Miért szeretlek, ó Teréz

Msgr Guy Gaucher kármelita, Bayeux és Lisieux segédpüspöke[1] nyugdíjba vonuláskor 2005. június 19-én, ezzel a lisieux-i bazilikában elhangzott vallomással búcsúzott Lisieux-től 18 évi áldásos működés után:

Krisztusban kedves testvéreim!

       Hálaadó szentmisét mutatok be. Engedjétek meg, ez alkalommal, hogy ne csak Isten vasárnapi Igéjéről elmélkedjek. Ebben a bazilikában, ahol Szentmisével mondok búcsút a Bayeux és Lisieux egyházmegyéjének és a lisieux-i Zarándoklatnak, szeretném még egyszer és utoljára megosztani veletek mindazt, amivel Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Teréz nővérnek tartozom.

      Igaz, minden hálaadás elsősorban és lényegében véve a Szentháromság Egy Úristennek szól. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek, mindennek kezdete és vége, vezeti az Egyházat, vezeti a világot, vezeti mindannyiunk életét.

      Isten kegyelme azonban közvetítők, férfiak és nők útján érkezik. Martin Teréz egyik közülük, kiváltságos.

      Most, amikor püspöki szolgálatomat másképpen fogom gyakorolni - mert a küldetés tovább tart -, hálát akarok adni ezért a fiatal nőért „az évszázad világító tornyáért”, ahogy P. Congar nevezte őt, egy elmélkedéssel, egy tanúságtétellel, amelyet így címezhetnék: „Miért szeretlek, ó Teréz”.

      Mint sokan mások, eleinte én is közömbös voltam veled szemben, ha nem éppen lenéztelek Téged, Teréz. Szobrod a plébániámon, az Auteuil-i Árvaház templomában egyáltalán nem vonzott. Huszonkét éves koromban átmentem Lisieux-n anélkül, hogy Kármeledet látogatásra méltattam volna. Úgy tűnt, hogy minden eltávolít Tőled: számtalan kereskedő, aki cukros, csúnya képedet kínálta, mert azok túl „kedvesek” voltak, az a kevés - nagyon kevés -, amit tudtam Rólad: önmagába zárkózó katolikus környezeted, testületileg szentté avatott családod, a Te „Szép Korszakod” (Belle Époque) , amely hajmeresztő szűkkeblű erkölcsével, konformista módjával, a Haladásba vetett naiv bizalmával, jámborodó nyelvezeted, a Kármelben folytatott „angyali” életmódod, idegenek voltak számomra szokásaitok, fekete fátylatok és rácsozatotok, romantikus halálod, mint egy rózsaillatú fiatal hölgyé.

      Ami azokat illeti, akik dicshimnuszt zengtek számodra, még inkább bosszantottak. Valóban minden ellened szólt.

      Ez a lehetetlen helyzet Benned nem váltott ki nemtetszést: Te szereted a harcot. Hogy sikerül Neked visszatéríteni minket, „sarokba szorítani”, hogy becsempészd magad életünkbe mint egy betörő, anélkül, hogy ránk kényszerítenéd magad? Olykor villámként csapsz le, máskor kivárod idődet. Gyakran elég kinyilvánítanod igazi arculatodat. Ki állhat ellen titkos bájodnak? Azok, akik nem kapják meg ezt a szentterézi kegyelmet. Mert nyilvánvaló, hogy kegyelemre van szükség. Arra a kegyelemre, amely mintegy játszadozva megsemmisíti tetszése szerint a felhalmozott akadályok bástyáját. Úgy, hogy ha megkérdeznek, miért szeretlek, nem tudok más választ adni - mint azt, hogy mert te vagy. Ez, természetesen, semmit sem magyaráz meg. Mégis azt kívánják tőlem, hogy indokokat soroljak fel. Hát keressünk néhányat.

      Szeretlek, mert állandó meglepetés maradsz, megfoghatatlan, magával sodró személyiség vagy. Semmi közöd ahhoz a megkövült képhez, amelyet egykor rólad alkottam. Te magad is meglepődtél jellemed „ellentmondásain”.

