„Üdvözlégy, Királyunk, egyedül te sajnáltál meg minket bűneink miatt”
Misekönyv
1. A Jahve Szolgájáról szóló énekek közül az első (Iz 42,1-7) a szenvedő Krisztus magatartására irányítja figyelmünket. Szelíden hallgat, „nem kiált”... „szava se hallatszik az utcákon”, nem tiltakozik a sértések, a vádak és az ítéletek ellen. Ellenségeivel való kapcsolatában is szelíd; „a megtört nádszálat nem töri össze, sem a pislákoló mécsest nem oltja ki”, hanem megbocsát és a végsőkig azt keresi, hogy megvilágítson és üdvözítsen. A bűnös emberek iránti szelídsége - akikkel együtt szenved és ki akarja engesztelni vétkeiket - küldetése teljesítésekor erővé válik. Haláláig hirdeti az igazságot és az igazságosságot: „nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön”. Jézus azért küzd, hogy eljöjjön az Atya országa, hogy helyreállítsa Isten jogait az emberek felett, hogy az emberek ismét igazságban és szentségben éljenek. És ebből nem enged: erősségének legnagyobb tette halála lesz, amellyel beteljesíti az Atyától rábízott feladatot. Minthogy Krisztus ereje isteni, ezt az erőt nem győzi le a halál sem, ellenkezőleg, ő győzi le a halált, hogy az embereknek életet adjon. Jézus valóban az Izajás által megjövendölt „Isten Szolgája”: az Úr „hívta meg igazságban” és tette meg „a népnek szövetségül” és „a nemzeteknek világosságul”. Őbenne minden ember irgalmat talál: „Üdvözlégy, Királyunk, egyedül te sajnáltál meg minket bűneink miatt”. Krisztus fölvette a küzdelmet a bűn ellen, elítélte; a büntetést viszont csak saját magára szabta ki, a bűnösöknek bocsánatot adott és megszerezte az Atya bocsánatát.
„Világosságom és üdvösségem a Úr - kitől félnék? Életem oltalmazója az Úr - kitől rettegnék?” (Zsolt 27, 1). Ezekben szavakban a liturgia Krisztus hangját hallja, aki szenvedése alatt bizalommal fordult Atyjához. Ugyanakkor a hívő is imádkozhatja ezeket a szavakat, hogy kifejezze az Üdvözítőnek háláját, megingathatatlan bizalmát. A keresztény a megfeszített Krisztusban bűneire orvosságot, az élet nehézségeiben menedéket, kereszt hordozására pedig erőt talál.
2. Mielőtt elmerülnénk a Kínszenvedés misztériumában, liturgia egy bensőségesen kedves jelenetet állít szemünk elé. „Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból” (Jn 12, 1-11). A vendégszerető ház lakomájának, amelyet az Úr halála hetének elején hűséges barátai ajánlottak fel, búcsú jellege van, s mintegy előre jelzi a bekövetkezendő eseményeket. Különleges módon fejezi ezt ki Mária áhítatos tette; anélkül, hogy ügyelne a tékozlásra, „egy font nárduszból készült drága olajjal” megkeni Jézus lábát. Egy hűséges szív utolsó tiszteletadása ez azzal a céllal, hogy a Mestert kárpótolja a reá váró árulásért, ugyanakkor sejteti közeli halálát. Zsidó szokás szerint ugyanis csak a holttest lábát szokták megkenni. Jelen van Lázár is, akit Jézus feltámasztott; ez a tény viszont a feltámadásra utal. Nem maradhat a halál martaléka Az, aki egy négynapos halottat visszahívott az életbe és kijelentette: „Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11, 25). Mária tettéből sem hiányzik ez a mozzanat, hiszen, mint mondják a szinoptikusok, Mária az Úr fejére is öntött az olajból (Mk 14, 3). A fej megkenése – ez a királyoknak fenntartott szertartás - Krisztus isteni királyságának elismerését jelenti. Ez a királyi hatalom majd a feltámadásban ragyog fel teljes fényében.
A rosszakaratú bírálat sötét árnyékai, mintegy az árulás előjátéka sem hiányzik a bensőséges hangulatú jelenetből. „Miért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények között?” A szegények gondja csak kifogás volt Judás ajkán, „mert tolvaj volt; ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak” (Jn 12, 5-6). Sokakat jellemző magatartás ez: megbotránkoznak az egyedül Istenre fordított értékek miatt; felesleges pazarlásnak tartják az imát, az imádást, a szeretetben és istendicséretben élt életet; szerintük az időt, a pénzt az élet értékeit csak akkor használjuk fel jól, ha közvetlenül az ember szolgálatára fordítjuk. Elfelejtik, hogy a szegényekkel való törődés feladatát elsősorban Krisztus szorgalmazta, viszont Isten szeretete és tisztelete még nagyobb feladatot jelent. Egyébként is a szegényeknek nemcsak kenyérre van szükségük, hanem olyan testvérekre is, akik imáikkal támogatják hitüket és arra emlékeztetik őket, hogy nem sokat ér az anyagi jólét, ha az ember mindenekelőtt nem Istent keresi.
Ima:
Ó Jézus, Bárányként visznek a halálba, aki nem nyitja meg száját nyírója előtt. Nem zúgolódsz Atyád ellen, aki küldött, sem az emberek ellen, akikért most fizetsz..., sőt a nép ellen sem, amely különösen hozzád tartozik, s amelytől oly sok jótétemény fejében most hallatlan szenvedéseket kapsz...
Ha buzgón megfontolom magatartásodat, szelídséget fedezek fel, de még inkább a szív alázatát... Láttunk téged, alig volt az az emberek előtt emberi ábrázatod, szépséged; megvetett lettél, mint egy bélpoklos; utolsó az emberek között, valóban a fájdalmak férfia, akit Isten megvert és megalázott... Ó megalázott és felmagasztalt, szelíd és fenséges Jézusom, emberek szégyene és angyalok dicsősége! Senki sem magasztosabb, senki sem alázatosabb, mint te...
Uram, nagy a te irgalmasságod, de nagyok a szenvedések is, amiket eltűrsz! Vajon a szenvedések győzik le az irgalmat, vagy az irgalom a szenvedéseket?...
Így kiáltasz fel: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit tesznek!” Ó Uram, milyen bőkezű vagy a megbocsátásban, milyen mérhetetlen a te szelídséged! Mennyire különböznek gondolataid a mi gondolatainktól, és mennyire nem változik irgalmad a gonosz iránt... Ó szeretet, te valóban mindent elviselsz, és mindent elszenvedsz!
Szent Bernát, In Feria IV. Hebd. Sanctae 2. 3. 9.
Istenem, a szeretetnek és fájdalomnak azon az estéjén - a szeretet édes estéje, mert jelen vagy, a fájdalomé, mert közel van szenvedésedhez és halálodhoz -, Mária illatos olajat hint lábodra és fejedre. Szétszórja az illatot, eltöri az edényt, lábadra önti és ezzel együtt neked adja egész lényét, testét és lelkét, szívét és értelmét, mindent, egész önmagát... Szórja az illatot, széttöri a szelencét... Nem tart meg semmit, egészen adja magát: amije van és aki... Ó, Jézusom, úgy akarom neked adni magam, mint ez a szent asszony, aki egészen odaadta magát, semmit sem tartott meg magának vagy magából... „Íme jövök, hogy megtegyem akaratod.” Uram, hadd legyen ajándékom teljes, hadd adjam magam neked egészen és hadd legyen tied minden: az illatos olaj és az edény, a lélek és a test. Minden.
Vö. Charles de Foucauld, Meditations sur l'Evangile
Forrás:
P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006
Útmutató az elmélkedéshez:
Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.
Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.
Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.
Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.
Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.
Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.
Sokak számára ennyi elég is.
Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.
Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.
Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.
Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:
Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.
Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.
Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.
Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.
Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.
Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.
Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.
Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.
Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.
Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.
Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.
A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.
Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.
Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.
A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.
P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.
Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése