„Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk”

      Egy dolog azonban demarkációs vonalként húzódik Egyiptom meg a sivatag, szolgaság és szabadság között: az a pillanat, amikor elszántan cselekszünk, új emberré válunk, és egy gyökeresen új erkölcsi állapotot teremtünk a magunk számára. Földrajzilag ez a Vörös-tenger volt, az Úr imájában pedig ezek a szavak: „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. 

• „Miképpen mi is megbocsátunk” - ez az a pillanat, amikor megváltásunkat saját kezünkbe vesszük, mert bármit tesz Isten, az a mi tetteinktől függ, s ennek óriási jelentősége van a mindennapi élet szempontjából. 

      Ha ezek az Egyiptomot elhagyó és az ígéret földje felé tartó emberek magukkal hozzák Egyiptom földjéről félelmeiket, nehezteléseiket, gyűlöletüket, sérelmeiket, akkor az ígéret földjén is rabszolgák maradnak. Még születőfélben lévő szabad emberek sem lesznek. 

       Ezért áll tehát a ránk váró tűzkeresztség és a régi szokások csábítása között húzódó demarkációs vonalon ez a parancsoló feltétel, amelyen az Isten sohasem fog könnyíteni: amiképpen megbocsátasz, az a mérték, amellyel te mérsz, szolgál majd neked mértékül, amikor számodra mérnek. És amiképpen te megbocsátasz, úgy nyersz te is bocsánatot, s amit nem bocsátasz meg, ellened szól majd. 

      Ez nem azt jelenti, hogy Isten nem akar megbocsátani, de ha engesztelhetetlenek vagyunk, akkor elfojtjuk a szeretet misztériumát, visszautasítjuk, s így nincs számunkra hely a mennyek országában. Nem mehetünk tovább, amíg nem nyertünk bocsánatot, és nem nyerhetünk bocsánatot, amíg meg nem bocsátunk mindenkinek, aki megbántott bennünket. Ez teljesen egyértelmű, valóságos és világos, ám senkinek sincs joga azt képzelni, hogy az Isten országában van, hogy odatartozik, ha a szívében még nem tudott kiengesztelődni. 

      Megbocsátás az ellenségnek - ez a keresztény ember első, legalapvetőbb jellemvonása. Ha ez hiányzik, akkor távolról sem vagyunk még keresztények, hanem a perzselő Sínai pusztában vándorlunk. 

      A megbocsátás azonban rendkívül nehezen valósítható meg. A szív egyfajta ellágyulásakor, kritikus érzelmi pillanatokban viszonylag könnyű megbocsátani, de alig akad olyan ember, aki képes arra, hogy ezt azután ne vonja vissza. 

• Amit mi megbocsátásnak nevezünk, az gyakran semmi több, mint a másik ember próbára tétele, és szerencsés az, aki úgy nyer bocsánatot, hogy mindössze próbatételről és nem vizsgálati fogságról volt szó. 

      Türelmetlenül várjuk a megbánás bizonyítékát, biztosak akarunk lenni abban, hogy a bűnbánó valóban megváltozott, de ez az állapot egy életen keresztül is eltarthat, és magatartásunk pontosan az ellenkezője mindannak, amit az Evangélium tanít, sőt parancsol, hogy tennünk kell. 

      A megbocsátás törvénye ezért nem kicsiny patak csupán a szolgaság és a szabadság határán, hanem szélessége és mélysége van, ez maga a Vörös-tenger. A zsidók nem saját erőfeszítéseik révén, ember által készített csónakokban jutottak át rajta, a Vörös-tengert az Isten hatalma szelte ketté, Istennek kellett átvezetnie őket. 

• Ahhoz azonban, hogy valakit az Isten vezessen, közösséget kell vállalnia Istennek azzal a tulajdonságával, ami a megbocsátás képessége. 

      Isten ugyan emlékezik, abban az értelemben, hogy ha egyszer valami rosszat tettünk, egyszer s mindenkorra, mindaddig, amíg meg nem változunk, tekintetbe fogja venni, hogy gyengék és esendők vagyunk, de sohasem fog úgy emlékezni, hogy az vádat, elítéltetést jelentsen számunkra, sohasem fogja azt ellenünk felróni. Az Úr velünk együtt húzza majd életünk igáját, neki súlyosabb terhet kell majd hordoznia, nehezebb keresztet, újra felmegy a Golgotára, ahová mi vonakodunk vagy képtelenek vagyunk felmenni. 

      Ahhoz, hogy a már ismert első kérést el tudjuk mondani - „szabadíts meg a gonosztól” -, az értékek olyan újragondolására, olyan új szellemi magatartásra van szükségünk, hogy szinte nem is tudjuk másképp mondani, mint jajkiáltásként, amelyet még nem alapozott meg belső változásunk. 

      Vágyódás él bennünk, amely egyelőre nem teljesülhet be; amikor arra kérjük Istent, hogy őrizzen meg minket a megpróbáltatásban, voltaképpen állapotunk gyökeres változását kérjük. Még nehezebb azonban kimondani: „bocsáss meg, ahogyan én is megbocsátok” - ez az élet egyik legnagyobb nehézsége. Ha nem állsz készen arra, hogy magad mögött hagyj minden neheztelést, amelyet uraiddal és rabszolgahajcsáraiddal szemben érzel, nem tudsz átkelni. 

• Ha képes vagy megbocsátani, azaz ha a szolgaság földjén mindenestül hátra tudod hagyni szolgai észjárásodat, kapzsiságodat, mohóságodat és keserűségedet, akkor át tudsz kelni. A túloldalon azután a perzselő pusztaságban találod magad, mert időbe telik, amíg szabad ember születik a rabszolgából.

Folyt. köv.

*********
Előző részek:

I. Az ima lényege
1. Az élő ima: kaland az Úrral
2. A szeretet egyesít szeretetünk tárgyával
3. Békesség minden rosszakaratú embernek!

II. Az Úr imája
4. „Szabadíts meg a gonosztól”
5. „Ne vígy minket kísértésbe”

Forrás: