Szent András apostol legendái

Mindig érdeklődéssel olvasom a szentek legendáit, Szent András apostolról is, a "LEGENDA AUREA" szerint. A szentek legendáiban benne van a nép nagy tisztelete, művészi megragadása egyfajta mély lelkiségnek a szentek életéből, amire a történelem nem ad választ, mert nem is tud adni.
Régebb mintha sokkal egyszerűbb lett volna hit, és hatékonyabb: van Isten, van bűn, van ördög, Jézus a Kereszten megváltott minket, van üdvösség és feltámadás, létezik a pokol és a mennyország... Ma mindent pszichológizálnak, halvány a hitünk, (mert) és nem imádkozunk.

Az Úr mennybemenetele után szétoszolván az apostolok, András Szkítiában, Máté pedig Murgundiában vagy Mirmidonában prédikált. Az emberek azonban hevesen visszautasították Máté prédikációját, kitolták a szemét, és megkötözvén tömlöcbe vetették, hogy néhány nap múlva kivégezzék. Közben az Úr angyala megjelent Szent Andrásnak, és fölszólította, hogy menjen Szent Mátéhoz Murgundiába. András azt válaszolta, hogy nem tudja az utat, mire az angyal megparancsolta neki, hogy menjen a tengerpartra, és szálljon föl az első hajóra, amivel találkozik. Az apostol rögtön engedelmeskedett a parancsnak, s az angyal vezetésével, kedverő széljárással megérkezett a mondott városba. Szent Máté tömlöcét nyitva találta, s amikor meglátta Mátét, keservesen zokogott és imádkozott. Ekkor az Úr visszaadta Máténak a szeme világát, melytől a bűnösök gonoszsága megfosztotta. Máté onnan visszatérve Antiochiába ment, András pedig Murgundiában maradt. Az emberek dühösek voltak rá Máté kimenekítése miatt, megragadták, és kezét összekötözve végighurcolták a városon. Mialatt bőven hullatta vérét, imádkozott értük, és imádságával Krisztushoz fordította őket, majd ő is Antiochiába távozott. Ezt azonban, hogy Máté András által szabadult ki és nyerte vissza szeme világát, nem tartom hitelesnek, nehogy egy ily nagy apostol tekintélye csorbát szenvedjen. Mintha ő maga nem kaphatta volna meg azt, amit, úgymond, András oly könnyedén elért neki!

Egy nemes ifjú, szülei akarata ellenére, az apostol mellé szegődött, s ezért szülei fölgyújtották azt a házat, melyben az apostollal együtt tartózkodott. Mikor már magasra csapott a láng, a fiú fogott egy kancsót, a benne levő vizet a tűzre loccsantotta, és rögtön eloltotta. Ők pedig ezt mondták: „A mi fiunk varázsló lett!” Amikor pedig föl akartak menni a lépcsőn, annyira elhomályosodott a szemük, hogy egyáltalán nem látták a lépcsőfokokat. Akkor valaki fölkiáltott: „Miért erőlködtök? Hiába kínlódtok! Az Isten harcol értük, és ti nem látjátok! Hagyjátok abba, nehogy rátok szálljon az Isten haragja!” Ezt látván sokan hittek az Úrban, a szülők pedig ötven nap múltán egyazon pillanatban haltak meg.

Egy asszony, aki egy gyilkosnak volt a felesége, nem tudta gyermekét megszülni. Kérte a nővérét: „Menj és hívd segítségül Úrnőnket, Dianát!” Amikor az segítségén fohászkodott, ezt mondta neki az ördög: „Miért hívsz engem, mikor nem tudok rajtad segíteni? Hanem menj csak András apostolhoz, ó megmentheti a nővéredet.” El is ment hozzá, s az apostolt életveszélyben lévő nővéréhez vezette. Szólt az apostol: „Méltán szenvedsz, mert rosszul házasodtál, álnokul fogantál, és ördögökkel tanácskoztál. Most azonban térj meg, higgy Krisztusban, és hozd világra a gyermeket!” Az asszony pedig hitt, világra hozta koraszülött magzatát, és megszűnt a fájdalma.

Mikor Nicea városában volt az apostol, azt mondták neki a polgárok, hogy a városon kívül, az út mellett hét ördög tanyázik, akik az arra járókat megölik. Az ördögök az apostol parancsára kutyák képében megjelentek a nép előtt. Rájuk rivallt, hogy menjenek oda, ahol senki emberfiának nem árthatnak. Azok rögtön el is tűntek, Az emberek ennek láttán elfogadták Krisztus hitét.

Mikor egy másik város kapujához ért, éppen akkor vittek ki egy halott fiút. Az apostol megkérdezte, mi történt vele. Azt mondták, hét kutya esett neki a szobájában, és szétszaggatták. Sírva imádkozott az apostol: „Tudom, Uram, hogy azok az ördögök voltak, akiket Nicea városából kiűztem.” Ekkor az apához fordult: „Mit adsz nekem, ha feltámasztom a fiadat?” Az pedig: „Nem volt nékem semmi sem drágább nálánál, őt magát adom hát néked.” Az apostol imádkozott, s föltámadt az ifjú, és az apostol mellé szegődött.

Egyszer negyven férfi jött hajóval az apostolhoz, hogy vegyék tőle a hit tanítását. Íme, az ördög fölkorbácsolta a tengert, és mind egy szálig vízbe fúltak. Midőn holttestüket partra vetette az ár, az apostol elé vitték őket, és rögtön föltámadtak. Ekkor mindent elmeséltek, ami velük történt. Ezért olvasható egyik himnuszában: „Négyszer tíz ifjúnak, kik tengervízbe fúltanak, visszaadta az életet.”

Szent András tehát Achaiában tartózkodott. Az egész tartományt benépesítette templomokkal, és sokakat Krisztus hitére térített. Aegeas helytartó feleségét is Krisztus hitére oktatta, és a keresztség szent forrásában újjászülte. Ennek hallatára Aegeas Patras városába sietett, s bálványáldozatra szólította föl a keresztényeket. András ekkor elébe járult, és ezt mondta: „Neked, akit arra méltattak, hogy az emberek bírája légy a földön, föl kellett volna ismerned a te bírádat is, aki a mennyekben van, hogy fölismervén tiszteld, és őt tisztelvén távol tartsd lelkedet a hamis istenektől.” Kinek Aegeas: „Te vagy az az András, aki egy babonás szektát hirdetsz, melyet a római főemberek minapában kiirtani parancsoltak?”

Válaszolt András: „A római főemberek még nem ismerték föl, hogy az Isten Fia közénk jővén mi módon tanította, hogy a bálványok démonok, melyek arra tanítanak, hogyan sértsük meg az Istent, hogy megsértve elforduljon tőlünk, és elfordulva ne hallgasson meg, és nem találván meghallgatást foglyul essünk az ördögnek, és az foglyul ejtvén úgy becsapjon, hogy mezítelenül távozzunk el testünkből, semmit nem vivén magunkkal, csak bűneinket.” Aegeas erre: „Ezeket a hiábavalóságokat prédikálta, és ezért szögezték a keresztfára a ti Jézusotokat.” András pedig: „Önként, a mi megmentésünkért, nem pedig a maga bűne miatt vállalta a keresztfát.” Aegeas meg: „Saját tanítványa elárulta, a zsidók elfogták, a katonák keresztre feszítették, s te azt mondod, hogy önként vállalta a kereszt büntetését?”

Ekkor András öt érvvel kezdte bizonyítani, hogy Krisztus szabad akaratából szenvedett volt. Tudniillik, mert szenvedését előre látta és bekövetkeztét megjövendölte tanítványainak: „Ímé – mondta –, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Ember Fia elárultatik a papi fejedelmeknek és az írástudóknak, és halálra kárhoztatják őt. És adják őt a pogányoknak megcsúfolásra és megostorozásra és megfeszítésre” (Mt 20,18–19). S mert mikor Péter el akarta szándékától téríteni, haragra gerjedt, mondván: „Távozz tőlem, Sátán!” (Mt 16,23). S mert mind a kínszenvedés, mind a föltámadás fölött hatalma volt, hiszen kinyilatkoztatta: „Nekem hatalmam vagyon odaadni és újra fölvenni a lelkemet” (Jn 10,18). S mert árulóját ismerte – ő adta neki oda a bemártott kenyeret (Jn 13,26) –, mégsem tért ki előle. S mert azt a helyet választotta, ahová tudta, hogy eljön az árulója. Ezután András megerősítette, hogy ő mindennek tanúja volt. Hozzátette azt is, hogy nagy a kereszt titka. Erre Aegeas: „Nem hittitok ez, hanem büntetés. Viszont ha énnekem rögtön nem engedelmeskedsz, megismertetem veled ezt a titkot.” Válaszolt András: „Ha félnék a kereszthaláltól, nem prédikálnám a kereszt dicsőségét. Azt akarom, hogy halld a kereszt titkát, hátha elhiszed, és fölismervén tiszteled, hogy üdvözülj!”

Akkor elkezdte föltárni előtte a szenvedés titkát, és öt érvvel próbálta meggyőzni, hogy az mennyire illő és szükséges. Az első ok az, hogy mivel az első ember fa által vétkezett s hozta a halált a világba, illő volt, hogy a második ember fán szenvedve űzze el azt. A második, hogy mivel a szeplőtelen földből alkottatott a törvényszegő, illő volt, hogy szeplőtelen szűztől szülessék a megbékéltető. A harmadik, hogy mivel Ádám zabolátlanul a tiltott étel felé nyújtotta ki a kezét, illő volt, hogy a második Ádám a kereszten nyújtsa ki szeplőtelen kezét. A negyedik, hogy mivel Ádám a tiltott édes ételt megízlelte, illő volt, hogy Krisztus epét egyék, s így a rosszat az ellenkezőjével űzze el. Az ötödik, hogy mivel Krisztus nekünk adja a maga halhatatlanságát, illő volt, hogy magára vegye a mi halandóságunkat. Ha ugyanis Isten nem lett volna halandóvá, az ember nem válhatott volna halhatatlanná.

Ekkor Aegeas azt mondta: „Ezeket a hiábavalóságokat csak meséld a tieidnek, de nekem engedelmeskedj, és áldozz a mindenható isteneknek!” Erre András: „A mindenható Istennek mindennap fölajánlom a szeplőtelen Bárányt, akit aztán az egész nép megeszik, de mégis élő és sértetlen marad.” Aegeas megkérdezte, hogy ez meg miként lehetséges. Azt mondta András, hogy legyen tanítványa, s megtudja. Mire Aegeas: „Én kínzásokkal csikarom ki belőled.” S megdühödvén börtönbe záratta.

Reggelre kelvén bíróság elé állították, és Aegeas ismét bálványáldozatra szólította föl, mondván: „Ha nem engedelmeskedsz nékem, arra a keresztre feszíttetlek föl, melyet annyira dicsértél.” Válogatott büntetésekkel fenyegette, de az így válaszolt: „Tedd, amit jónak látsz! Minél nagyobb büntetést eszelj ki! Annál kedvesebben fogad az én Királyom, minél állhatatosabb leszek az ő nevéért a kínzások közepette.” Akkor huszonegy emberrel megverette, s megveretvén kezénél és lábánál fogva keresztre kötöztette, hogy minél hosszabb legyen a gyötrelme.

Mikor a kereszthez vitték, összecsődült a nép, mondván: „Az ő ártatlan vére ok nélkül szenved büntetést.” Az apostol azonban kérte őket, hogy ne akadályozzák meg vértanúságát. András pedig messziről látván a keresztfát, így üdvözölte: „Üdvözlégy, kereszt, kit Krisztus teste szentelt föl, s az ő tagjai, mint gyöngyök ékesítettek. Mielőtt fölhágott volna rád az Úr, félelmetes voltál, most azonban telve vagy mennyei szeretettel. Örömmel vállallak! Nyugodtan és örömmel jövök hozzád, hogy ujjongva fogadj engem, annak tanítványát, aki rajtad függött, mivel mindig szerettelek téged és vágytalak átkarolni. Ó, jóságos kereszt, aki ékességedet és szépségedet az Úr tagjaitól kaptad! Régóta vágyott, hevesen szeretett, szünet nélkül keresett, végre-valahára az áhítozó lélek számára elkészített kereszt! Végy el engem az emberektől és adj át Mesteremnek, hogy általad elfogadjon engem, aki általad váltott meg engem!” És ezeket mondván levetkőzött, ruháit átadta a hóhéroknak, és keresztre feszítették, ahogyan meg volt parancsolva nékik.

Két napig még élt, s húszezer ott ácsorgó embernek prédikált. A tömeg halállal fenyegette Aegeast, mondván, hogy egy szent, szelíd és jámbor embernek nem szabad így szenvednie. Az el is jött, hogy levegye. Meglátván őt András, így szólította meg: „Miért jöttél hozzám, Aegeas? Ha a bűnbánat miatt, akkor tarts bűnbánatot, ha pedig azért, hogy levegyél: tudd meg, hogy én élve nem szállok le a keresztről. Hiszen már látom az én Királyomat, aki vár engem.” Mikor le akarták oldani, hozzá sem érhettek, mert rögtön megbénult a karjuk. András látva, hogy a nép is le akarja venni, ezt az imádságot mondta a kereszten, amint Ágoston írja A bűnbánatról szóló könyvében: „Ne engedj, Uram, élve leszállnom! Itt van már az ideje, hogy az anyaföldnek átadd a testemet. Már olyan sokáig volt rám bízva: hordoztam, őriztem, már oly sokáig fáradoztam érte, hogy el akarok szabadulni ettől az engedelmességtől, s le akarom vetni ezt az igen súlyos ruhát. Visszaemlékezem, milyen terhes volt hordoznom, gőgjét megaláznom, gyöngeségében ápolnom, bujaságát megzaboláznom. Tudod, Uram, hányszor fölvert a te édességes nyugalmad álmából, hányszor és mennyi fájdalmat okozott. Kegyelmes Atyám, mindeddig teljes erőmmel ellenálltam támadásainak, és a te segítségeddel győzedelmeskedtem fölötte. Te igazságosan és kegyesen megfizetsz. Kérlek, ne bízd rám tovább ezt a terhet, visszaadom, amit nálam letétbe helyeztél. Bízd másra, akit ez nem akadályoz, s aki megőrzi a feltámadásra, s visszaadja néked, hogy elnyerje munkájának díját. Bízd az anyaföldre, hogy ne kelljen tovább őrködnöm felette, s ne húzzon vissza, és ne akadályozzon meg, mikor hozzád, a fogyhatatlan örömű élet forrásához igyekszem.” Ezt írja Ágoston. Mikor befejezte, az égből nagy fényesség szállt alá, és félóráig körülvette őt, úgyhogy senki nem láthatta. Mikor eltávozott a ragyogó fény, a fénnyel együtt kiadta lelkét.

Maximilla, Aegeas felesége fogta a szent apostol testét, és tisztességgel eltemette. Aegeast pedig, mielőtt hazaért volna, egy ördög megragadta, és mindenki szeme láttára szörnyethalt. Azt is mondják, hogy Szent András sírjából lisztszerű manna és illatos olaj árad, ami a vidék lakóinak előre jelzi, milyen lesz a termés a következő esztendőben. Ha ugyanis kevés olaj fakad, kevés termést ad a föld, ha bőségesen fakad, bőséges lesz a termés. Ez talán régente igaz is volt, de aztán, mint mondják, testét átvitték Konstantinápolyba.

Egy bizonyos város elöljárója elvette Szent András egyházának földjét. A püspök imádkozott, s erre az uraság magas lázba esett. Kérte a püspököt, hogy imádkozzék érette, és visszaadja neki a földet. A püspök imájára visszanyerte egészségét, de tovább bitorolta a földet. Akkor a püspök ismét imádkozni kezdett, s a templom minden lámpáját kioltatta, mondván, „Ne gyúljon ki a fény, mígnem az Úr bosszút áll ellenségén, és a templom visszanyeri, amit elvesztett.” Íme az uraság ismét igen súlyos lázban gyötrődött, s követeket menesztett a püspökhöz, hogy imádkozzék érette, és azt a földet visszaadja, meg egy ahhoz hasonló másikat is átenged neki. A püspök egyre csak azt válaszolta: „Már imádkoztam, és meghallgatott engem az Isten.” Az uraság erre odavitette magát, és kényszerítette a püspököt, hogy menjen be a templomba imádkozni. Alighogy a püspök a templomba lépett, hirtelen meghalt az uraság, s a földet visszaszolgáltatták az egyháznak.

________________
Megjegyzés: Szent András ereklyéiről képekkel illusztrált bejegyzés itt olvasható.