Isten előbb szeretett minket

Vágyunk a feltétel nélküli szeretetre, de gyermekkori élményeink alapján azt gondoljuk, a szeretet ki kell érdemelnünk. Ezt tapasztaltuk otthon, az iskolában.

Mindannyian kapcsolatokban élünk, és kapcsolatokra vágyunk. Elsősorban elfogadásra, másodsorban elismerésre, harmadsorban elvárjuk önmagunktól, hogy helyt álljunk bármilyen helyzetben. Ha visszautasítanak, nem értékelnek vagy elbukunk, mindezt hihetetlenül nehéz elviselni. Ilyenkor védekezünk, következtetéseket vonunk le, amelyekkel önmagunknak igyekszünk bebizonyítani saját értékességünket a többiekkel szemben. A másik ember rólunk alkotott elképzelése fontos nekünk, ez hamis énképhez vezet.

Ugyanúgy nekünk is vannak elképzeléseink a másik emberről, és gyakran olyan reakciókat várunk el tőle, mintha feltétel nélkül szeretne. Ha nem így történik, akkor energiánkat arra pazaroljuk, hogy bebizonyítsuk: igenis, mi méltók vagyunk a szeretetükre, magyarán manipuláljuk őket, és talán még csak nem is vagyunk tudatában. Ha rosszat tettek nekünk begubózunk, vagy igyekszünk az első adandó alkalommal visszaadni, vagy kilépünk a kapcsolatból. Minél több kapcsolatból lépünk ki, annál magányosabbak, önzőbbek leszünk. Van aki feladja, van aki kitart, és van aki visszaüt, sokszor máson töltve ki a bosszúját, de lehet tragikus vég is: öngyilkosság.

Nem csak mi, de mások is képtelenek a feltétel nélküli szeretetre, mások is manipulatív módon viselkednek velünk. A szülők a gyermeküket feltétel nélkül tudják szeretni, de van amikor önző módon, vagy legtöbbször túl nagy elvárásaik vannak, sokan azt szeretnék, ha a gyermekük egy szép, sikeres és boldog zseni lenne, teljesítené a saját füstbe ment álmaikat. Megtörténhet, ahol több gyermek van, különbséget tesznek köztük, a szülők figyelme az okosabbik felé fordul, vagy amelyiket kedvesebbnek tartanak, a másik gyermek pedig hiába igyekszik kiérdemelni ugyanazt a figyelmet.

Néha kapcsolatainkban megtapasztaljuk az őszinte szeretet ajándékát, de mivel sok emberrel kerülünk kapcsolatba, az érzelmeink a szeretettől a gyűlöletig terjednek. Sajnos a tetteink is ezt tükrözik.

Ha kapcsolatainkat a Szeretetre építjük, akkor az sziklára épített ház, szilárd alapja az énképnek. Úgy a szülő, mint a gyermek, egyszer rájön: senki sem tökéletes, a szeretet csorbát szenved.

Szeretet az Isten, és mi Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve. Isten egyik képessége a szó: Isten teremtő szavára lett meg minden látható és láthatatlan. Isten nem hallgat, mindig szólt az emberekhez. Akkor is, ha visszautasították, ha a kapcsolatot megszakították vele. De ő továbbra is szólt a próféták által, majd Fia által:

„Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz, ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, aki által az időket is teremtette. Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget. A bűntől való megtisztítást elvégezve helyet foglalt az isteni Fölség jobbján, s annyival kiválóbb, mint az angyalok, amennyivel különb nevet örökölt náluk. Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A fiam vagy, ma szültelek?” Vagy: „Én atyja leszek, ő meg a fiam.” (Zsid 1, 1-5)

Itt nyilvánvalóan az Atya szól hozzánk Igéjében. Nekünk megadatott a beszéd képessége, szavakkal kérhetjük, dicsérhetjük Istent. A tökéletes szeretet csak Istenben van meg, és Isten bennünk vett lakást. Ezt mondja szent hitünk. A hit tényeken alapszik, és nem befolyásolják a pillanatnyi érzések. Ha hitünket érzésekre alapozzuk, állhatatlanok leszünk, mert a körülményekkel együtt érzelmeink is változnak, viszont a tények nem.

A tökéletes szeretet már bennünk van, csak fel kell fedezni, Isten előbb szeretett minket, ez tény!

„Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket.” (1Jn, 4.19)

„A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete. Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus éppen akkor meghalt a bűnösökért, noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb jó emberért vállalják a halált. Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Róm 5, 6-8)

Isten ébreszti fel bennünk ezt a szeretetet, amellyel viszontszerethetjük Őt. De ez a szeretet passzívan szunnyad, ha egy másik személy fel nem ébreszti. Szükséges a külső beavatkozás. Ha valaki nem találkozik sem a szülei, sem Isten szeretetével, az felnőttkorában képtelen lesz szeretet adni és elfogadni, sem felismerni, sem kimutatni. Ezen csak Isten tud változtatni, személyes segítségünkkel, főleg imáink által.

A szeretetlenség elszakít Istentől, a felebaráttól. Ez bűn. A bűn zsoldja a halál. A bűn nem magánügy, ahogyan sokan gondolják, akkor sem, ha sokak előtt titokban marad. Rettenetesek a következményei, visszhangja van a lelkek világában. Jaj a botrányt okozóknak. De ugyanakkor az imának, a jónak, a szentnek is visszhangja van! Nem szabad belefáradni az imába, a jótettekbe, használjunk szeretettel teli szavakat.

Ima:

Miatyánk...