Suszterszék [12]

     

„Amikor tehát alamizsnát adsz...” (Mt 6.2) „Te amikor imádkozol...” (Mt 6.6) „Te, amikor böjtölsz...” (Mt 6.17)

      A sorozat tizenegyedik részében, az „Aszkétika és misztika” c. könyvből megtudhattuk, mik az erkölcsi erények, ezek az imádság alapjai, az üdvösségünkhöz is szükségesek. Az isteni erényekről most nem írok – hit, remény, szeretet - a katekizmusban megtalálható. A tökéletesség útjának három fokozata van, vagyis:
      1. megtisztulás útja
      2. megvilágosodás útja
      3. egyesülés útja

      Az első kettőt a fent említett könyv szerint megismerhettük. Az Istennel egyesült élet; amikor már Isten csak akaratát tesszük, nem a miénket. „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem.” (Gal 2,20)

      Avilai Szent Teréz is egyesült Istennel. Az ő egész útjának a rendszere a benső imára épül. Egyszerűség és rövidség jellemző írásaira, akkor is, amikor különleges elragadtatásokról, lelki röptökről és lebegésekről ír. A lényeg az, hogy az első nehéz lépést megtette: hitben önmagát adta a szerető Mindenhatóságnak. Mi is mindennap imádkozzuk: „Hiszek egy Istenben, Mindenható Atyában”, de a döntést nem hozzuk meg. Visszatérő motívum „az én nagy bűneim”. Szent Teréz a keresztségi ártatlanságát soha nem veszítette el, csak egyszerűen komolyan vette az Igét, bűnbánatot tartott, és nagyon gyakran gyónt: „Ettől fogva Jézus elkezdett tanítani. „Tartsatok bűnbánatot - hirdette -, mert közel van a mennyek országa!” (Mt 4,17). Közel van, bennünk van az Isten Országa, Isten egyedül elég, hirdeti Szent Teréz. Boldog Charles de Foucauld csodálta “jéghideg agyát, tüzes szívét, mely azzal a jellemszilárdsággal párosult, ami lehetővé teszi: mindent megpróbálni, és mindent keresztülvinni Istenért Istennel” (Naplóiból).

      Az életszentség útja mindenki számára nyitva áll, Jézus mindenkit hív, Szent Teréz varázsa is ebben áll. Az Istenhez vezető igaz utat onnan lehet a legjobban felismerni, ha nem zár ki senkit, Jézus nem „a beavatottakért” jött, hanem a kicsinyekért, a szegényekért, a lélekben alázatosakért.

      Szent Teréz a hallgatás és önmegtagadás életformáját választja, életét adta volna nem csak egy lélek megmentéséért, hanem egy „jelentéktelen” egyházi előírásért is, a főnöktől inkább szigort követel meg, mint elnéző anyai jóságot, többre becsülte a tudós papokat, mint azokat, akik csak jámborok voltak, de „a tudományra” nem sokat adtak.

      A hamis misztika jellemzője: elfutni a teremtett dolgoktól és egyedül az abszolútum felé fordulni. Szent Terézt is arra biztatták, hagyja ki szemlélődéseiből Krisztus szent emberségét:

      „Azt ajánlják tehát neki, hogy mikor már évek hosszú során át haladt a tisztulás útján, s tovább jutva föllépett a megvilágosítás útjára - nem látom be jól, hogy mit jelentsen ez a megvilágosítás, de azt hiszem a haladókat értik alatta - igyekezzék eltávoztatni gondolkodását minden teremtménytől s szellemét alázatosan irányítsa mind magasabbra. Nagyon hangsúlyozzák, hogy szakítaniuk kell minden anyagias ábránddal, s az Istenség szemléletére kell szorítkozniuk. Azt mondják ugyanis, hogy azoknál, akik már ennyire jutottak, még a Krisztus Urunkról mint emberről való elmélkedés is zavarja és akadályozza a tökéletes és tiszta szemlélődést. (...). Szerintük az a fő, hogy az ember beleképzelje magát az Úristenbe, aki minden oldalról körülveszi, s akiben egészen elmerül.” (Önéletrajz XXII. Fejezet)

      Szent Teréz idejében igen elterjedt volt az „allumbrados” (felvilágosultak) mozgalma, jelszavuk volt „a magasabb lelkiség”, őt is ezzel vádolták, és az inkvizíció elé került, de fölmentették. Ma már nem „allumbrados” a neve a hamis misztikának, hanem jóga, zen, buddhizmus, meditációs technikák ... és minden gonosz dolog, ami ebből származik egy megkeresztelt lélekre. Az ima soha nem technikázás, ezzel nem tudjuk Istent arra kényszeríteni, hogy egyesüljünk vele. Ha mégis ezt az utat választjuk, akkor a bálványimádás bűnébe esünk, nem Istennel, a Mindennel egyesülünk, hanem a legjobb esetben is csak önmagunkkal, vagyis a semmivel, ezzel szépen szabad kezet adunk a démonoknak fölöttünk, megkötöznek vastag lánccal.

      „Ami azt illeti, nagyon rövid ideig vallottam ezt a nézetet, s akkor is, szokásom szerint, minduntalan újra és újra visszatértem ehhez az én jó Uramhoz, élvezni társaságát, különösen, mikor a szentáldozást vettem magamhoz. Mivel pedig nem tudtam az Ő képét olyan mélyen a lelkembe vésni, s magammal hordozni, amint szerettem volna: legalább festett képeit és szobrait nézegettem, s óhajtottam volna a szemeimet soha le nem venni róluk.

      Elképzelhető-e az, ó én jó Uram, hogy én képes voltam magammal csak egy órára is elhitetni azt a hallatlan dolgot?! Hogy Te szolgálj nekem akadályul a nagyobb jó felé! De hát honnét kaptam én mindazt a lelki kincset, ha nem Tetőled?! Nem is akarom elhinni, hogy tudatosan követtem volna el ezt a hibát! Ez a gondolat túlságosan fájna! Nem, kétségkívül csakis tudatlanság volt részemről. (...) De hogy mi, a helyett, hogy minden erőnkkel igyekeznénk ezt a szentséges emberi természetet mindig szem előtt tartani - s bárcsak adná az Úr, hogy ezt mindig megtegyük - mondom, hogy e helyett szántszándékkal szorgosan, és állandóan távol tartsuk magunktól: ez az, amit én nem tudok helyeselni. Az ilyen lélek, amint mondani szokás, elveszti lába alól a talajt. Mert akármennyire gondolja is az illető, hogy el van telve Istennel, igazában, nézetem szerint, nincs megfelelő támasza; mert amíg itt élünk és emberek vagyunk, nagy előnyünk, hogy Istent embernek tudjuk és képzeljük. Íme éppen ez az a második hátrány, amelyet említeni akarok. Az első, amelyről beszélni kezdtem, bizonyos hiánya az alázatosságnak, amennyiben a lélek föl akar emelkedni, mielőtt az Úr fölemelné. (...)

      Visszatérve már most a második pontra, jegyezzük meg, hogy mi nem vagyunk angyalok, hanem testünk van. Oktalanság részünkről, ha, amíg e földön élünk és annyira e földhöz ragadt lények vagyunk, angyalok szerepét akarjuk játszani, amint én tettem.”(uo: Önéletrajz, XXII. Fejezet)

Szent Teréz Anyánkról ez a hitvallásom, az egyesülés útja összefoglalva egy kis videóban, mindig is kérem az ő segítségét, hogy a leánya lehessek a világban... de nem a világból:

      „Mert nézetem szerint a belső ima nem egyéb, mint benső barátság Istennel, amennyiben gyakran maradunk négyszemközt ővele, tudván azt, hogy szeret bennünket. Igaz, hogy két lény között a szeretet csak akkor lehet igazi és a barátság csak úgy maradandó, ha mindkettőnek ugyanaz a természete; már pedig tudjuk azt, hogy a mi Urunké hibátlan, míg ellenben a mienk bűnös, érzékies, hálátlan. De azért, ha mi nem is szeretjük őt még igazán, s nem is vagyunk képesek Őt megfelelő módon szeretni, mert hiszen az Ő természete egészen más, mint a miénk: látván azt, mennyire érdekünkben van ez a barátság, s hogy ő mennyire szeret bennünket, hát csak szánjuk rá magunkat, s szenvedjük el a gyakori együttlétet Azzal, aki annyira különbözik tőlünk.

      Ó én Istenemnek végtelen jósága! Mennyire rád ismerek ezekben, s mennyire ráismerek önmagamra! Ó gyönyörűsége az angyaloknak! Mikor ezt látom, föl szeretnék olvadni szeretetemben. Az az egy bizonyos, hogy Te képes vagy eltűrni magad mellett azt, aki nem tudja elviselni, hogy Te vele légy! Ó milyen jó barát vagy Te Uram! Hogyan kényezteted a lelket; mily türelmes vagy, s hogyan bevárod, hogy az ember hozzászokjék a Te természetedhez, azalatt pedig Te elviseled az övét! Számon tartod, én jó Uram, azokat az időközöket, amikor szeret téged, s egy pillanatnyi bűnbánat fejében elfelejted mindazt, amivel megsértett. Mindezt világosan tapasztaltam önmagamon, s nem értem, Teremtő Istenem, hogy miért nem igyekszik az egész világ veled ilyen bizalmas barátságot kötni. Fogjunk már egyszer össze mi bűnösök, akik oly kevéssé hasonlítunk hozzád, hogy jókká tehess minket; engedjék valamennyien, hogy naponta legalább két óra hosszat légy velük Te, ha már ők nem képesek veled maradni, hanem tele van a fejük mindenféle világias szórakozással és gonddal, amint én voltam vele.” (Önéletrajz, VIII. Fejezet.)

-----------------------------------------------------------

- Suszterszék [1] - Az ima, az alamizsna és a böjt

- Suszterszék [2] - Adakozás

- Suszterszék [3] - Jót tenni

- Suszterszék [4] - Mások szolgálata

- Suszterszék [5] - Az imádság célja

- Suszterszék [6] - Külső és belső békesség

- Suszterszék [7] - Aszkétika és misztika

- Suszterszék [8] - Természetfölötti erények

- Suszterszék [9] - Részesedés Isten életéből

- Suszterszék [10] - Megtisztulás útja

- Suszterszék [11] - Erkölcsi erények

- Suszterszék [12] - Egyesülés útja

- Suszterszék [13] - Természetfölötti ima

- Suszterszék [14] - A böjtről

Regina Collins nővér

Szombaton lelkinap volt a Búzamag Közösség szervezésében, meghívott volt Regina Collins nővér Angliából. Reggel 10-kor kezdődött dicsőítéssel. Regina Collins nővér nagyon egyszerű szavakkal beszélt, és szavainak átütő ereje volt. Azon kevés emberek közé tartozik, akikről csak úgy sugárzik a szilárd hit és rendíthetetlen bizalom a szerető és végtelenül irgalmas Istenben, és ezt mi is átvettük, megtapasztaltuk. Jézus Szent Vérének ereje és a Szentlélek jelenléte minden ártó szellemet megtört fölöttünk. A nővér kitért a bűnbánat szentségére: egyszer a bűneinket meg kell bánnunk és meg is kell gyónnunk, ahhoz hogy Istennel egyesüljünk az imában, az Eucharisztiában, mert csak így tud Isten minket testileg-lelkileg meggyógyítani. Nagy sorok álltak a gyóntatószékek előtt. Sok gyógyulás és szabadulás történt a nővér előadása alatt, majd a szentmise alatt is. Alig tudtuk elhagyni a templomot, pedig már lassan délután két óra is rég elmúlt, és Regina Collins nővérnek indulnia kellett tovább Gyergyószentmiklósra. A nővér evangélizációja meghallgatható itt.

„Mária kertje” lelkigyakorlat

A lelkigyakorlat a

www.magnificat.ro 

honlapon keresztül élő adásban nyomon követhető.

       Csíksomlyón, Böjte Csaba atya „Szent István” gyermekotthona mögött van egy kéthektáros szép fekvésű terület, ezt szeretné átépíteni és a Napba Öltözött Anyánk tiszteletére szentelni.

„Olyan jó lenne, ha Csíksomlyón építhetnénk egy csodaszép kertet a Boldogságos Szűzanya tiszteletére. Egy olyan kertet, melyben Mária kézen foghatja a hozzá zarándokolókat, és a maga életútján hosszan vezetve tanítaná, vigasztalná, bátorítaná, hogy Szent Fiát követve mi is célba érjünk, és már itt, ezen a Földön boldogok legyünk.”

      És tegnap, Nagyboldogasszony ünnepén, Csaba atya vezetésével megkezdődött a lelkigyakorlat Csíksomlyón:

„Naponta lenne két elmélkedés Mária életéről. Elképzelésem szerint a jelenlevőket 15 csoportba osztanánk, mivel 15 állomása, udvara lenne a Máriás kertünknek, és minden csoport egy-egy udvart és az oda vezető utat kellene elkezdje szépen megterveznie, kiépítenie.

Az én javaslatom a következő lenne:

1. A találkozás udvara: Máriát felkeresi Gábor angyal a jó Isten nevében.

2. A szolgáló szeretet udvara: Mária találkozik Erzsébettel és Magnificatot énekel.

3. A születés udvara: Betlehemben Mária életet ad Szent Fiának.

4. A bujdosás udvara: Mária családjával Egyiptomban bujdosik.

5. A játék udvara: Mária csodálattal nézi a pajtásaival játszó Jézuskát.

6. A keresés udvara: a szent Család keresi a 12 éves elveszett fiát.

7. A Názáret-udvar: virágos, zöldséges kert, állatok, gyümölcsös.

8. A munka udvara: Szent József a kis Jézussal együtt dolgozott.

9. A kánai menyegző udvara: Mária részt vesz Szent Fiával a lakodalmon.

10. A Jézusra figyelés udvara: Mária hallgatja a hegyi beszédet.

11. A megváltás útja: szeretnénk a keresztutat bekapcsolni Máriás kertünkbe.

12. Magyar népünk udvara: Szent István felkínálja koronáját Nagyasszonyunknak.

13. Imádság udvara: a kolduló barátoktól megtanultuk a rózsafüzér imádságát.

14. A jelenések udvara: Mária számtalanszor megjelent számunkra.

15. Önfelajánlás udvara: II. János Pál pápa a világot felajánlotta Máriának.”

      „Csak a gyermekek felé irányuló élő szeretet mentheti meg drága népünket”. Imádkozzunk a Máriás-kert megvalósulásáért, Böjte Csaba atyáért és az ő sok-sok árva és szegény „gyermekeiért”.

Nagyboldogasszony ünnepe

      „Mária már idős volt, megjelenésében mégsem utalt erre semmi más, mint az emésztő vágy, amely őt mintegy a megdicsőülés felé vonzotta. Leírhatatlanul komoly volt. Sohasem láttam őt nevetősnek, de megindítóan mosolygósnak igen. Minél idősebb lett, annál fehérebbnek és áttetszőbbnek tűnt az arca. Sovány volt, de nem láttam rajta ráncokat, a hervadásnak semmiféle nyomát sem. Mintegy a lélekben létezett.”

      Mária, mikor tudatára ébredt annak, hogy közeledik az újraegyesülése Istenével, fiával, az ő Megváltójával, imádkozott az apostolok jöveteléért. „Láttam, hogy mindnyájukat, még a legtávolabbakat is jelenések hívták meg a Szent Szűzhöz.” Meg is érkeztek: Péter, András, János, Jakab, Máté, Tádé, Bertalan, Simon, idősebb Jakab, Fülöp és Mátyás apostolok, más diakónusok. Tamás apostol volt a legmesszebb, ő csak Mária halála után érkezett meg.

      „A Szent Szűz már halálközeli állapotban volt. Imádkozott, és az apostolokat egyenként megáldotta keresztbe tett kézzel, miközben megérintette a homlokukat.”

      Szentmise keretében Szent Péter feladta az utolsó kenetet, és megáldoztatta, a Szent Szűz többé nem beszélt.

      Az apostolok és a tanítványok imádkozva körbeállták a Szent Szűz ágyát. „Mária arca olyan virágzó és mosolygós volt, mint fiatalságában. A szemét szent örömben az égre nyitotta. – Ekkor csodálatosan megható képet láttam. Mária cellája fölül eltűnt a mennyezet, a lámpa szabadon függött a levegőben, mintegy nyílt égen át betekinthettem a mennyei Jeruzsálembe. Két ragyogó kiterjedés, mint fényes felhő szállt alá, amelyből sok angyalarc jelent meg. E felhők között fényút ömlött le Máriához. Máriától egy fénylő hegyen át egészen a mennyei Jeruzsálemig elláttam. Ő végtelen vággyal tárta ki karját, és láttam, hogy a teste teljes leplezetlenségében oly magasan lebegett az ágya fölött, hogy el lehetett látni alatta. Majd azt láttam, hogy a lelke, mint valami kis, végtelenül tiszta fényalak, felfelé kinyújtott karral megy ki a testéből és lebeg fölfelé azon a fényúton, ami ragyogó hegyként emelkedett az ég felé. A felhőkben levő két angyali kar a lelke alatt egyesült, s elválasztotta azt a szent testtől, amely az elválás pillanatában karját a melle fölött keresztbe téve ismét az agyára hanyatlott.

      Pillantásommal a lelkét követve azt láttam, hogy a fényes úton bemegy a mennyei Jeruzsálembe egészen a Szentháromság trónjáig. Láttam, hogy sok lélek örömteli tisztelettel vonul elé.” (...)

      „Láttam, ami nagyon megörvendeztetett, hogy Szűz Mária lelkét, amikor bement a mennybe, a megváltott lelkek nagy száma követi a tisztítótűzből. Azt a vigasztaló közlést kaptam, hogy évenként halála napján sok tisztelőjének a lelke részesül e kegyelmi hatásban.”

      A Szent Szűz Krisztus mennybemenetele után tizennégy évet és két hónapot élt, halála órája a nóna után volt, vagyis délután három órakor, amikor az Úr is meghalt.

      Mária testét asszonyok készítették elő a temetésre, majd imádkozás, virrasztás után koporsóba tették – olyan volt mint egy hosszúkás kosár, ezt pedig egy hordozható ravatalra helyezték, és az apostolok a vállukon vitték egy egészen a sírbarlangba, amely a Mária által állított keresztút „Krisztus sírjának” az állomása volt. Elhelyezték a kivájt halotti helyre. „Sokan voltak jelen, a fájdalom és a szeretet hosszan ott tartotta őket, már éjszaka volt, amikor az apostolok bezárták a sírbejáratot. Árkot ástak a barlang szűk bejárata előtt, és különböző zöld, részben virágzó, részben bogyótermő bokrokból, amiket gyökerestől ástak ki másutt, sövényt ültettek, így a bejáratnak nyoma sem látszott.(..) A hazatérők a távolból csodálatos fényt láttak Mária sírja fölött, és nagyon meghatódtak, bár nem tudták, mi az voltaképpen. (..) Éjjel láttam, hogy több apostol és szent asszony a sír sziklája előtt levő kis kertben imádkozik és énekel. Az égből széles fényár vezetett le a sziklához, és láttam, hogy abban, amely három egymásba helyezett dicsfénykörből állt, angyalok és lelkek sokasága halad lefelé, s ez körülvette Urunk és Mária fényes lelke jelenését. Jézus Krisztus jelenése a fényesen ragyogó sebhelyekkel előtte lebegett. Mária lelke körül a dicsfény legbelső körében csak kis gyermekalakokat láttam, a második körben mint hatéves gyerekek jelentek meg, és a legkülsőbb körben felnőtt ifjakhoz voltak hasonlók. Világosan csak az arcokat ismertem meg, különben csak csillogó fényalakokat láttam. Amikor az egész jelenés egyre világosabbá válva kiáradt egészen a szikláig, azt láttam, hogy belőle fényes pálya nyílik, föl egészen a mennyei Jeruzsálembe. Ekkor azonban azt láttam, hogy a Szent Szűz lelke, amelyik követte Jézus jelenségét, ellebegett mellette a sziklán keresztül a sírba, és ezután csakhamar egyesülve megdicsőült testével, sokkal világosabban és fénylőbben lépett ki abból, és az Úrral s az egész dicsfénnyel felvonult a mennyei Jeruzsálembe. Ezután az egész ragyogás megszűnt, s a vidéket befödte a csendes csillagos égbolt.”

      Megérkezett Tamás apostol két kísérővel, és nagyon szomorú lett, sírt, hogy későn érkeztek. Tamás apostol a Szent Szűz sírjához kívánkozott, és a többi apostol elvezette a sírbarlanghoz, kibontották a koporsót, „és mély megrendüléssel látták, hogy a szent test sírleplei a burkolat teljes formájában üresen fekszenek előttük. Az arc és a mell fölött széjjel voltak hajtva, a karok pólyái lazán fölbontva feküdtek, de még abban a formában, ahogyan voltak, de Mária megdicsőült teste már nem volt a földön.” Visszagondolva a fényes felhőre, megértették a titkot, és „különféle édes, szerető szavakkal magasztalták az Urat és az ő kedves megdicsőült édesanyját, ahogyan a lélek az ajkukra adta.”

      Istenünk, te a mai napon túláradó dicsőséggel megkoronáztad a Boldogságos Szűz Máriát, akit alázatosságáért tekintetre méltattál, és abban a kegyelemben részesítettél, hogy egyszülött Fiad test szerint tőle szülessék. Közbenjárására add, hogy megváltásunk szent titka által elnyerjük az üdvösséget, és részesüljünk dicsőségedből. A mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.

Forrás: 
Boldog Emmerich Katalin: Szűz Mária Élete,
Új ember Kiadó, Bp., 2007.

Köszönet

      A Kármel és jóga bejegyzésem váratlanul nagy viharokat kavart, ki gondolta volna, hogy ennyi jóga-párti eltévelyedett lélek van. A jóga okkultizmus és bálványimádás, ami az Úr szemében utálatos.

      Ugyanakkor az igazság mellett többen is kiálltak a honlapjukon is!!! leveleikkel és imáikkal támogattak, köszönöm testvérek, Isten áldjon és óvjon titeket!

Manka

Reina Nicolasa

Magyországi Katolikus Karizmatikusok

      Harc van testvérek. Aki valóban ismeri Avilai Szent Teréz műveit, igen gyakran találkozik ezzel a kifejezéssel: „az ördög vereséget szenvedett”.

      Ma Regina Collins nővér tartott lelki napot, és kezdetben jelen voltak az okkultizmus szellemei, a Szentlélek kiáradásnak gátlói, a gyógyulás ádáz ellenségei, de a nővér Jézus Vérének erejével legyőzte, „az ördög vereséget szenvedett”, rengeteg testi és lelki gyógyulás történt. Az Úr a Győztes, áldjuk és magasztaljuk Szent Nevét, az Isten jó és irgalmas. Amen.

Kármel és a jóga

      A blogom fejléce alá betettem az angol hivatalos kármelita honlapot, amely útmutató Avilai Szent Teréz születésének 5. centenáriumára való felkészülésében (1515- 2015):

        http://www.iwasbornforyou.com

      A centenárium legutóbbi heti hírlevélben egy jóga mestert reklámoznak (sic!), aki mellesleg pszichoterapeuta: Maria Teresa Gomez. Age 45. Psychotherapist. Yoga and Meditation teacher.
 

       És a Kármel római honlapján is reklámozzák a centenárium hivatalos honlapját, úgy látszik, a Rend Generálisa és a Definitor atyák elnézik a jóga-guru reklámját, hiszen a honlap fejlécében szüntelenül reklámozzák a centenáriumi honlapot.

      http://www.carmelitaniscalzi.com/

      Magánlevelezésben többen kifogásolták a jóga guru reklámot, és most itt is állást foglalok a jóga ellen, az Egyház mellett.

      XVI. Benedek Pápa a SPE SALVI Kezdetű enciklikáját így kezdi:

      „Spe salvi facti sumus” – reményre vagyunk megváltva, mondja Pál a rómaiaknak és nekünk (Róm 8,24).

      A hit remény. A Szentírásban a hit és a remény szavak különböző helyeken fölcserélhetőnek látszanak. Minden megkeresztelt emberben a remény jelen van, a remény és a hit „substantia”, ez különböztet meg minket a pogányoktól.További idézetek:

      „A Zsidóknak írt levél 11. fejezetében, az első versben olvasható a hitnek egyfajta meghatározása, mely szorosan összekapcsolja azt a reménnyel. Ennek a mondatnak a kulcsszava körül a reformáció óta vita támadt az exegéták körében, amely az utóbbi időkben úgy tűnik, mégis utat nyitott a közös értelmezés lehetősége felé. E központi kifejezést először meghagyom eredetiben. Akkor a mondat így hangzik: „A hit a remélt dolgok hüposztaszisza, a nem látható dolgok bizonyítéka.” Az egyházatyák és a középkori teológusok számára világos volt, hogy a görög hüposztaszisz szót latinra substantiával kell fordítani. Így az ókori Egyházban keletkezett latin fordítás a következőképpen hangzik: „Est autem fides sperandarum substantia rerum, argumentum non apparentium” – a hit a remélt dolgok „szubsztanciája”; bizonyíték a nem látottak mellett. Luther, akinek a Zsidóknak írt levél önmagában sem volt nagyon szimpatikus, a „szubsztancia” fogalommal a hitről vallott fölfogásával összefüggésben nem tudott mit kezdeni. Ezért a hüposztaszisz/substantia szavakat nem objektív értelemben (bennünk jelenlévő valóságként), hanem szubjektív értelemben, mint magatartást értette, és ebből következően természetesen az argumentum szót is az alany magatartásaként kellett értenie. Ez az értelmezés – legalábbis Németországban – a 20. században a katolikus exegézisben is érvényesült, olyannyira, hogy az Újszövetség püspökök által jóváhagyott Egységes Fordítása ezt mondja: „Glaube aber ist: Feststehen in dem, was man erhofft, Überzeugtsein von dem, was man nicht sieht”; (A hit pedig: szilárdan állni abban, amit remélünk, meggyőződve lenni arról, amit nem látunk). Ez önmagában nem téves, de nem felel meg a szöveg értelmének, ugyanis az elenkhosz görög szónak a jelentése nem a szubjektív „meggyőződés”, hanem az objektív „bizonyíték”. Ezért az újabb evangélikus exegézis joggal érkezett el egy másik felfogáshoz: „Most már nem lehet kétséges, hogy ez a klasszikussá vált protestáns magyarázat tarthatatlan.”[5] A hit nem csupán személyes törekvés valami eljövendőre, ami még teljesen előttünk áll; a hit ad nekünk valamit. Már most a miénk valami a várt valóságból, és ez a jelenlévő valóság az, ami „bizonyítékot” szolgáltat amellett, ami még nem látható. Bevonja a jelenbe a jövőt, úgy, hogy a jövő ezután nem tisztán „még nem”. Az a tény, hogy ez a jövő létezik, megváltoztatja a jelent; a jelent megérinti az eljövendő valóság, és így a jövendő dolgok belépnek a jelenbe, a jelenvalók pedig a jövőbe.”

      „Pál az akkori vallásosság lényeges problematikáját tárgyilagosan vázolja, amikor a „Krisztus szerinti élettel” a „kozmosz elemeinek uralma alatt álló életet” állítja szembe (vö. Kol 2,8). Ebben az összefüggésben Nazianzoszi Szent Gergely egyik szövege megvilágosító erejű lehet. Azt mondja, hogy abban a percben, amikor a csillag vezette mágusok az új Királyt, Krisztust imádták, elérkezett a csillagjóslás vége, mert a csillagok most már a Krisztus által meghatározott pályát futják be.”

      Tehát minden megkeresztelt emberben a remény jelen van, a remény és a hit „substantia”, ez különböztet meg minket a pogányoktól. Éppen ezért egy katolikusnak végzetes lehet visszatérni a pogány rítusokhoz, a hinduizmushoz, és összehasonlítgatásokat tenni egy hindu és megkeresztelt ember teofániája között, mint ahogy szintén ezen a az angol hivatalos kármelita honlapon teszik:

      http://www.iwasbornforyou.com/index.php?Seccion=vernoticia&Id=114

      Ugyanezzel már megpróbálkozott Anthony de Mello SJ is, „aki Jézust nem ismeri el, mint Isten Fiát, hanem csak valakit, aki arra tanít bennünket, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Ezen túlmenően a szerző megállapításai az ember végső sorsáról kuszasághoz vezetnek.” Kúszaság a Kármelben is? Magyarul is olvasható a vatikáni nyilatkozat Anthony de Melloról, a lap alján az angol nyelvű vatikáni hivatkozással.

Van egy másik vatikáni dokumentum, amely a jógát  is elítéli: Jézus Krisztus, az Élő Víz hordozója, Keresztény reflexió a „New Age”-ről. Magyarul letölthető innen:

      http://www.karizmatikus.hu/teveszme.htm

      Itt azt írja:

      „A New Age-ben összefolyó hagyományok között megtalálhatók az ősi egyiptomi okkult praktikák, a kabbala, a korai keresztény gnoszticizmus, a szufizmus, a druidák tudománya, a kelta kereszténység, a középkori alkímia, a reneszánsz hermetizmus, a zen buddhizmus, a jóga stb.”

