2010. okt. 14.

Avilai Szent Teréz [9]

P. Marton Marcell OCD: A Kármel nagy szentje
9. nap - Szent Teréz és a szentségi Jézus

      A legnagyobb jó a világon a legméltóságosabb Oltáriszentség. Nincs nagyobb jó, nincs akkora jó, és nincs semmi, ami csak meg is közelíthetné - oly nagy, oly igen nagy jó az Üdvösséges Ostya, a szentségi Jézus. Mint a nagy természet számára az égen a Nap, az nekünk, sőt annál is több, végtelenül több Jézus a tabernákulumban. Képzeljük el Nap nélkül a világot, a természetet, a kis földet. Sötétség volna, éjszaka és hideg, kietlen minden. Nem volna élet sehol. A Nap jelenti a fényt és a meleget, a születést, a zsendülést, a fakadást és az életet. A szentségi Jézus a testben élő lélek Napja. Ő a lélek boldogsága, ő a világossága, a melege, a tápláléka, az itala, szóval az élete, mindene. Rombold le a tabernákulumot, vagy bújj el annak isteni Lakója elől, mint a korhely a kocsmába vagy a féreg a pincébe - s nem lesz élet benned. Megvakul a lelked, mert nem jár világosságban, kihűl, mert nincs, ami melegítse, elsorvad, mert nincs, ami táplálja.
      Aki ismeri Nagy Szent Terézt, aki olvassa írásait, annak összes benyomását őróla ebben lehetne összegezni: mindene Jézus! Ezt a drága Nevet írta fel minden munkája élére, Őt emlegeti írása minden lapján, reá hivatkozik, Őt szólítja meg, Őt dicséri, magasztalja, Hozzá imádkozik. Nincs életének semmiféle vonatkozása, eseménye, semmiféle ügye, amelyet Vele összefüggésbe ne hozna. Neki több Jézus, mint a gyermeknek az anyja, mint a szegénynek a pártfogója, több mint a menyasszonynak a vőlegénye, neki a szentségi Jézus - az élete. Ezért azaz édes, fájdalomtól túláradó kesergés, amikor a kietlenné lett, az Oltáriszentségtől megfosztott templomokról beszél; panasza az Úrhoz e szörnyű rombolások miatt úgy hangzik ajkáról, mint akit valóban szíven sebeztek. Ő tudta, vallotta és átélte, hogy az Oltáriszentség a legnagyobb jó a világon.
      Mi is szeretnénk, ha így beszélhetnénk a szentségi Jézusról, ha számunkra is valóban az elképzelhető legeslegnagyobb jót jelentené a világon. Kérdezzük tehát, hogyan jutott el idáig Szent Teréz? Mert ez a nagy összeforradás a szentségi Jézussal, ez a Vele való, szinte szüntelen együttélés - eredménye egy útnak, amelyet meg kellett tennie, amíg ideért. Más szóval, mi visz a szentségi Jézussal való egyesüléshez? Mi szükséges ahhoz, hogy számunkra is ugyanazt a napot, ugyanazt a legnagyobb ját jelentse a tabernákulum, mint Szent Teréz számára? Három dolog: a hit, a bizalom és a szeretet az Oltáriszentség iránt.
      1. A hit. Hinni kell, hogy Jézus köztünk van, hogy valósággal ott rejtezik a tabernákulum mélyén az Ostya színe alatt. Hinni, de nemcsak valahogyan, hanem oly eleven hittel, mint amilyen volt Szent Teréz hite. Csodálkozott, amikor hallotta a megjegyzést: mily jó lett volna élni akkor, amikor Jézus a földön járt! Ő ezután nem vágyakozott. Hiszen itt van Jézus, ugyanaz az Istenember, aki akkor élt. A tanítványok nem lehettek szerencsésebbek, mint mi; s aki a ruhája szegélyét érintette és az érintéstől meggyógyult, alig dicsekedhetnék lelkesebben, mint mi; hiszen mi mindennap érinthetjük, szívünkbe fogadhatjuk; mi boldogabbak lehetünk, mint az apostolok, mert mindennap táplálkozhatunk Vele!
Olyan nagy ez a hit Szent Terézben, hogy szinte súrolja a valóság határát. Ekkora hittel közelíteni a szentségi Jézushoz, ilyen hittel letérdelni előtte vagy gondolni Reá a távolból, hódítást jelent: a föld meghódítja az Eget, a mélység lehúzza a magasságot, egy szegény emberi szív az Egek Királyát.
Gondoljuk csak el, milyen szemet vethetett a tabernákulum Jézusa tisztaságos Jegyesére, amikor az reá gondolt, amikor Őt elképzelte, amikor Hozzá beszélt, és amikor Őt imádta! „Ekkora hitet nem találtam egész Izraelben, egész Spanyolországban, az egész földkerekségen” - mondhatta édes gyönyörűséggel az isteni Fogoly. - Boruljunk le Péterrel, és esedezve kérjük Jézusunkat: Uram, öregbítsd bennünk a hitet!
      2. A bizalom. Rejtőzzünk el Szent Teréz valamelyik kolostorában, hol itt, hol ott, és lessük meg őt a lélek szemeivel olyankor, amikor egyedül van a cellájában vagy a tabernákulum előtt! Mindig ugyanazt a jelenetet láthatjuk: ahogy bizalmas beszélgetésben van elmerülve Jézusával. Határtalan bizalommal tárgyalja meg vele rendi ügyes-bajos dolgait, személyi ügyeket, anyagi kérdéseket s mindenekfölött a lelkek ügyét. Ügy kér, úgy könyörög, mint aki tudja, érzi, hogy meg is kapja azt, amit kér; oly bizalommal, hogy az Úr nem tud neki ellenállni, és ezt az édes, gyermeki lelket valósággal a tenyerén hordja.
      A tabernákulumot hihetetlen közelségbe hozza a mi lelkünkhöz is. Amikor látjuk ezt a soha nem tapasztalt, bizalmas viszonyt, amelyben ők ketten vannak, Jézus és Teréz, az ámuló szemlélőnek az az érzése támad, hogy Jézus kilépett az aranykalitkából, megnövekedett és édes elmerülésben társalog Jegyesével. Mintha látnánk mi is Jézust, és mintha ez egészen természetes volna.
      „Köztetek van az, akit ti nem ismertek” - halljuk a Szentírást. De mi már úgy vagyunk, hogy Teréz révén egész bizonyossággal tudjuk, hogy valóban köztünk van, sőt, hogy mi már ismerjük is Őt. Megismertük, és csak azon csodálkozunk, hogy még mindig nem vagyunk vele oly bizalmas jó viszonyban, mint Teréz. Azaz már ezek után nem is lenne csoda, ha úgy tudnánk benne bízni, mint ő Hitével kicsalta Ót a tabernákulumból, bizalmával bevette szentséges Szívét. Vajon mit művelt szeretetével?
      3. A szeretet az, ami biztosítja a két szerető szívnek, az isteni és az emberi szívnek egyesülését. A hit magára vonja a tabernákulum lakójának figyelmét, sőt leköti az érdeklődését; a bizalom megnyeri a Szívét, behálózza azt, hogy szabadulni ne tudjon, mintegy foglyul ejti - a szeretet egyesíti vele. ők egészen egymáséi! Eggyé lettek. Mint a tűzbe dobott fahasáb. Eleinte még különbözik lángja a tűz lángjától, még füstöt is ád, amíg kiizzadja a nedveket; de aztán kiszárítja a tűz, lángba kap, és a két láng - már nem külön-külön, hanem teljesen egybefonódva - együtt lobog az ég felé.
      Jézus így beszél Jegyeséhez: Te az enyém vagy, én a tied. Az én ügyeim a te ügyeid, a tieid az enyéimek! - Az ilyen szív már mindent szeretetből tesz, s mindent szerelmeséért. Teste-lelke az övé, akarata nincs, és gondolatvilága tökéletesen megegyezik az Övével. A világ az ilyen lélek számára megszűnik, a Sátánnak sincs semmi hatalma fölötte; énje elveszett, él ugyan, de már nem ö él, hanem Jézus él őbenne. Ketten vannak csak e földön: a két lélek, Istené és az emberé. De e kettő is eggyé lett.
      Ó, a szeretetnek hallatlan átalakító hatása van. Levetteti a régi embert és fölveteti az újat. Az ős-Adámból új lesz, a második Ádám: Krisztus!
        A hit szikla: megáll rajta összedönthetetlenül a tabernákulum. A bizalom csodákat művel, rabul ejti az Istent. A szeretet Jézussá tesz. Nem én mondom, a Szentlélek mondja: „Isteniek lesztek, a Magasságbelinek fiai mindnyájan!
      Ez a Teréz és a szentségi Jézus viszonyának története. Két lélek története. Más szóval így is lehetne mondani: a tabernákulum titka, vagy hogyan lesz mennyországgá már e földön az emberi szív?!...
      Befejeztük! Búcsúzunk szeretetre méltó szentünktől. Nem örökre! Sokszor visszatérünk még hozzá egy-egy szent kilenceddel, hogy megtudjuk, mi is az egyedül-szükséges, hogyan kell imádkozni, szeretni az önmegtagadást, a szegénységet, hallani akarjuk, amint ellenállhatatlan erővel buzdít minél mélyebb alázatosságra, élvezni édes humorát, eltanulni vidám lelkületét, venni tőle rendíthetetlen hitet, határtalan bizalmat, lángoló szeretetet, és kiesdeni az ő érdemeivel - a tiszta egyszerű szívet!
Addig pedig tanítson bennünket naponta titkon a szépséges mennyországból a legédesebb tudományra: szeretni a szentségi Jézust, és lopja bele a lelkünkbe, hogy a legnagyobb jó ezen a világon az Égből szállott Kenyér, a legméltóságosabb Oltáriszentség! Ámen.

      Könyörögjünk! Áldott Urunk, Istenünk, szentségi Jézusunk, aki határtalan szeretetedben leszállottál közénk égi trónusodról és velünk maradtál vigasztalásunkra, segítségünkre, hogy szent Testeddel és Véreddel táplálj bennünket, kérve kérünk a Te Jegyesednek, Szent Teréznek érdemeire, add meg nekünk a kegyelmet, hogy az ő nagy hitével, csodálatra méltó bizalmával és lángoló szeretetével megajándékozva tudjunk Veled egyesülni, és Téged a legméltóságosabb Oltáriszentségben vég nélkül dicsérni és magasztalni, Érted élni-halni. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké! Ámen.

      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.
Szent Terézről nevezett templom és kolostor Avilában, 1636-tól.

2 megjegyzés:

JUDITH írta...

Szeretettel köszöntelek Apulchra,

Nagy öröm számomra ,hogy rátaláltam blogodra és még nagyobb öröm ez a szép kilenced amit Avilai Szent Teréz ünnepére készitettél .
Én csak egy pár hónapja találtam rá Avilai Szent Terézre ,kedvencem lett .
Van egy kérdésem ,hol található Szent Teréz sziv ereklyéje ?
Hálás köszönet minden bejegyzésedért ,továbbra is vezesse az Úr gondolataidat .
Szeretettel Judith ,Brassoból .

Apulchra írta...

Akkor van egy közös barátnőnk a mennyben. Edith Stein is Szent Teréz Ünéletrajzát olvasva kiáltott fel: "Ez az igazság!" és kármelita nővér lett, majd vértanú. De még mi is lehetünk vértanúk:-)

Szent Teréz szív ereklyéje Alba de Tormes-ban található, abban a kármelita zárdában halt meg.

Isten áldjon Judith, szeretettel,
Anna Mária Csíkszeredából.