Lelkigyakorlat a Feltámadásról nev. Lőrinc testvérrel)
5. fejezet
Isten jelenlétéről
20. Isten jelenléte lelkünk Istenre hangolását vagy Isten jelenlétének felidézését jelenti, ami történhet akár a képzelőtehetség, akár az értelem által.
21. Ismerek valakit[1], aki negyven éve gyakorolja szellemileg Isten jelenlétét, amelynek más neveket is ad. Olykor egyszerű tettnek vagy Isten világos és tiszta ismeretének nevezi. Néha homályos látásnak vagy Istenbe merülő általános, szerető tekintetnek, Istenre emlékezésnek. Máskor Istenre figyelésnek, Istennel való néma társalgásnak, Istenbe vetett bizalomnak, a lélek életének és békéjének hívja. Az illető elmondta nekem, hogy Isten jelenlétének mindezen fajtái ugyanazt az egyetlen dolgot jelölik, és hogy jelenleg ez számára mintegy természetes. Lássuk, miként!
22. Azt mondja, hogy a gyakorlás folytán és mivel gyakran terelte vissza gondolatait Isten jelenlétéhez, szokásává lett úgy, hogy amint felszabadul a külső elfoglaltságok alól - sőt sokszor még akkor is, amikor ezek javában lekötik -, szellemének vagy lelkének felső része anélkül, hogy ő maga ezen egy hajszálnyit is iparkodnék, felemelkedik, s mintegy felfüggesztve minden dolog fölött, szilárdan megállapodik Istenben mint központjában, ahol nyugalmat lelhet. Mivel szinte mindig ebben a hittel párosult felfüggesztésben érzi lelkét, ez elég neki. Ezt nevezi úgy, hogy Isten aktuális jelenléte, mely magában foglalja a jelenlét összes többi fajtáját és sokkal többet is, úgy hogy ez a személy most úgy él, mintha csak Isten és ő volnának a világon. Mindenütt Istennel társalog, tőle kéri, amire szüksége van, és ezerféleképpen élvezi őt.
23. Célszerű azonban tudnunk, hogy ez a beszélgetés Istennel a lélek mélyén, a lélek központjában zajlik. Itt szól a lélek Istenhez bizalmasan és mindig nagy, mélységes békében, melyet Istenben élvez: mindaz, ami kívül történik, csak olyan a számára, mint a szalmaláng, amely ahogy fellobban, el is alszik, és szinte sohasem vagy nagy ritkán fordul elő, hogy ezek a dolgok belső békéjét megzavarják.
24. Isten jelenlétéhez visszatérve: ez az Istenre vetett szelíd és szerető pillantás észrevétlenül isteni tüzet gyújt a lélekben, mely az Isten-szeretetnek olyan emésztő lángját lobbantja föl benne, hogy kénytelen külső tevékenységek útján gátat szabni neki.
25. Meglepődnénk, ha tudnánk, mit nem mond olykor a lélek Istennek, aki viszont - úgy látszik - [Isten] annyira kedvét leli e beszélgetésekben, hogy mindent megenged neki, csak akarjon mindig vele maradni bensejében. És mintha attól tartana, hogy netalán visszatér a teremtményekhez, gondosan ellátja mindennel, amit csak kívánhat, úgyhogy a lélek gyakran zamatos és ízlésének igen megfelelő táplálékot talál saját bensejében, noha ő ezt sohasem óhajtotta, és nem is igyekezett azt megszerezni semmiféle módon, sőt még beleegyezésével sem működött közre a dologban.
26. Isten jelenléte tehát a lélek élete és tápláléka, amelyet az Úr kegyelmével szerezhetünk meg. Ennek eszközei pedig a következők.[2]
A Mindenható Isten vágyik arra, hogy együtt legyen velem, kicsiny és bűnös teremtményével. Nagy titok ez, Uram, fel sem tudom fogni a Te végtelen szereteted, de el kell hinnem, amit a nagy misztikusok mondanak: igen, örömöt tudok okozni Neked... Segíts Jézusom, hogy a Te színed előtt járjak-keljek, dolgozzam, legyek; mindig Veled, soha Nélküled!
Ó én jó Uram! Én egyetlen kincsem! Nem is tudom száraz szemmel és meghatottság nélkül kimondani, hogy Te, Uram, ily módon akarsz velünk maradni! Aminthogy tényleg velünk is vagy az Oltáriszentségben; mert hiszen ezt valóban hisszük és így is van, olyannyira, hogy egészen jogosan alkalmazhatjuk az előbbi hasonlatot. S ha csak bűneinken nem múlik, mindig élvezhetjük társaságodat, mert hiszen Te jól érzed magadat közöttünk, s magad mondod, hogy gyönyörűséged az emberek fiaival lenned! Ó én jó Uram! Mit jelentsen ez?! Valahányszor hallom e szavakat, mindig nagy vigasztalásomra szolgálnak, s ezt tették már akkor is, amidőn még annyira romlott voltam. Elképzelhető-e emberi lélek, ó Uram, aki, ha már egyszer ekkora kegyelmeket és ajándékokat árasztottál reá, s miután ő megértette, hogy jól érzed magad vele: újra ellened forduljon, s megsértsen ennyi jótétemény, és iránta való szeretetednek annyi bizonyítéka után, amelyben kételkedni sem lehet, mert hiszen világosan látható tetteidből! Sajnos, bizony van ilyen, aki ezt megtette; és pedig nem is egyszer, hanem sokszor, és ez én vagyok. S adja a Te jóságod, Uram, hogy én legyek az egyetlen hálátlan lélek e földön; hogy én legyek az egyedüli, aki képes ekkora gonoszságot elkövetni s ennyire megfeledkezni jótéteményeidről! (Avilai Szent Teréz, Önéletrajz, XIV. fejezet.)
Ima:
Ó, ha behatolnánk a szavak értelmébe, amikor ezt imádkozzuk: - „Istenem, hiszek, erősen hiszek, azaz a legkisebb kétely és habozás nélkül. Hiszem, hogy mindenütt jelen vagy, hogy látsz, hogy rajtam nyugtatod a szemed, hogy egy napon én is meglátlak tiszta világosságban, hogy élvezni fogom mindazt, amit ígértél...! Istenem, remélem, hogy megjutalmazol mindazért, amit érted tettem...! Istenem, szeretlek, hiszen a szívem azért van, hogy szeresselek...” A hitnek és a szeretetnek ez a fölindítása mindenre jó orvosság! Ó, ha megértenénk azt a nagy jót, hogy mi egyáltalán szerethetjük Istent, állandó elragadtatásban élnénk...
(Az arsi plébános beszédeiből)
________________________________
[1] Írásai egészének összefüggéséből világos, hogy Lőrinc testvér itt magáról beszél.
[2] A következő fejezet és bejegyzés majd az eszközökről fog szólni: hogyan sajátíthatjuk el Isten jelenlétét.
________________________________
Itt: - ki volt a Feltámadásról nevezett Lőrinc testvér,
és nemzetközi kisugárzása a lelki életre.
_________________________________
Lőrinc testvér műveinek forrása, az ima kivételével:
Conrad de Meester: Isten jelenlétében, Magyarszék, 2005
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése