Különleges problémák a lelkivezetésben

• Ha egyszer megnyitottuk a lelkivezetőnek lelkünk mélyét, ő behatol indítékainkba, és látja - bár „tükör által homályosan” -, milyen mértékben felelünk meg Isten igazságának és kegyelmének. Nagyobb érték a lelkivezető látásának világossága és egyszerűsége, egészséges ítélőképessége, mint a buzdítás, amit ad. Mert ha buzdítása helytelen ítéleten alapul, akkor keveset ér. Még árthat is. A természetfölötti megkülönböztetésnek ez a képessége kegyelem, sőt karizmatikus adomány, magasrendű kegyelem, Isten különleges ajándéka a lelkek érdekében. És az ilyen karizmák egyáltalában nem olyan ritkák, mint képzelnénk. A Szentlélek most is hatalommal működik Egyházában, bár hatalma rejtettebb, mint az első századokban volt. Van-e okunk kételkedni ebben?
• Néha a lelkivezető nyújtotta igazság világossága, önmagunk ellenére, keresztülhatol öntudatlan fegyverzetünkön. Olyasmit mondhat, ami mélyen megzavar bennünket. Először talán lázadunk. Azt gondoljuk, hogy komoly hibát követett el, és nem ért meg minket. Úgy okoskodunk, hogy mindannak, amit ő mond, békét kellene árasztania belénk - ez a mostani állítása pedig mélységes zavart kelt! Kísértésbe eshetünk, hogy visszautasítsuk döntését, ne vegyük figyelembe tanácsát, sőt faképnél hagyjuk.
• Ilyenkor résen kell lennünk önmagunkkal szemben. Lehet, hogy Isten világosságának állunk ellent. Lehet, hogy olyan kegyelem elfogadását utasítjuk el, amely egész életünket átalakítaná. Lehet, hogy egy olyan „megtérés” küszöbén habozunk és fordulunk vissza, amely a lelkiség egészen új szintjére és a Krisztussal való mélyebb bensőségre vezet. Legyünk nagyon óvatosak, ha mérgesek vagyunk lelkivezetőnkre. Vizsgáljuk meg, nem tudnánk-e elfogadni, amit mondott, akármilyen helytelennek látjuk is. Legalábbis próbáljunk meg együtt haladni vele, és nézzük meg, mi jön ki ebből.
• Egy csipet jóakarat, egy kicsi hit, egy Istenhez intézett alázatos imádság képessé tehet arra, amit lehetetlennek láttunk, és meglepve tapasztalhatjuk, hogy hirtelen szinte csodálatos változás történt az életünkben. Még ha maga a vezető balkezes vagy erőszakos volt is, Isten nagy kegyelmekkel jutalmazhatja a mi alázatunkat és jóakaratunkat.
• Persze - mint föntebb jeleztük - nagyon is lehetséges, hogy lelkivezetőnk nem ért meg bennünket. Nincs tökéletes lelkivezető, és még a legmegvilágosítottabb és legérzékenyebb lelki irányítóval is megeshet, hogy nem reagál helyesen azokra a finom rezdülésekre, amelyek egy ember jellemének igazi benső titkát fedik fel.
• Lelkivezetőt mindenképpen csak okos megfontolás alapján lenne szabad változtatni, és ha lehetséges, egy bölcs jóbaráttal, illetékes elöljáróval vagy más gyóntatóval folytatott megbeszélés után - például az évi lelkigyakorlat vagy rendkívüli gyónás alkalmával.
• Mit ér a levelező lelkivezetés? Nem szabad túlbecsülni. Egy-egy alkalmi levél olyan lelkivezetőtől, aki jól ismer és jó teológus, vagy mélyen lelki ember – ennek lehet valami értéke. De a levélbeli irányítást komolyan hátráltatja egy jelentős dolog: a közvetlen személyes érintkezés hiánya. A szóbeli lelkivezetéskor sok minden közlődik szavak nélkül, sőt a szavak ellenére is. A közvetlen személyes viszony pótolhatatlan. Maga Krisztus mondotta: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” A közvetlen személyes beszélgetés Krisztus különleges lelki jelenlétével jár, és ez kezeskedik a teljes igazságnak mélyebb és bensőségesebb kifejezéséről. Persze a levelezés egy igazán jó vezetővel talán jobb, mint a közvetlen érintkezés egy rosszal. De a legtöbb jó vezetőnek igen kevés az ideje hosszú levelek írására. Túl sok egyéb dolguk akad.
• Nem szabad azt képzelni, hogy szigorú engedelmességgel tartozunk a lelkivezetőnek. A lelkivezető nem elöljáró. Hozzá való viszonyunk nem egy isteni alapú jogi tekintélynek való alávetettség. Inkább a barát viszonya tanácsadójához. Ezért a lelkivezetés során inkább a tanulékonyság, mint az engedelmesség erényét kell gyakorolnunk, a tanulékonyság pedig az okosság körébe tartozik. Az engedelmesség az igazságossághoz. A lelkivezető irányításának elhanyagolása lehet oktalanság, de nem bűn az igazságosság vagy az engedelmességi fogadalom ellen.
• Hozzátehetjük, hogy a mai teológusok egyáltalán nem ajánlják a lelkivezető iránti engedelmesség magánfogadalmát. Aggályos embereknek azonban betű szerint kell követniük vezetőjük utasításait, és nem szabad a szavakon rágódniuk; ez gyakorlatilag egyfajta engedelmesség. De itt arról van szó, hogy az aggályos nem képes az okosság gyakorlására, ezért kell engedelmeskednie a vezetőnek. Olyan, mint a gyermek, akinek engedelmeskednie kell szüleinek, mert a maga okosságában még nem bízhat.
• Végül még egyet. A lelkivezető nem pszichoanalitikus. Tartsa magát Istentől adott küldetéséhez, és kerüljön el két nagy hibát. Először is ne váljék amatőrré a pszichoterápia terén. Ne próbáljon közvetlenül foglalkozni tudattalan mozgatóerőkkel és érzelmi problémákkal. Tudjon róluk eleget ahhoz, hogy fölismerje jelenlétüket. Legyen benne mély tisztelet az ember tudattalanja, ösztönvilága iránt. Ne kövesse el azt a hibát, hogy vezetésével erősíti az öntudatlan és éretlen tekintélyi alávetettséget. Ugyanakkor ne legyen túl elnéző és túl enyhe sem, jóváhagyva minden értelmetlen szeszélyt.
• Másodszor tisztában kell lennie azzal, hogy a lélektani problémák nagyon is valóságosak, és ha ilyenek merülnek föl, az túlesik az ő illetékességének határán. Egyesek elvből kinevetik a pszichiátriát, és azt állítják, hogy minden érzelmi problémát meg lehet oldani aszketikus eszközökkel. Ne tartozzék ezek közé. Tudnia kell, mikor küldjön valakit pszichiáterhez megfelelő kezelésre. Ne próbáljon azzal „kikúrálni” egy neurotikust, hogy becsapja vagy tréfálkozással intézi el, még kevésbé azzal, hogy nekitámad!
• Röviden sorra vettük a lelkivezetés néhány előnyét és néhány problémáját. Az ilyen tárgyalásból elkerülhetetlenül hiányzik a helyes távlat. Azt a benyomást teszi, hogy mindig valami nagy dolog történik vezető és vezetett között. Azt a gondolatot kelti, hogy a vezetőnek mindig lábujjhegyen kell állnia, nehogy becsapják, - mintha minden lelkivezetési összejövetel ütközetté válnék a világosság és a sötétség között. Erről szó sincs. Ha egyszer a vezető és lelkigyermeke megismerte egymást, a vezetés rendszerint békésen, eseménytelenül folyik hónapról-hónapra, évről-évre. Nagy problémák ritkán merülnek föl. Kevés a nehézség. Ha előfordul, egyszerűen és békésen megtárgyalják, sok szófecsérlés nélkül. Lehetnek néha nehéz pillanatok, szorult helyzetek, de azok elmúlnak. Az ember kísértésben volna, hogy azt higgye: mindez túl ártalmatlan, túl biztonságos, semmi vizet nem zavar. Majdnem úgy látszik, mintha a lelkivezetés időpazarlás lenne, barátságos csevegés az adódó banális eseményekről, semmi több. Ha azonban bölcsek vagyunk, akkor be fogjuk látni: pontosan ez a legnagyobb értéke. A békés, egyszerűségében szinte közhelyszerű élet talán egészen más lenne ezek nélkül a barátságos alkalmi beszélgetések nélkül, amelyek nyugalmat hoznak, és elegyengetik a dolgok sima útját. Mennyi hivatás lenne biztosabb, ha mindenki ilyen nyugodt, biztonságos vizeken hajózhatnék!