      „A pszichológia a tudattágítást mint „misztikus” élményt magyarázza. A jóga, a zen, a transzcendentális meditáció és a tantrikus gyakorlatok a beteljesülés és a megvilágosodás élményéhez vezetnek el. A csúcsélmények (újraélni saját megszületésünket, elutazni a halál kapuihoz, biofeedback, tánc, sőt drogok – bármi, ami megváltozott tudatállapotot képes előidézni) e nézet szerint az egységre és a megvilágosodásra vezetnek.”

      A jóga, bizonyára Maria Teresa Gomez. Age 45. Psychotherapist. Yoga and Meditation teacher, csúcsélményeket kínál a kármelitáknak, kezeltjeinek. Az egész centenáriumi honlap a jóga miatt olyan, mint egy szép tál étel, csak épp egy csepp cián van benne: halált hozó méreg. A Római Katolikus Egyház tálcán felkínálja a tökéletes életre és az üdvösségre vezető utat, csak el kell fogadni, engedelmességből. Ez a tanítás az a manna, amely nem mindenkinek ízlik, inkább húst és fokhagymát esznek. A Kármel alapítói és szentjei nem voltak guruk, nem jógáztak, sőt gyakorolták és tanították az alázatosságot: ne akarjunk magasabbra hágni az imában, mint amilyenre maga az Úr emel minket, de ha mégis megpróbáljuk, akkor jön „a megvilágosodás”, maga a sátán és a démonok megadják és csúcsélményekhez vezetnek,  a világosság angyalainak álcázva magukat.

      A Faceebook-ra azért regisztráltam, hogy egy angol OCDS csoportba belépjek. Egyház hivatalos álláspontjára csak egy kármelita reagált, irdatlanul hosszú szövegeket ír a jóga megvédésére, van egy jellemző mondata a szóáradatából, mint válasz a Jézus Krisztus, az Élő Víz hordozója dokumentumra: „no where does it say explicitly that yoga exercises are incompatible with Catholicism...”, vagyis nem írja kifejezetten, hogy a jóga gyakorlatok összeegyezthetetlenek lennének a katolicizmussal, továbbra is magasztalja a jógát. Nem tud NEM-et mondani, akárcsak Éva, szintén szóba elegyedik az ősi kígyóval:

      A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról? (Ter 3,1)

      Valóban azt mondta a Vatikán, hogy a jóga gyümölcseiből ne egyetek? Ismerős, roppant ismerős, ugyanaz a kísértés és bukás: olyanok lesztek, mint az Isten.
      Záróakkordként: íme egy hindu hagyományban nevelkedett katolikus pap véleménye a jógáról és a kereszténységről, a fent említett kármelita természetesen elsiklott fölötte. A lap alján ott az angol hivatkozás is:

     http://www.karizmatikus.hu/joga-kereszteny.htm

     A kígyóval nem kell szóbaállni, nem kell, nem szabad elfogadni a kármelita hivatalos honlap jóga-guru reklámját, ha a tanúságtevő valóban „megismerte” volna Avilai Szent Terézt, akkor már nem lenne „Yoga-teacher”.

Vérvörös Húsvét

      A városban két könyv lett igen felkapott, és forog közkézen, hetek óta egyébről sem hallok:

      WM. Paul Young: A Viskó

      Nina Pavlova: Vérvörös Húsvét

   A Viskót már sikerült kiolvasni. Érdekfeszítő regény, és felsejlik benne Isten ingyenes és végtelen szeretete, arra buzdít, merjünk Vele kapcsolatba lépni, merjünk szeretetben élni Istennel és felebarátainkkal. Mellesleg kiderül a könyvből, hogy Istennek semmi köze a valláshoz (sic!). Van benne egy alig burkolt Egyház- és papellenesség. Mint általában a mai trendi lelkiségi könyvekben, a szerző Bibliája mintha csonka lenne, ezért a regény meseszerű marad, sőt akár veszélyes olvasmány is lehet a gyenge hitűeknek, hiányolom az Istennel való kapcsolat és üdvösségünk alapjait, „szikláit”.

      - Szent Péter elsőbbségét:

„Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.” (Mt 16,18)

      - az Eukarisztiát: 

„De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne.” (Jn 6, 54-56)

      - a bűnbánat szentségét: Jézus, a zárt ajtók Ura, feltámadása után azt mondta az apostoloknak:

„Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” (Jn 20,21-23)

      - a kegyelemmel teljes Máriát, a Szűzanyát, az Isten Anyját. (Lk 1,30-35)

      A második könyv olvasására is „feliratkoztam”, elmondták: három ortodox vértanú szerzetesről van szó benne, akiket egy sátánista meggyilkolt Húsvét éjszakáján. A könyv elolvasása után (mind katolikus testvérek!) imádkoztak a fenti vértanúkhoz, és meglepő imameghallgatások, csodás dolgok történtek szinte rögtön.

      A fatimai próféciák beteljesülését látom mindebben. Azt nem mondja a Szűzanya, hogy az ortodoxok katolizálnak, hiszen ők is nagy Mária tisztelők, szentségeik számunkra is érvényesek. Az egyházszakadás után megőrizték a szentatyák hagyományait, van bennük valami megrendítő ősi misztikum, csodás ikonjaik ma is olajat árasztanak. A Szentatyánk is eleven lexikona patrisztikus hagyománynak, katekéziseiben, műveiben felemlegeti. Tehát fatimai Szűzanya nem ígérte, hogy Oroszország katolizál: „Amikor egy éjszaka majd látjátok, hogy ismeretlen fény támad, tudjátok meg, hogy ez a nagy jel, amit Isten ad nektek arra, hogy megbüntetni készül a világot bűneiért a háború, az éhínség, s az Egyház és a Szentatya ellen irányuló üldözések által. Ennek megakadályozására kérem, ajánlják föl Oroszországot az én Szeplőtelen Szívemnek, s vezessék be az engesztelő szentáldozást elsőszombatonként. Ha teljesítik kéréseimet, Oroszország meg fog térni és békéjük lesz; ha nem, tévedéseit a világra fogja szórni háborúk gerjesztésével és az Egyház üldözésével. A jók vértanúk lesznek, a Szentatyának sokat kell szenvednie, nemzetek fognak elpusztulni. Végül az én Szeplőtelen Szívem győzni fog. A Szentatya föl fogja ajánlani nekem Oroszországot, mely meg fog térni, és a világ egy békés korszakot kap ajándékul.”

      A felajánlásra csak 1942-ben került sor, végzetesen későn, láttuk és elszenvedtük ennek hatásait, a kommunizmust. A Szűzanya által kért felajánlást II. János Pál pápa a világ püspökeivel együtt 1984-ben megismételte.

      Amíg a könyvet sikerül elolvasni, nézzük a három orosz vértanú kolostorának a történelmi hátterét, rákerestem az interneten, angolul és románul rengeteg honlap foglalkozik velük.

      Az Optyina-i Kolostor – Az Optyina-i Remeteség vagy Puszta – (Оптина пустынь, Svyato Vvedenskaya Optinakaya Pustyn, Optina Pusty) – a keleti szerzetesség egyik legnagyobb kolostora egész Oroszorországban. Az Optyina-i Kolostor Közép-Oroszországban található, 80 mérföldnyire Moszkvától és Kozelsk közelében.

      Az Optyina-i Puszta szentatyái ebben a világ által elfelejtett pusztaságban telepedtek le, kolostoruk egész Oroszországnak, és nem csak, a hészükhia (isteni csend) forrásának a gócpontja lett, kezdve a a XIX. század első évtizedeitől egészen az ateizmus fénykoráig, a XX. századig. Optyina lelkisége általánosan elismert az ortodox-keresztény világban, mint a régi nagy szentatyák által gyakorolt hészükhizmus (az Istenben való elmerülés gyakorlata), és a tökéletességre való küzdelem igazi útmutatója.

      A kolostor híres volt az oroszországi szerzetesség megújulás-mozgalomáról, a hészükhaszta hagyomány újjéledésében, amely a tizennyolcadik században Oroszország nagy részében már megszűnt. [1] Hamarosan azonban új fellendülés következett, nagy volt a szerepe ebben az új felemelkedésben a szigorú aszkétáknak és a szerzetes-élet tehetséges szervezőjének, Szent Paiszij Velicskovszkij [2] archimandritának és sztarecnek[3], az ő tanítványai keltették életre a szentatyák hagyományát.

      1821-ben, a régi kolostortól 400 méterre, egy új remeteség létesült, ide csak az idős sztárecek telepedtek le. Szívükben hordozták az élő Jézus-imát, ez nagyon sok zarándokot vonzott: Kozelskig érkeztek, onnan gyalog mentek a kolostorba. Sokan pihentek itt meg és leltek lelki békére, olyan nagy személyiségek is, mint Nyikolaj Vasziljevics Gogol, Ivan Szergejevics Turgenyev, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, Vaszilij Andrejevics Zsukovszkij és Vaszilij Rozanov, sőt itt nyertek ihletet műveikhez, szereplőik megformálásához.

      Az Optyinai Makariosz atya kezdeményezésére elkezdték lefordítani és kiadni a a görög patrisztikus irodalmat és Paiszij Velicskovszkij fordításait, hatalmas könyvtáruk volt.

      1917-ben a kolostort bezárták, a szerzetesek elüldözték, néhány még igyekezett titokban fenntartani, mint mezőgazdasági munkások, de sokáig nem bírták, végül lágerben, börtönökben vagy száműzetésben haltak meg. A kolostor épületeit lerombolták, koncentrációs láger is lett belőlük, a többi az idők folyamán romokká vált. Az utolsó apát 1938-ban halt vértanúhalált Tulában, száműzetésben.

      1987-ben, a peresztrojka kezdetén, az Optyinai kolostor volt a legelső, amit visszaszolgáltattak az Ortodox Egyháznak, és 1990-ben a kolostor vértanúit a Szinódus szentté avatta. A kolostori élet fellendült, jöttek az új szerzetesek, a régi hagyományok életre keltek. És 1993 július 16-án, a Feltámadás éjszakáján a Szent Liturgia után, három szerzetest a sátánisták megöltek. Újabb vértanúk.

      Trofim és Ferapont szerzetesek megkapták az engedélyt áldással (az ortodox szerzetes az elöljárótól minden tevékenysége előtt áldást kér és kap az elöljárótól, az engedelmességet szüntelenül gyakorolják), hogy meghúzzák a templom harangjait. Az udvar már üres volt, majdnem minden zarándok eltávozott. Ez volt az a pillanat, amikor egy sátánista hátból leszúrta Trofim és Ferapont szerzeteseket.

      Ugyanebben a pillanatban Vaisilij atya is elindult a kapu felé, mely a kolostorba vezető útra nyílt, hogy elvégezze a szentgyónását. Meghallotta, hogy a harangok hirtelen elhallgatnak, és visszafordult a harangláb felé. Őt is leszúrta hátból a gyilkos, majd elmenekült. Elhajította a katonai köpenyét, benne idegen akták és saját készítésű gyilkos eszköz, a kés, 60 cm-es pengével, amelybe belevéste a „666”-os számot és a „sátán” szót.

      A három szerzetest megölték, mert a szerzetesi élet útját választották, hogy Krisztus szolgálják.

      A Feltámadás ünnepe előtt mind a három fiatal szerzetes, Trofim, Vasilij és Ferapont, mindenki nagy ámulatára, örömmel ajándékozták el a szerzetes testvéreknek személyes tárgyaikat (keresztek, ikonok, könyvek), mindez utólag bizonyítékul szolgált annak a ténynek, hogy mindhárman már tudták és elfogadták az áldozatot.

      A szerzetesek vallomásaiból:

      „A szentmise után elindultam a kolostorba. Akkor pillantottam meg azt a félelemetes kést. A meggyilkolt testvérek le voltak takarva egy fekete szövettel. Tudtam, hogy akik alatta vannak, azok vértanúk, de rémült állapotban voltam... A temetés napján hirtelen elkezdett havazni. Nagy, vizes hópelyhek hulltak... A temetésre, Optyinára, többszáz ember érkezett, közöttük rengeteg gyermek... Amikor a koporsókat kivitték a templomból, az ég derűs lett és ragyogott a nap... A temetés a húsvéti szertartás szerint történt... Éppen ezért a koporsókat pirossal bélelték... zúgtak a harangok , hirdetve a Feltámadás örömét... Embereket vesztettünk el, de az Égben új vértanúkat nyertünk. Imáik beborítják nemzetünket, Egyházunkat, beborítják Isten egész népét, mely a tiszta és szent életre törekszik.” 

      Vaszilij atya (1960 december 23-án született egy egyszerű moszkvai családban), két utolsó naplójegyzete igen fontos, prófétikus: „Uram, megajándékoztál szeretettel és teljesen megváltoztattál engem, de most nem marad más tennivaló számomra, mint indulni a kínszenvedésre a felebarátom üdvösségéért. Sóhajtozom, sírok, és megrettenek, és nem tehetek mást, mert a Te szereteted vezérel és én nem akarok megválni tőle, mert benne találom meg az üdvösségem reményét, és nem csüggedek, hiszen látom a te szereteted önmagamban.”

      Az Optyina-i szerzetes atyák mély hallgatásukkal tanúsítják: „1993, Húsvét éjszakáján, az Optyinai Kolostor Jézus Krisztusnak ajándékozott néhány atyát, egy sátánista által meggyilkolva. A vértanúság örökké aktuális, és azok, akik nem adják testük vérét, a lelkük vérét kell, hogy adják. Nem mindenki a véres vértanúságra van elhívása, de mindnyájan a vértelen vértanúságra vagyunk elhívottak, a keresztünk hordozására, amelyet Isten a mi üdvözülésünkre ad.”

Az Optyina-i szerzetesek énektárából:

      Az információk zöme és az illusztrációk forrása:

http://www.crestinortodox.ro/biserica-lume/manastirea-optina-88123.html

      Magyarul a könyvről, a vértanúkról egy cikk:

http://mkdsz.hu/content/view/15902/210/

      És aki tud oroszul, az Optyina Kolostor honlapján olvashat róluk:
http://www.optina.ru/martyrs/

__________________________________________________

[1] A hanyatlás a tizenhatodik század második felében kezdődött, ekkor a kolostori életbe beszivárgott egy nagy elvilágiasodási hullám. Nagy Péter reformjai a 13. század első negyedében szekularizálták az orosz kulturális életet. Ez rányomta bélyegét a kolostori életre is. Az állam korlátozó rendelkezései folytán, melyek csak meghatározott feltételek mellett engedték meg, hogy valaki szerzetes legyen, megcsappant a szerzetesek száma. II. Katalin alatt sok kolostort bezártak (1754), és birtokait az állam javára elkobozták. A kolostori élet hanyatlásának szomorú korszaka volt ez.

[2] Szent Paiszij Velicskovszkij 1722, dec. 21.-én született az ukrajnai Poltava-ban, a 12 gyermek közül ő volt a tizenegyedik, apja, nagyapja, dédnagyapja, sőt nagyobb testvére pap volt. Meghalt 1794 november 15-én, sírja ma is látható a Neamt-i kolostor nagytemplomában. Az Orosz Ortodox Egyház Szinódusa 1988-ban avatta szentté, majd 1992-tól Romániában is elfogadták a tiszteletét.

Az orosz kolostori fegyelemmel elégedetlen Paiszij fiatal szerzetesként 1742 táján Moldvába ment, ahol néhány kolostorban még szigorú szerzetesélet volt, majd 1746-ban az Athosz-hegyre ment, ahol néhány évig a hagyományos formában teljes szigorúságával megvívta a lelki harcot. 1763-ban visszatért Moldvába, és mint apát, több kolostorban visszaállította a régi, szigorú, aszkétikus fegyelmet. Ebben tapasztalatai és az Athosz hegyi kolostor szabályai irányították.

Néhány szerzetes segítségével, akik tudtak görögül, Paiszij lefordította egyházi szlávra Nikodemusz Filokáliáját, 179-ban nyomtatták ki két fólia kötetben Pétervárott. A Filokália egyházi szláv fordítása a „Dobrotoljubije” (Erények szépségének szeretete) a szerzetesrendek és a hívő nép széles köreiben terjedt el. Különös buzgalommal terjesztették Paiszij tanítványai, mintegy mesterük végrendeletét. A Filokália egyházi szláv fordítása, Paiszij Velicskovszkij „Dobrotoljubije”-je, melyet 1793-ban nyomtattak ki, 1857-ig hat változatlan kiadást ért meg. Az Athosz hegyi orosz Pantalejmon kolostor 1877-ben újra kiadta a Filokáliát modern orosz nyelven. Ez a kiadás a göröghöz és az egyházi szlávhoz képest bővebb és kissé változtatott, azonban anélkül, hogy megzavarná szellemét. Az orosz világi hívő, ha birtokában volt az olvasás művészetének, kizárólag csak vallásos tartalmú írásokat olvasott. A szellemi imát, a Jézus-imát buzgón gyakorolták laikus körökben is, néha jobban, mint a kolostorokban.

[3] A sztarec egy idősebb szerzetes, aki a lelki harcban tapasztalatot szerzett egy tanítómester vezetése mellett végzett hosszú aszketikus nevelés folyamán. Őrá volt bízva a novíciusok oktatása és a fiatal szerzetesek vezetése. Ő volt a lelkiatyjuk és tanácsadójuk. A világiak is nagy bizalommal voltak a sztarecek iránt. Tisztelte és becsülte őket az egész hívő nép. Sokan jöttek, hogy lelki problémáikra tanácsot és segítséget kérjenek a sztarecektől. Ezeknek a Filokália olvasását ajánlották, és megmutatták, hogyan találhatják meg benne az igazi keresztény élet alapjait, s ezeket csak az ő különleges életproblémáikra kellett alkalmazniuk.