Avilai Szent Teréz [4]

P. Marton Marcell OCD: A Kármel nagy szentje

4. nap - Szent Teréz szegénységszeretete

      Szent Teréznek rendkívül tisztult fogalmai voltak az igazi tökéletességről. Nem csoda! Egészen beleélte magát a Szentírás szellemébe. Jézus szavai át- meg átjárták szívét és értelmét.

      Hogyan is lesz valaki tökéletessé? Hogyan s hol kezdje a jóakaratú ember? Mi legyen az első lépése?... Ezek a kérdések s a velük járó lelki nehézségek azonnal megoldódnak a Szentírás egyetlen jelenetének megszívlelésére. Csak oda kell állni a gazdag, művelt ifjú mögé s hallgatni kérdéseit és a Mester feleleteit.

      - Hogyan üdvözülök? - teszi föl az első kérdést az ifjú.

      - Tartsd meg a parancsolatokat - feleli a Mester.

      Igen ám, de az ifjúnak magas ambíciói vannak: tökéletes akar lenni!

      Álljunk meg egy pillanatra! Döntő szavak elhangzása előtt vagyunk. Szent Terézt is csak ez, kizárólag csak ez érdekli: a tökéletesség kérdése! De minket is! Hiszen ezért olvassuk kedvenc Szentünket, ezért a kilencnapi ájtatosság őhozzá, ezért a sok ima, a könyörgés.

      Tökéletesség! Mennyit harcoltunk érte, milyen fölkészültséggel tanulmányoztuk, mily megható buzgósággal lendültünk neki nem egyszer, de százszor, amikor újra meg újra ellankadtunk. Mily keserűen hagyja el mégis a szánkat: semmire se mentünk! Mintha meg se kezdtük volna!...

      Tökéletesség! Nem volna jobb abbahagyni, hiszen kár minden fáradságért?! Imádság, önmegtagadás, alázatosság s az erények egész sora: valamennyit megpróbáltuk. De talán rosszul kezdtük, még rosszabbul folytattuk; vajon végezhetjük-e jól? Szinte képtelenségnek látszik elérni a tökéletesség csúcsát. Igen magas az nekünk, s már belefáradtunk a hasztalan erőlködésbe.

      Most aztán ott állunk, mint egy végtelenül egyszerű jelenet szemlélői, a Szentírás földjén, a napos, tiszta égboltozat alatt, ahol minden oly egyszerű, tiszta és átlátszó: a levegő, a szívek, az emberek szeme s maga a Mester, aki Isten is egy személyben. Tökéletes akarok lenni - kiáltja égő szemmel és kemény elhatározással a hangjában az ifjú. Tökéletes akarok lenni! - kiáltja Szent Teréz is, s utána minden leánya, minden fia, mi is, akik itt oltára előtt térdelünk. És a felelet elhangzott: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el mindenedet, amid van, oszd ki...”, azaz - légy szegény! Élj szegénységben, mint a Mester és tanítványai, akik szintén elhagytak mindent. - „És kövess Engem!” Így, azaz szegényen, vagyon nélkül, szegényes körülmények között, megvetetten, lesajnálva, félrelökve, szegényes ruhában igen szerény lakásviszonyok között, úgy egészen, mint akinek nincs semmije, nincs tulajdona, aki alamizsnából él, aki másoktól kap mindent, akiről egyedül Isten gondoskodik. De nemcsak anyagiakról van szó, hanem szellemiekről, lelkiekről is. Mindent Istentől kap a szegény, még a jó gondolatot is. Semmit sem tulajdonít magának; az erényt se, a tehetséget se, az ügyességet se. Isten a mindene, ő az Isten szegénye, kitartottja, barátja, gyermeke. Ki tehát a lelki szegény? Akinek Istenen kívül semmi sem kell, semmi sem hiányzik, akinek egyes-egyedül Isten a gazdagsága. Íme a felelet a kérdésre: hogyan is kezdjük a tökéletesség útján a járást? Szegénységgel! A mindenről való lemondással!

      Jól értsük meg a jelenetet. Itt nem a puszta üdvözülésről van szó. Ahhoz elég a parancsok megtartása. Hanem a tökéletességről, az életszentségről, a szentek útjáról, Krisztus követéséről, lelki szegénységről, amely minden vagyon fölött áll, s amelynek egyetlen vagyona, gazdagsága: Isten.

      A feleletre az ifjú lehajtotta a fejét és szomorúan távozott. Nem adta el vagyonát, nem osztotta ki a szegények között. Nem lépett rá az életszentség útjára. Otthon maradt, lemondott a tökéletességről. Sohasem lett tökéletes, sohasem szent, mert nem vállalta a szent szegénységet.

      A Szentanya - saját kifejezése szerint - belemelegedett, amikor a szegénységről írt. A tökéletesség útjáról szólván, minden mást mellőzött, hogy először a szegénységet fejtegethesse. Tolla mintha lángot vetne, gondolatai mintha megforrósodnának, amikor erről a fenséges gazdagságról: lelkünk szegénységéről beszél. Örökségül hagyja erről vallott elveit, ezért foglalja írásba őket. Azt mondja: a szegénység a kármeliták címere, ott ragyog a zászlójukon; ezzel élnek vagy pusztulnak. Tovább adja nekünk Szent Klára szavait, aki kolostorát szegénységgel és alázatossággal kívánta körülsáncolni.

      Igen! A szegénység teszi bevehetetlenné a zárdákat, az igazi szegénység elpusztíthatatlanná a szerzetes lelkét. Szegényesnek kell lennünk ruházatban, igénytelenségünk által, szegénynek építkezésünkben. A hév, a szent meggyőződés annyira elragadja, hogy azt kívánja, hogy amely napon valamely fényes épülettel elkészülnek az gyermekei, dűljön össze az egész, és temesse mindnyájukat, romjai alá. Miért? Mert igazán nem illenék, hogy az ítélet napján, amikor minden romba fog dőlni, tizenhárom ágrólszakadt szegény nőnek a háza nagy zajt okozzon, amikor összedől.

      Szegénynek kell lennünk mindenekfölött gondolkodásunkban is. Ne féltsük becsületünket, mert a lelkiismeretesen gyakorolt szegénység és tiszta lelkületünk jobban megőrzi azt, mint a legpompásabb épület. „A lelki szegénység akkora kincs, hogy magában foglalja a világnak összes javait.

      Aki minden vagyont megvet, minden vagyon felett uralkodik. Mit nekem - folytatja határtalan lelkesedéssel - a királyok és nagyurak vagyona, ha nem kívánkozom utána, s ha az ő kedvükért a legparányibb olyan dolgot sem vagyok hajlandó megtenni, amivel Istent a legtávolabbról is megbánthatnám! Mit nekem az ő nagy méltóságuk, ha egyszer megértettem, mekkora méltóság a szegény emberé, ha igazán lelkileg szegény!... Az igazi szegénység akkora méltóságot foglal magában, hogy nem kell senki előtt sem meghajtani a fejét: Istenen kívül nem kell senkinek a kedvét keresnie.”

      Gondolkodása egészen természetfeletti. Ezért meri hangoztatni ezt az elvet: ne építsünk emberi okosságra, mert éhen halunk! Istennek van ránk gondja. Ne terheljük tehát. magunkat a gazdagság, a vagyon, a pénz és a földiek gondjával. Tökéletesen igaza van még a természetes gondolkodás szerint is. A táncokat nem az önként vállak szegénység, hanem az áhítozott gazdagság gondjai sokasítják meg az emberi arcokon. Ennek útjai tekervényesek és aggodalomkeltők; a szegénység útja sima és egyszerű: Istenre van bízva.

      Nem a pénz adta tekintély, a vagyon követelte méltóság teszi boldoggá az embert, hanem a szívnek tisztasága és a gondoktól mentes, egyszerű élet. A méltóság és a pénz rabokat nevel, és az elveszíthetésnek, vagy a „még többet”, „még magasabbra” jelszóknak fénytelen, kietlen börtönébe csukja a lelket; az Istenért vállalt szegénység ellenben kitágítja a szívet és sasszárnyakat ad a léleknek.

A gazdag és pénzsóvár bilincsekbe van verve, vágyai rabláncát csörgeti és homlokára ez van fölírva: Nincs szabadulás! A szegénynek a lelke ellenben könnyű és szabad és az eget öleli magához. Egész lénye és élete hirdeti: igazi függetlenség csak Istenben van! Amannak osztályrésze a szomorúság, ezé az öröm; azé a csalódás, emezé az ujjongás. Tapadás a vagyonhoz annyi, mint halál; igazi lelki szegénység annyi, mint élet és boldog örökkévalóság!

      Írásban hagyta ránk a Szentanya az ő elveit a szent szegénységről. Maga Isten értette meg vele, mily nagy kincs s mily fölséges uraságot jelent lelki szegénynek lenni! Nem a pusztában kiáltónak a szava-e egyikünkre-másikunkra nézve e szent örökség?! Nem hajtjuk-e le mi is fejünket, mint a gazdag ifjú, nem távozunk-e szomorúan mi is az oltártól, amelynek gyönyörű képéről a bölcs Szentanya súgja fülünkbe ellenállhatatlanul rábeszélő hangon az édes Mester szavait: „Add el mindenedet, amid van...”? Van-e kedvünk követni az ő példáját, szentéletű leányaiét és fiaiét? Van-e bátorságunk megvalósítani az ő elvét: mindent Istenért!

      Könyörögjünk! Ó, jóságos Jézus, irgalmas Isten, aki isteni példáddal mulattad meg a szent szegénységnek minden földi kincset fölülmúló értékét, és szent Jegyesed ajkával hirdetted annak mennyei szépségét; nyomorúságunk tudatában szent Színed előtt leborulva kérünk, tedd hasonlóvá gondolkodásunkat és egész lelkületünket Szent Terézéhez, hogy vele együtt dicsérje a mi, egyedül Teéretted gyakorolt szegénységünk vég nélküli gazdagságodat, aki az Atyával és Szentlélekkel egyetemben élsz és uralkodol, Isten, mindörökkön örökké. Ámen.

      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.

Szent Teréz szobra Avilában, a Megtestesülés zárda falainál.