Szentnek kell lenni. Punktum.

Muszáj szentnek, tökéletesnek lenni, mert nagy bajok vannak az Egyházban, a világban. Ebben majd segíteni fog a Feltámadásról nevezett Lőrinc testvér tanítása, egy kis lelkigyakorlat formájában.

De a végkövetkeztéssel és a döntéssel kezdtem.

Avilai Szent Teréz azt írja, hogy „Ezidőtájt hallottam Franciaország bajairól, s arról, hogy mily rettenetes pusztítást okoznak benne a lutheránusok s hogy mennyire terjed ez a szerencsétlen felekezet. Emiatt sokat szenvedtem és sokat sírtam az Úr színe előtt, és - mintha csak nekem is lehetne beleszólásom ebbe a dologba - könyörögtem Neki, szüntesse meg ezt a nagy csapást.” (TU I. fejezet)

Tehát a katolikus Spanyolországban élő Szent Terézia megdöbben a franciaországi hírektől. „Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint: semmi sem új a nap alatt.” (Préd 1.9) Igen, az eltelt években én is hallottam Franciaország, Ausztria, Anglia, Amerika, Szlovákia... nagy bajairól, ezt én sem a vatikáni hivatalos forrásokból vagy a Magyar Kurír honlapjáról tudom, akárcsak Szent Terézia, de ez nem is lényeges. Nem lehet struccpolitikát folytatni.

A II. Vatikáni Zsinat után egyházszakadás volt. De az Egyház történelméből tudjuk, hogy minden egyetemes zsinat után volt egyházszakadás. „Semmi sem új a nap alatt...” „Az egyetemes zsinatok az Egyház fontos tanító szervei. Egyetemességüket nem a világ valamennyi püspökének tényleges jelenléte, hanem összehívásuk vagy utólagos elfogadásuk egyetemes jellege révén nyerték. Ennek mindig döntő eleme a pápa jóváhagyása.” Az eddigi egyetemes zsinatok történelmi sorrendjét és fontosságát megtaláljuk itt, dr. Kovács Gábor atya könyvében, de ezt a komoly, érthető és lényegre törő hittankönyvet érdemes letölteni, a címe: Kétélű kard.

„Mivel pedig beláttam, hogy mint nő, - s hozzá ilyen hitvány nő - nem vagyok képes az Úr szolgálatában megvalósítani azt, amit szeretnék; s mivel az volt az egyetlen gondom - és most is az, hogy ha már oly sok az Úrnak az ellensége és oly kevés a jó barátja, legalább az a kevés legyen igazán jó: elhatároztam, hogy megteszem azt a csekélységet, ami tőlem telik, tudniillik, hogy a legtökéletesebb módon követem az evangéliumi tanácsokat és ugyanígy megtartatom azokat e kolostor csekély számú lakóival is. Isten végtelen jóságába vetettem tehát bizalmamat, mert tudtam, hogy Ő sohasem hagyja el azokat, akik Érte mindent elhagynak.” (TU I. fejezet)

Ott kell szentnek és tökéletesnek lennem, ahová az Úr állított. Ez az Isten parancsa, és Isten nem parancsol lehetetlent: „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5.48). Döntenem kell, ismét döntenem kell. Én nem alapíthatok kolostort a magam számára, mint Szent Terézia, családom és munkahelyem van. Nem várhatok különös meghívásra, mint Mózes, nem lehetek Mózes. Ha nekem is égő csipkebokorból adná tudtomra az Úr a terveit és sajátos küldetésem, a zárt osztályon végezném. Oszlopos Szent Simon sem lehetek, a villanypóznák életveszélyesek, a tűzoltók leszednének kerek-perec, és átadnának a mentőszolgálatnak. Még hírem se menne, esetleg ha valaki szemfüles le nem fényképezne és fel nem tenné a fotót az iwiwre.

Jó, ha szent leszek, mert akkor Isten akaratát teszem: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem.” (Gal 2.20) Mert akkor már az imám Krisztus imája lesz, és Isten tüstént meghallgatja.

Hogyan is leszek szent: ha egyesülök Istennel minden pillanatban. Ha egyenesen a Célra irányul minden igyekezetem. Hátha végre valahára sikerül begyakorolnom Isten jelenlétében élni Lőrinc testvér és Kármel összes szentjeinek segítségével!!! Nem kell ahhoz mindig a templomban üljek, hogy Isten jelenlétében éljek. Egyszerűen csak lenni kell és imádkozni kell, mint a lélegzés: szabadon, ösztönösen és aggodalom nélkül. Én is Isten végtelen jóságába vetem minden bizalmamat, mint Szent Terézia: az én életem bizonytalan, kiszolgáltatott, és munkahelyem miatt sem lehet rendszeres időbeosztásom, mint egy kolostorban.

Minél több hely van Isten számára az emberi szívben, annál inkább tud sokakat segíteni a helyes irányba. A szent attól szenteli meg a világot, hogy van, súlyos és erős hatása van csupán egyszerű létezésének a lelkekre. Vianney Szent Jánosról jegyezték fel: „A sátán keserűségében, amiért sok lelket nem tudott kárhozatba dönteni, egy ördöngös asszony képében így kiáltott neki: Mennyit kell szenvednem miattad… Ha hárman olyanok volnának a földön, mint te, megszűnne az országom.”

Ez az idézet egy újabb ok arra, hogy szent legyek.

Továbbra is az Egyházért és apostoli céljaiért imádkozom, ezt az Úr már rég a szívemre pecsételte.

„Mert igazán nevetnem kellene rajta, ha nem fájna a szívemnek, hogy mi mindenért kérik a mi imánkat! Hiszen olykor még azt is akarnák, hogy eszközöljünk ki számukra Ő Szent Felségétől pénzt és nagyobb jövedelmet, mikor én inkább azt a kegyelmet szeretném számukra kérni, hogy vessék meg mindezt! Hiszen igaz, hogy jó szándék vezeti őket és mi meg is tesszük kedvükért, mert kívánságuk hívő szívből fakad, azonban én azt hiszem, hogy engem az Úr ilyen dolgokban sohasem hallgat meg. Mit nekünk mindez! Íme a világ lángban áll! Újra halálra akarják ítélni Krisztust! Földre akarják tiporni az Ő Egyházát!... mi pedig vesztegessük időnket olyan dolgokra, amelyek esetleg, ha Isten meghallgatna bennünket, valamely léleknek vesztét okozhatnák! Nem, nővéreim; nem olyan időket élünk, hogy ilyen apró-cseprő ügyekről tárgyalhatnánk Istennel!” (TU I. fejezet)

Ismerős: ma is szervezkednek Egyházam ellen, mindenfélét ráfognak, magát a Főt, Jézus Krisztus volt és jelenlegi helytartóját is gyalázzák. Akárcsak Szent Terézia idejében, sajnos ma is nagyon sok pap és hittudós nem áll a helyzet magaslatán, meggyengült az egyházi fegyelem. Ma is elmondhatná Szent Terézia, okos nő volt, ő is látta jól a papi hivatás fontosságát és a papok gyengeségeit is:

“Nekik tehát az emberek között kell élniük, a palotákban forgolódniuk s nem egyszer, legalább külsőleg, úgy viselkedniük, amint azt a világiak teszik. S azt gondoljátok talán, leányaim, hogy ez könnyű dolog? Érintkezni a világgal; kint élni a világban; világi ügyekkel foglalkozni; sőt, mint mondottam, alkalmazkodni a világiak viselkedéséhez; bensőleg pedig idegenkedni a világtól, ellenséges érzülettel lenni a világ iránt, számkivetésben érezni magát, egy szóval nem embernek, hanem angyalnak lenni? Mert ha nem ilyenek, akkor nem érdemlik meg, hogy tiszteknek nevezzék őket s ne is engedje az Úr, hogy elhagyják celláikat, mert több kárt okoznának, mint hasznot. Most nem olyan időket élünk, hogy még a tanításra hivatottakban is el lehetne nézni a gyöngeségeket. Pedig ha ez utóbbiaknál nem gyökerezik a szív mélyén az a tudat, hogy mindent lábbal kell tiporni; hogy csak az örökkévaló dolgokhoz szabad ragaszkodni; a mulandókkal ellenben teljesen szakítani kell: akkor hiába takargatják gyöngeségeiket, azok mégis csak napfényre fognak jutni. Mert hiszen mi mással van dolguk, mint a világgal? Már pedig azt leshetik, hogy a világ bármit is megbocsásson nekik, vagy pedig hogy bármi gyöngeségük elkerülje az ő vizsla szemét. Erényeiket legtöbbször nem fogja észre venni, vagy talán nem is fogja erényeknek tartani: ellenben kövessenek el csak valami rosszat, vagy egy kis gyarlóságot és meglátják mi lesz! Most jut eszembe s aggódva kérdem: hogy ha ők nem, akkor vajon ki adjon a világiaknak példát a tökéletességre? (...)

Arra kérlek tehát titeket, igyekezzetek olyanok lenni, hogy két dolgot érdemeljetek ki Istennél. Az egyik, hogy azon sok hittudós és szerzetes között minél többnek legyen meg az említett szükséges képesítése; akiben pedig ez nem volna meg, azokat javítsa meg az Úr, mert sokkal többre képes egy tökéletes ember, mint sok más, aki nem az. A másik pedig, hogyha már egyszer benne vannak a harcban - tekintve, hogy ez a harc, amint mondottam, ugyancsak nem tréfa dolog - istápolja őket az Úr hatalmas karjával, mert csak úgy lesznek képesek kikerülni a sok veszélyt, amely őket a világban fenyegeti; csak úgy tudják majd süket fülre venni az élet vészes tengerén a szirének csábító énekét. (...)

Mert vannak ám egyesek, akik nem szívesen mondanak le arról, hogy folyton a saját lelkükért imádkozzanak. Pedig hát van-e jobb imádság annál, amelyet én kérek tőletek? Vagy talán attól féltek, hogy ily módon elmulasztjátok letörleszteni azt a büntetést, amit a tisztítóhelyen kell majd szenvednetek? Biztosítlak, hogy e tekintetben éppen olyan hathatós ez az ima, mint az a másik; ha pedig mindamellett maradna még szenvedni való, hát maradjon! Mit bánom én, ha akár ítéletnapig kell is a tisztítóhelyen kínlódnom, ha az én imáim révén akár csak egy lélek is megüdvözül; hát még ha az sokaknak van hasznára, az Úrnak pedig dicsőségére! Ne törődjetek ti olyan szenvedésekkel, amelyek egyszer véget érnek, mikor arról van szó, hogy Őneki tegyünk szolgálatot, aki annyit szenvedett miérettünk. (...) Mert hiszen az Ő dicsőségéről és az Ő Egyházának javáról van szó; már pedig e kettőre irányulnak összes vágyaim.” (TU, III fej.)

Igyekszem Szent Terézia anyám kiesdeni az Úrtól, hogy az Egyháznak minél több szent „tisztje” legyen, te pedig, megkérlek szépen, hogy imádkozz velem együtt és kérd az Urat, hogy a lanyha, a gyáva és a tévelygő pásztorokat „ne engedje az Úr, hogy elhagyják celláikat, mert több kárt okoznának, mint hasznot.” Amen.

P. S. Ahogy elnézem, a nők bátrabbak, intuitívebbek, hűségesebbek voltak: akár  mint bűnbánók, akár mint Jézus követői, ott a Golgotán és a sírnál is. Valóban!!! Jézus földi életében (is) több szeretet kapott a nőktől. Jézus nem tüzes szekereken, nem látványosan érkezett, hanem csendben és titokban: a mennyei Atya egy nőre bízta a Fiát.

Szűz Mária, Isten Anyja, könyörögj Jézusnál érettünk!