A szeretetkapcsolat elmélyítése

     Tehát a harmadik lépés ahhoz, hogy megismerjük az Atya szeretét: szükséges egy jézusi közösség, amely által Isten szeretni, vigasztalni akar minket. Egy jézusi közösségben Isten a cél, ezáltal tapasztaljuk meg azt, hogy nem vagyunk magányosak, cserbenhagyottak, hanem elfogadottak, hasznosak vagyunk; Isten úgy szeret minket, mint a szeme fényét. A közösségnek megtartó ereje van, a közös imának hatalmas ereje van. A testvéri közösségben a szeretetkapcsolatoknak van egy sajátos dinamikája.

 A szeretetkapcsolat elmélyítése

      Mély, meghitt szeretetkapcsolatban élők, ha nehéz valósággal találkoznak életükben, együtt néznek szembe azzal. De ez csak olyan testvéreknek lehetséges, akik már néhányszor végigjárták a szeretetkapcsolat elmélyítésének dinamikus lépéseit.

      A kölcsönös szeretet elmélyítésének dinamikus lépései egyaránt vonatkoznak:

- az Istennel való kapcsolatra,

- két személy (azonos neműek és különneműek) szeretetkapcsolatára,

- közösségben élők kölcsönös szeretetének elmélyülésére,

- közösségek közötti szeretetkapcsolatokra.

      A szeretetkapcsolat elmélyülésének dinamikus lépései:

1. Meghívás (Lk 1,28)

2. Önazonosság (Lk 1,30)

3. Meghittség (Lk 1,3 1.35)

4. Szembesítés, kihívás (Lk 1,34)

5. Megtérés (Lk 1,38)

6. Kiengesztelődés (Lk 1,38)

7. Egység (Lk 1,38)

8. Elköteleződés (Lk 1,38)

9. Küldetés (Lk 1,39)

1. Meghívás

      A szeretetkapcsolat mindig meghívással kezdődik. Isten hív, hogy járjam Krisztus útját mélyebb, személyesebb kapcsolatban. Mikor valaki kéri, hogy legyek az ő barátja, mikor belépek egy szerzetesközösségbe: a szeretet dinamikus, spirálisan ismétlődő mozzanatain keresztül életünk legfontosabb folyamata indul el. Ez a meghívás természetesen nemcsak szavakban áll. Szavak nélkül is kifejezhető.

2. Önazonosság.

      Ha válaszolok a meghívásra, újonnan megtapasztalt kapcsolatunkon keresztül új önazonosságra jutok, új szemszögből látom meg magamat: mint Jézus tanítványa, a te barátod, mint szerzetesközösségem tagja. Az ilyen kapcsolaton keresztül jobban megismerem magam, mert Jézus és testvéreim szemével nézhetek önmagamra.

3. Meghittség

      Ahogy fejlődik kapcsolatunk, különösebb erőfeszítés nélkül is bizonyos meghittséget tapasztalok közöttünk. Amint mélyül a kapcsolatunk Istennel és egymással, az ebből fakadó örömet, melegséget, közvetlenséget is mindig jobban és jobban érzem. A szeretet megmelegítí a szívemet. Tapasztalom, hogy Jézussal közvetlenebb a kapcsolatom; tudom, hogy testvéremmel szívem összefort; érzem, hogy a közösség befogadott bizalmába, hogy valóban meghitt kapcsolatban vagyunk.

      Fontos azonban tudnom, hogy a meghittség, a közvetlenség megtapasztalása csak az első lépések egyike a kölcsönös szeretet útján, és kapcsolatunk kiteljesedéséhez vállalnom kell a következő lépéseket is.

      Először tehát tudatosítanom kell, hogy akarom-e ezt a kapcsolatot, és ha igen, miért fontos számomra a testvéremmel, közösségemmel való szeretetkapcsolat, amit továbbra is fenn akarok tartani és elmélyíteni.

      Másodszor pedig világosan kell látnom, melyek a következő lépések a Jézus szándéka szerinti kölcsönös szeretet útján. Csak így tudom meghitt kapcsolatunkat helyes irányba terelni. Ezen tudás hiányában ugyanis az örömmel és meghittséggel egy időben félelmet is érzek, mert nem tudom, mit fog kívánni tőlem testvérem vagy közösségem. (Különneművel való kapcsolat esetében talán még arra is gondolok, hogy ebből baj is származhat.) Félek továbbmenni ezen az úton. Ha a félelem miatt nem merek kockáztatni, akkor nem fogok tudni előrehaladni az igazi szeretet útján.

4. Szembesítés, kihívás

      Amint mélyül a meghittség az igazi szeretetkapcsolatban, már nemcsak a meleg érzéseken lesz a hangsúly. Fontossá válik számomra, hogy testvérem vagy közösségem minden tagja növekedjék úgy is mint ember, és úgy is mint keresztény. Ezért olyan mértékben, amennyire elmélyült a meghittség kapcsolatunkban, szembesítjük egymást azzal, ami fontos és szükséges további fejlődésünkhöz, radikálisabb evangéliumi életünkhöz. Testvérem is tudja, hogy kihívásom szeretetből fakad. Próbáljuk elfogadni a kihívást, még akkor is, ha az nehezünkre esik. Jézus számára is fontos növekedésünk, ezért tőle is kapunk kihívásokat.

      Ha a meghittség nem igazi szereteten alapszik, hanem csak kellemes érzéseken vagy más hasonló önző szempontokon, akkor én nem akarom, nem fogom testvéremet kihívni vagy valamilyen nehéz ténnyel szembesíteni, mert félek, hogy a kapcsolatunk megszakad. Ezt pedig önző vágyaim kielégítése miatt nem engedhetem meg.

      Ha még kevés a meghittség a kapcsolatban, akkor csak könnyű kihívás ajánlatos, különben a kapcsolat megszakadhat, és több kár mint haszon származik belőle.

      A szeretetkapcsolat elmélyülésének dinamikus mozzanataiban az 1-ről a 2-re, a 2-ről a 3-ra könnyű az átmenet. A 3-ról a 4-re való átmenet kockázatos. Ha elfogadjuk egymás kihívásait, az segít “megtérnünk”, kilépünk eddigi kereteinkből és elindulni a fejlődés útján. Ha valamelyikünk nem fogadja el a szembesítést, kihívást, kapcsolatunkat vissza kell vinni az első lépésre: újra kell kezdeni a kapcsolat megteremtésére való meghívással.

      Ez áll az Istennel való kapcsolatra is. Ha nem érzem a meghittséget, és úgy találom, hogy Isten kihívásai túl erősek, zúgolódom, és úgy gondolom, hogy Isten valamire kényszerít engem. Tehát csak vonakodva teszek eleget kihívásának. Ez pedig nem segíti a Vele való kapcsolatom elmélyítését. Az is megtörténhetik, elidegenedem Tőle. Ugyanez áll a közösségemmel való kapcsolatomra is, lelkivezetőmmel vagy elöljárómmal való viszonyomra is.

5. Megtérés

      (A mélyebb szeretetkapcsolat érdekében) Ha a kihívás vagy szembesítés - amit adtam vagy kaptam - kapcsolatunk meghittségének arányában, megfelelő időben és megfelelő módon történt, megvan a lehetőség a megtérésre: kilépve az önközpontúságból az Isten és egymás iránti mélyebb szeretetkapcsolat kiépítése felé fordulok. A megtérést az segíti, hogy a kihívásban tapasztalt kölcsönös feszültséget, fájdalmat megosztjuk. Ha ez megtörténik, a kihíváskor érzett távolság eltűnik. Kapcsolatunk érdekében megtesszük szeretetből azt, amit egymástól kértünk a kihívással, szembesítéssel.

6. Kiengesztelődés

      Egyikünk vagy mindannyiunk megtérése nyomán elmélyül szeretetkapcsolatunk, kiengesztelődünk egymással. Megszűnik az a feszültség, amit a kihíváskor vagy a szembesítés pillanatában tapasztaltunk. Tudjuk, hogy a kihívás nem önkényes volt, hanem szeretetből, a másik javáért, a kapcsolatunk elmélyítése érdekében történt. Megbocsátunk egymásnak, még hálát is tudunk adni azért a feszültségért vagy esetleges sebekért, amit a kihívás hozott magával. Így kis vagy nagy sebeink gyógyulása már meg is kezdődött. Tudjuk, hogy ez a kihívás megerősítette, elmélyítette kapcsolatunkat.

      Az Istennel való kiengesztelődés abban áll, hogy a tőle kapott szembesítés vagy a vele való pörlekedés után belátom és érzem, hogy kihívása irántam való szeretetből fakadt, és újra megtapasztalom a meghittség örömét.

7. Egység

      Kiengesztelődésünk miatt mélyebb síkon tapasztaljuk meg egységünket. Tudjuk, hogy megújult egységünk mélyebb, mint amit eddig tapsztaltunk, érezzük, hogy szívünk sokkal jobban egybeforrt. Mivel meg tudtuk osztani a feszültséget és a megtérés nehézségét, sokkal közelebb érezzük magunkat egymáshoz. Ezt tapasztalom az Istennel való kapcsolatomban is, közösségemmel vagy testvéreimmel való viszonyomban is.

8. Elköteleződés

      Egységünk elmélyítésének tudatában és örömében mélyebben elkötelezem magam szeretetkapcsolatunk elmélyítésére. Szabadon és örömmel lekötöm magam Jézusnak, testvéremnek, közösségemnek, és érzem, hogy ez az új elkötelezettség erősebb, mint minden más eddigi ígéretem, amit tettem kapcsolatunk érdekében. Az eddigi 7 dinamikus mozzanat a szeretetkapcsolat elmélyítéséhez nagyon fontos volt, azért akarom szabadon, örömmel és szeretettel újra elkötelezni magamat Istenemnek, közösségemnek, testvéremnek.

9. Küldetés

      Új és radikálisabb elkötelezettségen alapszik küldetéstudat/küldetéstudatunk átérzése és örömmel való elfogadása, magamévá/magunkévá tevése. Minden igazi szeretetkapcsolat nemcsak befelé, hanem kifelé is mutat. A szeretet nem igazi szeretet, ameddig meg nem osztjuk. Az Isten iránt, a közösségünk és egymás iránt érzett szeretetünkkel megtelik a szívünk és kiárad másokra is. Ez a kiáradó, kicsorduló szeretet az igazi szeretet.

      Tudom, hogy az Isten küld engem. Érzem, hogy testvéreim is küldenek, és én is küldöm őket, hogy osszák meg másokkal is szeretetünket, mert ebben a küldetésben tudjuk megélni azt, ami nekünk a legfontosabb. Tudom és tudjuk, hogy ezért a küldetésért indultunk el a szeretetkapcsolat útján.

      Ebben a kölcsönös küldetéstudatban már új meghívást is tapasztalunk. Ez a meghívás sokkal mélyebb, mint az első lépéskor tapasztalt megszólítás, és most már mindketten illetve az egész közösségben együtt éljük át az új meghívás értelmét és mélységét.

      A kilencedik lépés egy elmélyülő szeretetkapcsolat újabb dinamikus mozzanatsorának kezdete: “A szeretet nem szűnik meg soha” (1Kor 13,8).

      A szeretetnek ez a dinamikus fejlődésfolyamata hosszú hetek, hónapok vagy évek alatt jól megfigyelhető, de van, amikor egy rövidebb együttlét alkalmával is megtapasztalható. Fontos, hogy minden lépést megtegyünk, egyiket sem lehet kihagyni. Ha pedig a szeretetkapcsolatot nem akarjuk megszakítani, egyik lépésnél sem lehet végleg megmaradni.

Nemes Ödön SJ 

(Megjelent a Kármel lap 2002/április-májusi számában)

Ima:

Miatyánk...