      Szeretlek, mert igaz vagy, szereted az igazságot, harcolsz érte, könyörtelenül leleplezted a hamisságot, a kis „jámbor” képmutatásokat. Inkább elfogadtad volna, hogy elküldjenek a Kármelből, minthogy hagyd, hogy novícia társnőd, Márta nővér úgy ragaszkodjék Gonzága Mária Anyához, „mint a kutya a gazdájához”. Szereted a tiszta helyzetet. Mennyit szenvedhettél amiatt, hogy sok Anyád befolyásának ütközőpontjában voltál, akik mind elgondolásuk szerint akartak téged alakítani! Milyen ügyesen menekültél tőlük, szilárdan kitartottál a szabadság és az egyedül Istenre hagyatkozás útján, hogy magad határozd meg utadat, amelyet a Szentlélek sugallt. Nem látszani, hanem lenni akarsz. Mit számít, ha ez másoknak nem tetszik.
      Szeretlek, mert életed végén belépsz a sötétségbe és leülsz „a bűnösök asztalához”. Kilépsz a katolikus gettóból, amely „nagy bűnöseire” magasból tekintett le jó lelkiismeretéből. „Első gyermekedet” a börtönben kerested ki, amikor a nyaktiló várt rá. Henri Pranzini bocsánatot nyerve halt meg, anélkül, hogy tudta volna, mivel tartozik neked, de te sohasem felejted el őt. Társaid között van Hyacinthe Loyson is, kármelita volt tartományfőnök, megnősült, fellázadt a pápai csalatkozhatatlanság ellen: „testvérednek” tekinted őt. A szenvedés ágyához kötve utolsó áldozásodat érte ajánlod fel és szenvedéseidet René Tostain-ért, aki erkölcsileg kifogástalan ateista volt, unokatestvéred, Marguerite Maudelonde férje. Ismerted a hit próbatételét Isten hallgatásával szemben, a „megsemmisülés” szédítő hívogatását, az öngyilkosság kísértését, a sokféle fizikai és erkölcsi szenvedést. Mindezeken keresztül megőrizted a reményt, merészen, mint aki egész életét a szeretetre teszi fel, sohasem játszottad meg a sztoikust, mert kicsi, sebezhető maradtál.

      Szeretlek, mert kinyilatkoztattad nekem a Kármel szellemét és általad számtalan léleknek sugallta, hogy adják át magukat a Szeretetnek, az Egyház szívének, az ingyenes és csendes imában. A missziók egyetemes védszentje vagy, te vagy ezen rejtett ima titokzatos hatékonyságának a bizonyítéka. Egész halál utáni életed ezt mutatja, ezt kiáltja. Te, a kicsi ismeretlen karmelita, sugalltad a II. Vatikáni Zsinatot, nemzedékek számára te vagy a tanítómester, a társadalom minden rétegében. Demokratizáltad az életszentséget azzal, hogy hitből, reményből és szeretetből élted meg a hétköznapot, amely az emberiség többségének az élete.

      Szeretlek, mert nevető és merész kisleányként felborítottad a nyűgős egyházi szerkezetet. Komoly kutatók szerettek volna besorolni téged az előre meghatározott életszentség számára készített kérdőívek rekeszeibe. Kijátszottad minden igyekezetüket és számodra le kellett rövidíteni minden szabályos időhatárt. Könnyű volt, mert minden pápa barátod volt. Megtöltötted a világot számtalan csodáddal, amelyek olykor eredetien hatottak és fel lehetett ismerni bennük humorodat.

      Szeretlek végül is - abba kell már hagynom litániámat - mint az Atya Irgalmas Szeretetének jelét, visszfényét, bizonyítékát (milyen szót kellene használnom?), amelyet Jézus és Szentlelke nyilatkoztatott ki a világnak, aki ott fúj, ahol akar. Ha a Szentháromság „a természet és a kegyelem mesterművévé” tett téged, ezt meg kell köszönni az imádat csöndjében. „Istenem, számodra a csönd is dicséret” (64. Zsolt.).

      Szeretlek, mert Jézus rendíthetetlen hithirdetője vagy elvilágiasodott világunkban. A Lisieux-ben töltött tizenhét esztendő alatt tömegekkel érintkezve, akik az egész világból ide jönnek, megtapasztalhattam tevékenységednek szíveket megindító erejét, minden társadalmi réteg, minden ország, minden nyelv népe számára.

      Igaz, azt hittem, hogy édeskés vagy, jóllehet meglátással rendelkező értelmed állandóan mozgásban van. Te mindig kutatsz, sohasem elégítenek ki felfedezéseid. Mindig tovább akarsz jutni, főleg akkor, amikor Istenről van szó. De mindig alkalmazkodni tudsz a Téged környező személyek méretéhez. Sohasem engeded meg „a porhintést a szemekbe”.

      Néha szelídnek, félénknek mutatkozol, máskor dicsőségre szomjas harcos szűz vagy, akit elbűvöl nővéred, Arc-i Johanna (Szent Jeanne d'Arc, az orléans-i Szűz). Szívósan kitartó, bátor, merész vagy, tervednek végére jársz: szeretni akarsz a halálig. Eleinte jámbor kislánynak néztelek, jó családból való kisasszonynak, példaadó szerzetesnőnek, valójában pedig Jézust, Szerelemedet szenvedélyesen szereteted, öt titokban tegezed. Érette mindent merészelsz: az utcán utána futsz püspöködnek, hogy első áldozásod időpontját elővételezze, elmész hozzá Bayeux-be (kontyot kötsz, hogy idősebbnek lássanak), hogy engedélyezze 15 éves korban belépésedet a Kármelbe, még a Pápához is folyamodsz, hogy ugyanezt a kegyet megadja. Semmit nem vonsz kétségbe. Mint mindig, szeretetből „őrült” leszel 1896 szeptemberében, a szívedet szorongató végtelen vágyak szenvedést okoznak: szeretnél pap, Egyháztanító, hithirdető, vértanú lenni. Van még ennek értelme? Nincs. Te is tudod, de nem mondasz le róla. Megoldást kell találnod és meg is találod.

      Észrevétlenül, csendben, de rendíthetetlenül (inkább, mint nővéred Céline) egyedül haladsz ismeretlen utakon. „Az én sajátos örültségem az, hogy remélek.” Fiatalságod és gyengeséged alkotják erődet.

      Szeretlek, mert a Te „kis utad”, zseniális heuréka, rátalál az Evangélium szívére abban a korban, amikor a keresztényeket darabokra szaggatta a kötelezettségek, az előirt cselekedetek, a gyakran félelemből végzett, Isten Igazságosságától remegő tettek sokasága.

      Te egyenesen a lényeghez járulsz, átlátszó egyszerűségeddel, amely olyan, mint a forrás, hajlíthatatlan vagy, mint az acél. „Ami engem illet, a könyvekben már semmit sem találok, csak az Evangéliumban. Ez a könyv elég nekem.”

      Szeretlek, mert gyermek maradtál, vagy inkább érett korban visszataláltál a gyermek minden kegyelméhez. Ami ritka kiváltság. Tizenkét-tizenhárom éves korodban kibírhatatlan lehettél nem apadó könnyeiddel, Magdolnára emlékeztető arckifejezéseddel, aki „sírt azért, hogy miért sírt”. Milyen ellentétben áll ez utolsó éveid érettségével (alig haladtad meg a húsz életévet), amiért idősebb karmelita nővérek is keresték tanácsodat.

      Szeretlek, mert érzéked van a humorhoz, mert világosan látod önmagad és a téged körül vevőket. Szereted a szenteket, akik tréfálkoznak, akik mindig vidámak maradnak, akik nagyon szeretik családjukat. Ezért is szeretnek téged. Amikor teljesen éretté válsz - 1895 körül, gondolom - végül már teljesen te magad vagy, lélegzed az életet, szabadon szereted a természetet, a virágokat, az állatokat, az eget, a csillagokat... De mindenek fölött az embert szereted, közösséged szegényeit. Magányra szóló hivatásod – milyen látszólagos ellentmondás! - kibontakoztatta női természeted. A kezdetben annyira megzavart érzelemvilágod (rosszul indultál el az életben: egymás után elveszítetted anyáidat, súlyos betegséged, aggályaid, „lelki szenvedéseid”, túlérzékenységed) elnyerte egyensúlyát és szeretted minden nővéredet, két lelki testvéredet, akik olyan fiatalok voltak. Meglepő szabadságban fejlődtél a kolostori élet kicsinyességei, értetlenségei között, senkit nem vetettél meg, mindenkire ráfigyeltél, úgy szeretted őket, amilyenek.

      Megkaptam azt a kegyelmet is, hogy tanúja legyek szerte a világon tett utazásaid hihetetlen hatásának. 1994 óta Ereklyéid bejárják az öt földrészt. Szemmel láttam: Olaszországban, Belgiumban, New-York-ban, a Fülöp-szigeteken, Hong-Kong-ban, Kanadában, Oroszországban, Libanonban, Béninben, Lengyelországban... Valóban egyetemes nővér vagy.

      Szeretlek, mert mindaz, amit írsz, igaz, és mindig megtartod ígéretedet, többek közt ezt: „Azzal töltöm a Mennyországomat, hogy jót teszek a földön a világ végezetéig”. Végül szeretlek - már be kellene fejeznem -, mert ígéreteid egyike megvalósult 1997. október 19-én, száz évvel halálod után: „Ó, kicsinységem dacára is éppen úgy szeretném világosítani a lelkeket, mint a Próféták, a Doktorok.... „ (Ms B, 3 r° = Ö 226) [2]

      Itt szeretném hálaadásomba zárni II. János Pál pápát. Egész püspökségem az ő pápasága alatt telt el.

      Márpedig ha Terézt Egyháztanítóvá avatták 24 évesen, 2000 év óta ő a legfiatalabb, ezt azért tette, hogy az akadályokat legyőzve elismerje, Teréz „női zsenialitása” jelentős hozzájárulás volt „az Isteni Szeretet Tudományához” (Divini Amoris Scientia, az 1997. október 19-én kelt Apostoli Levél kezdete és címe).

      Jó alkalom ez hálát adni II. János Pálért is, aki világunk számára szintén az isteni kegyelem közvetítője volt. Nem is kételkedhetünk abban, hogy a június 28-án megnyitandó boldoggá avatási pere - rendkívüli eljárás - alapján nemsokára csatlakozik az oltárokon barátnőjéhez, Terézhez!

+

      „Egyházunk a Szentek Egyháza” írta Bernanos. Dicsérjük Istent Szentjeiben, adjunk hálát létükért: a világ számára azt jelzik, hogy az Evangéliumot mindenütt meg lehet élni, minden életállapotban. Ők a mi vezetőink, a mi mesterink, a mi barátaink, akik segítenek utunk végcéljához érni. Ók alkotják Isten családját. Teréz mondta: „Ki találhatta volna fel a Szent Szüzet?” Azt is mondhatnánk: „Ki találhatta volna fel Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Teréz nővért?” Mert egyszerre olyan közel és olyan távol van, annyira hétköznapi és annyira rendkívüli. Ezt a normann kisleányt mindenütt szeretik a világon. Azt hinnénk, hogy ismerjük őt, és mégis mindig eltűnik szemünk elöl, mert lényének utolsó szava kifejez valamit Isten Szeretetének kifürkészhetetlen Titkából.

      Igen, köszönöm Uram, hogy nekünk adtad Lisieux-i Szent Terézt. Légy dicsőítve Azért, aki teljes lényével válaszolt Irgalmas Szereteted felhívására.

      Íme néhány magyarázat, amely arra indít, hogy szeresselek téged, ó Teréz.

Monseigneur Guy GAUCHER OCD

a lisieux-i bazilikában

2005. június 19-én

[1]      Msgr G. Gaucher írta meg Kis Szent Teréz életrajzát: „Egy élet története”, és az évek során több tanulmányt is kiadott Kis Szent Terézről.

[2]      1997. október 19-én II. János Pál pápa az „egyháztanító” (egyházdoktor) címmel illette Kis Szent Terézt, amit előtte csak két nő kapott meg: Sziénai Szent Katalin és Avilai Szent Teréz.

És ugyanezen a napon - 2008. október 19-én, boldoggá avatták Kis Szent Teréz szüleit a Lisieux-i Bazilikában.

Boldog Zélie és Louis Martin relikviái a Lisieux-i bazilikában.

A Martin szülők Szűz Mária iskolájába járatták gyerekeiket, gyakran zarándokoltak el gyerekeikkel Mária kegyhelyekre. Az egyik ilyen kegyhely HONFLEUR, egy tengerparti  kisváros Lisieux közelében. 

Néhány kép Honfleur-ből és a kegytemplomról. Érdekes volt számomra látni, hogy ott is vannak hálatáblák, akárcsak a Csíksomlyó-i kegytemplomunkban Mária szobra körül.

(A  Honfleur-i fotókat egy Lisieux-be zarándokoló amerikai barátnőm készítette-küldte.)

Msgr. Gaucher (a fotó baloldalán) az idén március 5.-én töltötte a 80.-at. Kedvence Clint Eastwood, és szülinapjára a színész által dedikált fotót kapott ajándékba az amerikai barátaitól. A világ minden táján nagyon szeretik Msgr. Guy Gaucher püspök atyát, igazi kármelita.