Azt mondja nekünk édes Jézusunk Szent Pál által, hogy "Ha van ennivalónk és ruhánk, elégedjünk meg vele." (1Tim 6.8) Ma már egyeseknek ez sincs meg, viszi a víz. Megéltem egy nagy árvizet elemista koromban, a Maros kilépett a medréből, a tömbházakban az első emeletre is feljött a víz... és mikor visszahúzódott, egy édeskés emelyítő szag maradt utána hetekig, átjárt mindent...és semmink sem maradt épen, csak a tető a fejünk fölött. Majd 2004-ben Erdély szerte, ismét, a Gyimesekben földcsuszamlásokkal tetézve, hogy sok család az erdőben lakott kisgyerekestől hónapokig, a szabad ég alatt... keresztek és szenvedés. Isten azért teremtett minket, hogy segítsünk, ha nem is tudunk jelenlétünkkel, akkor az imáinkkal: az árvíz által sújtottakért, a veszélyben levőkért, a katonákért… mindenkiért, aki csak ebben a helyzetben valamilyen módon jelen van.
Most segíts meg Mária, Óh irgalmas Szűzanya! Keservét a búnak-bajnak, eloszlatni van hatalmad! Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg... Hol a szűkség kínja nagy, mutasd meg, hogy anya vagy! Most segíts meg Mária, óh irgalmas Szűzanya!
A borsodi Felsőzsolcáról 861 embert kellett kitelepíteni, eredménytelen már a védekezés. Katonai teherautókkal hozzák ki az embereket, majd busszal Miskolcra szállítják őket. Országosan több mint 3600 embernek kellett elhagynia otthonát. Felsődobszára és Nagykinizsre 400 rendőrt vezényeltek, közvetlen veszélybe kerültek az emberek. Budapesten elrendelték a harmadfokú készültséget a Duna vízszintjének emelkedése miatt. Nyolc megyében van érvényben a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet.
(...)
Budapesten szombat éjjel életbe lépett a harmadfokú készültség.
(...)
Háromezer katona a gátakon...
(...)
Közvetlen veszélybe került Felsődobsza és Nagykinizs lakossága:
Négyszáz rendőrt vezényeltek azonnali védekezési munkára a Borsod megyei Felsődobsza és Nagykinizs településekre, mert a megáradt Hernád miatt megközelíthetetlen település lakossága veszélybe került – közölte az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője vasárnap délelőtt.
A teljes cikk itt olvasható:
http://erdely.ma/magyarorszag.php?id=69834&cim=kozvetlen_veszelyben_az_emberek_nem_tudnak_mar_vedekezni_video
Közben a jóindulatű emberek összefogni készülnek:
A cikk alján látható táblázatban majd követni lehet, beérkezett-e a pénzünk, és majd bizonyára az elszámolás is követhető lesz.
http://erdely.ma/adomany.php?ad_id=4
Most rajtunk a sor, erdélyieken, hogy segítsünk:
Gyűjtés a magyarországi árvízkárosultak számára
Hetek óta megrendüléssel követjük a magyarországi árvízi helyzetet és együttérzünk a vészhelyzetbe került embertársainkkal. Elevenen él bennünk a 2005. évi udvarhelyszéki árvíz borzalma, amelyet anyaországi nemzettársaink példátlan segélyezési hullámmal igyekeztek enyhíteni. Most rajtunk a sor, hogy lelkiismeretünkre hallgatva az árvízkárosult magyar testvéreink segítségére siessünk!
A széleskörű segélyezés megszervezése érdekében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Gondviselés Segélyszervezet a Nemzeti Összetartozás Napján szervezetközi együttműködést hozott létre. Megkezdtük szervezeteink emberi és tárgyi erőforrásainak a mozgósítását. Az első önkéntes csapataink részt vesznek a helyszíni árvízi védekezésben. Tisztelettel várjuk további erdélyi társadalmi szervezetek, intézmények, valamint egyházaink bekapcsolódását segélyezési együttműködésünkbe!
Adományszervezési akcióinkkal pénzsegélyeket gyűjtünk, továbbá hasznos természetbeni adományok (pl. épületanyag) felajánlását is várjuk. A rendelkezésünkre bocsátott anyagi javak célbajuttatását a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködve biztosítjuk. Az adományok rendeltetésszerű hasznosításáért felelősséget vállalunk, és ennek nyilvánosságát biztosítjuk.
A segélyezési terveinkről és a felajánlások részleteiről a (004)0732340981-es telefonszámon (Szabó László), valamint az arviz2010@gmail.com elektronikus postafiókkal állunk az érdeklődők rendelkezésére.
A pénzbeli felajánlások fogadására a Gondviselés Segélyszervezet kizárólagosan e célra nyitott és elkülönítve, közös felügyelet alatt kezelendő bankszámláit használjuk.

EMNT, MIT, EMI, Gondviselés Segélyszervezet
Kolozsvár, 2010. június 4.
BANKSZÁMLA-ADATOK:
– bankszámla-tulajdonos:
Gondviselés Segélyszervezet (románul: Asociaţia Gondviselés Segélyszervezet)
– adószám (CUI): 23481515
– számlavezető pénzintézet (románul): Banca Transilvania Sucursala Cluj-Napoca
– Swift-kód: BTRLRO22
– számlaszámok:
RON: RO92BTRL01301205I2145400
HUF: RO83BTRL01312205I2145400
EUR: RO19BTRL01304205I2145400
USD: RO03BTRL01302205I2145400
1 megjegyzés:
"Mindazokért / imádkozol, ó, jóságos Szűz Mária, / kik hittel menekülnek erős védelmed alá, / mert Isten előtt hatalmasabb közbenjárónk nincsen, / ki minden bajunkban és szorongatásunkban mentene bennünket. / Azért / mi, sok bűnnel terhelt szolgáid / hozzád esedezünk: / Magasságbeli Istenünknek Anyja, / ments meg minket minden bajunkból, mint a te tisztelőidet!" Paraklisz
Megjegyzés küldése