Hogyan fordítsuk hasznunkra a lelkivezetést?

Félretéve ezt a sürgető problémát, tegyük föl, hogy valaki talált vezetőt. Hogyan használhatja fel legjobban ezt a kegyelmet? - Először is: aki rendszeres lelkivezetésben részesül, annak be kellene látnia, hogy ez Isten adománya, és még ha nincs is mindenestül megelégedve, alázatosan becsülje meg, hogy egyáltalán kap lelkivezetést. így képes lesz kiaknázni azt, amije van, és talán azt fogja látni, hogy sokkal jobban áll természetfölötti téren, mint gondolta. A hála figyelmesebbé fogja tenni a kapott vezetés iránt, és hitét eddig észrevétlen lehetőségekre hangolja rá. Így aztán lassacskán belátja: ha vezetője nem is második Szent Benedek vagy Keresztes Szent János, mégis csak Krisztus nevében szól hozzá, és az Ő eszközeként működik életében.

• Mit várhatunk rendes körülmények között a lelkivezetéstől? Minden bizonnyal sok segítséget ad, de nem szabad azt képzelnünk, hogy csodákat művel. Egyes emberek és főleg egyes szerzetesek (pedig nekik jobban kellene tudniuk) mintha azt gondolnák: olyan lelkivezetőt kell találniuk, aki egyetlen szóval minden problémájukat eloszlatja. Nem vezetőt keresnek, hanem csodatevőt. Valójában igen gyakran fordulunk máshoz olyan problémák megoldásáért, amelyeket magunknak is meg kellene tudnunk oldani, nem annyira a saját bölcsességünkkel, mint azzal, hogy nagylelkűen szembenézünk Istennek ránk vonatkozó akaratával az ezt képviselő tényekben és kötelezettségekben. Az emberi természet azonban gyönge, és az olyan ember figyelmes támogatása és bölcs tanácsa, akiben megbízunk, gyakran segít tökéletesebben elfogadni azt, amit homályosan már úgyis tudunk és látunk. Lehet, hogy a vezető semmi olyat nem mond, amit már ne tudnánk, de nagy szó az, ha segít legyőzni habozásunkat, és megerősíti nagylelkűségünket az Úr szolgálatában. Sokszor viszont olyan dolgokat tár fel előttünk, amelyeket eddig képtelenek voltunk meglátni, pedig majd kiütötték a szemünket. Bizony ez is nagy kegyelem, hálásnak kellene lennünk érte.

• Mit n e m fog elérni a jó lelkivezető? Nem varázsolja egy kézmozdulattal valósággá a mi határozatlan, nem öntudatos óhajtozásunkat a tökéletesség után. Nem fog képessé tenni mindannak megszerzésére, ami után „kívánkozunk”, mert a lelkiélet nem a tökéletesség „kívánásán” fordul. Az emberek igen gyakran azt gondolják: mindössze egy lelkivezető megerősítésére van szükség, és a „kívánság” máris „Isten akaratává” alakul. Sajnos az alkímiának ez a fajtája nem hat, és aki ezzel próbálkozik, az csalódni fog.

• Gyakran megtörténik, hogy ún. „jámbor lelkek” helytelen komolysággal fogják fel „lelkiéletüket”. Minden bizonnyal komolyan kell keresnünk Istent – ennél mi sem komolyabb ügy. De nem kellene állandóan szemmel tartanunk a haladásra fordított erőfeszítéseinket, és nem kellene túlzott figyelemmel kísérnünk „lelkiéletünket.” Egyesek azon panaszkodnak, hogy nem tudnak vezetőt találni, holott valójában mindazt az irányítást megkapják, amire csakugyan szükségük van. De nem tetszik nekik a rendelkezésre álló vezető, mert nem hízeleg önbecsülésüknek, vagy nem táplálja önmaguk felől alkotott illúzióikat. Más szóval olyan vezetőt kívánnak, aki mellett még fokozottabban tetszeleghetnek saját magukban és erényeikben, nem pedig olyat, aki kitépi őket önszeretetükből, és megmutatja nekik, hogyan szabadulhatnak meg az önmagukkal való foglalkozástól és saját csip-csup ügyeiktől, hogy odaadhassák magukat Istennek és az Egyháznak.

• Nem jelenti ez azt, hogy mindaz, ami lelkivezetés címén történik, valóbon kielégítő is. Éppen ellenkezőleg: a gyónásban adott „irányítás” igen gyakran nem több rövid, személytelen prédikációnál, amit minden gyónónak külön-külön mondanak el. Mint beszéd teológiailag hibátlan és tökéletesen jó lehet. De a lelkivezetés természeténél fogva személyes. Egészen magától értetődő, hogy aki tudja: pontosan ugyanazt a határozatlan, általános buzdítást kapja, mint az előtte meggyónt húsz másik, nemigen érzi, hogy lelkivezetést kap. Persze hogy nem is azt kap. De még akkor is igyekeznie kell ezt a tőle telhető legjobban kihasználni. Ha eléggé alázatos ahhoz, hogy legalább ezt elfogadja, meg fogja tapasztalni, hogy mindebben benne van az Úr neki szóló üzenete, és ez az üzenet személyes jellegű lesz.

• Másrészt a pap néha szívesen adna az egyéni esethez illő irányítást, de nem tudja megtenni, mert a gyónó nem tárja fel lelkiismeretét elég világosan.