Avilai Szent Teréz [8]

P. Marton Marcell OCD: A Kármel nagy szentje

8. nap - Szent Teréz szíve

      A szívnek döntő jelentősége van az ember életében, akár a fizikai szervezetre, akár belső világunkra gondolunk. Akinek beteg a szíve, annak számolnia kell a váratlan halállal. Megölte a szíve - halljuk nemegyszer a megdöbbentő hírt. Viszont az egészséges szív, a vérkeringésnek hiánytalan lebonyolítása - derűs, egészséges testi életnek lehet a záloga.

      Így vagyunk a mi belső életünkkel is. Minden attól függ, milyen a szívünk! Érzéketlen-e, hideg-e a természetfölöttiekkel szemben, vagy pedig csupa szeretet Isten és ember iránt?! Tudunk-e szeretni s hogyan? Ezen múlik majd egyszer az örökkévalóságban élvezhető boldogságnak a foka. Aki jobban szeret, az több szeretetet kap a mennyországban is; aki nagyon tud szeretni, annak már itt a földön is sok megbocsáttatik; s akinek a szívét fölemészti az istenszeretet, az eléri a szentség magaslatait. Csak a szeretet számít! - kiáltja Kis Szent Teréz. „Ha pedig szeretet nincsen énbennem, akkor semmi vagyok” - állapítja meg megföllebbezhetetlenül Szent Pál.

      Mérhetetlen tehát a fontossága a szívnek, mert a szeretet székhelye. A két legfontosabb parancs is ekörül forog. Jézus pedig az Ő szentséges Szívét állította az embernek mintaképül. Tőlünk is ezt kéri: „Fiam, add nekem szívedet!” Sőt, mintha nem is akarna egyebet, csak a szívünket. Az az Ő kedvence, aki egészen odaadja Neki a szívét.

      Milyen lehetett Szent Teréz szíve, hogy olyan nagyon tudta őt szeretni isteni Jegyese! Milyen volt ez az emberi szív, hogy Jézus egy angyalát küldte annak megsebesítésére! A szeráf átdöfte a Szentnek Szívét. Vajon miért? Azért, hogy ne is tudjon többé ez a szív ellankadni, ne tudjon mást szeretni; hogy képtelen legyen kívüle egyebet szeretni. Határtalan megtiszteltetés! A szívsebzés csak igen keveseknek jut osztályrészül. Csak azoknak, akik az első és a második szeretetparancsban is tökéletesek: Szeresd a Te Uradat, Istenedet teljes szívedből... Itt nem a szíven van a hangsúly, hanem a teljességen. A teljes szív kizárólagosságot jelent. Azt, hogy Istenen kívül a szívben más számára nincs hely.

        A második a felebaráti szeretet parancsa. Tökéletesen az teljesíti, aki úgy szereti testvérét, mint önmagát; sőt aki még önmagánál is jobban szereti. Olyan szívről van szó, amelyben nincs önszeretet, amely sohasem keresi a maga érdekeit. Istent keresi mindenben, önmagát semmiben.

Látogassunk el gondolatban azokba a zárdákba, ahol Szent Terézia vezeti leányait, kísérjük el alapító útjaira, figyeljük meg ügyes-bajos dolgaiban - elámulunk szívének csodálatos önzetlenségén. Kellett egyszer jönnie a tüzes hegyű dárdával a kis szeráfnak, hogy átdöfje ezt a szerető szívet, és olyan sebet ejtsen rajta, amely soha többé be nem gyógyul.

       Amore langueo - elepedek a szeretettől - mondatja vele az Egyház. Valóban a fönséges istenszeretetnek a betege, annak a sebesültje. S ha még tovább óhajtanánk fejtegetni ennek a szívbéli szent szeretetnek e természetét, csak az Énekek énekének kifejezéseihez fordulhatunk, hogy arról némi fogalmat adhassunk: „Erős, mint a halál a szeretet, kemény, mint a pokol az igaz szeretet.” Erős; valóban meg nem tudta törni sem a Sátán, sem a világ, semmiféle gyötrelem, sem testi, sem lelki. Erős, diadalmas szeretet, mindent legyőző, meghódító szeretet. Csakugyan, mint a halál, olyan erős.

       De aztán kemény is, mint a pokol. Mit törődnék ez a Szent Teréz-i szív a gyönge, a lankadó vagy a követelődző testtel! Örül a betegségnek, semmibe se veszi a testi fájdalmakat, legyenek azok görcsök, rosszullét, idegzsugorodás, kartörés, bármi. Mit neki a sok megalázás, a gúny, jó hírnevének kikezdése! Kemény, kemény, mint a pokol ez a szeretet!

        Mi tudná eloltani ezt az égő, lángoló szeretetfolyamot? Ez a szív már nem tud nem-szeretni, nem tudna nem-égni. Egy lángtenger az egész. Mindent perzsel, amihez csak hozzáér. Mint a Nap, amelynek égető sugarai fénybe, melegbe borítják a szép természetet - éget, gyújtogat ez a szív is.

      S mik az ő szeretetének tárgyai? Isten; amit, akit Isten szeret, azt ő is szereti, hiszen Isten gyújtotta lángra ezt a szívet. Forgassuk csak írásait, s meglátjuk, hogy tudja ő szeretni leányait, milyen hamar meg tud bocsátani ellenségeinek, mennyi jót tud mondani a rosszakról is, milyen buzgón imádkozni a bűnösökért. Ó, hogy tudja szeretni a szenteket: az ő kedves pártfogóját, Szent Józsefet, milyen határtalan ragaszkodás van benne, Szerelmesének Anyja, Mária iránt! S mindenekfölött, hogy tud lángolni e sebzett szív a sebet ejtő édes Vőlegény, az ő Jézusa iránt? De ne csak bámuljuk, csodáljuk ezt a csupa lángszívet, hanem tegyük hasznossá, tanulságossá a magunk számára. Nem elég lelkesedni a szentekért - követni kell őket! Az a gyakorlati kérdés merül fel lelkünk előtt: hogyan lett ez a szív olyan lángolóvá, oly tökéletessé, és szeretetre méltóvá Isten és ember előtt? Mi tette őt magát szeráfivá? Hiszen úgy hívják: szeráfi Szent Teréz. Talán az, hogy az angyal, aki átdöfte szívét, szeráf volt?! Mindenesetre, a mennyei Jegyes a szívsebzéssel véglegesítette lángoló szeretetét. Mégis ránk nézve az előzmények fontosak. Tehát úgy tehetjük fel a kérdést: Mi tette őt alkalmassá a szívsebzésre? Két dolog: 1. a tökéletes lemondás; és 2. a teljes odaadás. Ez a két lelki tény mindent megmagyaráz. Elhagyni mindent Istenért, és odaadni mindent Istennek! Lehet világosabban beszélni, lehetne ezt félreérteni?!

      1. Szent Teréz elhagyta meleg otthonát, az édes családi kört - a világot is, igaz először csak félig, de aztán a reform megindulásával teljesen. Lemondott mindenről: testi kényelemről, lelki vigaszokról, tökéletesen lemondott énjéről, akaratáról, önmagáról. Gondoljunk csak életének különböző szakaszaira: a búcsúzásra a családjától, kellemes és szellemes társalgásaira, amelyeknek kemény határozottsággal vetett véget; a frissen alapított zárdák kényelmetlen berendezéseire, a temérdek nehézséggel járó reformra, utazásaira; nem lesz nehéz megértenünk, hogyan fejlett s tágult ki az Isten iránti önzetlen szeretettől ez a nagy és nemes szív és lett lángolóvá, amely nem ismert más érdeket, csak Jézusét.

      2. Odaadása is tökéletes volt. Mit jelent ez a szó, amely a szentek élettörténetében minduntalan megüti fülünket?! Semmi mást, mint fönntartás nélkül való teljesítését Isten szent akaratának. A Szentanya nem gondolkozott egy pillanatig sem, amikor bizonyossá vált előtte Isten akarata, teljesítette azt vakon, egészen ráhagyatkozva Istenre. Mindegy volt neki, mivel bízta meg őt Jézus, mivel elöljárói, nem törődött testi egészségével, vagy a kilátástalan jövővel - engedelmeskedni akart legjobb lelkiismerete szerint. Más szóval: tehetett vele az ő Jézusa azt, amit akart, felhasználhatta testét-lelkét, összes tehetségét isteni kénye-kedve szerint - ennek a nagyszerű léleknek sohasem jutott eszébe, hogy bírálja a feladat természetét, a megbízás vagy parancs formáját, soha föl nem támadt lelkében a kusza elégedetlenség, a bántó ellenkezés! Odaadta magát fogadalmai révén egészen az ő Jegyesének. Szívéből örült, hogy ezekkel a hatalmas szegekkel verik rá Krisztus keresztjére, hogy soha többé onnan leszakadni ne tudjon. Neki csak egyetlen szava volt mindenre: Áldott legyen az Úr! Csoda-e, ha szerette őt Isten, s átverte a szeretet mennyei dárdájával ezt az édes szívet, hogy örökre és végérvényesen a magáévá tegye azt.

      Igenis, a lelkiéletben a nagy szívek szerelme Isten iránt pusztán ezen a két dolgon sarkallik: teljes lemondás Istenért, és teljes odaadás Istennek! A hangsúly azonban itt is a teljes szón van. Mert a valahogyan becsapja ugyan a kezdőt és a hozzá nem értőt, de haladásra nem alkalmas és tökéletességre sohasem visz. Lángoló szív: ez a mi eszményünk! De hogy ezt az eszményt elérjük, szükséges, hogy tökéletesen lemondjunk mindenről, főképpen önmagunkról, azaz saját akaratunkról, és odadobjuk mintegy egész emberi életünket, hogy Isten szent tetszése szerint rendelkezzék azzal a mi boldogságunkra és az ő örök dicsőségére.

      Bárha tüzet fogna a mi szívünk is ennek a nagy szentnek lángoló szeretetétől! Ne csak szép, tüzes szó, ne csak álmodozó vágyakozás legyen a mi szerelmünk a szeretet Istene iránt, hanem gyönyörű valóság, azaz olyan erős, mint a halál és olyan kemény, mint a pokol! Segítsen bennünket erre az erős asszony, avilai Szent Teréz!

      Könyörögjünk! O édes Jézusunk, aki a szeráfok szeretetének mennyei lángját gyullasztottad fel Szent Teréz szívében, könyörülj meg mirajtunk, és tedd fagyos, közönnyel teli szívünket érted lángolóvá, hogy méltán neveztessünk a szeráfi Szent Teréz igazi gyermekeinek. Aki az Atyával és Szentlélekkel egyetemben élsz és uralkodol, Isten, most és mindörökkön örökké! Ámen.

      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.

Szent Teréz szív ereklyéje