Avilai Szent Teréz [5]

P. Marton Marcell OCD: A Kármel nagy szentje

5. nap - Szent Teréz alázatossága

      Amikor egy szent lelkiéletét vizsgálgatjuk - tanulság céljából, azért, hogy követhessük - sok kérdés vetődik fel. E kérdésekre a felelet mindig igen egyszerű és határozott: egyetlen szó.

      1. Ha az eddigi négy elmélkedést nézzük, az elsőnél ez volt a kérdésünk:

      Mi a legfontosabb Nagy Szent Teréz szemében, gondolkodásában, egész életében? A lélek - hangzott a válasz.

      2. Vajon mivel biztosítja a Szent ennek a léleknek a tökéletesség felé haladását? - szólt a második kérdés. Imádsággal! - kaptuk meg rá a választ.

      3. Mi biztosít azonban arról, hogy jól imádkozunk, s valóban el is tudunk jutnia tökéletesség hegyének nemcsak az oldalába, hanem a csúcsára is? Az önmegtagadás. Mert a kettő egymást föltételezi.

      4. E harmadik után föltettük mindjárt a negyedik kérdést is, mégpedig közvetlenül a Szentírás alapján: mi az első lépés a tökéletesség felé? Jézus adta meg rá a választ: a lelki szegénység. Enélkül nincs haladás, még csak meg se kezdtük a lelkiéletet. Aminek pedig nincs kezdete, annak nem lehet folytatása sem.

      Elérkeztünk a következő kérdéshez. Mi az alap, amelyre a tökéletesség gyönyörű palotáját föl lehet építeni? Mert alapnak, fundamentumnak kell lenni, mégpedig szilárdnak, megdönthetetlennek, különben kártyavárat emelünk, amelynek elég egy lehelet és összeomlik; vagy futóhomokra építünk, amelyre rázúdul a szélvihar, az árvíz s nagy robajjal összedől az építmény. - Mily egyszerű a felelet! Az alap az alázatosság. Szent Teréz szerint - a valódi alázatosság! Mert van hamis alázatosság is. Ennek akkora az értéke, mint a pelyvának - szemben a kirostált, tiszta búzával, elszáll, az utóbbi azonban megmarad s kenyér lesz belőle.

      Nem győzi emlegetni, magyarázni s biztatni rá. Sűrűn hagyják el ajkát, tollát az ilyesféle felkiáltások: Ó alázatosság, alázatosság! Alázatosság, minél mélyebb alázatosság! S ez természetes is. Csak erre lehet építeni. Miért? Mert az alázatosság - igazság. Az igazság pedig megmarad örökre, mert az igazság - Jézus, Isten. Isten a minden, az ember - semmi. Ha pedig ez a semmi azt állítaná, hogy valaki, holott semmi, becsapná végzetesen önmagát.

      Az alázatosság alapeleme tehát az önismeret. De nem akármiféle önismeret, hanem az alázatos önismeret. Mert Lucifer is tudja, hogy ő kicsoda, és a gonosz emberis beismerheti gonoszságát, de azért még nem lesz alázatos. Mert a valódi alázatossághoz tökéletes hódolat kell Istennel szemben, ami nem egyéb, mint imádat, azaz az ember teljesen, készségesen aláveti magát Isten föltétlenül rendelkező hatalmának. Ez a teremtmény viszonya a Teremtőhöz, akinek hálás azért, mert megteremtette, s akit éppen ezért szeret is. Sőt lehetetlen nem szeretnie, ha tudja, kicsoda az Isten, s kicsoda ő, a teremtmény.

      Az alázatosság és a szeretet szorosan, elválaszthatatlanul összefügg. Ha nő az alázatosság, nő a szeretet is. Viszont az alázatosságot szeretettel lehet legkönnyebben elérni és kimélyíteni. „Nem értem - kiált föl az alázatos Jézus alázatos Jegyese - és nem is fogom soha megérteni, hogyan volna elképzelhető alázatosság szeretet nélkül, és szeretet alázatosság nélkül!”

      Az alázatosság mágnes. Hallatlan vonzereje van. Egy hajszálon levonhatjuk magunkhoz a magas egekből a fölséges Istent - bizonygatja Szent Teréz. De ennek a hajszálnak mágnesesnek kell lennie.

      A Szűzanya alázatossága levonta a Szentlelket, és az Ige testté lett. Isten kimondhatatlanul szereti az alázatos lelket. S annál jobban szereti, minél alázatosabb. A Szűzanya azért lett kegyelemmel teljes, mert teljes volt alázatossággal. Az eredendő bűn kevélységéből semmi sem volt benne; még csak nem is érintette az. Különben hogyan lehetett volna anyja Teremtőjének?! - A kevélység utálatos, az alázatosság kedves Isten előtt. Istent meghódítja az alázatosság.

      Van a Szentanyának egy nagyon kedves hasonlata az alázatosság hatalmáról az Istennel szemben. A sakkjátékra hivatkozik, amelyben minden sakkfigurának az a rendeltetése, hogy támadja, elfogja a királyt, más szóval, hogy ezt megmattolja. A legnagyobb esélyei erre a királynénak vannak. S most dobja bele a Szentanya ügyes hasonlatával ezt a szellemes megjegyzést: „Nincs olyan királyné, amely hamarább késztetné az Urat megadásra, mint az alázatosság. Valóban, ha az emberek tudnák, mily nagy hatalom, mily hódító erő az alázatosság – mint ahogy sejtelmük sincs róla - minden gondjuk az volna, hogy megszerezzék azt s vele megalapozzák a keresztény tökéletesség épületét. „Még a testi sanyargatásoknak is - ezekkel a szavakkal mondja a Szent – csak másodrangú jelentőségük van, mert a fő dolog az, hogy a lelki haladás mélységes alázatossággal történjék. Jegyezzétek meg - teszi hozzá - hogy éppen ez hiányzik azokban, akik nem tudnak előbbre jutni.”

      Mivel az imádságos életnek ez a legfontosabb erénygyakorlata, azért szerinte mindenkinek sokat kell foglalkoznia evvel a kérdéssel és igyekeznie megérteni, hogy miképpen lehet az alázatosságot jól és sokszor gyakorolni.

      Az alázatosságnak azt a három fokát, amelyet Szent Ignác állított föl, Teréz tökéletesen megvalósította. E három fok:

      1. Magunkat tartsuk a leghitványabbnak minden ember között.

      2. Óhajtsuk szívből és tegyünk is meg mindent, hogy mások is annak tartsanak bennünket.

      3. Kívánjuk, hogy eszerint is bánjanak velünk.

      Valóban így is tett. Burgosi alapítása alkalmával valaki azt mondta neki, hogy szentség hírében áll. Erre így felelt: „Életemről eddig három dolgot mondottak: hogy mint gyermek tele voltam jó tulajdonságokkal és szerény voltam; most azt mondják. némelyek, hogy szent vagyok. Az első kettőt eleinte elhittem, de később meggyóntam, hogy oly hiú voltam, de ami a harmadikat illeti, sohasem voltam olyan balga, hogy azt el is higgyem.” Valaki figyelmeztette, el ne bízza magát! Csodálkozva felelte: „Elbízzam magamat? Nem tudom, miért?! Sőt arra kell vigyáznom, hogy kétségbe ne essem, ha elgondolom, ki vagyok?” Örült, ha rossznak tartották. Alapító útjain ugyancsak kijutott neki a megszólásból, a temérdek rágalomból. Nemcsak elviselte - örült neki, mint aki megérdemelte. S ha úgy is bántak vele, ő volta legboldogabb. Ki tudná örömét leírni, amikor valahol egy templomban egy indulatos nő agyba-főbe verte megmaradt lábbelijével, azt gondolván, hogy a másikat bizonyára ez az ájtatos apáca lopta el. Vagy amikor Burgoson kívül egy hídról lelökte egy asszony, még ő kelt védelmére.

      Amikor pedig álszentnek nevezték, nem háborodott fel, hanem mosolyogva adott igazat. Igen, ő tudta, ki és mi az ember, és hogy ami jó van benne, rajta, az egyedül Istené. „Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel vele, mintha nem kaptad volna!” (1Kor 4,7) Ó, ezeket a mélységesen igaz Szent Pál-i szavakat ő lelke mélyéig átélte és a gyakorlatban tökéletesen megvalósította. Tudatában volt a temérdek kegyelemnek, amellyel Isten irgalma elhalmozta, de talán még jobban annak, mily rosszul használta fel azokat. Azért, ha hibáit emlegették, az neki kellemes zene volt. S köztudomású volt az is róla, hogy, ha valaki meg akarta nyerni az ő szeretetét, akkor csak meg kellett őt bántania vagy róla rosszat mondania, s biztos lehetett arról, hogy Teréz forró szeretettel zárta szívébe és buzgón imádkozik érte. Az még nem igazi alázatosság, ha valaki óhajtja az alázatosságot, ha szeretne alázatos lenni. Ez még nem elég. Próbára van szükség, sok és kemény megpróbáltatásra. Mindenekfölött azonban akkor leszünk valóban alázatosak, ha szeretjük és keressük a megaláztatásokat. Biztos jele a mély alázatnak, ha valaki már föl sem indul a megaláztatásra, hanem szívéből örvend és úgy fogja föl azt, mint ami neki kijár.

      Honnan tanulta ezt a mélységes alázatosságot? Az alázatos szívű Jézustól. Mennyit gondolt Rá, mily sokat elmélkedett szenvedéseiről, megaláztatásáról, mily élénken vésődött szívébe a kereszt gyalázata, mily mélyen a lelkébe a töviskoszorús fej: „Nem volt sem szépsége, sem ékessége...” (lz 53,2). Abban a korban élt, amikor a legméltóságosabb Oltáriszentség üldözése hallatlan méreteket öltött, amikor a szentségi Jézusnak valóban nem volt hova fejét lehajtani. Tőle tanulta, érte lett alázatos! - őszinte önismereten kezdte, a szereteten folytatta és végezte. Így lett alázatos, s alázatossága révén boldog énekese mindörökre Isten irgalmasságának. Hallgassunk rá! Az alázatosságról beszél ő legtöbbet és legszívesebben. Ha ez a nagy szent a szent szegénységről elmélkedik is egy hosszú fejezeten keresztül, az alázatosságot majdnem minden fejezetben felemlíti. Ha amarról szól tízszer, erről százszor és ezerszer. Az alázatosság kezdete és vége mindennek. Mert az alázatosság igazság; de szeretet is, mert szeretet nincs alázatosság nélkül, s az az alázatosság, amelyben nincs szeretet, nem igazi alázatosság.

      Ne higgyünk a világnak! A világ hiú és kevély és nagyon boldogtalan. De ne üljünk fel a Sátánnak se, mert irigy és határtalanul gőgös! A test meg tele van vágyakkal és szenvedélyekkel, uralkodni akar a lélek fölött. A lélek azonban győz és „megmattolja” a Királyt, Őszentfelségét, ha alázatossága igaz és őszinte.

      Hallgassunk Szent Terézre! Mennyei a tanítása nem e világból való. Jézus tanította rá!

      Könyörögjünk! Ó szelíd és alázatos szívű Jézus, aki irántunk való kimondhatatlan szeretetből engedted, hogy teremtményeid megalázzanak, sőt megvessenek és a gyalázat fájára feszítsenek; add meg nagy Irgalmasságodban gyarló teremtményeidnek a kegyelmet, hogy mint alázatos Jegyesed, Szent Teréz, mi is valódi alázatosságban éljünk, szeressük és keressük a megaláztatást és a megvettetést egyedül a Te szerelmedért, aki az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben élsz és uralkodol, Isten, mindörökkön örökké! Ámen.

      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.

Szent Teréz szobra Avilában, a város falainál.