a világnak. Úgy hívlak segítségül, hogy bőven adok a szegényeknek (Serm. 88, 12).
A hitet összekapcsolom az élettel, dicsőítelek igazat mondó szavammal és életem jó tetteivel. (Serm. 183, 13)
Szent Ágoston
Forrás:
P. Gabrile di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése