örvendezzünk és ujjongjunk,
mert örökké uralkodik.”
(Misekönyv)
1. Márk csak arról ír, hogy a feltámadás hírére az asszonyok megrémültek, Máté viszont többet mond. Megjegyzi, hogy „félelmükben és nagy örömükben is siettek, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak” (28, 8). A szeretetüktől indított asszonyok voltak az elsők, akik vasárnap hajnalban kimentek a sírhoz, elsőként látták azt nyitva és üresen, elsőként tudtak a feltámadásról; a nagy hírnek ők nem annyira kizárólagos címzettjei, hanem inkább hírvivői. Fontos volt, hogy az Egyház, azaz a Péter köré csoportosult apostolok sejtje, tudomást szerezzen az eseményről: „Siessetek, vigyétek hírül tanítványainak: Feltámadt a halálból, előttetek megy Galileába. Ott viszontlátjátok” (7). Jézus születését az angyalok a pásztoroknak adták hírül, feltámadását pedig az asszonyoknak. Ez már Isten ízlése: nagy üzenetei továbbadására előszeretettel kicsiket, egyszerűeket választ, „ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsony rendű és lenézett..., a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak. Így senki sem dicsekedhet Isten előtt” (1Kor 1,28). Ugyanakkor az Egyház a hit misztériumainak letéteményese és kiosztója; mindenkinek hozzá kell fordulnia, a Szentlélek által segített tekintélyével neki kell mindenért kezességet vállalnia.
Az asszonyok elindulnak, hogy megvigyék az örömhírt, s akkor hirtelen „Jézus jött velük szembe, és így köszöntötte őket: »Üdv nektek!«“ (Mt 28, 9). Íme még egyszer a nőké az elsőbbség: apostolok előtt látják meg a Feltámadottat. Valószínűleg ez annak a jutalma, hogy oly nagy hűséggel követték Jézust a Kálváriára, segédkeztek temetésénél és aztán is visszatértek, hogy megadják testének a tiszteletet. Jézus köszönti őket és megismétli, amit már az angyalok is megmondtak nekik: „Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába, ott majd viszontlátnak” (10). Ez az első alkalom, hogy Jézus apostolait közvetlenül testvéreinek nevezi. Most, hogy a halálból feltámadt, és készül vissza az Atyához, az apostolok inkább testvérei, mint valaha: a húsvéti misztérium gyümölcse, az örökbefogadás kegyelme által, valamint küldetésük folytán, hiszen a világban nekik kell folytatniuk az Üdvözítő művét. Az asszonyok a Feltámadott lábához borulnak, lábát átölelve fejezik ki szeretetüket és tiszteletüket Az iránt, aki - jóllehet az embereket testvérei méltóságára emelte -, mindig Istenük marad.
2. Máté beszámol egy másik sajátos részletről, nevezetesen arról, hogy a főpapok milyen csalárd eszközökkel próbálják leplezni az Úr feltámadását. Amikor Jézust kezükbe akarták kaparintani, kis összegű pénzt kínáltak az árulónak, most, hogy lekenyerezzék a sír őrségét, nem találják soknak, hogy „egy csomó pénzt” (Mt 28,12) fektessenek az ügybe. Az ember, bár ragaszkodik a pénzhez, ki is adja, ha az gonosz, mindenképp fenntartandó álláspontja megtartására szolgál. A zsidók nem hisznek a köztük élő és csodákat művelő Jézusban, nem hisznek feltámadása világos tényének sem, ezért hazugságot híresztelnek. A feltámadt Jézus legyőzte a Gonoszt, ez többé nem kerekedik felül (Mt 16,18), azonban továbbra is útjában áll az igazságnak, hazugságot hint, hiszen „hazug és a hazugság atyja” (Jn 8, 44). Amint akkor volt, úgy van ma is: Krisztus - önmagában már teljes - győzelme nem szabadítja meg a tanítványokat a kísértéstől és a harctól. Mindig igaz marad, hogy ha valaki álláspontja miatt nem akar hinni, nem enged a nyilvánvaló tényeknek sem. Jézus megmondta ezt: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgattak, ha a halottak közül támad fel valaki, annak sem hisznek” (Lk. 16, 31).
Tökéletesen különbözik ettől a tanítványok magatartása. A tény rendkívülisége miatt megzavarodva az első pillanatban asszonyok üres fecsegésének tartják a feltámadást (Lk 24, 11), mihelyt azonban kiderítik a hír igazságát, legelszántabb tanúivá válnak. A zsidók gőgből származó hitetlensége gyógyíthatatlan, a tanítványok hitetlenkedése viszont, amely inkább az isteni előtt megtorpanó emberi értelemnek tudható be, gyorsan lángoló hitté változik. Jelentős egyébként a negyedik evangélista tanúsága, amit Lukács is megerősít: ha egyesek kételkedtek is az asszonyok híradásában, Péter azonnal felfigyelt és „menten a sírhoz futott” (12), s mint János, „látott és hitt” (Jn 20, 8). Pünkösd napján majd Péter lesz az, aki a többi tanítvány nevében is félelem nélkül tanúsítja a feltámadást azok előtt, akik Jézust halálra ítélték, és akiktől annak idején ő maga is félt: „Ezt az embert... kiszolgáltattátok és gonosz kezek által keresztre feszítve eltettétek az útból; Isten azonban feloldotta a halál bilincseit és feltámasztotta” (ApCsel 2, 23-24). Az alázatos és egyenes szívű ember, még ha ideig-óráig kétségek vesznek is rajta erőt, mindig eljut az igazsághoz, amit Isten állandóan kínál minden embernek.
Ima
Hová indulsz, Mária Magdolna, a jámbor nők társaságában? Hová siettek annyira? A sír felé mentek. Megérkeztek, s íme megrendül a föld, megnyílik a sír és egy angyal jelenik meg... Jézus nincs többé itt: feltámadt, amint megmondta... Holtat kerestek, pedig Ő él...
Jézusom, itt vagyok lábadnál... látlak én is, a feltámadtat! Feltámadtál és nem halsz meg többé... örökké boldog vagy; életedre többé nem borul rá a szenvedés árnyéka... Visszavonhatatlanul a legnagyobb dicsőségben élsz... Ó Istenem, én is boldog vagyok, mivel Te boldog vagy ... Kétségtelenül én is boldog akarok lenni, egy napon veled együtt akarok lenni a mennyben; azonban Istenem, van valami, ami többet ér az én boldogságomnál: a te boldogságod... A menny boldogsága abban áll, hogy teged szeretünk és téged boldognak látunk...
Feltámadásodban, végtelen és örök boldogságodban rejlik az én boldogságom kimeríthetetlen forrása, az az alapvető boldogság, amit senki el nem vehet tőlem... Az egész örökkévalóságon át birtokában leszek a boldogságomat alkotó lényegnek... ez meghalad minden más értéket, túlszárnyalja minden vágyamat, vagyis az angyalok és a szentek boldogságának lényegét, életemet mennyországgá alakítja... és mindennek egyetlen feltétele, hogy szeresselek!
Charles de Foucauld, Sur les fetes de l'anée
Ó Jézus, miután az isteni hatalom által feltámadtál a halálból, megnyitottad nekünk az örökkévalóságot és megmutattad az élet útját... Mindenki más előtt a félénk asszonyoknak jelentél meg: buzgó áhítatuk érdemét jutalmaztad. Aztán megmutattad magad Péternek, az emmauszi két tanítványnak, majd az összegyűlt apostoloknak... Különböző alakban negyven napon át jelentél meg, velük ettél és ittál, s így megvilágosítottad hitünket, reményt adtál, hogy aztán végre felgyullaszd bennünk a szeretetet...
Boldog az a szem, amely látott téged, Uram! De egy napon boldog leszek én is, amikor megláthatom napnál ragyogóbb világosságodat.
Szent Bonaventura, Lignum vitae 34-35
Forrás:
P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006
Útmutató az elmélkedéshez:
Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.
Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.
Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.
Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.
Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.
Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.
Sokak számára ennyi elég is.
Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.
Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.
Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.
Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:
Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.
Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.
Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.
Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.
Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.
Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.
Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.
Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.
Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.
Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.
Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.
A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.
Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.
Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.
A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.
P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.
Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése