Húsvétvasárnap

„Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, irgalma örökkévaló.”

(Zsolt 118, 1)

      1. „Ez az a nap, melyet az Úr szerzett nékünk, örvendezzünk és vigadjunk rajta, alleluja” (Válaszos zsoltár). Ez az év legörvendetesebb napja, mivel „az élet, Ura halott volt, most azonban él és győzelmet arat”. Ha Jézus nem támadt volna fel, hiábavaló lett volna megtestesülése, halála pedig nem adott volna életet az embereknek. „Ha Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek” (1 Kor 15, 17) - kiált fel Szent Pál. Ki is hinne egy halottnak, ki remélne benne? Krisztus azonban nem halott, hanem él. „Ti a keresztre feszített Názáreti Jézust keresitek - mondta az Angyal az asszonyoknak. - Feltámadt, nincs itt” (Mk 16, 6).

      A hír az első pillanatban félelmet és rémületet váltott ki, olyannyira, hogy az asszonyok „elfutottak..., mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt” (8). Velük volt azonban, vagy egy kicsit már előbb odaért, Mária Magdolna, aki mihelyt látta, hogy „a kő el van hengerítve” (4), azonnal futásnak ered, hogy értesítse Pétert és Jánost: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hová tették” (Jn 20, 1-2). Azok ketten odasietnek, belépve a sírba látják „az otthagyott gyolcsot, meg a kendőt... külön összehajtva más helyen” (6-7). Láttak és hittek. A Krisztusban megszülető Egyházban ez az első hitaktus; kiváltója egy asszony buzgalma és az üres sírban talált gyolcsok jele. Ha lopásról volna szó, ugyan ki törődött volna azzal, hogy a holttestről levegye a lepleket és azokat ekkora gonddal összehajtogassa? Isten ilyen egyszerű dolgokat használ fel, hogy megvilágosítsa a tanítványokat, akik „nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból” (9), sem azt, amit Jézus nekik előre megmondott feltámadásáról. Péter, az Egyház látható feje és János, „akit kedvelt Jézus” (2) érdeme, hogy befogadták a Feltámadott „jeleit”: a hírt, amit egy asszony hozott, az üres sír és az abban lerakott leplek üzenetét.

      Más formában ugyan, de a Feltámadás „jelei” ma is jelen vannak a világban: hősies hit, sok alázatos és rejtett ember evangéliumi élete; az Egyház életereje, amit se a külső üldözések, se a belső harcok nem tudnak megtörni: az Eucharisztia, a feltámadt Krisztus eleven jelenléte állandóan vonzza magához az embereket. Minden egyes ember személyes feladata, hogy elfogadja ezeket a jeleket, higgyen, amint hittek az Apostolok, és hitét mindig szilárdabbá tegye.

      2. A húsvéti liturgia (2. olvasmány) felidézi azon megindult beszédeknek egyikét, amelyeket Péter Jézus feltámadásáról mondott: „Isten harmadnap feltámasztotta és látható alakban is megmutatta... az Istentől előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltámadása után” (ApCsel 10, 40-41). Ezekben a szavakban még benne remeg Péter apostol megindultsága, amikor visszaemlékezik azokra a nagy eseményekre, a feltámadt Krisztussal való bensőséges együttlét pillanataira, amikor egy asztal mellett ültek, és vele együtt ettek és ittak.

      A húsvét minden hívőt meghív a feltámadt Krisztus asztalához, ahol ő maga az étel és az ital. „A mi húsvéti Bárányunk föláldoztatott, Krisztus, üljük meg a húsvéti lakomát”. (All. Vers) A verssor az első Korinthusi levélből való; Szent Pál hivatkozik a régi szertartásra, amelynek során a húsvéti bárányt kovásztalan kenyérrel kellett elfogyasztani, és arra buzdítja a keresztényeket, hogy „vessék el a régi kovászt” és a húsvétot „a tisztaság és igazság kovásztalan kenyerével” ünnepeljék (1 Kor 5, 7-8). Krisztusnak, az emberek üdvösségéért feláldozott igaz Báránynak asztalához bűntől megtisztult szívvel, tisztaságban és igazságban megújult szívvel kell közeledni; más szóval: feltámadott szívvel. Az Úr feltámadásának, a halálból az életbe való „átmenetének” a hívek feltámadásában kell visszatükröződnie, vagyis mindig gyökeresebben meg kell élniük a régi ember gyöngeségéből az új, krisztusi életbe való „átmenetet”. Ezt a feltámadást az égiek utáni mélyebb vágy igazolja. „Ha tehát Krisztussal feltámadtatok - mondja Pál apostol -, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönt van, arra legyen gondotok, ne a földiekre (Kol 3, 1-2). A keresztényeknek foglalkozniuk kell a földi valóságokkal, ez azonban nem akadályozhatja a „Krisztusban föltámadottakat” abban, hogy szívük az örök, az egyetlen végleges valóságok felé forduljon. A kísértés, hogy itt lent úgy berendezkedjünk, mintha ez volna egyetlen hazánk, mindig lesben áll. Az Úr feltámadása hatalmas kihívás; arra emlékezteti a keresztényeket, hogy csak táboroznak, hogy csak utasok az örök haza felé vezető úton. A feltámadt Krisztus magával akar vonni minden embert a feltámadásba, és el akarja vezetni őket oda, ahol ő örökké él, hogy részesévé tegye őket saját dicsőségében.

Ima

      Húsvét van, az Úr húsvétja... Nem jelkép, nem történet, nem árnyék, hanem az Úr igazi húsvétja...

      Jézus, te valóban megvédtél minket a teljes pusztulástól, kinyújtottad felénk atyai karodat. Isteni véredet hullattad a földre, hogy az emberekkel megkösd vérrel és szeretettel telt szövetségedet. Eltávoztattad tőlünk a harag fenyegetését, visszaállítottad az eredeti békét a Magasságbelivel... Ó, valóban te egyetlen vagy és minden mindenekben! Az ég a lelkedet fogadja be... de véred a földé marad...

      Ó isteni húsvét, aki a mennyből leszállsz a földre és a földről ismét felszállsz a mennybe!.... Te vagy mindenkinek az öröme, dicsősége, étele, gyönyörűsége. Te szórtad szét a halál sötétségét, te adtad meg az életet mindenkinek, te tártad szélesre a menny kapuit. Isten emberként jelent meg közöttünk, az ember pedig Isten lett...

      Ó isteni Húsvét! A menny Istene nagylelkűségében most egyesít minket a Lélekben; megtelt a menyegzői terem; mindenki menyegzős ruhát visel...

Többé nem alszanak ki a lelkek mécsesei... Isteni és lelki módon mindenki testében és lelkében ott csillog a kegyelemnek Krisztus olaja által táplált lángja.

      Kérünk téged, Úr Isten, lelkek örök Királya, Krisztus, terjeszd ki hatalmas kezedet szent Egyházadra és a te szent népedre: óvd, védelmezd, erősítsd, harcolj érte, hívd ki és verd le ellenségeit.... Engedd, hogy Mózessel együtt mi is győzelmi dalt énekeljünk, mert tiéd a dicsőség és a hatalom mindörökkön örökké!

Római Szent Hippolitusz (Preghiere dei primi cristiani)

      Ó feltámadt Krisztus, veled nekünk is fel kell támadnunk. Eltűntél az emberek szeme elől, s nekünk téged kell követnünk. Visszatértél Atyádhoz, s nekünk úgy kell tennünk, hogy életünk „vele el legyen rejtve Istenben”... Uram, minden tanítványodnak megadtad azt a kiváltságot - és ez egyben kötelesség is -, hogy veled együtt megdicsőüljön és átalakuljon. Igen, az a kiváltságunk, hogy gondolatainkkal, ösztöneinkkel, vágyainkkal, óhajainkkal és érzelmeinkkel, bár még testben élünk, mégis már az égben éljünk... Taníts minket, hogy „ azt keressük, ami fönt van” (Kol 3, a), hogy megmutassuk: hozzád tartozunk, szívünk veled együtt letámadt és életünk veled együtt el van rejtve Istenben.

J. H. Newman

Forrás:

P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006

Útmutató az elmélkedéshez:

      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.

      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.

      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.

      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.

      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.

      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.

      Sokak számára ennyi elég is.

      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.

      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.

      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:

      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.

      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.

      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.

      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.

      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.

      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.

      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.

      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.

     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.

      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.

      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.

      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.

      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.

      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.

P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.

Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén