A Szentlélek

Első nap (péntek)

Ó Szentlélek, akit Krisztus nevében az Atya küldött,
hogy mindent megtaníts nekünk,
taníts, hogy megismerjünk és szeressünk.

(Jn 14, 26)

      1. „Ne hagyjátok el Jeruzsálemet, hanem várjatok az Atya ígéretére, amelyről tőlem hallottatok” (ApCsel 1, 4). Az apostolok a kapott parancsnak megfelelően összegyűlnek imádkozni. Ez az első pünkösdi kilenced. Összhangban az ősegyház gyakorlatával emeljük fel értelmünket és szívünket ezekben a napokban azzal a vággyal, hogy a Szentlelket jobban megismerjük, jobban szeressük, hogy buzgóbb imával készüljünk jövetelére.

      A Zsinat többek között ezt mondja: „Az Atya, az eredet nélküli lételv, akitől a Fiú születik és a Szentlélek a Fiú által származik” (Ad Gentes 2). Az Atya öröktől fogva szüli Igéjét, a tökéletes, szubsztanciális Eszmét, akiben kifejezi és akivel közli egész jóságát, szeretetreméltóságát, isteni természetét és lényegét. Az Atya és az Ige jóságuk és szépségük által öröktől fogva szeretik egymást és egymást átölelő szeretetükből származik a Szentlélek. Ahogy az Atya az Igét a megismerés által szüli, úgy a Szentlélek az Atyától és a Fiútól a szeretet által származik. A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás annyira szubsztanciális és tökéletes, hogy Személy, a Szentháromság harmadik személye, akibe az Atya és a Fia szeretetük magasztos termékenysége révén átöntik természetüket és lényegüket anélkül, hogy ettől saját magukat megfosztanák. Azért nevezzük „Léleknek” (lat. spiritus = levegő, lehelet lélegzet, sóhaj), mivel a Szentlélek az isteni szeretet kiáradása. Ahogy az emberben a lélegzet az élet megnyilvánulása, hasonlóan Istenben is a Szentlélek az Atya és a Fiú életének és szeretetének kifejezése, kiáradása; de ez a szubsztanciális kiáradás Személy. Ilyen értelemben a Szentháromság harmadik személyét „az Atya és a Fiú Lelkének” nevezzük, vagy még: „a Szeretet Lelke Istenben”, vagyis az isteni szeretet „lehelete”. Ugyancsak ilyen jelentésben az atyák ezt a nevet adták a Szentléleknek: „osculum Patris et Filii”, az Atya és a Fiú csókja; Szent Bernát gyöngéd szavaival: „végtelenül édes, de titkos csók”.

      Ezt a Szentlelket, a szeretet Lelkét hívogatja az Egyház, hogy jöjjön és gyújtsa fel gyermekeinek szívében a szeretet tüzét.

      2. Burkoltan ugyan, de már az Ószövetség is beszél a Szentlélekről, hiszen a Lélek már működött a világban. Azonban a Szentlélek kifejezett kinyilatkoztatása és Isten népére való kiáradása mint Krisztus megváltásának gyümölcse és legnagyobb ajándéka az Újszövetségben történt. Jézus maga jelentette be: „Eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam” (Jn 15, 26). Jézus mint isteni Személyről beszél a Szentlélekről, aki „az Atyától származik”, akit az Atyával együtt ő küld, mivel a Szentlélek mint Igétől tőle is származik. Ez az isteni Lélek, „az igazság Lelke” a Megváltó művét fogja folytatni, róla tesz „tanúságot”. És valóban, a Szentlélek világosítja majd meg az apostoloknak és a híveknek Krisztus misztériumát, üzenetének igazságát és isteni Személye valóságát.

A Szentléleknek, aki, minthogy az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetéből származik: a szeretet Lelke, mivel értelmet ad az isteni misztériumok megértésére, és kiegészíti Krisztus tanítását: az igazság Lelke, az a sajátos feladata, hogy a híveket megszentelje a szeretetben és az igazságban. „A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe Isten szeretete” (Róm 5,5), mondja Szent Pál. Jézus pedig kijelentette apostolainak: „Az igazság Lelke majd elvezet benneteket a teljes igazságra” (Jn 16, 13). Az Egyház azt kéri, hogy ezek szerint a szempontok szerint hívjuk a Szentlelket: „Teremtő Lélek, jöjj közénk! Híveid szívét látogasd, töltsd malaszttal a lelkeket, kiket hatalmad alkotott” (Veni Creator Spiritus). Őt, aki az Atyával és a Fiúval együtt a világegyetem egyetlen Teremtő Istene, arra kérjük, szentelje meg teremtményeit: isteni fényével világítsa meg értelmüket, szeretettel és kegyelemmel töltse be szívüket. Jöjjön közénk, „kit Védőnek mondanak... Tűz, élő Forrás, Szeretet, lelkek lelki olaja”, tisztítson meg minket, gyújtson fel lángoló tüzével. Jöjjön közénk, aki „ujj az Isten jobb kezén”, mutassa meg nekünk a szentség felé vezető utat. Legyen tanítónk és vezetőnk.

Ima

      Szentlélek, aki végtelen boldogságban egyesíted az Atyát és a Fiút, taníts, hogy életem minden pillanatában és minden körülményében bensőséges kapcsolatban éljek Istenemmel, mindig jobban elmerülve a Szentháromság egységében. De mindenekfölött szereteted szellemét add meg nekem, hogy életem legjelentéktelenebb tetteit is a te szentséged éltesse, hogy így az Egyházban a lelkek megváltásáért és az Atya dicsőségéért valóban a Szentháromság szeretetének és dicsőségének áldozati ostyája legyek...

      Kérlek, tedd lelkemet áttetsző kristállyá, méltóvá arra, hogy a Szentháromság eleven temploma legyen. Szent Isten, hadd legyen lelkem mindig egyesült Jézussal, szeretetének egész hatalmával, amely szüntelenül közölni akarja a te végtelen tisztaságodat. Ezen a romlott világon hadd haladjon át a lelkem szentülés szeplőtlenül, szeretetben, a te jelenlétedben, a te tekintetedtől kísérve, a legkisebb folt nélkül, hogy benne a legkisebb szenny se csúfítsa el szépséged ragyogását.

M. M. Philipon, Consécration á la Sainte Trinité

      Ó isteni Tűz, amikor a magasból elkezded felgyújtani az emberi szívet, mindjárt elhalkulnak a szenvedélyek, erejüket vesztik; a nehéz teher könnyebb lesz; amilyen mértékben növekszik a tűz, az emberi szív lassanként olyan könnyűnek érzi magát, hogy szárnyai nőnek, mint a galambnak...

      Ó boldog tűz, amely nem felemésztesz, hanem megvilágosítasz; ha pedig felemésztesz, a rossz hajlamokat égeted el, hogy az élet megmaradjon! Ó ki részesít engem ebben a tűzben? Tűz, ami megtisztít, a bölcsesség fénye által elveszi lelkemből a tudatlanság homályát, a téves lelkiismeret sötétségét; tűz, ami a restség, az önzés és a nemtörődömség hidegségét égő szeretetté alakítja. Tűz, ami megakadályozza szívem megkeményedését, melegségével mindig olvadóbbá, engedelmessé és odaadóbbá teszi; tűz, ami megszabadít a földi aggodalmak és vágyak súlyos igájától, és a szeretetet tápláló és növelő szent szemlélődés szárnyain oly magasra emeli lelkemet”.

Bellarmin Szent Róbert, De ascensione mentis in Deum 6, 232

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Útmutató az elmélkedéshez:

      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.

      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.

      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.

      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.

      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.

      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.

      Sokak számára ennyi elég is.

      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.

      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.

      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:

      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.

      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.

      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.

      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.

      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.

      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.

      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.

      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.

     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.

      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.

      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.

      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.

      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.

      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.

P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.

Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén