Ó Szentlélek, add, hogy a te nevedben egybegyűlt Egyház
„egy szív és egy lélek” legyen!
(ApCsel 4, 32)
1. A Krisztus által alapított Egyházat az üdvösségmű munkálásában Krisztus Lelke élteti. Az Egyház, a Vigasztaló Lélek erejében Pünkösd napján kezdte meg pályafutását a világban, hirdetve Krisztus örömhírét. „Pünkösdkor kezdődtek az »apostolok cselekedetei« - tanítja a Zsinat -, amint a Szűz Máriára leszállt Szentlélek erejéből történt Krisztus fogantatása is, és ugyanő, a Szentlélek szállt le az imádkozó Krisztusra, ösztönözve őt, hogy kezdje el szolgálatát” (Ad Gentes 4).
Az Egyház a Szentlélek befolyása alatt és vezetésével él, növekszik és működik a világban. A Szentlelket Krisztus küldte el „az Atyától, hogy ő kamatoztassa a lelkek mélyén az üdvösséget szerző művet, és ösztönözze terjeszkedésre az Egyházat” (uo.). Mindaz, amit az Egyház a kereszténység kétezer éves története során végbevitt, ennek az isteni Léleknek erejében történt; a Szentlélek ugyanis állandóan az Egyház mellett áll, megadja neki a küldetése teljesítéséhez szükséges életerőt. A Szentlélek azonban nem könnyű, nehézségek és harcok nélküli úton vezeti az Egyházat, hanem inkább abban segíti, hogy ezeken a nehézségeken kitartó és derűs lélekkel haladjon át, örvendezve, hogy szenvedhet Krisztusért. Az első apostolok „boldogan távoztak..., mert méltók lettek arra, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek” (ApCsel 5, 41). És ez a tipikus példa. Ilyen apostol volt Pál is, aki elhagyva Ázsia egyházait, hogy a Lélek indítására másfelé induljon, ezt mondta: „Most pedig belsőleg indíttatva Jeruzsálembe megyek. Nem tudom, mi lesz ott velem, csak azt adta tudtomra a Szentlélek városról városra, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám” (ApCsel 20, 22-23). Tudatában volt annak, hogy életét kockáztatja, de nem hátrált meg: „kevésbe veszem életemet, csakhogy végigfussam pályámat..., vagyis hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető Evangéliumról” (24).
A születő Egyházhoz hasonlóan a mai Egyháznak is abban van az ereje, hogy rábízza magát a Szentlélek vezetésére, mintegy hozzá van kötözve. A Lélekkel való bensőséges kapcsolata erősíti hitét és ad neki bátorságot, hogy ellenállás és üldözés közepette is tanúságot tegyen Krisztus mellett és hirdesse az Evangéliumot. Itt is meg kell valósulnia Jézus szavának: „Ha eljön a Vigasztaló, az Igazság Lelke, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam” (Jn 15, 26).
2. Jézus azt kéri, hogy az Egyház hitével és szeretetével tanúskodjék róla. Imájában ezt kérte övéi számára az Atyától: „Szenteld meg őket az igazságban”, vagyis szenteljék magukat az Evangélium igazságának, legyenek készek hirdetésére, ha kell, életük feláldozásával is. Ugyanebben az imában azonban hozzátette: „Legyenek teljesen egy, s megtudja a világ, hogy te küldtél” (23). A tanítványok kölcsönös szeretetének és az ebből fakadó tökéletes egységnek kell tanúsítania a világ előtt, hogy Isten Fia valóban ember lett, és az embereknek meghozta az isteni szeretetet; egyszóval így kell állítania, hogy a kereszténység igazat mond, hiteles értéket képvisel.
A Szentlélek, az igazság és a szeretet Lelke, míg képessé teszi az Egyházat a tanúságtételre és a hit terjesztésére, erősíti és egybeforrasztja, tökéletesen eggyé teszi, hogy így „a világ higgyen” (21). A Szentlélek, mint tanítja a Zsinat „az egész Egyház és minden egyes hívő számára az egység elve” (Lumen Gentium 13). Ahol a Szentlélek működik, és az emberek nem akadályozzák ezt a tevékenységet, ott Ő mindig előmozdítja a szívek és lelkek egységét, felébreszti a testvériség igazi szellemét, szüntelenül „létrehozza és serkenti a hívek közötti szeretetet” (Lumen Gentium 7).
Ha az Egyház egységét elő akarjuk mozdítani, az első és legfontosabb lépés annak a szeretetnek kibontakoztatása, amelyet a Szentlélek önt minden megkereszteltbe azzal a céllal, hogy a szeretet, az egyetértés és a béke gyümölcseit teremje. Teljes abszurdum, amikor valaki az egyetemes egységért és békéért imádkozik, ugyanakkor szívében az önzés, a közömbösség, az ellenszenv, vagyis a széthúzás csíráit ápolgatja. Szent Pál ezért írja az efezusi keresztényeknek: „Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet” (Ef 4, 1-3). Nem könnyű ez a gyönge emberi természet számára, de a Szentlélek benne él minden hívőben, ő idézi emlékezetébe Jézus szeretetparancsának tanítását, és segíti, hogy ezt életében megvalósítsa.
Ima
Ó Szentlélek, amikor lelkünkben azt tanúsítod, hogy Isten gyermekei vagyunk, nagy vigasszal árasztasz el minket. De te azért is adattál nekünk, hogy növeld bennünk a buzgóságot, szívünkbe nagyobb erővel lángoltasd fel a szeretet tüzét, s így ne csak a reményben dicsekedjünk azzal, hogy Isten gyermekei vagyunk, hanem a megpróbáltatásokban is, dicsőségnek tartva a sértést, örömnek a gyalázatot és megtiszteltetésnek a megvetést... Ó Szentlélek, hadd teljesedjenek be bennünk a Pünkösd napjai, a megbocsátás és az ujjongás napjai! (In festo Pentecostes, 3, 8).
Szeretet Lelke, ébreszd fel bennünk a vágyat, hogy Istenünkkel járjunk; ezt csak te teheted meg, aki vizsgálod szívünk mélységeit, ismered gondolatait és szándékait, aki nem viseled el a szív legkisebb tökéletlenségét sem, hanem figyelmes szereteted tüzével mindjárt felégeted azt.
Ó drága és édes Szentlélek, aki meghajtod akaratunkat, irányítsd azt mindig a tiéd felé, hogy világosan felismerjük, lángolóan szeressük és tökéletesen teljesítsük (In festo Pentecostes 2, 8).
Vö. Szent Bernát
Forrás:
P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006
Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.
Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.
Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.
Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.
Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.
Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.
Sokak számára ennyi elég is.
Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.
Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.
Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.
Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:
Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.
Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.
Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.
Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.
Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.
Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.
Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.
Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.
Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.
Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.
Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.
A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.
Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.
Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.
A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.
P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.
Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése