A fiam 1988-ban indult az első osztályba. Akkor még hatéves korban lettek a gyerekek iskolakötelesek, inkább a játékon járt az eszük, mint a tanuláson. A terror, az éhezés, a nincstelenség a tetőfokán volt, rá egy évre kitört a decemberi forradalom.
De térjünk vissza 1988-ba. Az volt a legelső, hogy a tanító néni elmagyarázta: nincs Isten. A kenyeret, a lakást, a munkahelyet, a ruhát, a tanulási lehetőséget Ceausescu-nak köszönheti mindenki, a tábla fölé ki volt téve a képe hatalmas méretben, nehogy eltévesszék a gyerekek "a nagy jótevőt".
Ez már az óvodában is így volt 3 éves kortól. Vidáman mesélték, hogy egy kisgyerek már az első nap az óvódában meglepetten kiáltott fel, kissé selypítve, újjal mutatva a képre „Nééé, a butonul roszu!” vagyis magyarul „nééé, a piros gomb”. Szegény szülők, a gyerekek előtt így jelezték románul, ha megjelent a tévében Ceusescu, akkor sürgősen nyomják meg azt a fránya piros gombot, kapcsolják ki a tévét. Gondolták, a gyerek úgy sem tud románul, hát valóban nem tudtak a gyerekeink románul, nem volt kitől-honnan, de majd az iskolában megtanították nekik.
Szóval nincs Isten, tanították. Ütközött a szülői tekintély a tanító néni tekintélyével. Kötelező volt a pionír házban valamilyen foglalkozási körre is beiratkozni, de ezzel nem siettem. Közben a plébánián elkezdődtek a hittanórák. Egyik szép szeptember végi napon a plébánia előtt elmenve, özönlöttek a gyerekek. Megkérdeztem a fiamtól, szeretne-e ő is járni, akkor megpróbálom beíratni, mert ide aztán nem akárki járhat! (fordított pszichológia). Igen hát!
Csodálatos volt újrahallani azokat a dolgokat, amiket nekem is tanítottak. A hittanórák külön van a fiúknak és külön a lányoknak. A papjuk egészen fiatal volt, a gyerekek nagyon szerették, sokszor nem akartak hazamenni, a végén néha pingpongozott velük a plébánia udvarán, a vakációban is többször felkeresték a gyerekek. Majd a második osztálytól egy valamivel idősebb pap lett a hitoktatójuk, akivel elsőáldozásra készültek. Más stílusa volt, szigorúbb és nem pingpongozott senkivel.
Az ebéd alatt és után el szoktunk beszélgetni, kinek hogy telt a napja, mi bántotta, minek örvendett. Mondja a fiam, hogy a barátjával tenyerest kaptak „Józsefkével” – így hívták a pap bácsi pálcáját. A nyoma már nem látszott. Miért?
- Ott ültünk a pad szélén, a pap bácsi járkált fel-alá, mi meg számoltuk hány gomb van a pap bácsi reverendáján, de negyvennél tovább nem jutottunk, arra mindig megfordult. Mikor megkérdezte miről beszélt, nem tudtuk. Ezért a tenyeres. De azt nem mondta meg mégsem, hány gombja van.
Egy alkalommal nagyon megbotránkozhatott a pap bácsi a női nemen, mert a fiam elmesélte a tanítást a Szentháromság titkáról, és a hozzáfűzött kommentárt:
- Azt mondta a pap bácsi, hogy a Szentlelket nem lehet látni, de az Atyaisten férfi, a Fiúisten, Jézus Krisztus férfi, a pápa férfi, a papok is mind férfiak, tehát a szentek mind férfiak, nőkre nincs is szükség.
Nnna... egyszer küzdjön meg az anya azzal, hogy „nincs Isten”, utána meg, hogy a szentek „csak férfiak” lehetnek. Ti mit válaszoltatok volna? Bennem a feminizmus tótágast állt.
- Fiam, Mária az Isten Anyja, nem egy férfira bízta Jézust, ennek jó oka volt. A gyermek is az anya szíve alatt van kilenc hónapig, és utána is ő vigyáz rá szeretettel, az anya a család szíve, a férfiakat erre Isten nem találta méltónak. Te is láthatod, hány apa hagyja ott a családját, veri a gyerekeit, iszik. Minden anya szent, mert az új élet rá van bízva, és ha véletlenül jólelkű rendes és vallást gyakorló a férfi, akkor rögtön szentté avatják. Láthatod, hogy a templomban is inkább a nők szeretik az Istent, és gyónni sem nagyon tolakodnak a férfiak, gyávák, remélem te nem leszel az. A te leendő feleséged is szent lesz, a kislányokra már most úgy nézz, mint leendő anyákra, nem szabad bántani őket.
Ez a pap sok fiúcskában ébresztett papi hivatást, a fiam is jó hat évig papnak készült a barátaival, napi ministráns volt, de akkoriban még a lányokat a plébánosunk nem engedte az oltárhoz. Nem csak a tudást közvetítette számukra ez az áldott pap, hanem a Krisztus-követést is.
A gimnáziumban a 16-18 éves diákok több helyen kijelentették, nem járnak többet hittanórára, ha nő tartja nekik. Igen, a pap az pap, titokzatos módon Jézust sugározza, ezt a fiatalok még megérzik... Így a fiamék kiharcoltak maguknak egy papot, és azt meg is becsülték. Ma is a kamaszok a papot komolyan veszik, a női hitoktatót nem nagyon. Amikor nagyobb kamaszlányok ministrálnak, sőt már nők sajnos, a fiúk elmaradnak az oltár mellől, elmarják őket, pedig egy nőből soha nem lesz pap. A fiúk, ha nem mennek papnak, könnyebben beülnek a padba a szentmisén, de olyan is van, hogy már 23 éves nő, de még nem tud "lealacsonyodni a pórnép közé", nem tud egy szentmisén sem beülni a padba, annyira "ministráns": az alázat hiánya, mondják a fiús szülők, és sokakban visszatetszést kelt ez a nő.
Ma Mindenszentek ünnepe van, a "megszámlálhatatlan sereg". A leendő mindenszentek ma köztünk élnek, csak nem figyelünk fel rájuk. Álljon itt a fényképe ezeknek a gyerekeknek, elsőáldozás 1991-ből, "mind férfiak" persze-:), és leendő mindenszentek.
11 megjegyzés:
Apulchra, meglep, amit a ministráns nőkről írsz.
25 éves vagyok, férjezett és ministrálok minden misén, amikor csak tehetem. 6 éve kereszteltek meg és nekem ez kimaradt a gyerekkoromból. Két éve éreztem a hívást, hogy én is szolgáljak az oltárnál, de nem mertem, nem akartam a gyerekeket sem kitúrni, de biztatott a férjem is, a pap is. Hát mentem és azóta is megyek. Több papunk is volt a két év során, mindegyikük kérte, hogy maradjak, segítsek, főleg a nagyobb miséken: olvasni és a gyerekeket terelgetni, segíteni. A gyerekek is szeretnek, a szülők is kérik a segítségemet, ha a gyerkőcük először ministrál. A nénik is odajönnek gratulálni a misék után, szeretik, ahogy olvasok. Persze, ha jönnek fiúk és sokan vagyunk, a gyerekekre hagyom a feladatokat, hagy csináljanak ők mindent.
Párszor beültem a padba én is, de a hívek mise közben is engem figyeltek és kérdezgették, miért nem ministrálok inkább. Volt olyan is, hogy a padban ültem és nem volt ministráns. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, főleg, hogy egy idős pap jött és mindent egyedül kellett csinálnia.
Az oltárnál mindenkinek helye van, bárki ministrálhat, mégsem teszik sokan.
Biztos, hogy alázat hiánya a padba beülni? Nem hiszem. Nagyobb alázat kell a szentélybe belépni, nagy alázat szükséges Isten Igéjét hitelesen olvasni a híveknek, de a legnagyobb alázat ahhoz kell, hogy az ember a csengővel odatérdeljen az oltár mellé az átváltoztatás alatt...
A II. Vatikáni Zsinat a "SACROSANTUM CONCILIUM" konstitúciót adott ki a szent liturgiáról, elég részletes, de a gyakorlatba ültetése az Egyházmegyei liturgikus bizottság feladata volt összhangban a Zsinattal, és erre még voltak Szentszéki dokumentumok, például a Feszület mindenki által látható helyen legyen, külön olvasó állvány használata, mert az oltár CSAK Jézus Krisztus áldozatára van. Ő csak az apostolokkal volt, nem nőkkel... Majd voltak rendre a helyi egyházmegyei Zsinatok is, és sajátságos feladat a ministránsokkal külön foglalkozni legalább kéthetente, nálunk minden szombaton van a GYEREKEKNEK. A papságra jelentkezőknek 70-80%-a ministránsok közül kerül ki, ez tény, a ministráns foglalkozás közösségépítés elsősorban, és a gyerekek meg a fiatalok számára, valamint a papi hivatás megismertetése és megszerettetése. Vannak ministráns táborok, zarándoklatok, hát te furcsán mutatnál a kis angyalkák közt. A felnőtt hívek is bekapcsolódhatnak az oltár melletti szolgálatba, sőt az egyetemes könyörgésekbe is. A ministránsok zöme általános iskolákból kerülnek ki, de bekapcsolódnak a gimnazisták is. Lehet, tebenned van szeretet, te más vagy, nem csak dirigálsz:))) A ministránsképzőn mindenki megtanulja a maga helyét és a dolgát, rangsor van náluk, tudom a fiamtól, azt is ki a vezető, ki szedi a pénzt, stb. de egy felnőtt nő beöltözve közöttük ezt felborítja, nálunk a gyerekek nem szeretik , már jöttek ki sírva a miséről nem egyszer, vagy a fiúcskák többet nem mentek, de ezt a papnak nincs aki elmondja, egy gyereknek ki ad igazat? Volt egy fiatal papunk, elhelyezték, meg egy másik, aki nemrég súlyos motorbalesetet szenvedett, ők odafigyeltek erre. Vasárnaponként (7 szentmise van) két szentmisén az olvasmányt legtöbbször a lelkiségek vezetői olvassák fel, de nem üldögélnek a szentélyben a papokkal és a gyerekekkel karöltve, hanem kimennek a padból az olvasóállványhoz, majd szépen visszamennek. Nagy büszkeség a csengettyűsnek lenni, a gyerekek ezt szeretik a legjobban, ... lehet neked alázat kérdése.
A lányokkal könnyebb bánni. A fiúk tiszteletéért meg kell harcolni. Jól tette az atya, hogy velük foglalkozott. És micsoda szép kis sereg.. :)
Régen az emberek tudták hogy vannak "női" feladatok, és vannak "férfias" dolgok. Ma meg a liberális eszmék a nemek közötti különbségeket letagadják. Sok jót hallottam Gabriele Kuby "A nemek forradalma" című könyvéről, biztos érdekes.
Sajnálatos hogy sok kislányt, nőt HÍVNAK ministrálni. Pedig ahogy írtad, a ministrálás a "papság előszobája". Semmi köze nincs a női hivatáshoz, egyszerűen nincs ott helyünk. Mégis teológiát végzett papoktól jön a bátorítás. De muszáj észrevenni minden hívőnek a különbséget egy(nem rég óta, és remélem nem sokáig) engedélyezett, de összeszorított fogakkal megtűrt jelenség és az eszmény között. Természetesen az utóbbira kell törekednünk.
Teljesen igazatok van. Érdekes, hogy ilyen jellegű gondolatokat még sosem hallottam senkitől.
Igen, kell a ministránsfoglalkozás, de nálunk nincs sajnos. A gyerekek csak beesnek ministrálni és fogalmuk sincs mit kell csinálni és hova kell állni. Muszáj őket terelgetni. Ha nem megyek, a gyerekek össze-vissza lézengenek a szentélyben a kehellyel és az ampolnákkal, közben persze beszélgetnek és egymást kérdezgetik, hogy most mi van. Könnyen szétesik így a mise és a híveket is zavarja, meg a papot is, mert neki kell kiigazítani és terelgetni őket. Nincs fegyelem, nincs vezető, nincs semmi közöttük. Nem veszik komolyan a ministrálást, nem érzik a súlyát. Persze ez nem a gyerekek hibája, hiszen senki sem mondta el nekik, hogy miről is van szó.
Ha nincs nagyobb ministráns, akkor a gyerekek olvasnak fel, ami nagyon aranyos, csak sem hallani, sem érteni nem lehet az olvasmányokat és a hívek úgy mennek haza a miséről, hogy fogalmuk sincs mik voltak a napi olvasmányok.
Szép dolgokat írtok. Úgy látszik, csak nálunk ilyen kaotikus a helyzet ezen a téren.
Ígérem, ha már nem lesz rám szükség, beülök a padba... :-)
Gondolom nem vagy Erdélyi, mert eddig Románia az egyedüli európai ország, ahol a hittan a forradalom után kötelező tantárgy lett felekezetre való tekintet nélkül. Erdély a határ a katolicizmus és az ortodoxia között, sokat beszélgettem sőt tanultam az ortodoxo munkatársaktól, hiszen együtt dolgozunk- élünk, és sokszor tapasztaltam, az ortodoxok jobban megtartják hitüket, de most nem ez a téma. Csíkszereda pedig egy kivételes hely: magyar és katolikus TÖMB. A házszentelés is „kötelező”, már évvégén ki van függesztve a templomajtókra és hirdetik az utcák sorrendjét, csak otthon kell lenni és beengedni a papot a Szent Kereszttel. Tehát fiők lennének. Nálatok más lehet a helyzet. Hogy jobban érzékeltessem „a női ministránst”: kattints rá a „videó” címkére, és majdnem a legutolsó a Szűz Mária Szent Neve napján. Figyelmesen nézd meg, ez a Csíksomlyó Kegytemplom búcsúja, a kolostor udvarán is gyóntatnak, mint a Pünkösdi búcsőn, RENGETEGEN vannak papok és hívek. A kivonulást filmeztem, ott volt egy munkatársnőmnek is fia lgelől, másodéves a teológián, csupa kispapok, ferences jelöltek és papok... köztük EGY nő, a ministráns. Kérdem én tőled, miben segédkezett?!!!! Nem tud beülni a padba, lenézi az embereket, az egyszerű híveket, mindjárt papnak képzeli magát a gyerekek szerint, na ezt mind magyarázom neked Szamóca. És a papok, mint férfiak, udvariasak, ha bemegy és ruhát válogat, szégyellnek rászólni, ő meg teljesen kiélvezi női mivoltját és helyzetét, nem csak Csíksomlyón. Veszélyes dolog, az ördög nem alszik. Jézus Krisztus bűn nélküli, szent, ártatlan és szűz volt, az oltáron pedig az Ő vértelen keresztáldozata ismétlődik meg, csak a papnak engedelmeskedik - ÁTVÁLTOZTATÁS - és "a szentélybe" nem mehet akárki, akkor is, ha ez a nagy liberalizmust igen sokan helytelenül kihasználják. Imádkozni tudunk csak értük, és kérni az aratás Urát, a többi nem a mi dolgunk, minden plébánián van "egy papfőnök", az ő dolga a megszervezés.
Arra gondoltál-e kedves Szamóca, hogy TE tarts ministránsképzőt mondjuk kéthetente a kicsiknek? A pap is elmenne persze "az óra elején", beszéljen arról mi a pap hivatása és mi történik az oltárnál, te pedig tanítanád imádkozni, viselkedni, mert még a tekintettel és kell tudni bánni egy ministránsnak. Közös játék, kirándulás, táborok a szülők segítségével... Kérdezd meg az Urat és a plébánosod, közben kerestem az interneten és itt bővebben olvashatsz, ha az Úr nagyobb és mélyebb szolgálatra hív téged, akkor innen tanácsot is kérhetsz szerintem:
http://www.mariamagdolna.hu/main.php?mid=42
Te jó ég. Erdélyt tényleg nem csak egy határ választja el Magyarországtól, amit leírsz, olyan Magyarországról nézve, mintha Szibériában történt volna, vagy a középkorban.
Én ahol tanulok még a főiskolai teológián is ugyanannyi nő van, mint férfi (pedig ez előbbiekből nem lesz pap!), az pedig, ha egy húsz év fölötti nő ministrál, nem számít semmit. Igaz, már az is abszurd, hogy külön van a lányoknak és a fiúknak a hittan óra (amit egyébként egyáltalán nem értek, főleg ilyen kicsiknél, nem látom értelmét) Nincsenek ilyen durva határok. Igaz, olyan nagy vallási buzgalom sem, mint Erdélyben. Szerintem örülnek, ha egyáltalán van ministráns, ritka, ha egy vidéki városban teli a templom, a nagyközségben például, ahol a szüleim élnek (6000 fő, 80% katolikusnak keresztelve!) jó, ha van 30-40 fő egy szent misén.
Ejha... kedves Névtelen, te áttanulmányoztad a blogom, köszönöm szépen, meglepődtem:))) Láthattad fenneb Mirjam bejegyzését, ugyanazon a véleményen van a női ministránsokkal, mint én, pedig ő Mo.-i, nem szibériai, és roppant fiatal, de nem ő az egyedüli fiatal, akik helyesen gondolkodnak. De akkor láthattad a fotót is a bejegyzésben, most is ilyen sok az elsőáldozásra készülő gyerek, el tudsz te képzelni hitoktatást egyszerre 160 gyereknek? Jó, hogy nemi kritérium alapján szétválasztották őket, így is nehéz bírni annyi gyerekkel, én sokszor úgy éreztem, eggyel nem bírok:))) Az iskolában is van hitoktatás, ott persze egy helyt vannak. Isten egyformán szereti a nőt és a férfit, mert az ember férfinak és nőnek teremtette, de a szerepük más a világban, az Egyházban, az a bizonyos gender féle elmélet, hogy az ilyen kicsik megválaszthatják a nemüket, a sátántól van, ez tiszta sor, hamis humanizmus.
Nagyon jó ha valaki a teológiai tanulmányokat végez!!!! Gratula! Annyi ezotérikus, hamis, hitellenes tanítás van a médiában, a könyvekben, a neten... már a csapon is az folyik, legalább a megkülönböztetés szelleme működik ezáltal is az emberben.
Apropó Szibéria, Jézus tanítása 2000 éves, és nem veszített semmit érvényességéből. A kérdés az, amikor visszajön Jézusunk, talál-e hitet a földön?
Komoly kérdés...
De valami még elgondolkodtató. Rendjén van az, hogy a kispapokkal nők tanulnak egy helyen? Fontos a nőknek is a teológia, ezt megértem. De azért...
Ez a blog megérdemli a végigolvasást :)
Lehet, hogy egy kicsit heves voltam, amikor a megjegyzésemet írtam, de ez csak saját elfogultságomból fakad: Avilai Szent Teréz Belső várkastély című könyve volt az, ami gyökeresen átalakította bennem az Isten és ember viszonyáról kialakított nézeteimet, és tényleg megnyitotta a szívemet Isten felé. Ezért éreztem felháborítónak olyan kijelentésnek, mint hogy a "szentek is mind férfiak voltak". :)
160 gyerek, te jó ég! Én nem két felé osztanám őket, hanem minimum 4, de inkább 8 csoportra :). Valóban könnyít az oktatón (bár inkább nagyobb korban, amikor elkezdődik a serdülés, akkor ugyanis világosan látszik, hogy a lányok és a fiúk máshogy fejlődnek, máskor lépnek olyan periódusba, hogy szétszórtak lesznek, máskor lázadoznak stb... - és ezek éves eltérések) ha minél homogénebb a csoport, csak éppen a körülöttük lévő világ sokszínű. Nem gondoltam olyasmire, hogy a "gyerek megválaszthatja nemét":)
Először is le kell szögeznem, hogy nem "papi szemináriumról" beszéltem, hanem a SZTE-Gál Ferenc Katolikus Hittudományi Főiskola egy szakáról, amelynek óráit nem csak olyan emberek látogatják, akik _teljesen_ el fogják magukat kötelezni Istennek, hanem leendő hittantanárok, egyházi szociális munkások, exegéták stb... Igen, valóban komoly a kérdés, erről talán őket kellene megkérdezni :):):), azonban fontos hogy egyikük sem karthauzi szerzetesnek készül. Aki pedig pap lesz, annak bizony egy _egész közösségnek_ kell hogy a lelki vezetője legyen. Az ott élő nőknek és gyerekeknek éppúgy, mint a férfiaknak.
Ez egyébként olyan, mint bármelyik egyetem: vannak órák (kb. heti 30x45 perc), azokra be kell járni, utána viszont az ember olyan társaságban és azzal tölti az idejét, ahogy csak akarja, korántsem eleve zárt közösség, nincs semmilyen klauzúra.
Üdvözlettel: Hedvig.
Nálunk is külön van,a papi szeminárium Gyulafehérváron, a laikusoknak pedig Kolozsváron. Erdélyből is mennek ki teológiát tanulni, elsősorban lányok, a Pázmányra járnak.
Karthauzi: ha férfinak születtem volna, karthauzinak mentem volna:))) Látom neked is ismerős a Rend.
Megjegyzés küldése