Nyolcadik nap (péntek)
Ó Szentlélek, tükrözd bennünk az Úr Jézus dicsőségét,
hogy az ő képmásává alakuljunk.
(2 Kor 3,18)
1. A Zsinat tanítása szerint „Az Egyház szent, és ez szüntelenül meg is nyilvánul azokban a gyümölcsökben, amelyeket a kegyelem által a Szentlélek érlel a hívőkben” (Lumen Gentium 39). E gyümölcsök között a legkiválóbb és a többit is meghatározó a Krisztushoz való hasonlóság. A Mystici Corporis enciklika kifejezetten mondja: „Az Egyház azért kapta meg a Szentlelket, hogy tagjai napról napra hasonlóbbak legyenek a Megváltóhoz”. A választottakat Isten „eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra” (Róm 8, 26); minden keresztény olyan mértékben szent és kedves Isten előtt, amennyire hasonlít Krisztushoz. Az isteni hasonlóság vonásait pontosan a Szentlélek vési a hívőkbe, ő teszi őket „napról napra hasonlóbbá a Megváltóhoz”. Ha a keresztény teljes mértékben együttműködne ezzel a tevékenységgel, mindennap haladna a Krisztushoz való hasonulás útján. Boldog Erzsébet, akit megragadott ez a gondolat, így imádkozott: „Ó emésztő Tűz, szeretet Lelke, szállj le rám, hogy lelkemben is mintegy végbemenjen az Ige megtestesülése és olyan újabb ember legyek a számára, akiben megújítja egész misztériumát”. Ha Krisztus az a modell, amelyet minden megkereszteltnek ki kell magában alakítania, nem jelent elbizakodottságot, ha annyira hozzá akarunk hasonulni, hogy mintegy megújítsa bennünk „egész misztériumát”, vagyis meghosszabbítsa bennünk az Atya megdicsőítésének és az emberek megváltásának művét. Sőt, Jézus pontosan ettől a vágytól indítva küldi nekünk a Szentlelket.
A Szentlélek, hogy a keresztényt Krisztushoz tegye hasonlóvá, a kegyelem által közli vele szentségét; ez a kegyelem természetét tekintve azonos azzal, ami Krisztus lelkét szenteli meg. Krisztus ezt mérték nélkül bírja, a keresztény végtelenül alacsonyabb mértékben, mégis ugyanarról az elvről, a szentségnek ugyanarról a csírájáról van szó. A kegyelem teljes kibontakozása ezért vezetheti el a megkeresztelt embert a Krisztussal való hasonuláshoz, annyira, hogy teljesen az ő képmásává alakul: „fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át az Úr Lelke által” (2Kor 3, 18).
2. „Mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hasonlóvá változunk át, az Úr Lelke által” (2Kor 3, 18). A megkereszteltek mint Isten gyermekei Krisztus „dicsőségét” tükrözik magukban, vagyis „gyermekkéfogadottságuk” kegyelmét. Ez oly teljesen megvalósulhat - „födetlen arccal”, azaz minden árnyékolás nélkül -, hogy a hívőben élő Szentlélek tevékenysége nyomán a megkeresztelt „az Úr képmásává” alakul. A Krisztussal való tökéletes azonosulás eszménye oly magasrendű, oly végtelen mértékben meghaladja az ember képességeit, hogy őrültség volna arra gondolni: ezt saját erejéből is elérheti. És mégis elérhető a „nekünk adott” (Róm 5, 5) Szentlélek hatalma által; Ő mindig velünk marad, hogy támogasson gyöngeségünkben. A Szentlélek ébreszti fel bennünk azt a vágyat, hogy kövessük Krisztust, hogy azonosuljunk vele érzelmeiben, egész életében. A Szentlélek önt belénk természetfeletti energiákat, segíti jószándékunkat és erősíti isteni erejével képességeinket. Ő, aki Jézust az Atya akaratának tökéletes teljesítéséig vezette el, ugyanezen az úton vezeti a keresztényt is. Megvilágítja előtte az isteni akaratot, beláttatja vele, hogy számára ez a legnagyobb kincs, megszeretteti vele mint legfőbb javát, s megérteti, hogy csak Isten akarata szerint szentelődhet meg és válhat Krisztushoz hasonlóvá. Jézushoz hasonlóan a kereszténynek is Isten akaratában kell megtalálnia ételét és italát; „a lélek akaratát tekintve teljesen átalakul és eggyé lesz Isten akaratával, úgyhogy nincs benne többé semmi, ami e szent akarattal ellenkeznék, és Isten akaratán kívül semmi tekintetben sem ismer más irányító erőt” - mondja Keresztes Szent János(2KU 11,2).
A Szentlélek mindezt végbe akarja vinni a megkereszteltben, feltéve, hogy az tanulékonyan megnyílik működése előtt.
Pünkösdre várva a liturgia azt kéri a Szentlélektől: jöjjön és tisztítsa meg a hívek szívét. Csak a Szentlélek tudja eltávolítani mindazokat az akadályokat - ragaszkodás az önakarathoz, önzés, szeszélyek -, amelyek a gyermekkéfogadás kegyelmének útjában állva lehetetlenné teszik, hogy teljesen megtisztult lélekkel, „födetlen arccal” befogadja Krisztus dicsőségének sugárzását és képmásává alakuljon.
Ima
Szeretett Jézusom, veled a szeretet törvényét akarom teljesíteni, hogy általa megújuljon és tebenned folyjon egész életem. Helyezd életemet a Szentlélek fennhatósága alá, hogy lelkem minden pillanatban teljesen készséges legyen parancsaid teljesítésére. Szeretetedben és békédben tedd magatartásomat hasonlóvá a tiédhez... Oly mélyen és erősen kösd lelkemet a tiédhez, hogy egészen elmerüljön benned, a veled való egyesülésben teljesen elfeledkezzék önmagáról, és ne ismerjem mást, mint a te szerelmedet.
Ki vagyok én, Istenem, lelkem Élete? Ó, milyen távol vagyok tőled! Porszem vagyok, amit a szél fölemel és elejt. Ó, méltóztass mindenható szereteted tűz-szelét felkelteni, Lelked forgószelével engem annyira magadhoz vonzani, gondviselésed ölébe engem annyira befogadni, hogy végre igazán elkezdjek meghalni magamnak és egyedül neked élni, édes Szerelmem!
Add, hogy beléd veszítsem magam, és annyira rád hagyatkozzam, hogy nyom se maradjon belőlem, mint ahogy a porszem sem hagy maga után semmiféle nyomot. Helyezz át engem annyira szereteted világába, hogy benned minden tökéletlenségem semmivé legyen, s hogy én már csak benned éljek. Hadd vesszek el annyira benned, hogy soha többé ne találjak magamra, hacsak nem tebenned.
Szeretet, Szeretet, nyisd meg előttem, e parány előtt, jóságod szívét; öntsd rám kegyes atyaságod forrásait; döntsd le végtelen irgalmad mélységének gátjait. Nyeljen el engem szereteted örvénye, merítsen el megbocsátó jóságod mélysége. Vesszek el élő szereteted özönében, amint egy csepp elvész a tenger végtelenségében..., amint egy szikra kialszik a megáradt folyó özönében.
Szent Gertrúd, Lelkigyakorlatai 4
Ó Jézusom, önts belém nagy vágyakozást arra, hogy mindenben a Szentlélek indítson és vezessen. Te mint ember semmit sem tettél, ha csak nem a Szentlélek indítására és Tőle való teljes függésben... Add, hogy fenntartás és ellenállás nélkül erre a Lélekre, a szegények Atyjára, az adományok Osztogatójára hagyatkozzam, s akkor majd Ő biztosan a te utadon vezet és úgy, ahogyan azt Te számomra akarod. A Szentlélek arra tanít, hogy úgy forduljak az Atyához, mint te: ...Abba, Atya!
C. Marmion, Un maitre de la vie spirituelle, 16, 452
Forrás:
P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006
Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.
Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.
Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.
Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.
Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.
Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.
Sokak számára ennyi elég is.
Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.
Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.
Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.
Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:
Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.
Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.
Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.
Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.
Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.
Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.
Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.
Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.
Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.
Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.
Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.
A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.
Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.
Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.
A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.
P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.
Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése